Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1886

A magyar lyra történeti fejlődése a legrégib­b­ fórtól a XVI-dilí század végéig. 1. A magyar nemzetnek, már természeténél fogva, sokkal gazda­gabb költői ere van a nemzeti érzelmet és hangulatot kifejező lyrá­­ra, mint a képzelet szőtte, csodavilágú mesék, naiv eposzok terem­tésére. Lehetett, ugyan nekünk is népeposzunk, a mint ezt fenma­­radt mondáinkból sejthetjük, melyek töredékei egykor talán egysé­ges egészet képeztek*); de e töredékek tárgya is sokkal szorosabb és bensőbb összefüggésben van a történeti alappal, mint a fantázia világával. A magyar a mily nem szívesen maradt ez álomhazában, melynek eleinte magvas talaját képezhették a pogány­ szokások s melyre a keresztyénség józanító eszméi következtében nem épít­hetett , ép oly törekvéssel igyekezett kifejezést adni a lyrában gon­dolatainak, érzelmeinek. Ebben elmondja igazabban történetét, mint talán kifejezhette volna másképen. „A magyar lyra rövidben a nem­zet történelme“ — mondja Gyulai. Népköltészetünk legrégibb énekeiről csak krónikásaink feljegy­zéseiből tudunk, kik gyakran említik, hogy ünnepek, lakomák, ál­dozatok alkalmával, de a magánéletből sem hiányzott az ének. Béla király névtelen jegyzője szerint „midőn Árpád Etele várába szerencsésen bement ... a dalnokok énekei mellett mulatoz­tak.“ Isteneiket énekekkel dicsőítették, a táltosok versekben szól­tak a néphez (praedicabant nefanda carmina contra fidem), az el­­húnytak felett gyászdalokat énekeltek, a deák krónikások szerint cithara, lyra, későbbi magyar íróknál hegedűnek nevezett hangszer mellett. Történeti énekeikben pedig vezéreiket magasztalták. Mindez időből csak mondáink vannak. Ősköltészetünk dalai minden egyéb nyom nélkül hangzottak el az első küzdelmek zajában. A Hunyadiak korában, mint Galeotti mondja, Mátyás aszta­lánál a lantosok a bajnokok tetteit hazai hegedősző mellett énekelték, szerelmes dalokat is ritkán, a­melyeket a király élénk figyelemmel hallgatott. Toldy szerint a Galeotti által említett énekekből nem ma­radt egyéb ama töredéknél, melyet a pesti gyerekek Mátyás királylyá *) L. Arany: Naiv epostunk. Szépirodalmi figyelő 1860. 1., 2., 3. sz.

Next