Mult és Jövő, 1934 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1934-02-01 / 2. szám
de minden időkre hatásossá teszi költészetét anyagi bajoktól zaklatott szerelmes bánkódása afelett, hogy nem tudja mindazt a kedvesének lábai elé rakni, amit szeretne. (Pedig legalább is a csillagos eget szeretné odarakni.) Az új éthosz nem irtózik egy kis szemérmes erotikumtól sem, de ízléssel teszi. Kiss József realista. A költő ״ a föld porában jár ugyan, de megaranyozza a porszemeket“. Különben is: Kiss József mondotta: ״Az igazi költő mikor gyalog jár, akkor is röpült. A költő fejedelmi módon ajándékozta meg azt, aki szívét örök hálára kötelezte. A drága lény, egy életen át hű hitvese (pedig, hogy Herczeg Ferenc szellemes fordulatával éljünk, Kiss József feleségének lenni ugyan nehéz hivatal lehetett), gondjainak megosztója, bohém életmódjának kísérője, az érzékeny költő lelki kétségeiben és vonaglásaiban e földi élet egyetlen pozitívuma, meg is kapta a jutalmát. Vagy ki tett valaha, túl a hetvenen, ily ragyogó diadémot hitvese fejére: Hó a hegyek ormán és hó lenn a völgyben, — Fehéredünk mi is, ugye, drága hölgyem. Almafa virága, a nap forró délben, Az is mind fehér volt, csakhogy nagyon régen. S fehér lesz az álom — én fehér virágom, Mikor már túl leszünk minden hazugságon. Kegyeletes gond — Kiss Arnoldé —, megtalálta a nagy nap emlékét egy budai pap feljegyzései közt, a napét, amikor Kiss József esküdött. 1873. március 13-án eskettem Kiss Józsefet Bermann Rozáliával. Gyönyörű verseket ír ez a fiatalember. Azt mondtam neki eskető beszédemben, hogy a Dávid király lantjának énekei szunnyadnak a lelkében. Fényt fog árasztani nemzetére, hazájára“. Dr. Goldberg Rafael főtisztelendő úr, az ön jóslata im bevált! Bevált, mert a nagy költő korának egyik legkitűnőbb literátora volt. E részben is Aranyra emlékeztet, minden idők egyik leggondosabb, legbecsületesebb szerkesztőjére. Kiss József mestere volt annak, mint kell fogadni a fiatalokat, hogy kell nekik imponálni, hogy kell a tehetségeseket buzdítani, a tehetségteleneket elijeszteni. Korának csaknem minden magyar írója ült legalább egyszer Kiss József asztalánál. A Hét munkatársainak névsora a korabeli magyar irodalom nomenklatúrája. Nála tanultak, vagy tőle indultak ki, vagy legalábbis tűzhelyen melegedtek néha igazán legjobbjaink: Ambrus Zoltán, Petelei István, Tolnay Lajos, Justh Zsigmond, Malonyai Dezső, Szemere Attila, Kozma Andor, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Voinovich Géza, Papp Dániel, Lőrinczy György, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Lövik Károly, Cholnoky Viktor, Londesz Elek, Falu Tamás, Harsányi Zsolt, Kaffka Margit, Babits Mihály, Kárpáti Aurél. A névsor nem teljes. Verset írtak róla vagy tizennyolcan, köztük Ábrányi Emil, Gyóni Géza, Juhász Gyula, Zempléni Árpád, Peterdy Andor, Telekes Béla, Farkas Imre, stb. Hatott a fiatalságra, egész érdekes költői és emberi egyéniségével, hatásának ez igen fontos tényezőivel. A költő az emberiség ritka specieséhez tartozik. A zoológiában talán úgy lehetne megjelölni: Homo Sapiens Beatus, A boldog ember. ״ A szerencsét öntudatlanul magával hordozza a tarsolyában, a lelke fiatalságában, a gyönyörökben, melyeket a szépnek érzése nyújt, a muzsikában, mely örökké benne csilingel és a könnyelműségben, mely elhessegeti a gondokat“. Kiss József költő volt és számára a költészet volt az élet. Nem is lehet róla beszélni az ő szavai nélkül. De ember volt, aki szerette a lelkesedő hű szemek parázsát, édes asszonyaink drága mosolyát, a tapsot, melyről azt hitte, hogy tavaszi égzengés. Hát hiszen ebben volt is valami igaza. A lelkes hívek tapsa olyan szeszélyes és olyan múló is, akár a tavaszi égzengés. Soká készül neki, hirtelen jó, úgy is múlik el. Emberi, testi mivoltában is, volt valami furcsa eredetiség. Ez a titáni lélek egy alacsony kis vézna emberben lakott. Ilyen volt már a költő nagyapja, az első Kiss Józsi a családban, akit így a falu nevezett el. Mikor a költő otthon hevert a kereveten — élete jó részét így töltötte el, így élt, így írt, így szerkesztett — ״ruhái — ahogy Kosztolányi Dezső meséli — egy széken lógtak, a csöpp kabátkája és a csöpp mellénykéje, mint a Hófehérke gyermekelőadásán a mesebeli törpék zubbonykái és köténykéi“. Ebben a vézna emberkében egy atléta öntudata lakozott. Sugalló hatásának egyik titka önérzete, mellyel irodalmi fiait fogadta, öntudata, mellyel istápolta őket, komolysága, mellyel folyóiratában velük áldozott az irodalom oltárán. Mikszáth Kálmán A Hét jubileumán ezt írta: ״A Te munkatársaidat Te nevelted barátom. Nem riportereket, akik az eseményeket kiszimatolják, hanem bírákat, akik ítélkeznek azok felett, eszéistákat, akik korbáccsal ütnek. Ha egyebet se csináltál volna életedben, megérdemelnéd, hogy mindnyájan köszöntsünk ennél az évfordulónál.“ Nagyszerűen tudott bánni ezekkel a fiatalokkal! Kemény Simon meséli: ״Egyszer verset vittem Kiss Józsefnek. Néhányszor elolvasta a kéziratot, aztán letette. Szemüvege felett jól megnézett, aztán két ujjával kotorni kezdett a mellénye zsebében. Gyanakodva, aggodalmasan körültekintett a szobában, amelyben csak ketten voltunk és az asztal alatt meglökte a térdemet, megértettem, hogy valamit titokban át akar adni, odanyújtottam a kezem és egy apróra összehajtott papírdarabot nyomott tenyerembe. Sólyomszemem a csücskéről megismerte: Óriási összeg, egy húszkoronás volt. Súgva kötötte a lelkemre: — De meg ne mondja Kosztolányinak!“ Ilyen volt a tehetséggel szemben. De ennek a fehér szakállú kis japán istennek — ahogy Kárpáti Aurél nevezi — ״ néha olyan mennykövei voltak, akár Jupiternek“. ״ Emlékszem egyszer“ — írja — ״ beteg volt a költő, s a fél szerkesztőség ott állt szobájában az ágya körül, amikor egy feltévedt fiatal poéta valami ostobaságot mondott. Kiss József nyögve feléje fordult, ránézett, aztán szelíden megkérdezte tőle: — Mondja, hány éves maga, fiam. — Huszonnyolc — válaszolt a szerencsétlen, boldogan, hogy az epés kedvű szerkesztő figyelmére méltatta. — Istenem — sóhajtott Kiss József elmélázva — ha én még egyszer huszonnyolc éves lehetnék . . . Azt se bánnám, ha olyan tehetségtelen lennék, mint maga.“ Kiss József művész volt és egyben tanító, ami ritkaság. Egy zenetörténetben azt olvastam, hogy Schumann is ilyen volt. A Hétnek voltak és vannak ellenfelei is, ezeknek igaz költő, feledhetetlen szavakkal megfelelt már régen, maga Kiss József, amikor ezt írta: ״ A Hét ajtaja fölé arany szögekkel egy feliratos tábla volt odaszögezve: Tiszteld a tehetséget. Tiszteld minden formájában, minden kialakulásában és ha nem érted meg mindjárt, légy azon, hogy megértsd. Tiszteld a tehetséget ellenségeidben, mert a tehetség ritka adománya az égnek. Pénzen megvásárolhatsz mindent: a rangot, szerelmet, egészséget, még hosszú életet is; tehetséget nem. Keleten szentnek tartják az eszelősöket; a tehetség tiszteletét nyugaton keresd. A Hétnél megvolt. Talán azért fogták ránk, hogy kozmopoliták vagyunk.“ Művészi foglalkozásához képest, melyet gondos szerkesztői munkássága csak elmélyített, a honi eszmék, a magyarság requisitumai között állandóan érdeklődésének kö 46