Állami gimnázium, Zombor, 1883
70 nagyszerű, áttekinthetlen összfényben és roppant gazdagságának színpompája ezen egyforma, neutrális egységben elhalványul nyugodt, egyforma, színtelen és alaktalan szemléletté, eltűnik a szellemi szemlélet ezen új világosságában, valamint a spectrum számtalan színárnyalatai egyesülnek a fehér napvilágban. Ha itt enyhébb módon egyes közvetlen érzéki alak elő is tűnik az összjelenségben, hogy csakis így kölcsönözze ezen tiszta gondolati jelenségnek a létnek, a közvetetlenségnek látszatát, a gondolatiság jellege mégis megmarad ezen az összjelenségből előcsillogó ,tiszta elvont lét«képében is. Az öntudat, amely az emlékezetben fenntartott jelenségek változásában megállapodást nem talált, — csakis önmagában találja ezen megállapodását, ezen maradandót, ezen változatlant, ezen összjelenségének megfelelőt és ezen totalitásában szemléli az igazat és valót, a változó érzéki tünemények következetes kifejtését, teljes, universális, valódi létét.« S ezen a ponton válik a szép az igazzal bizonyos tekintetben azonossá. Az az örök, önmagában maradandó, végtelen összjelenség, amelyben a fogalom a saját objectivitásában képezte a szemlélet tartalmát, nemcsak a teljes való, az igazság maga, hanem egyúttal maga a szépség is. Úgy, hogy azt lehetne itt mondanunk: a szépség maga az igazság. Amennyire azonban ez az ő abstract jelenségükre nézve érvényes, concret valóságukra vonatkozóan annyira meg is fordítható. A szép ugyanis objectív létében egyúttal élesen is különbözik magától az igaztól. S e különbséget a szép összjelenségének intenzívebb, tényleges elkülönödésében kell keresnünk. Az a végtelen protoplasma-tevékenység, amelyben a megszámlálhatatlan idegsejt-mozzanatok egyenjogú szemléleti összténye úgy szerepel a szemléletben, mint az önmagán belül egyetlenegy idegsejt alakulat és mozzanat egyediségét sem érintő, meg nem sértő, fel nem bontó és így mint egyenletes, tiszta, átlátszó össztünemény, —■ mondom — ez a vég