Állami gimnázium, Zenta, 1908
CSEREI TIVADAR (1876— 1909.) Fájdalmas veszteség érte folyó tanévben intézetünket. A kérlelhetlen halál elragadta közülünk tanártársunkat, Cserei Tivadart, munkás életének 3- ik, tanári működésének 8-ik évében. Nem egészen 7 évet töltött intézetünkben, ahol csendes és szerény egyénisége, tanári buzgósága, hivatásának szorgalmas betöltése által tanártársai tiszteletét s az ifjúság ragaszkodását s szeretetét biztosította magának. Mint tanár majdnem kizárólag az iskolának élt, minden erejével tanítványainak szellemi tökéletesbítésén, céltudatos nevelésén fáradozott s így megérdemli, hogy e sorokban is áldozzunk emlékezetének. Fáradhatatlan buzgósággal munkálkodott mindvégig a mi rögös pályánkon s bár régóta rágódott a pusztító kór szervezetén s a halál jéghideg keze évek óta állandóan ott ólálkodott törékeny teste körül, hogy bármely pillanatban lesújtson rá, ő dolgozott, munkálkodott életének szinte utolsó órájáig, még akkor is, midőn jó magának sem volt már reménye az élethez, midőn ő maga is érezte már meggyötört fizikumában az Enyészet pusztító munkáját s várta a bármely pillanatban bekövetkezhető halált. Évek hosszú sora óta betegeskedett. Midőn 1902. szeptember elején zentai állását elfoglalta, már magában hordozta betegségének csíráit, a súlyos bajt, mely aztán lassan, de biztosan megőrülte amúgy is törékeny szervezetét. A tanítás idegölő s a testi szervezetet emésztő munkája megkönnyité s siettető az enyészet e különben lassú folyamatát s e beteg testtel, agyongyötört szervezettel tanított mindvégig, mindössze csak 8 hónapra (1906—1907. tanévben november közepétől a tanév végéig) hagyva ott munkája színterét, a kathedrát, hogy a