Mult és Jövő, 1937 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1937-04-01 / 4. szám

ZSIDÓ HUMOR JÁKOB ÉS JÓZSEF TESTAMENTUMA R. Akiha Glassier, ko­­lozsvári főrabbi magya­­rázt­a a bibliai verset: A haldokló Jákob meghajolt az ágya fejénél álló Jó­­zsef felé. ״Most látta, hogy az ivadéka méltó hozzá“, — fűzi ehhez­­ a midras. — Miért csak most, mikor 17 évig volt alkalma, hogy József mél­­tó viselkedését megfigyel­­je? — De a felelet ez: Jákob közölt­e Józseffel a végrendeletét, hogy vigye fel holttestét a Szentföldre és temesse el ősei mellé. És gon­­dolta, József talán az egyiptomiak előtt reszelni fogja, hogy apját ,nem Egyiptom földjében temeti el. Magas pozíciójá­­ban, mint alkirály, talán félni fog a hazafiatlanság vádjától. Ezért meg is eskette, hogy végső akaratát teljesíteni fogja és nem hagyja magát ebben megtántorítani. Ámde József tovább ment és nemcsak hogy feltétlen engedelmességet ígért apjának, hanem hozzá­tette azt is, hogy ,,szavaidat én követni fogom", vagyis, hogy ő is hasonló végrendeletet fog hátra hagyni (amit meg is tett), hogy vigyék­­ majd holttes­­tét a Szentföldre eltemetni, dacára annak, hogy Egyiptom trónján ül . . . Ekkor hajolt meg a haldokló Jákob az ágya fejébnél álló József előtt . . . Most látta, hogy méltó hozzá és őseihez . . . TI NEVELTÉTEK ŐKET... Az orosz forradalom idejében történt, hogy elfogtak egy éjjel negyven zsidó ifjút Vilnában. Másnap a kerületi kormányzó magához hívatta a hitközség vezetőit, reájuk förmedt: — Annyi jó tulajdonságtok van, hogy most már csak az hiányzott nektek, hogy nihilisták legyetek? Mire a rabbi megszólalt: — Hát mi nihilisták vagyunk? — Ha ti nem is — felelt a kormányzó —, de a fiaitok, a csemeték, miket neveltetek! — Kormányzó úr felelte a rabbi — ezeket a cse­­metéket nem mi neveltük, hanem önök nevelték. Amíg mi neveltük gyermekeinket a ehéderekben és jesivákban bib­­liára és talmudra, nem volt közöttük nihilista. Amióta önök kezdték nevelni a mi gyermekeinket az önök iskolái­­ban, azóta rossz utakra térnek, eretnekséget tanulnak és forradalmakba keverednek . . . A JOGTALAN JOGÁSZ. Ugyancsak Ginzburg báró beszélt egyszer Plehwe mi­­niszterelnökkel az orosz zsidók elnyomatásáról. Plehwe ingerülten szakította félbe: — Tartsák vissza a zsidók a gyermekeiket a kormány ellen való agitációtól és akkor minden rendben lesz. — Ez nagyon nehéz feladat — felelte Ginzburg. — Hogyan magyarázhatom meg egy egyetemi hallgatónak, aki ״ jogász-jelölt*­, hogy nincs semmi joga Oroszországban.׳ [UNK] CSAK LÁTTAM R. Jiszrael Szálamtól megkérdezték: mit tanult meg mesterétől, R. Zudel Szálamtól? — Én, felelte R. Jiszrael, nem tanultam mesteremtől, csak néztem őt. Akiha Glasner főrabbi HOZOMÁNYPÖR A SZASZOVI CADIKNÁL A szaszovi cadikhoz jött egy chászidja panasszal fia menyasszonyának apja ellen. Történt ugyanis, hogy két gaz­­­dag chászid eljegyezte egymással gyermekét a szaszovi cadik előtt, ahogy ez akkor szokásban volt. Megállapodtak a h­­o­­zományban, ez ad fiának, amaz leányának ezer-ezer rubelt és három év múlva lesz az esküvő. Közben a leány atyja tönkrement. A fiú apja felkereste nászát és kijelentette, hogy lemond a hozományról. Ha nincs neki, mit tehet? A fia részére ígért pénzt ő adni fogja. ״Ez nem elegendő felel­ a leány apja. — Nem adhatom férjhez a leányomat hozomány nélkül.“ ״Tehát?“ — csodálkozott a fiú apja. ״Tehát neked meg kell adnod az általam ígért hozományt a leányom részére is! Nincs jogunk a fiatalokat megrövidí­­teni.“ A fiú apja felháborodva felelt: ״ Elmegyek a szaszovi­cadikhoz és előadom neki a pert.“ — ״ Én nem megyek, míg le nem teszed a hozományt — makacskodott a leány apja —, ha én vétkeztem és elvesztettem vagyonomat, miért bűnhődjön ezért ártatlan leányom?“ Mikor a vőlegény apját megpillantotta a szaszovi eadik, így szólt hozzá: ״Boldog lehetsz, hogy te jöttél . ..“ A chászid nem értette a szava­­kat és egész szombaton át nyugtalankodott emiatt. A cadik nem engedte többé maga elé csak hétfőn, mikor már bú­­csúzni jött. Amikor pedig elő akarta adni panaszát a meny­­asszony apja ellen, a szaszovi félbeszakította és szelíden szólt: ״Mondottam, boldog lehetsz, hogy te jöttél... Mert hiszen megtörténhetett volna fordítva is, hogy te mégy tönkre és ő jött volna panaszra ellened . . . Menj békében haza és adj hozományt a vőlegénynek, aki a fiad, és a meny­­asszonynak, aki a leányod lesz; ez a chászid szokás. A chá­­szid ne a jogot keresse, hanem a jóságot“. .. A GŐG NETOVÁBBJA. David Frischmann mondotta: — A gőg netovábbja, ha valaki hátára fekszik a ten­­geren és cigaretta van a szájában és úgy tesz, mintha gőz­­hajó volna . . . Adriatica Tengerhajózási Rt. hetenkénti járatai Triesztből és Genovából Egyiptomba, Palesztinába, Rhodesba, Görög- és Törökországba, hetenként kétszeri járatok Ragusába és a Dal­­mát tengerpartra. Felvilágosítás és prospektus kapható: Adriatica Tengerhajózási Rt. Budapest, VII., Thököly­ út 2, IV., Váci ucca 4. és az összes utazási irodákban. 125

Next