Állami gimnázium, Zenta, 1913

I. Mészáros Lajos 1859—1913. Férfikora delén, férfiúi energiája és áldásos működése teljessé­gének idején állította meg a Gondviselés földi zarándokújában legked­vesebb kartársaink egyikét, Mészáros Lajost. 1913. augusztus 11-én jött el érte a halál, miután egyik csatlósát, a szívbajt, nyolcz hónappal azelőtt előre küldte, hogy annak biztos pusztítása után ő maga már könnyebb munkára leljen. Így került Mészáros Lajos neve ez évi be­számolónk első lapjára — a befejezett tanári pálya megszokott, szo­morú fejfájaként. Kartársai és tanítványai nyolcz hónapig kisérték aggódó szere­tettel életét s bár nem volt remélhető, hogy a súlyos betegségből valaha felépüljön — ■ megdöbbenéssel hallották a gyászhírt. Valami fájó érzés költözött a lelkünkbe, hasonló ahhoz, melyet akkor érzünk, mikor az érett búzakalászt a fergetegtől letiporva látjuk. — S ha még az élet estéjén szenderedett volna át az örökkévalóságba, talán meg­nyugodnánk, de hiszen az élet delelőjén állt, mikor megcsendült az Úr parancsszava s neki menni kellett a végső, hosszú útra. Ezért nehéz megvigasztalódnunk, nehéz megnyugvást találnunk s minden viga­szunk csak egy: ez a tanári pálya tragikuma. Boldogult kartársunk 1859. szeptember 6-án született az alföldi metropolisban, Szegeden. Tizenkét testvér között ő volt a negyedik, ki vézna testalkatával s gyenge fizikumával nem sok reményre jogosította a gyermekekért élni-halni kész, szerető szülőket. Iskolalátogatásait is két ízben volt kénytelen megszakítani hosszas betegeskedése miatt s igy csak 1879-ben fejezhette be középiskolai tanulmányait a piaristák hírneves szegedi gimnáziumában. Azután bölcsésznek iratkozott a bu­dapesti tudomány-egyetemre, hol 1883. végén tanári képesítést nyert. Mintegy két évig nevelő volt előkelő családoknál, 1885-től pedig 3 f .

Next