Uj Élet, 1962 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1962-11-15 / 22. szám
1968. november 15. ÚJ ÉLET MARC CHAGALL KÉP HIMNUSZAI Irta: Sós Endre J Nemrégiben közöltük az Új Élet ben Marc Chagall néhány festményének reprodukcióját, abból az alkalomból, hogy Genfben megtekintettük a Rath Múzeumban, a hegyoldal egyik terének finom stílusú kiállítótermében, a Reformáció Emlékművének szomszédságában, biblikus tárgyú festményeinek, üvegfestményeinek, rajzainak és szobrainak minden eddiginél nagyobb bemutatóját. Erre a nemzetközi érdeklődést keltő tárlatra Marc Chagall hetvenötödik születésnapja adott okot. A hetvenötéves Mester olyan keretben és olyan módon akarta megmutatni önmagát, ahogyan eddig még nem tette. A nyári és őszi Genfnek ez a Chagall-kiállítás volt a legnagyobb művészeti eseménye. Minden idegen, aki Genfben akár csak egy napra megfordult, időt szakított magának, hogy megtekintse Chagall biblikus alkotásait. A genfi bennszülöttek pedig többnyire kétszer-háromszor is megszemlélték a Rath Múzeum nagy attrakcióját. Marc Chagall — zsidó festő. Pontosabban: zsidó témákkal, zsidó víziókkal, zsidó valóságábrázolással, zsidó lélekrezdülések festői megörökítésével vonult be a modern piktúra történetébe. Picasso után ma talán ő a legnevesebb festő a nyugati világ haladó művészetében. Kassák Lajos most nagyon szép portrét rajzolt a Nagyvilágban a hetvenöt éves Marc Chagall-ról, aki megtalálta a módját annak, hogy ne feledje el gyermekkorának zsinagógai élményeit, a fiatalságát körüllebegő vallási misztikát, de ugyanakkor mindig megőrizte kapcsolatait a valósággal. A párizsi Modern Művészetek Múzeuma külön termet nyitott művei számára, Jeruzsálemben pedig az egyik legszebb templom tizenkét ablakának üvegfestménye hirdeti Chagall művészetének nagyszerű eredményeit. Sok vita folyt már a világ különböző tájain arról, hogy melyik „izmus”-hoz kell kapcsolni a Mester művészetét. Az expresszionisták közé tartozik-e Chagall? Magukénak követelhetik-e őt a szürrealisták? Ami Chagall ilyen vonatkozású felfogását illeti, Kassák Lajos emlékeztet arra a beszélgetésre, amelyet Rózsa Miklós folytatott 1925-ben a Mesterrel. ״ Miért neveznek engem expresszionistának? — mondotta Chagall — Mit jelent ez a szó s minden szó általában? Én festővagyok. Nem vagyok gondolkodó, filozófus, esztétikus — én csak élem az életet, s a festésben is élek ...” Ísélet és festés: Chagall esetében egy és ugyanaz. Az ő élete is festészet. Az ő festészete is élet. Gazdag élete és gazdag művészete olyan alkotó szellemé, akiről joggal írta Kassák Lajos, hogy „egyazon mozdulattal festékbe, zenébe és szavakba mártja ecsetét”. Varázslatos, bűvölő, lázító és könnyfakasztó színeket ajándékoznak a látogatóknak Marc Chagall festményei. Ugyanakkor — miközben ezeket a képeket nézzük — valami különleges muzsika hangjait is halljuk. És nem marad el a vonalak és színek meséje sem. A vonalak és színek nem egyszer szavakká válnak. Chagall képei színekkel, dallamokkal és szavakkal hirdetik az emberibb emberség diadalát. A Mester képhimnuszai: a sötétséget legyőző világosság, a háborút legyőző béke himnuszai! Marc Chagall: Vázlat Csillárt készítőnél vegyen. Javítás, modernizálás, csere, olcsó árak. Házhoz is megyünk. VÁRADI MESTER, József krt. 72. Telefon: 341—404. A főutóriák 3Duj Qóz3eróL Békés István Egy készülő anekdotás könyvből. Nem is olyan nevetséges dolog: nemcsak a költészetnek — a költői jog védelmének is vannak poéta-újítói. ״ Írói jogtaposás...” — kiáltott fel Petőfi, mikor álnévvel jelzett ׳ versét Garay valódi névjegyzéssel közölte a Regélőben. Hat évtized múlva Kiss Józsefet az első gépesített vers-kalózkodás indította eredményes jogvédelmi rohamra. A költő 1902. szeptember 11-én a Petőfi Társaságban felolvasta Trombitás című új balladáját. Egy ügyes gyorsíró a helyszínen lejegyezte a verset és eljuttatta a Rádió villamos vezetékkel működő elődjéhez, az akkor virágjában levő Telefon Hírmondóhoz. A Telefon Hírmondó, műsorszerkesztősége kapott az újdonságon, s tíz nap múlva egy előfizetői számára rendezett hangverseny keretében elszavaltatta a kedvelt költő még ismeretlen versét. Fizetni azonban nem akart a műsorszámért. Miért fizessen, mondotta, mikor a szerzői törvény a szellemi alkotásoknak csupán engedély nélkül való lenyomtatását filalmazta, nem pedig gépi úton továbbított elmondását. Ebben egyébként igaza volt a Telefon Hírmondónak, hiszen az érvényben levő szerzőjogi törvény 1884- ben kelt, amikor a Telefon Hírmondó feltalálója, Puskás Tivadar még Párizsban kísérletezgetett az első kezdetleges telefonhangversennyel. Ami nem volt, azt nem kellett védeni... Kiss Józsefet különben is bőszítette verseinek sűrűn elburjánzott lopkodása. A Telefon Hírmondó potyaadása volt a csepp, amitől a pohár kicsordult. Ámbár része lehetett a következményekben a költő szimatának is, amelylyel megérezte a törvényszerű kapcsolat sarjazását a technikai és jogi fejlődés között. Kapta-fogta magát, és szerzői jogbitorlás címen beperelte a Telefon Hírmondót. Beperelte, és hamarosan el is vesztette a pert —első fokon. Mint a farkasok, estek egymás torkának a felperes és az alperes ügyvédei, csavarták, gubancolták az igazság fonalát, míg aztán a törvényszék kettévágta a csomót. Kimondta: a törvény csak a nyomdai és nem a hangbéli sokszorosítást korlátozza. Így a Telefon Hírmondó nem bitorolt, fizetni a költőnek kell a perköltséget. De a költő nem hagyta magát. Fellebbezett. Az ügyvédek megint nekirugaszkodtak és jobbra-balra rángatták az ítélőtábla bíróinak fejét. A jogosulatlan és díjazatlan közvetítéssel a Telefon Hírmondó lopást követett el — állította a felperes képviselője. Már hogy követett volna el lopást — magyarázta az alperesi ügyvéd —, amikor a vers megmaradt a szerző tulajdonában. Huzakodtak, civakodtak, s Kiss József úgy érezte, hogy a jogászok nem találnak a dolog elevenjébe. Szót kért. — Én nem vagyok jogtudós — kezdte szerényen —, de annyit mégis tudok, hogy itt valami nincs rendjén. Igaz, hogy a versemet nem lopták el, megmaradt. Itt van a zsebemben. Aminthogy a méltóságos elnök úrnak is a zsebében van a zsebkendője. Látom is a fehér csücskét. Mármost, teszem azt, ha én odaugranék, kirántanám az elnök úr zsebéből a zsebkendőt, belefújnám az orromat és viszszatenném — az sem volna lopás... De azért a méltóságos elnök úr bizonnyal rácsapna a kezemre. Mert van, amit akkor sem szabad, ha nem tilos ... Hogy ez az érv győzte-e meg a Budapesti Ítélőtáblát, vagy más, arról nincsen adat Tény, hogy a törvényszék ítéletét a felsőbíróság megváltoztatta, és úgy döntött, hogy a Telefon Hírmondó ״ azzal a tényével, amely szerint a felperesnek a Trombita című balladáját 1902. szeptember 21. napján előfizetőivel közölte, szerzői jog bitorlását követte el, s alperest ezért 100 korona pénzbüntetéssel sújtja. ..” Ami még tízkoronás versközlési díj mellett is tíz vers honoráriumának felelt meg. A Kúria által jogerőre emelt ítélet indokolása első ízben szüntette meg szerzőjogi szempontból az irodalmi művek közlési módja közötti különbséget. Ebből a döntésből ered modern szerzői jogunknak az a rendelkezése, amely az irodalmi művek engedély nélküli terjesztését „technikai előadás céljaira szóló készülékeken” is jogbitorlásnak tekinti. A magyar költő ma természetesnek tartja, hogy a Rádióban vagy a Televízióban elhangzott verséért jogdíjat fizetnek. S nem is gondol arra, hogy ennek a természetes jognak kivivésáért hatvan évvel ezelőtt Kiss József szisszent fel először.* A Hét című hetilap, amely Jókai és Mikszáth nevével indult és elsők között iktatta szerzői sorába Ady Endrét, mindvégig szívéhez nőtt kedvence volt alapítójának, Kiss Józsefnek. Egy népszerű és nagyon elterjedt, könnyebb fajsúlyú heti újság tulajdonosa egyszer felkereste a költő-szerkesztőt, és ajánlatot tett neki, hogy megveszi tőle a lapját.• Majd csinálunk belőle — adta elő a tervét —, olyan lapot, amit mindenki olvas. A színvonalat kicsit leszállítjuk, a szöveget jól megspékeljük képekkel, rejtvényekkel, miegymással. A lap megváltozik, de a főszerkesztő továbbra is ön marad, adott akkora fizetést, hogy meg lesz elégedve... Kiss József figyelemmel hallgatta a vállalkozó javaslatát. Sokáig nem mondott semmit, csak csendesen bólogatott. — No, mit szól hozzá? — kapta meg végül a kérdést. — Szép, szép — felelte elgondolkozva. — Nagyszerű. Remek. Minden a legnagyobb rendben van. Csak azt az egyet mondja meg nekem, hogy ha maga olyan lapot csinál, amit mindenki olvas, akkor milyen lapot fogok olvasni én . .? A szerkesztőségi értekezleteket a Simplon kávéházban vagy a költő lakásán tartották. Későbbi években, mikor a koros költő már sokat betegeskedett, az otthoni értekezleteken Kiss József gálya méretű ágyában fekve, hasán termosorral fogadta a szerkesztőség tagjait. A tanácskozás azzal kezdődött, hogy a főszerkesztő leszedte a keresztvizet a múlt számról. Különösen a verseket, cikkeket, tárcákat szidta, amelyeknek szerzői nem voltak jelen. Külön kitüntetésszámba ment, ha valakihez egy jó szót szólott. Egy ifjú versíró, akinek próbálkozásai nagy ritkán az Innen-Onnan rovat apróságai között tűntek fel, akkor is apró betűvel szedve, hosszú ideig nem tudta elérni, hogy Kiss József megszólításra méltassa. Végül aztán — egy különösem gyenge vers kapcsán — ráterelődött a költő figyelme. — Hány éves maga, fiatal barátom? — kérdezte tőle kegyesen. — Huszonhat — felelte a megtisztelt ifjú. — Istenem! — sóhajtott fel nyoszolyáján az ősz poéta — Ha én mágegyszer huszonhat éves lehetnék, azt sem bánnám, ha olyan tehetségtelen lennék, mint maga. Arnold Zweig 75 éves érdemelte ki. Az írói pályáját több, mint ötven esztendeje, Thomas Mann-nal, Heinrich Mann-nal, Feuchtwanger-ral és egykori legjobb barátjával, Kurt Tucholsky-val együtt kezdő Arnold Zweig finomművű kis rajzoktól jutott el az első világháború, majd a pusztulásra ítélt hitleri birodalom nagy társadalmi körképeiig, addig a művészi és emberi magaslatig, amelyet öt világrész írástudói annyira tisztelnek. Arnold Zweig nagy regényeiben sokat és mélyen ábrázolva szerepelnek a német-zsidó értelmiség különböző típusai. Megmutatta, hogy ez az értelmiség milyen mélyen gyökerezik a legjobb német hagyomán Hetvenötödik születésnapját ünnepelte — és vele együtt a békét és igaz művészetet szerető világ — korunk egyik legnagyobb prózaírója, Arnold Zweig. A ״ Grisa őrmester”, a ״ Verdun iskolája”, a nálunk nemrégiben nagy példányszámban kiadott és elfogyott ״ A wandsbeki bárd” alkotója, aki a szó fizikai és jelképes értelmében megkerülte a világot, hogy végülis hazaérkezzen a Német Demokratikus Köztársaságba, ״ az igaz német jelen és a még igazabb német jövő országá”ban él és alkot. Irodalmi rangját, tisztelő kitüntetéseit hosszú évtizedek áldozatos erőfeszítéseivel, harcok — és tegyük hozzá kudarcok — bátor vállalásával jégben, nyokban, de nem hallgatta el azt sem, hogy egy részük miképpen osztozott a német középosztály ön- és közveszélyes illúzióiban. Arnold Zweig — maga is állítja ezt — ötven év alatt nagy utat tett meg szemléletében és a művészi megjelenítés eszközeiben is. De már első írásai is mentesek az illúzióktól, amelyeket egyik néhány esztendeje tett, kedvesen önirónikus nyilatkozatában ״ a legveszélyesebb narkotikumának nevezett. Tisztánlátása, önvizsgálatra való hajlama egyik tanítónkká teszi Arnold Zweiget, akiben a tények alapos elemzése, az illúziótlanság sohasem ölte ki a hitet az emberiségben és az ember- e. A szomorúság énekese Születésnapi emlékezés Fenyő Lászlóra Most lenne hatvan éves, ha 1945 márciusában nem esik élete a fasiszta banditák áldozatául. A Gestapo pribékjei vetkőztették meztelenre, eresztettek golyót mellébe s hányták az árokba holttestét a rohonói országúton. Még 1944 őszén fogták el s hurcolták végig úttalan utakon, halála éppen oly fájdalmas volt, mint megpróbáltatott élete. Mint válogatott verskötetének előszavában Komlós Aladár írja róla: ״ átszenvedte a kor egész nyomását, az állástalanság, szegénység, zsidóság, magányosság és sikertelenség megalázásait.” Pedig igaz költőnek és tiszta embernek értékelték kiváló kortárs barátai is, akik közül alig akadt, aki átvészelte volna a borzalom éveit, örökre eltűnt alakja után merengve, most 60. születésnapján felrémlik előttem csodüleső arca, amelyen a savanykás mosoly mögül elővillant gyermekien várakozásteli pillantása. Így nézett rám 1944. október 13-án a Paulay utca 43. számú ház vigasztalan „gang”-ján, ahol utolszor találkoztunk. Pár nap már csak — lelkesedett bizakodva — s már itt lesz a szellem és emberség világa. Hiába volt erős a vágya és hite, nem érte meg a forrón áhított új világot. De az utókor nem feledkezett meg róla. S most születésnapján, az enyémhez hasonlóan, nyílván nem egy kéz emeli le a könyvespolcról versköteteit s így fojtott fájdalmú lírája tovább rezeg a rokonszívekben. 1. 1. Bernard Picart zsidótárgyú képei a Szépművészeti Múzeumban Az Amsterdamban élt Bernard Picart francia származású grafikus művész öt zsidótárgyú metszetével szerepel a Szépművészeti Múzeumban az Amsterdami Múzeum tulajdonát képező Holland Grafikai tárlaton. Nem tudjuk, hogy Bernard Picart a zsidó felekezethez tartozott-e, csak feltételezzük. De hogy valóban az volt-e, e feltevésünkben kétséget hagy maga Rembrandt, aki élete egy részét az amsterdami gettóban töltötte és legjobb barátainak egyike az amsterdami rabbi volt. Róla készített remek portréja a Szépművészeti Múzeumunk tulajdonaként hirdeti Rembrandt nagyságát. Rembrandt azonban nem volt zsidó. Picart öt képe látható a mostani kiállításon, az első Sátoros ünnep portugál zsidókkal, a második Újév ünnepe, a harmadik Pészach portugál zsidókkal, a negyedik Német zsidó esküvő, az ötödik Portugál—zsidó esküvő. E mesterművek lenyűgözőek és híven tükrözik a portugálzsidó és a német—zsidó biedermeier környezet korhű öltözékeiben megelevenített alakokat és rajtuk keresztül a kort, amelyben éltek. A portugál zsidó esküvőt ábrázoló kép nyomán látomásként megelevenedik szemünk 5 előtt a spanyol és portugál zsidók kiűzése. A mesteri aprólékossággal megrajzolt finomművű munkák olyan elevenen élnek, olyan bensőségesen tükrözik a kor környezetét és alakjait, hogy szinte azt érezzük, együtt vagyunk velük. Az ünnepi sáfár, a lules és eszrog az igazi melegségű áhitatos szédereste hangulata megejti a lelkünket. A német zsidó és a portugál zsidó esküvő egy nagy művész egyéniségét hirdetik. Bernard Picard művészete korának legnagyobbjai közül való. Bender Katalin Ne vasaljon otthon ! Mosott ruháját kivasalja Fővárosi Ruhanemű Javító Vállalat XL. Lágymányos, Bölcső u. 3. XIII., Visegrádi u. 14. SÍREMLÉKEK Mielőtt síremléket rendel, nézze meg sírkőraktáramat, ahol ízlésének megfelelő műkő- és márványemlékek állnak rendelkezésére. Brestyánszky József, X., Kozma u. 7. szr. temetővel szemben. Szőnyegeit vegyileg kitisztítom, művésziesen megjavítom, rojtozom, átszapom. Szállítás díjtalan. Domány, ezelőtt 20 évig a Nagymező utcában. Most VI. Majakovszkij u. 56. T: 420—637