Mult és Jövő, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1938-01-01 / 1. szám

* ZSIDÓ MŰVÉSZETI, IRODALMI, TÁRSADALMI ÉS KRITIKAI HAVI FOLYÓIRAT * SZERKESZTI: DR PATAI JÓZSEF . XXVIII. ÉVFOLYAM, 1938 JANUÁR DR HALASI EMIL: A JUBILÁLÓ HAMMEIRI Bizarr egyéniség. Amint szemben ülök vele, 8 el• nézem markáns, éles vonásait, a széles, domború hom­­lokot, a merész ívelésű orrot, mely büszkén trónol az energikus metszésű ajkak felett, amint elfogom két meleg, fürkésző, acélkék szeme pillantását, amint meg­­próbálok választ adni magamnak a kérdésre, ki ez az ember, mit tett, honnan jött, merre visz az útja, an­­­nyiféle válasz tolul egyszerre agyamba, hogy nehe­­zemre esik a fonalat megtalálni, mely megkönnyítse a kiigazodást. Megírta a legnépszerűbb modern héber könyvet, megteremtette az első eredeti héber színházat, járat­­lan utat tört a héber lírában, kiadta, szerkesztette a máig is egyetlen, igazán független héber kritikai fo­­lyóiratot, riporter, publicista, dalköltő, szónok, nyel­­vész, nyelvújító, nyelvfilozófus. A Héber Egyetem professzorai együtt ünnepelték a minap és hallgatták fejtegetéseit a ״ képzeletről és valóságról a művészet­­ben“. A Magyar Tudományos Akadémia elismerését fejezte ki neki a magyar irodalom szolgálatáért. A Bialik-díj nyertese, műfordító, drámaíró, humorista, elbeszélő. Sokrétű, sokoldalú, mint az „ezerarcú“ lé­­lek, úgy fonódnak, szövődnek benne egymásba a szá­­lak, mint az élet tarka, sokszínű szőnyegében. Negyedszázad alatt futotta be ezt a szédületes utat az ódávidházai parasztháztól a héber irodalom csillogó Pantheonjának díszterméig. Ezerkilencszáz­­tizenkettőben jelenteti meg első héber nyelvű verses­­könyvét a Magyar Cionista Szövetség, azóta kaleidosz­­kópszerű változatossággal vetítődnek egy sajátos élet fanyar, nyugtalanító képei az emlékezés vásznára. Harc, háború, viaskodás a kezdet. Világégés for­­gataga ragadja magával az asszimiláció és a bigottság közt vergődő magyar zsidóság e fiatal, zsenge cseme­­téjét, ki a héber irodalom ősöreg szikomórusán akarja terebélyes ággá növeszteni magát. Sebesülés, fogság, a kálvária minden állomásán vesztegel ez a szúrónézésű, szögletes arcú, szikár zászlós, s megdöbbentő mély­­ségű, felrázó, átlényegült, valóvá vált írásokat hoz magával lelke mélyén a pokol torkából. A harc ke­­resztelte, 8 ez a fátuma azóta. Minden erőpróbában részt vesz, 8 erők próbája létesül nyomban, ahol ő van. Mer. Hívőn, átszellemülve, mint a gyermek, ki érzi, látja az igazságot és fittyet hány minden megal­­kuvásnak. Kifacsarja az igazat, a maga igazát a dol­­gokból és rákényszeríti azt, kérve, követelve, alázato­­san, fenyegetőzve. Lobogva ég benne valami az örök tűzből, ez hatja át, fűti, teszi képessé a küzdelemre. Lát. Sasszemmel figyeli a történőket, a történen­­dőket, összefüggéseket hámoz ki, tesz hozzáférhetővé, melyekről sose álmodtunk. Prófétai. Egykori látók zúdították így szavuk hömpölygő áradatát nyugovás után áhítozó, renyhe falukra. Ostoroz minden romlottságot, minden el­­maradást, minden kijátszó, áltató okoskodást, minden bárgyún elpityergetett csömörülő megelégedettséget. ״ Hajrá útban a jobb felé [UNK]­ áll két évtizede itt a poron­­don prosperitások dacos, magabízó önhittsége, vál­­ságok vajúdó alakulása közben. Érez. Keresztülzuhogott nagy szívének tárt zsi­­lipjén minden szenvedésünk, kínzottságunk, fájdal­­munk genges folyama. Ahogy ellenszegül kifelé a tö­­megnek, mely nevelni akarja, oly közel áll hozzá min­­den tunya, garattól fertőzött, hunyászkodó senki, faj­­tájának fia, szíve vére. A magyar irodalom követe. Lövészárkokban, zúgó srapnellek sivítása közben viaskodott Madách nehézkes nyelvével, csodálatosan ültette át lefordít­­hatatlan, drága Adyjának cizellált, ízes szavait újjá­­éledt földön feltámadt nyelvre. Petőfi, Arany, Ber­­zsenyi, Kiss, Karinthy, Molnár az ő tehetségének bő csatornáján ömlöttek át a Biblia nyelvének tengerébe. Oh, nemcsak nagykövete, de igenis napszámosa, alá­­zatos, hű szolgája, előharcosa, útépítője, egyengetője a magyar szellemi értékeknek. Villogó kardját, csil­­logó szellemi fegyverzetét örömteljes, áldozatkész természetességgel állította mindenkor szülőhazája szolgálatába. ״így jár az ember, aki valaki.“ Mintha róla min­­tázódott volna költőbarátjának örök szava. így járt negyedszázad szakadatlan küzdelme, folyton megújuló harca után, mert ember és mert valaki. Mert nem adta magát ״ tömeg-Má-nak“, mert pásztora volt újakra készülőknek, óvó védője hival- 3

Next