A Jövő, 1954 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1954-05-01 / 5. szám

speter same: IGAZSÁGKUTATÁS A cikkíró kisérő leveléből! ״A Jövő legutóbbi számában megjelent Testvér testvér ellen című vezércikk arra késztet, hogy hozzászóljak ehhez a problémához.“ ״Cikkemet egy másik magyar nyelvű lapnak is megküldtem, de súlyt helyeznék arra és köszönettel veszem, ha ״A Jövő“ vezércikkének fejtegetéseihez való csatlakozásképen — mondanivalóim ״A Jövő“ olvasó közönségéhez is eljuthatna.“ Kishont Ferenc engedelmével ״ én nem is tudom hogy van ez“ címmel lett volna kedvem elpanaszolni, hogy mostanában mi mindenről nem is tudom, hogy hogy is van. Mindenekelőtt azt nem tudom, hogy mi is van velem. Köztünk mondva ez a kérdés idestova már tíz éve foglalkoztat, de most aztán igazán kezdek félni. Igen, mert kezdem nem érteni az emberek beszédét. Elhomályosulnak, összefolynak agyamban a fogalmak, a szavak értelme és, például, nem vagyok már tisztában vele, hogy mit jelent: bíróság, vád, védelem, tanúskodás, keresztkérdések, pergőtüzek, vagy, hogy más példát mondjak, pofonok, amiket igazságkutatók ígérgetnek Törvényszék előtt korunk egyik egyéniségének és ehhez hasonlók. Igaz ugyan, hogy most kezdem felfogni pl. a kollaborálás mivoltát, de ez nem nyugtat meg, mert közben újabb és újabb formulációk gyötrik betegedő elmémet. — Példának okáért sehogysem értem, hogy mit jelent Kasztner - ״ügy“, még akkor sem, ha akár ezer idézőjellel ékesítik ezt a gyalázatos szócskát. Ugyanis én eddig úgy tudtam — és most is megesküszöm rá — hogy létezni fog egy Kasztner - ״ legenda“ az utókor számára, mely utókor undorral fogja lemosolyogni a most folyó keresztkérdéskomédiát. De ha már keresztül-kasul kérdezgetünk, legyen szabad nekem is feltenni néhány naivan egyenes kérdést, amelyekre nem kötelező a válasz sem ״Igen“-el, sem ״Nem“-el, sem ״Vagy“-al. Kérdezem például: miféle handabandázás megy végbe immár hónapok óta egy fővárosi Törvényszék előtt? Vájjon jól hallom, ill. Olvasom, hogy valamilyen elégtételt kell szerezni ausgerechner Kasztner Rezsőnek? Igen? Regá. Kicsit lassabban kérem. Melyik Kasztner Rezsőnek? Tán nem annak, aki megmentette egy embernek az életét, nem egy égő szobából, házból, uccából, városból, országból, hanem egy égő világból; más szóval: nem egy, tíz, száz rablógyilkosnak, hanem a világtörténelem legnagyobb, legvérengzőbb, legördögibb, az egész emberiségre rátámadó, rablógyilkos bandájának karmaiból, amelynek letöréséhez a világ nagyhatalmainak hat évig tartó, emberi ésszel fel nem mérhető áldozatokba kerülő, keserves harcra volt szüksége. — Tessék mondani, illetve ne tessék mondani semmit, mert én most tulajdonképpen nem kérdezek, hanem csak úgy beleordítom a világba: Hát kell-e több és nagyobb elégtétel Kasztner Rezsőnek amíg él, sőt még ük-ük unokái részére is, mint az a tény, hogy az ilyen poklok poklából mentette ki Kasztner Helént? (Bocsánatot kérek ezért a szentimentális személyeskedésért, amelynek — tudom — nincsen helye az ilyen ״ ügyek“ megtárgyalásánál.) Én tehát kijelentem, hogy ezek szerint teljesen egyetértek a vád ... a vád ... a nemtudommicsoda képviselőjével és állítom, mi az hogy állítom? Szóba sem jöhet, hogy elégtételt kéne adni Kasztner Rezsőnek! Sőt tovább megyek és önként jelentkezem a vá . . . pillanat, nem, nem, most már belejöttem és már pedzem, tehát a védelem tanújaként és mint a védelem egyik oszlopa bátorkodom megkérdezni képviselőmet, csak úgy magunk közt: Ugye nem tetszett komolyan gondolni azt a dolgot a pofonnal a legutóbbi tárgyalások valamelyikén? Igen, vagy nem? Mert ha netán igen, úgy ez engem, bármennyire is védelem a vádoncot, egy kicsit zavarba hozna. Mert, tetszik tudni, jés söomrim, vannak, akik mondják: becsületszavamra, saját fülemmel hallottam, hogy ez a kolozsvári zsidófiú, akire három napon át pergettük keresztkérdéseink tüzét, a zsidó nép és a zsidó történelem legnagyobbjainak egyike, habár azt suttogják róla, hogy nem egy, hanem jónéhány ezer embert mentett meg a pusztulástól. Sőt, vannak hülye statisztikusok akik a megmentetteknek azóta született néhány ezer gyermekét is hozzászámítják az áldozatokhoz. Csakhogy én ebben, éppen mert szenvedélyem lett az igazság kiderítése, egyszerűen nem hiszek. Áh, ez mind mese. 1944-ben zsidók ezreit? Ugyan kérem. Ne komolytalanítsuk el a tárgyalás menetét. Mint a védelem élharcosa tehát azt javasolom, hogy ejtsük el a vádnak ezt a részét és ne tegyük ki magunkat annak, hogy a végén még bennünket pereljenek rágalmazásért. Tessék? Ja igen, szlichá, bocsánat, látom, hogy ismét összegabalyítottam a dolgokat. De mást akarok mondani: Tegyük fel, hogy a mese azokkal az ezrekkel tényleg igaz, mit változtat a tényálláson, ha meg is pofozzuk ellenfelünket? Ő már olyan amilyen és ha be is látná a bűnét sem tudná visszalökni a pusztulásba azt a néhány ezer embert. Jó jó, tudom, hogy nekünk szent kötelességünk kutatni az igazságot, de azért nem muszáj annyira kicsinyeskedni, amikor mindössze csak néhány ezerről pletykálnak. Hunyjunk szemet kérem, nachon? (Helyes?) Tessék? Most már engem is Kasztner iránt táplált barátsággal vádolsz? Hová gondolsz Szentséges Védőatyám? Hát hogyan lehetek barátja, amikor állítólag magam is a megmentett áldozatokhoz tartozom? Hogy Hermann Dezső miért válaszolt töredelmes igenel erre vonatkozó keresztkérdésedre? Mert összeroppant szegény dadogás ennek terhe alatt és ijedtségében nem találva szavakat beismerő vallomást tett. Ezt különben ügyesen csináltad, öreg fiú, amidőn eként világosságot derítve az egész per anyagára, még az elkövetkező generációk számára is minden kétséget kizárva bebizonyítottad, hogy Hermann Dezső és Kasztner igenis barátok. És mivelhogy szerintem alig akadhat valaki, aki ezt a felderítést megtámadhatná, én azt hiszem, hogy most be is fejezhetjük az egészet. Hogy mit mondunk majd megbízóinknak? Ezt bízd rám. Sőt már van is egy ideám: megpróbáljuk beadni nekik, hogy Kasztner már amúgyis megkapta méltó büntetését, amidőn életével fizetett, ill. fizet, tettéért, vagyis azzal, hogy él és hogy bármennyire is tolakodott annak idején, nem sikerült elmenekülnie a halálba. Szerencsénk volt. Hiszen ez esetben a Kasztner-emlékünnepek, Kasztnererdők és Kasztner-emlékművek közepette vajmi nehezen alakulhatott volna meg AZ IGAZSÁG KIKUTATÁSÁRA ALAPÍTOTT S. A. néven ismert társaság. De a Sors velünk volt. És a bűnös bűnhődjék. Hadd lássa, hogy mit tett, amidőn naponta többször is bűnbánóan lehorgasztott fejjel kell beleütközzön egy-egy megmentett emberbe. Úgy kell neki, ha annak idején eltorlaszolta a Svábhegyet mindazok előtt, akik azt ostromolták és mindent sokkal jobban tudtak volna. Csak természetes és érthető, hogy a vállalkozásuk végrehajtásától ily módon elkedvtelenített hősök annyira megsértődtek, hogy elkezdtek futni, megunván azt a egész vacakolást. Igazuk volt. Én sem tettem volna egyebet. Sőt én fel sem mentem volna a Svábhegyre. Vagy Te talán igen? Na látod. Szóval minden rendben van. És most menjünk haza fiúk. Én megyek. Te még maradsz Tamir? • Valahogy így férkőztem a ״ lidérc“ kegyeibe és már vígan kollaboráltam is vele, amikor hirtelen — igen, kedves Stark Vali. (A cikk írója itt dr. Stark Valériának, ״ Lidérces álom“ címen ugyanerről a kérdésről írt és az Új-Kelet március 26-i számában megjelent írására utal) én is felébredtem. Csakhogy az én ébredésem más. Mert jómagam és összes itteni barátaink a három hetes bírósági szünet letelte után ismét retteghetünk majd az izraeli lapok tudósításaitól, amelyekből eme ״ Per“ kezdete óta naponta tárul elénk teljes egészében a Chilul Hasem fogalma. Épen most. A nagy tragédiának és egyszersmind Jiszraelben Jizchák csodatettének tizedik évfordulóján. — 553 NEMZETI SZÉLSŐSÉGESEK A jobbszárnyon álló pártok, mint az Agadat Izrael is, világnézeti alapon állanak. De elsősorban a Cherut, mely Izrael politikai pártjainak összetételében a legszélsőjobbot képviseli. A Cherut ideológiailag a Jabotinsky által alapított revizionista mozgalomhoz vezethető vissza, mely már a harmincas években a zsidó állam megalapítása mellett tört lándzsát és amely már a második világháború kezdete előtt a mandátum és az arabok elleni fegyveres harc folytatására kiépítette az Irgun Zwai Leumi, harci szervezetet. Ebből vált ki később a terrorista Stern csoport. Az államalapítás után Cherut néven újból egyesültek és ma dr. Bader és Menachem Begin vezetése alatt, mint politikai párt működnek. Amíg a Mapaj és Mapamban orosz származású zsidók viszik a főszerepet, addig a Cherutban főleg lengyel származásúak kezében van a vezetés. Ez magyarázhatja a Cherut szélsőséges megoldások iránti hajlamát, mert a lengyelországi zsidók szemében még mindig a varsói gettó megsemmisítése a katasztrófa jelképe, mely a védtelen zsidóságot érte. A Cherut felfogása abszolút változatlan. Elveti a Németországgal kötött jóvátételi megállapodást, folytatja ellenállását Palesztina kettéosztása kérdésében és ma is legnagyobb célként hirdeti az egykori mandatárius terület két részének egyesítését. Jabotinsky felfogását vallják, aki ״a Jordán két oldalán elterülő országról“ beszélt, amelyben jólétben fog élni arab, keresztény és a fiam.“ Ezek a rabotinsky szavak képezik a Cherut tulajdonképeni programmját. A Cherut a legutóbbi parlamenti választásokon elszenvedett nagy veresége ellenére a jövő kilátásait nagy optimizmussal ítéli meg és így fel kell tenni a kérdést: vajjon nem önámítás-e optimizmusuk. AZ ÖSSZEKÖTŐ ESZME Felmerül a kérdés, hogy miért vannak Izraelben nacionalista szélsőségesek, de nincs szociális és gazdaságpolitikai koncepcióval rendelkező jobboldali párt, melyet konzervatívnak lehetne nevezni. Ez Izrael gazdaságának felépítéséből ered és az izraeli népnek a munkával szembeni különleges beállítottságával lehet megmagyarázni. Ha Izraelben egyáltalán létezik nagyipar, vagy monopolisztika is üzem, úgy az a nagy Szakszervezet, a Hisztadrut gazdaságának valamelyik szektorába van beépítve. Nincsen magán nagytőke, mint ahogyan nincs proletariátus, mely jogtalannak, vagy elnyomottnak érezné magát. Vannak gazdagabbak és szegényebbek. Testi és szellemi munkások. De ahogy a volt akadémikus építőmunkássá lesz, anélkül, hogy azt lealacsonyítónak érezné, mindenki ott igyekszik dolgozni, ahol lehetőség akad, vagy ahol a közösség számára a leghasznosabbá válhat. Mindenkit áthat az az érzés, hogy egy saját, magaépített állam polgárának lenni és annak a jövőjét építeni privilégiumot jelent.