Állami gimnázium, Zenta, 1886

a költségünk által adózunk szerénységének, a­nélkül, hogy illatát irigylenek. A nemes lélek illata az igazi tudomány. Ennek meg­szerzése hosszú időt, sok fáradságot és végnélküli türelmet köve­tel , ám olyanná is lesz általa az ember, mint az arany az olvasztó kemenczében, hova a nemtelen ércekkel s a föld salakjával együtt vettetett be, onnan a maga tiszta ragyogó fényében kerül ki. A mi igy megtisztít minden salaktól s a mi által olvasmányainkból csak a tiszta aranyat szedjük ki, az a higgadt ész komoly bírálata, mely megfontolás után számunkra a jót ép úgy kiválasztja, mint a tűz a tiszta aranyat a többi érctől. Ennek az alkalmazása a biz­tos út a lélek nemes­ítése, a szó valódi értelmében vett művelt­ségre. Legelső­sorban azonban tájékoznunk kell magunkat az iránt: mit olvassunk? Korának hatása alól magát senki ki nem veheti. A legha­talmasabb lángelmék, mint a legköznapiabb újságfalók nincsenek ennek hatása alól kivéve. Az emberek olyan műveket fognak ol­vasni , ezek kapcsán olyan eszmékkel és gondolatokkal foglalkozni, mint a­milyeneket tárgyalnak azon művek, melyeket a kortársak írtak. Ha pedig olvassuk a műveket, vagy ellenök, vagy mellettük kell lennünk, közönyösek nem maradhatunk, különben nem lehet­vén szó olvasásról, legalább nem olyan olvasásról, mely lelkünkre nemesítőleg hat, tehát a mely az olvasottak átgondolásával, a tar­talomnak olvasás közben figyelemmel való tartásával, egyszóval számbavehető olvasás móddal járt s nemcsak azért történt, hogy egy-két unalmas óránkat elöljük. Müveit ember nem unatkozhatik soha, mert müveit csak az lehet, kinek gondolatai vannak; a gon­dolatok pedig mindig elfoglalnak annyira, hogy egyedül soha sem vagyunk ; a­ki pedig nincs egyedül, az nem unatkozhatik, mert a tartalmas gondolat jobban elfoglal, mint akárhányszor a csak a felületességen mozgó üres csevegéses társaság. Ha pedig a gondo­lat a lényege a műnek, természetes, hogy mindenek előtt az em­beriség örök fényű csillagaihoz, a nagy költőkhöz forduljunk. Mű­veikből merítsünk magunknak eszméket, gondolatok kifejezésére nyelvezetet. Ízlésünk finomítására a kettő egyesítését, a helyes külalakot és béltartalmat a beszédben úgy, mint írásban. De mint a pók és a méh ugyanazon egy virágra szállván két félét szívnak a pók mérget s a méh mézet: nagyon vigyáznunk kell, nehogy a

Next