Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1940

1940. szeptember 8. A reánk zúduló történelmi események között, az egyre halmo­zódó dátumok közül 1940. szeptember 8. s e napnak jelentősége nőtt szívünkhöz legjobban. Zilah város és népe, amely a megszállás nehéz ideje alatt a szenvedések egész sorozatát volt kénytelen tűrni, ezen a napon érezte először, hogy megszűnt a két évtizedes múlt­nak minden lidércnyomása s ezután már szabadon élheti nemzeti életét, melyet eddig a leselkedő megfélemlítés elől gyakran rejtett el lelke mélyébe, vagy kényszerített gondolatainak éjszakákat átvirrasztó töprengéseibe. 1940. szeptember 8. meghozta Zilah városának is mindazt, amit minden magyar ember a történelem reparáló szükségességétől olyan szívszorongva várt Ettől a naptól kezdve a szívek parancsolták a házak ormára a zászlót s lengette a szél szabadon a gyönyörű magyar színeket. Nem fojthatták el többé idegen népek gyűlöletre nevelt fiai a magyar szó, a magyar nóta ujjongva égre törő hangjait. S ezen a napon, a nyár melegét árasztó őszi délutánon, dübörgött be Zilah városába drága honvédségünk, a magyar erőnek, a történelmi igazság­szolgáltatásnak s a sokszor megálmodott magyar jövendőnek ez a mindent magával­ sodró szent szimbóluma. Az öröm, a gyönyörű kábulat s az imádság napja volt és marad nekünk örökre szeptember 8. — Ezen a napon találkoztak újra dur­ván elszakított lelkek s két évtized elmúltával kulcsolódtak egymásba kezek, melyeket olyan hosszú időn keresztül választott el egymástól a sokszor megátkozott trianoni határ. A nagy boldogságban minden osztozott, ami élt: ember, virág, nap­sugár s a kacagó szellő, mely körüllengte és hűsítette az örömtől kigyul­ladt arcokat. Talán lelkük titkos világán át a diákdombi temető néma lakói ,is tudomást vettek mindarról, ami Isten kegyelméből Zilah népének ezen a napon adatott. 19Ьв. szeptember 8. Ezen a napon mindig könnyes hálával és tisztelettel gondolunk a mi Kormányzó Urunkra, akinek imádsága, gondja és munkája ezt a napot is elindította útjára. A Meszes kapuja varázsütésre tárult ki és mutatta az utat Tuhutum vezér kései utódainak, akik ajándékképen a bizó-lélekkel tűrt szenvedésekért, elhozták részünkre szeptember 8.-át. De a feleki tetőn túl maradt Erdélynek ide hallatszik riadt szív­dobogása s e dobbanások új munkára köteleznek mindenkit, aki szemével láthatta, szívével érezhette a magyar álmok beteljesülésének kezdetét.

Next