Állami gimnázium, Zombor, 1886
nézetük rózsás vagy sötét szemléletét. Csakhogy itt a hangulat bizonyos tájképhez van kötve, míg a zenében maga a hangulat, teljes önállóságában, nyer kifejezést. Ezt az önállóságot a hangulat, az érzelem ismét elveszti a költészetben, — közelebbről a zenével másfelől határos lyrában, — bár egészen más értelemben, mint a tájfestészetben. Ez utóbbinál a hangulat a térbeliséghez, a költészetben pedig a gondolathoz van kötve. Hangulatot, érzelmet szavak segítségével tolmácsolni nem lehet máskép, mint gondolat alakjában, mondatokban nyilatkozó ítéletek közvetítésével. Az érzelmet, a hangulatot, a maga puszta különállásában, bizonyos tárgyra, okra, célra való vonatkozás nélkül, szavakkal kifejezni nem lehet. — A zene ellenben magát és csakis magát az érzelmet, a hangulatot tolmácsolja. Ebből foly — azon szempont szerint, amelyből nézzük a dolgot — egy felül szegénysége, másfelül gazdagsága a költészettel szemben. A zene ugyanis képtelen, az általa érzékített érzelmek, hangulatok okát, tárgyát megjelölni. A zene örülhet, gyászolhat, sóvároghat, merenghet, lelkesülhet, de öröme, gyásza, sóvárgása, merengése, lelkesülése tárgyát, okát nem képes megnevezni. Akadtak, igaz, zeneszerzők, kik vállalkoztak nemcsak meghatározott érzelmeket tolmácsolni, hanem még eseményeket is, pl. Moszkva pusztulását, az abukiri tengeri csatát s más effélét — még pedig a részletekre is kiterjeszkedve — zenei hangokkal elbeszélni. Vállalkozási merészségük mellett volt különben annyi elővigyázatuk, hogy szerzeményeik egyes helyeinek jelentését a hangjegyek fölé írt szavakkal magyarázták, miből világos, hogy dallamaik és hangzataik kifejező képességében maguk sem bíztak eléggé, s hogy a félreértetést éppen nem tartották lehetetlennek. Ilyen elfajulásai a zeneművészetnek vittek oda nem egy kritikust, köztük Hanslikot is, hogy a zenétől teljesen megtagadtak minden eszmei tartalmat, állítván, hogy a hangokból alakuló melódia és harmónia egyben alakja is, tartalma is a zenének. Ezen túlzó nézet cáfolatát meglelheti még a zenében teljesen járatlan, de ép érzékű és fogékony szívű laikus is azon hatásban, melyet kedélyére egy jól előadott zenei remekmű gyakorol. Hiszen még a paraszt