Uj Élet, 1960 (16. évfolyam, 1-23. szám)
1960-10-01 / 19. szám
XVI. ÉVF. 19. SZ. 1960. OKTÓBER 1. % ÜNNEPI SZÁM Pap Károlyné: Bűnbánat (Tárca) Magyar zsidó mártírasszonyok sírjait találták meg Ausztriában A Rabbiszeminárium új feladatait határozták meg a tanévnyitó ünnepségen 2 FORINT A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA ! "ץ ע EGYES SZÁMÁRA: Engesztelőnapi ״ virágprédikáció“ Írta: Dr. Schweitzer József pécsi fó'rabbi A virágprédikáció csupán szemléltetés útján végbemenő néma tanítás, amely mint az elmélkedésre indításnak szép, költői módja ismeretes egyik-másik keleti vallásban. Valaki felemel egy virágot, mondjuk egy szál rózsát, s minden szó nélkül felmutatja a gyülekezet előtt, mintha csak azt mondaná: nézzétek és gondolkodjatok el felette! Valóban, egyetlen szál rózsa is mennyi emléket idéz, milyen sok gondolatot indíthat útjára. Pompázó szirmai a rózsakoszorús ifjúság színes álmú éveire emlékeztetnek, de szúró tövisei a lankadt léptű öregkor alig elkerülhető kisebb-nagyobb fájdalmaira figyelmeztetnek. Egy rózsaszál felvillanthatja előtted a ■״ rózsaujjú hajnali homéroszi képét, másvalaki talán egy messzi temető drága sírhantjára fog gondolni, ahová valamikor virágot ültetett. Ahány ember, annyiféle társítása az érzéseknek, gondolatoknak, képzeteknek. Engesztelőnapon a mi templomunkban a frigyszekrényt egy olyan fehér kárpit díszíti, amelyre rőt-arany szálakból két egymásbafonódó kezet hímeztek. Ezt a kézfogást érzem én a Jaum Kippur ״ virágprédikációjának”, némán is beszédes tanításának. Mert milyen sokatmondó egy kézfogás. Mennyire kifejezheti két ember érzelmeit, egymáshoz való kapcsolatát. Lehet kényszeredett, félszeg, zavart, kapkodó, semmitmondó, üres formalitás, de lehet meleg baráti megnyilatkozás is, jelképe a szeretetnek, vagy a tiszteletnek, máskor a megértésnek, segítőkészségnek, együvé tartozásnak. Lehet szép, komoly, erkölcsi tartalmú gesztusa két ember találkozásának. És ezt az erkölcsi tartalmú gesztust látom a frigyszekrény függönyéit ábrázolt kézfogásban. Az emberi közeledés, egymásratalálás szimbólumát érzem ráhímezve a mi szentélyünk kárpitjára, vagyis azt, ami nélkül a Jaum Kippur elképzelhetetlen a zsidó ember számára. Ad sejerace esz haverau — böjtnap és könyörgés akkor foganatos, ha Istent engesztelő buzgóságunk emberrel megbékélő, embert szerető, békességet kereső lélekből fakad. Imáink mindaddig szárnyaszegetten hullanak a porba — tanította egy rabbi —, míg harag, szeretetlenség, önzés súlyai terhelik azokat. Egymásbafonódó kezek a szentély kárpitján. Némán is beszédes tanítás. Nyújtsatok kezet egymásnak, becsüljétek, szeressétek, segítsétek egymást, s együtt, kéz a kézben, a megszentelődésre vágyódó közösség áhitatában együtt keressük engesztelés napján azt a láthatatlan, de mégis felénk nyújtott kezet, amely gyógyít, felemel, vigasztal és áld: az Isten kezét. Átonauszén jód — A Jaum-Kippuri liturgiából —. Kitárod karod a vétkeseknek is, kinyújtod jobbad, hogy a megtérőket fogadd. Te tanítottál bennünket, örökkévaló Istenünk, hogy vallomást tegyünk Előtted összes vétkeinkről, azért hogy kezünk mentes legyen erőszaktól, bűntől. Fogadj bennünket magadhoz teljes megtéréssel, mint fogadtad egykor a tűz- és vétekáldozatot. Hiszen jól tudod, hogy földi létünk féreg és pondró, ezért vagy megbocsátó. Hisz mik is vagyunk? Mi az életünk? Mi a mi érdemünk? Mi az igazunk? Mi a mi üdvünk? Mi az erőnk? És mi a hatalmunk? Mit is szólhatunk Előtted, örökkévaló Istenünk, atyáink Istene, hiszen a Te végtelen, tökéletes mértéked előtt a neves emberek semmit sem jelentenek, a bölcsek mintha mit sem tudnának, az eszesek mintha értelem híján volnának, tetteik nagy része mit sem ér, életük mintha merő hiábavalóság lenne... mert minden múlandó, mint a lehelet. (Fordította: Ray Tamás) Tizenötezer hittestvérünk vett részt a Mártírok és az Ismeretlen Munkaszolgálatos Emlékművénél rendezett kegyeletes ünnepségeken a rákoskeresztúri temetőben Felavatták dr. Katona József h. vezető főrabbi síremlékét Szeptember 18-án, vasárnap délelőtt a fővárosi zsidóság kegyeletes emlékünnepségeket rendezett a rákoskeresztúri zsidó temetőben a Mártírok Emlékművénél és az Ismeretlen Munkaszolgálatos Emlékművénél. Utána sor került dr. Katona József budapesti helyettes vezetőfőrabbi sírkövének felavatására. A Budapesti Izraelita Hitközség elnök-ségének és Chevraosztályának felhívására nem kevesebb, mint tizenötezer hittestvérünk jött el, hogy lerója kegyeletét a magyar zsidóság hatszázezer mártírjának, hogy megemlékezzék a borzalmas szenvedések között elpusztult munkaszolgálatosokról és tisztelettel adózzék dr. Katona József helyettes vezető főrabbi emlékének. A Fővárosi Villamosvasút mindent megtett, hogy a temetőbe igyekvők utazását megkönnyítse és ezért harminc különkocsit állított be. Már reggel hat órakor megindult villamosokon, autóbuszokon, taxikon a fővárosi zsidóság tömegeinek özönlése a temető felé. A temetői áhítat nagyban hozzájárult a nagyünnepi áhítat előkészítéséhez. (Folytatás a 3. és 5. old.) *9WSCK80SOKSCSaCSCSCK3. Jaum Hákipurim napján írta: Dr. Seifert Géza Ősi hagyományunk szerint a zsidó ember az engesztelő ünnep előestéjén mindenkitől bocsánatot kér, akivel nézeteltérése volt és ezzel készül fel az ünnep békés hangulatára. Az ünnepnyitó Kol Nidré imánkban az önmagunknak, más ember ellen tett fogadalmainknak semmiségét mondjuk ki és ezzel az ünnep meggondolatlan, elfelejtett és meg nem tartott szavainkért való bocsánatkéréssel kezdődik. Az ünnepi áhítat során felvetődik a zsidó emberben az örök kérdés. Mi az ember? Az uneszúne tankes ima harmadik tétele választ ad erre: ״ Az ember eredete por és vége porrá lenni, életéért küzdve küzd. Hasonlít a tört cserépre, olyan mint a hervadt fű, mint a fonnyadt virág, mint a tűnő árnyék, mint a szakadó felhő, mint a lélekzet, mint a futóhomokszem és a repülő álom.” ־ Az áléhét imánkban töredelmesen megvalljuk az •Örökkévaló előtt ember ellen elkövetett bűneinket és bűnbocsánatot kérünk. A sáhárisz ima háttórájában megkérdi a próféta. Milyen az a böjt, amelyet kívánok: ״ Megnyitni a gonoszság csomóját, megoldani az iga kötelékét és szabadra bocsátani az elnyomottakat, miután minden igát összetéptek.” De ugyanebben a háttórában hirdeti a próféta a békét és mondja: ״ Béke a távolinak és közelinek...” De ״ nincs békéje a gonosztevőnek.” Ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel szívünkben imádkozunk engesztelő ünnepünk szent napján. Felvetődik bennünk az ember haladó volta, amely szerénységre kötelez, halljuk a próféta szavát, aki emberszeretetre, humanizmusra, a szegénység megszüntetésével járó igazságos társadalom megvalósítására és a béke örök eszméjének megvalósítására tanít. De „nincs békéje a gonosztevőnek”, aki gyűlöletet, öldöklést, háborút, atomfegyverkezést hirdet „Nincs békéje a gonosznak”, aki fasizmust akar, hogy ártatlan emberek millióit irtsa ki, ״ nincs békéje a gonosznak”, akinek célja a világ háborús lángbaborítása, a hidegháború és ezzel az emberiség félelemben tartása. Nekünk zsidóknak elég volt a félelemben tartásból, az üldözésből, a szenvedésből, mártírjaink meggyilkolásából. Mi az ország felszabadításának szellemében élvezett szabadságunk fennmaradását óhajtjuk és ezért áhítozunk. E nagy ünnepünkön a világ jóakaratú emberei békevágyának megvalósításáért imádkozunk és böjtölünk szent áhítattal. A magyar zsidóság eleven hitéletéről számoltak be New Yorkban a Budapesten járt amerikai rabbik A The New York Times szeptember 2-i száma közli azt a beszámolót, amelyet David Golovensky, a New York-i Rabbitestület elnöke és Israel Mowskowitz, a New York-i Rabbitestület külföldi zsidó ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke tartott a New York-i Rabbitestület székházában, ahol az érdeklődők hatalmas tömege gyűlt össze meghallgatásukra. A két rabbi beszámolt arról, hogy meglepően magas nívójú és eleven zsidó életet talált Magyarországon. Gyönyörű zsinagógák és imaházak biztosítják a 80 000 főnyi budapesti zsidóság vallási szükségleteinek kielégítését. A két rabbi megemlékezett arról is hogy a magyar kormány részéről biztosított anyagi támogatás jelentős mértékben segíti elő a zsidó felekezeti élet fenntartását. A zsidóknak egyébként minden lehetőségük megvan arra, hogy vallási életet éljenek. A The New York Times cikkének az a címe: „Jó a zsidó élet Magyarországon”. A cikket Irving Spiegel írta. A cikkből megtudjuk, hogy a rabbik beszámolója után kérdések hosszú sora hangzott el, amelyekre a rabbik részletes választ adtak. A cikkben szó van David Golovensky és Israel Mowskowitz Csehszlovákiai és nyugat-németországi tapasztalatairól is. A sátrak ünnepe írta: dr. Dér István főrabbi A nagy tisztelettel, szeretettel, meg félelemel várt főünnepeink után, mintegy záró napokként köszöntjük a sátrak ünnepét. Az ünnep lényege uszmádtom Kiiné Ádámot elnuhédem az az öröm, amely kifejezésre jut a jól végzett munka gyümölcsének élvezésében. Ez lehet az oka annak, hogy már a Bibliánk ezeket a napokat egyszerűen ״ hágának, ünnepnek, örömünnepnek nevezi. Első találkozásunk ezzel az ünneppel Mózes II. könyvében volt, akkor a begyűjtés ünnepének nevezi a Tóra. Mózes III. könyvében azonban már lombosodó fa formájában jelentkezik előttünk ez az ünnepünk. Bár az indokolása a régi, mégis az ünnepi csokor használatának elrendelésével új színnel gazdagodik. Találkozik benne a pálmaág az oszroggal, a mirtussal és a szerény fűzfa ágacskáival. Majd ennek kiegészítőjeként jelentkezik a sátor. Ez utóbbinak a magyarázata: „mert sátrakban lakattam Izrael fiait, midőn kivezettem őket Micrájim országából.” Mózes IV. könyvében pedig már a közösség ünnepévé izmosodik és egyike lesz annak a három alkalomnak, amikor kötelező számba ment Izrael fiai részére, hogy elzarándokoljanak hálaadásra a szentélybe, illetve a Tóra korában arra a helyre, amelyet erre a célra kijelöl majd az Isten. Nem lehet közömbös számunkra az sem, hogy a semita éve a termőföld megpihentetése, ami kifejezetten mezőgazdasági jelentőségű volt, ugyancsak ehhez az ünnephez kapcsolódott. Majd ugyanezt az ünnepet használta fel Salamon, a jeruzsálemi szentély építője, hogy ekkor tartsa meg fényes külsőségek mellett a szentély avatási ünnepségét. A hagyományos irodalom pedig úgy kívánja ezeknek a napoknak a kihangsúlyozását, hogy a sátrak ünnepének első megünneplőjeként Ábrahám csapát jelöli meg, aki az ünnepi csokorral a kezében járta körül hét napon át a maga építette áldozati oltárt. Mindezeknek az előrebocsátása után könynyen érthetővé válik az is, hogy az évezredek változása folyamán mi mindent keresett és talált a zsidó néplélek ezekben a napokban. Jóllehet örökké maradandó emlékké vált számára az a négyszáz esztendő, amit rabszolgaként töltött a Fáraók országában és embervoltának megőrzése, a szenvedő ember megértése céljából erről sohasem feledkezhetett meg, a sátor, amelybe a szilárd alapra épített hajlékából az ünnep tartamára beköltözött nemcsak a történeti emléket elevenítette meg, hanem abban az emberi élet bizonytalanságát is látta. Nevezetesen azt, hogy nincs biztos hajlék az ember számára a földön. A múlandóság gondolata azonban nem vált számára egy pesszimista szemlélet szülőjévé, hanem éppen ellenkezőleg, figyelmeztetés volt arra, hogy egymással, egymásért kell élnie az embernek a földön. Ebből fejlődött ki azután a jövendő idők békesátor gondolata, amelynek a védelmében egymásra találnak a népek, az emberek. Az ünnepi csokorban sem azt látta csupán, hogy az ember kezében áldássá lehet, kell, hogy legyen az ország termése, a váltakozó hegyek, völgyek és lankás vidékek gyümölcse, hanem mindegyikéből szimbólumot formált, amelyeknek a lényege az volt, hogy az emberben legyen alázat Istennel szemben és segítőkészség az ember irányában. Ahogyan a pálmaág minden egyes levele fölfelé emelkedik, ilyen délceg, egyenes jellemű legyen az ember — szól a tanítás —, de ugyanakkor, ahogyan az egyik levél hozzásimul a másikhoz, az ember is a maga jószándékával legyen segítő társa az embertársnak. Ahogyan a folyó partján nevelkedő fűzfa ága telve van az élet nedvével és a levele ennek ellenére szerényen lehajlik, úgy az ember is, ha napsugaras tájakon keresztül vezet az élete útja, ne váljon büszkévé, hanem a jól értelmezett szerénység legyen jellemző tulajdonsága. Ahogyan az eszrog magában hordja a szentföldi növényvilág legáthatóbb illatát, az emberben az istengondolat legyen a domináló elem. Ahogyan a mirtóságon a parányi levelek körülölelik a törzset, az emberek is a maguk egészében álljanak oda a közös, nagy, a fejlődő életet szolgáló feladatok teljesítéséhez. Ünnepünket betöltő nagy gondolatok magyarázatát adják annak is, hogy miért kezdték ezekkel a napokkal a semita évét. Lelke van az embernek, de lelke van a földnek is, amelyen él. Ez a magasabbrendű lelkiség legyen az átitatója a földnek és mindannak aki és ami rajta él. Ezért vezeti vissza a hagyományunk ennek az ünnepnek az eredetét az első ősapáig. Amikor Ábrahám ráeszmélt az istengondolatra, ráébredt arra is, hogy hivatását csak úgy fogja tudni beteljesíteni) ha fáradozásának minden gyümölcsével nemcsak oltalmazza, hanem újból és újból építi az emberi boldogság oly sokszor lerombol sátorát