Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1904
— 4 — a négy alsó osztályban. Bárcsak valamennyi magyar ifjú gimnáziumból léphetne a tehetségének, hajlamának, egyéni viszonyainak megfelelő életpályára, de — az állam magasrendű érdekeinek javára való arányban. Akkor aztán csak hadd menne, hadd járna ideig-meddig minden magyar fiú a gimnáziumba ! Dehogy lenne az baj ! De baj az, hogy aki egyszer gimnáziumba lép, az képességeinek, hajlamának megvizsgálása nélkül egyszerűen predesztinálja magát bizonyos — helytelenül úrinak nevezett, helyesebben : improduktív — pályákra, minek a papi, orvosi, tanári, bírói, közigazgatási stb. Ez az irányzat részben hamis világnézetből, részben bizonyos faji sajátságainkból foly és a gimnázium helytelen megítélésének lett szülőanyjává akkor, amikor annak, ki a gimnáziumban tanui, mintegy szuggerálja, hogy — ha neki való, ha nem — tudományos, improduktív pályára adja magát. Abból ugyan még nem származnék semmi baj, hogy a gimnáziumot kizárólag a tudományos élethivatások előkészítő intézetének tekintik. Ellenkezőleg hasznára válnék a gimnáziumnak is, meg a tudományos pályáknak is, ha csupán csak azok az elemek keresnék fel, amelyek alapképességeiknél fogva valóban azokra a pályákra valók. A többiek előkészítésére úgyis ott vannak a polgári, meg a másféle szakiskolák. A gimnáziumhoz viszonyítva költségben, fáradságban, időben sokat megtakaríthatnak bennük általában szegényebb sorsú embereknek, vagy a vagyonosabbaknak is azok a gyermekei, kiknek a gimnázium elvontabb tantárgyaihoz nincs meg a kellő érzékük. De kész veszedelem aztán az a másik felfogás, hogy a gimnázista a gimnázium elvégzése után menjen okvetetlenül tudományos pályára. És annál nagyobb veszedelem, mert általánossá lett a szülők és gyermekek között. Faji sajátságunk, hogy bizonyos mértékű iskolázás után a kézi, a testi munka iránt bizonyos idegenkedéssel viseltetünk. Nem azért, mintha a magyarnak nem volna csak oly erős karja, csak oly munkabíró izomzata, mint a világ bármely népének, hanem, mert az ily munkákat nem tartjuk úrinak. A magyar úr a hajdani rendi világban csakugyan nem foglalkozott más munkával, mint földmiveléssel, avval is csak annyiban, hogy ő rendelkezett, parancsokat osztogatott s ezt az általános életelvet megtartotta a 48 óta más tekintetben nagyon átalakult magyar