Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1886
A magyar lyra történeti fejlődése a legrégibb fórtól a XVI-dilí század végéig. 1. A magyar nemzetnek, már természeténél fogva, sokkal gazdagabb költői ere van a nemzeti érzelmet és hangulatot kifejező lyrára, mint a képzelet szőtte, csodavilágú mesék, naiv eposzok teremtésére. Lehetett, ugyan nekünk is népeposzunk, a mint ezt fenmaradt mondáinkból sejthetjük, melyek töredékei egykor talán egységes egészet képeztek*); de e töredékek tárgya is sokkal szorosabb és bensőbb összefüggésben van a történeti alappal, mint a fantázia világával. A magyar a mily nem szívesen maradt ez álomhazában, melynek eleinte magvas talaját képezhették a pogány szokások s melyre a keresztyénség józanító eszméi következtében nem építhetett , ép oly törekvéssel igyekezett kifejezést adni a lyrában gondolatainak, érzelmeinek. Ebben elmondja igazabban történetét, mint talán kifejezhette volna másképen. „A magyar lyra rövidben a nemzet történelme“ — mondja Gyulai. Népköltészetünk legrégibb énekeiről csak krónikásaink feljegyzéseiből tudunk, kik gyakran említik, hogy ünnepek, lakomák, áldozatok alkalmával, de a magánéletből sem hiányzott az ének. Béla király névtelen jegyzője szerint „midőn Árpád Etele várába szerencsésen bement ... a dalnokok énekei mellett mulatoztak.“ Isteneiket énekekkel dicsőítették, a táltosok versekben szóltak a néphez (praedicabant nefanda carmina contra fidem), az elhúnytak felett gyászdalokat énekeltek, a deák krónikások szerint cithara, lyra, későbbi magyar íróknál hegedűnek nevezett hangszer mellett. Történeti énekeikben pedig vezéreiket magasztalták. Mindez időből csak mondáink vannak. Ősköltészetünk dalai minden egyéb nyom nélkül hangzottak el az első küzdelmek zajában. A Hunyadiak korában, mint Galeotti mondja, Mátyás asztalánál a lantosok a bajnokok tetteit hazai hegedősző mellett énekelték, szerelmes dalokat is ritkán, amelyeket a király élénk figyelemmel hallgatott. Toldy szerint a Galeotti által említett énekekből nem maradt egyéb ama töredéknél, melyet a pesti gyerekek Mátyás királylyá *) L. Arany: Naiv epostunk. Szépirodalmi figyelő 1860. 1., 2., 3. sz.