Scheiber Sándor (szerk.): Évkönyv - Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1975-1976 (Budapest, 1976)
Zelk Zoltán: Apám
s reggeltől kora délutánig félszeg fiatal árnyak járták a város utcáit, udvarait. Hogy mivé váltak, mikor már meglett emberré, azok az árnyak? Csak apám sorsát tudom, dehát úgyis csak az ő sorsát akarom mondani, azt is úgy, hogy kihagyva az éveket, mikor otthontalanul, éhesen, talpasincs cipőben járta a szamosparti utcákat. Mondom sorsát onnan, amikor már valami kevés kenyerét kereső ember, énekes a szatmárnémeti zsinagóga kórusában. Csodálatosan szép hangja volt, tenorig érően magas bariton, egyetlen kincse, tudománya, kenyérkereső szerszáma. Történt húszéves korában, hogy megismerkedett egy Szatmárról elszármazott hazalátogató operaénekessel, aki észrevette, milyen kincs lakik apám torkában, s elvitte bemutatni a Pannónia kávéházba egy környékbeli földbirtokosnak, akinek különös mód egyetlen szenvedélye volt: az opera. S annyira, hogy egyik hónapban Budapestre, másik hónapban Bécsbe utazott operát hallgatni. Azon a Pannónia kávéházi éjszakán estétől hajnalig énekeltette apámat, hogy aztán így szóljon: ״ Fiatalember, akinek ilyen hangja van, abból nagy énekes lehet. De csak akkor, ha kiszedik torkából a zsidós jajgató hangcsavargatásokat, ha valaki mesternél tanulni kezd. De most, rögtön. Vegye úgy, mintha a fiam lenne, amíg tanul, minden költségét vállalom. De aztán visszafizesse egy fillérig! Azzal, hogy énekelni hallom majd Budapesten, az Operaházban.” Másnap, illetve mert a mecénási ígéretet hajnalban kapta, még aznap, akkor már Nagyszőllősön élő szüleihez utazott. Ha megírni tudnám azt a múlt századvégi nagyszőllősi estét, a kamrányi szoba vedlett díszletei közt, a szegénység alacsony lángjára csavart lámpakanóc gyérsárga fényébe kapkodó árnyakát, a fiúi rimánkodást s a sorsától alázatra, de hitétől konokságra nevelt atyai hajthatatlanság összecsapását, melynek kísérőzenéje az anya szinte némán szipogó sírása! S végül az utolsó, szónál parancsolóbb mozdulat, melyet fellebbezni, majd kegyelmet kapni csak a jövendő kioltásával, egy életre elfogadott szegénységgel lehet: az apa bicskája, ahogyan halottunkért szokás, fölhasítja a