Uj Élet, 1963 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1963-05-01 / 9. szám

AZ ÍRÁS SZAVA Ember legyen az ember Odora ki jákriv mikem korban, ha valaki közületek áldozatot mutat be Istennek. Ezekkel a szavakkal vezeti be a Tóra III. könyve "A papok tanai, azokat a törvényeket, amelyek körülhatárolják az emberlélek ősi istenimádási formáit. A Tóra korát megelőző időben az ember ott és azt áldozhatott, amit akart. Volt idő, amikor az áldozat tárgya maga az ember volt. Az áldozás hozzátartozott a mindennapos életformájához. Nem így az ősapáknál, akiknél az áldozás már erkölcsi tartalommal volt telítve. Áldoztak ők is, de csak akkor, ha erre okuk volt és nem a bálványoknak, hanem csakis Istennek. Az áldozás szép pillanatát rögzíti le a Tóra, amikor Ábrahámról szól, aki Mórija hegyén örök időkre útját állja a gyermekáldozásnak, majd később a Tóra a törvény erejével köti meg az erkölcs jegyében az áldozni kívánó ember kezét. Hogy nem így történt, hogy időről időre visszaesnek a bálványkultuszba és újból feléled ez a kegyetlen életforma, amely a Molochbálványhoz tapad, annak az ember az előidézője. Minden visszaesés után azonban már ott a cél, a felemelkedés felé vezető út, hogy a megtisztult és még a mai értelemben is az erkölcsileg tiszta ember álljon Isten előtt Ezért is magyarázzák úgy tanításaink az áldozásra vonatkozó bevezető mondatot, hogy az áldozás e tisztultabb formáját a pogány ember is követheti, mert Isten az ember lelkét, szívét vizsgálja és ezzel minden ember találkozzék a bálványkultusz felszámolásának a szolgálatában. Nem lenne célszerű, hogy akárcsak dióhéjban is foglalkozzunk az áldozás különböző, egymástól eltérő formáinak az ismertetésével, de — úgy gondoljuk —, az ember ismeretvilágának a szélesbítését szolgáljuk azzal, hogy ha beszélünk ennek a könyvnek, ״ A papok tanának” centrikus gondolatáról. Az áldozás végső célja az erkölcsben kialakuló tiszta ember volt ezért az út végső állomását állítja elénk a Tóránk, amikor így szól: vöátem tíhju li mámlebesz káuhánim vögaus kodaus. ״ Ti pedig legyetek nekem papi birodalmammá, szent népemmé.” Ez akkor hangzott el, amikor a Tízparancsolatot kapta Izrael népe. Ez azonban csak a fejlődés első lépcsője volt. Nagy dolog volt már az is, hogy abban a primitív világban megtanulta az ember a pihenőnap jelentőségét, a szülői tisztelet parancsát, az élet védelmét, meg azt, hogy hová vezethet a nemtelen önzés az ember világában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel „szent néppé” lett az ember. Ennek a lehetőségnek ״ Ne állj bosszút és ne tarts széles kapuit éppen ״ A papok tana” tárja ki az ember előtt a „Szentség törvényei”-ben. Valóban szent az a nép, amelynek minden egyede megtanulja és gyakorolja is az élet megtörtjeinek, az özvegyeknek, az árváiénak a védelmét, amivel életlehetőséget és nem alamizsnát nyújt nekik. Szent az a nép, amely megtanulja és gyakorolja — szimbolikus értelemben is —, hogy ,„te átkozd a süjjetet”, „a vak elé ne vess gáncsot”, ״ ne kövess el igazságtalanságot az ítéletben, ne tiszteld a hatalmas személyét, igazsággal ítéld meg embertársaidat”, ne állj bosszút és ne tarts haragot.... hanem szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Az embernevelés kézikönyvébe ma is beleillő törvény az is, hogy „ősz ember előtt állj fel”, meg a többi törvénye ennek a könyvnek. Az ember tehát legyen olyanná, lodáász tauv voro, aki különbségért tud tenni jó és rossz között. A jó legyen a közjó szolgálata, a rossz pedig az, ami minden ember számára káros. Ha ebben a szellemiben értékeljük ״ A papok tanulnak a jelentőségét, akkor nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy igazuk volt a prófétáknak és a bölcseinknek is, amikor a lényeget keresték ebben a könyvben. A lényeg pedig egyetlen mondatban talán így fogható egybe: ember legyen az ember. Dr. Dér István főrabbi (Folytatás a 3. oldalról) meg azt a pompás ízt, zárnátot, semmiféle ínyencségben, csemegében, amit a Te frissen sültes lehemed amlasztott milag is egybekelhessen férjészét ínyemen.) A péntek esti, sercegő gyertyák lobogó lángjába bámult kitágult gyerekszemem, mint különleges parfümöt szívtam mellre az égő stearin zsongító szagát, és az ünnepi hangulattól szédültem, mintha magasra lendülő hinta repítene... És gyönyörtől lüktető szívvel hallgattam, amint Te ״ cindálás” közben, arcod eltakarva, szép fejed kendőbe burkolva mormoltad: ״ Chale zu nehmen, Licht zu zinden ...” Te tanítottál az első héber betűre. Alef, Bész, Gimmel... Te tanítottál a ״ Mánistanó”ra amelyet a két széder-estén nekem a ״ kisebbnek” már hatéves koromtól kezdve el kellett mondanom. (Most már a Tomika mondja, a Te imádott nagyobbik unokád, a hatéves.) Aztán ujjunk hegyét bemártogatva, az abroszra cseppentgettük a bort, míg drága Apám elmondta nekünk a ״ tíz csapást”: Dóm, cöfardóa, kinim... Végül pedig ujjongva énekeltük a ״ Hadgadjó”-t. És milyen verseket olvastál nekem, aranyos Mámikám! Ágyamban fekve, elalvás előtt, oly megejtő-halkan tudtad mondani: ״ Simon zsidóéknál minden esztendőbe, kis deszkakoporsót tesznek le a földbe. •Hallgattam szoruló szívvel, hehezülő lélegzettel, és mindig elöntöttek a könnyek, amikor ehhez a részhez értél. ״ Kipattogzott szácskám, édesanyám, lelkem, ugye, úgye azért nem csókolsz te engem?” Itt ülök nálatok, drága Mámi, „öreg fiú”, immár kétszeres családapa, és most még mélyebben, fájóbban érzem, mi az, amikor már az édesanya nem csókolja gyermekét__ Sokszor emlegettem azóta is egy másik verset, amit szintén fel szoktál olvasni nekem és amely ugyancsak Kiss József avatott tollából fakadt: „A nagy utcán haladtam végig, Gyakran repültek gúny s kövek: Nézzétek, csak, hogy milyen kényes És cifra a zsidógyerek!” Ezt még a múlt század végefelé írta le a költő — és bizony azóta is, de sokszor repültek szidalmak, gúnyolódások, átkok, kövek, de még egyebek is! Röppent felénk sok minden és felröppent tőlünk sok-sok élet... De most nem erről akarok beszállni, aranyos Mámikám. Minden elmúlt, soha többé vissza nem jöhet, szabad, boldog hazában élünk, szabad, boldog, egyenrangú emberek, és élvezzük a békét, a ״ solaum”-ot, amelynél nagyobbvincs a világon nem létezik!... Már régen, nagyon régen álmodozunk a békéről, boldogságról és szabadságról, egy׳ en rangúságról, évtizedek, emberöltők óta Most megvan. Itt van. De mégis, édes Mámikám, amint itt üldögélek „nálatok”, mintha — kissé... hm... fáradt lennék . .. Hiszen annyi mindenen mentünk keresztül, annyit szenvedtünk, annyit üldöztek, kínoztak bennünket, hogy nem is csoda ez a kis fáradtság. És aztán: hajamat lassan már fehérbe szövögeti az idő ... De ni csak, ott röppen nagy surrogással egy szarka! Fölfelé ível, a magas jegenyefa tetejére, a fészkéhez. Csőrében táplálékot visz fiókáinak , vagy talán köttető párjának. Erről jut eszembe, drága Mami, hogy: nekem nem szabad fáradtnak lennem! Ebben az új világban, új életben le kell küzdenem minden fáradtságot! Hiszen nekem is van odahaza két fiókám, a nagyobbik, a Tomika és a kis kétéves, a Pétiké. Tomit még ismerted, Mami, ahogy imádtad, ő volt a tengedüle-d, a kicsit, a Pétert, már csak onnan fentről nézhetted ... Bocsáss meg, egyetlen, kedves Anyám, most elválok tőletek — látod, már fel is álltam. Hiszen még sok a dolgom, szerkesztőségekbe, mindenhova kell rohangászmom, éjfélig írnom, tanulnom és tanítanom: nekem is gondoskodnom kell a két ״ fiókámról”. És erre az a surranócsirregő madár figyelmeztetett, amikor már-már átengedtem zsonguló idegeimet a fáradtságnak. Nem vagyok fáradt. Frissebb vagyok, mint valaha is voltam. Most már sietek. Csókölöm mllliószor a kezeteket. Majd jövök megint hozzátok. Viszontlátásra!... BÉLYEGvétel-eladási csere CORNIDES SÁNDOR VI. Lenin körút 79. ÚJ ÉLET Őss fejjel, de ifjú szívvel... Április 18-án délután 5 órakor felbúgott az orgona a Dohány utcai Hősök Templomában. A feldíszített templomban esküvőt tartottak. Ez az esküvő abban különbözött a többi száz és száz templomi házasságkötéstől: itt az életben megfáradt két ember találkozott össze, hogy örök hűséget esküdjön egymásnak vallásunk törvényei szerint is, életük alkonyatán egymásra találva, ne csak erre a földi életre kapcsolják egymáshoz sorsukat, hanem biztosítsák azt is, hogy majd egyszer — minél később —, egymás mellett nyugodjanak is. A vőlegény 87 esztendős, hófehér hajú, de szívében még ma is fiatal, annyi sok szép nóta szerzője, mindenki Jóska bácsija. Nádor József, több mint ezer magyar nóta költője, az ezüsthajú menyasszony karját vőlegényébe fűzve megy a frigyszekrény elé. Nádor József és Tolnay Júlia esküdnek egymásnak örök hűséget és ez a templomi frigykötés egy hosszú, nagy szerelem megpecsételője. Tolnay Júlia más vallású volt és ősz fejjel tért át a zsidó hitre, hogy egyházilag is egybekelhessen férjével. Lóránd Márton főkántor éneke után dr. Fisch Henrik főrabbi eskette össze a házasságkötőket és beszédében küdlön köszöntötte „egy ismeretlen zsidó kislány nevében, akit 1944-ben megmentett a nyilasok elől és magához vett”. A megható szertartás után Nádor József barátai, a magyar nótairodalom ismert képviselői, Kárpát Zoltán, László Imre és mások ölelgették az új házaspárt és László Imre így fejezte ki gratulációját: — Isten éltesse sokáig az ifjú párt! KILOMÉTERÓRA, fordulatmérő, vetésszámláló, feszmnéző jaVÍTÁSÁT vállalja. Óra-és műszerkészítő KTSZ VI., Jókai utca 9. I Levelek a sötétségbei ! televízió megemlékezésey V négymillió mártírról y ($ Ülünk a szobában és a mi képernyőn felhangzik a gyászzsolozsma dallama és megelevenedik az a kora amikor megölték a humá-7 numot és a gyilkosok hada Y elárasztotta a békés viláyot. A varsói gettó hősi ץ ( védőinek emlékére rende-z Sített gyászünnepség alkal- 7 mából a lengyel televízió?׳ W Auschwitzból, a huszadik év század szégyenfoltjából su-׳*, "?gárzott dokumentum-mű-(י) vsort ״ Levelek a sötétség-(*) ből" címmel, amelyet a (4 magyar televízió áprilisé) 18-án Kovalik Károly ma-J gyár szövegével vetített. A) képernyőn döbbenetes erő-(- vel elevenedik meg az auschwitzi halál-láger és(í egy rozsdás, ütött-kopott,« behorpadt csajka képe tük-׳ röződik a néző szemébe.. Ebben a csajkában, ame- lyet most ástak ki a föld-' ből, leveleket találtak, orosz, francia, cseh, ma-gyar, belga, jugoszláv ellenállók, zsidók és nem-' zsidók utolsó üzemeit, aki-{ fasiszta terror halál-', ír. Fiatalok és őre-{ fiúk és apák üzemnek(! !a halál küszöbéről az élők-'- nek. Egy francia diák két ,órával a kivégzés előtt any- (! jának e sorokban mond? búcsút: ״ Meghalok abban( a reményben, hogy a vilá-f gon úrrá lesz a tavasz." 'Egy szovjet partizán még a halála órájában is, ha más-' sal nem, utolsó üzenetével v harcol a fasiszták ellen és? a túlvilágról kiáltja: ״ A szovjet haderő meg fogja semmisíteni, el fogja tö rölni ezt a gyalázatot a földről." Egy berlini antifasiszta munkás a gázkara-» ra küszöbéről üzen apjá-(J nak, hogy legyen erős, mert minden gyengeség a fasiz-(_ lmussal szemben temérdekű vérbe, könnybe kerül. És(i közben látjuk a drótsö-, vényt, a bilincseket, a gázálarcot, a német SS-coz-imát és sisakot és a zárókép a szovjet hadsereg fel- szabadítása után a nagy!) !temetést sugározza, amikor azokat az áldozatokat? ,temették, akik az utolsói napokban haltak meg és? !akiket már nem volt idejük a fasiszta hóhéroknak !elhamvasztaná. Papok se-«erege, katolikus főpapoké orátusban, rabbik, maguk ץ 'is a véletlenül megmaradtak közül, imaköntössel a(; 1vállukon, kísérik a koporsó-» rengeteget és halljuk a( 1magyar televízió-riporter» szavait: ez a film tisztelgése a lengyel és magyar televíziónak négymillió(I 1mártír és közöttük négy-öízszázezer magyar zsidó val-silású állampolgár emléke (ezete előtt. (zs) Február 15-i számunkban Sas Ákos idézte egy költőnek indult, de a fasizmus áldozatául esett fiatalember, Berkovits-Béri Kováts Győző néhány jellegzetes verssorát. A cikk megjelenése után jelentkezett levélben Rajna Sándor, Berkovits Győző elemi iskolai tanítója és elmondotta, hogy a költőnek induló ifjú hozzávitte valamennyi versét s ő azokat legféltettebb kincsei között. őrizte bőröndjében, édesapja imakönyve, falista és az ő személyes iratai mellett. Elpanaszolta azt is, hogy ezt a féltve őrzött bőröndöt egy nappal a felszabadulás előtt rabolták el tőle a nyilasok. A fasizmus végeláthatatlan veszteséglistáján ott szerepel tehát az a vékony kis füzet, amelyik a mártírhalált halt Berkovits-Béri Kováts Győző költői indulásának dokumentumát, emlékét őrizte. De Rajna Sándor levelét olvasva, önkéntelenül felmerül a kérdés: mi lehetett a titka annak a pedagógusnak, akire még évtizedek teltével is olyan tisztelettel és hálával néz fel egykori tanítványa, hogy verseit neki szavalja először, s rábízza féltett kéziratait? ■ Erre a kérdésre keresünk és kapunk választ Rajna Sándor immár aranydiplomás pedagógus Tűzoltó utcai otthonában, ahol emlékei közt és emlékeinek él, magányosan és mégsem elhagyatottan, mert alig akad nap, mikor nem hoz számára a posta levelet az ország minden részéből, sőt a világ minden tájáról. Mi lehetett a titka, hogy a gyerekek, akik többé-kevésbé félnek az iskolától, szinte kivétel nélkül szerettek járni Rajna Sándor osztályába? Ta- lán Boldizsár Iván adott erre választ legvilágosabban, mikor a Fenyves utcai általános iskola szülői munkaközössége nevében búcsúzott a nyugdíjba vonuló igazgató bácsitól, ״„ Ha egyszer azt a feladatot kapnám” — mondotta —, hogy tanulmányt írjak ״ A jó pedagógus" címmel, könnyű dolgom volna: magam elé képzelném Rajna Sándort amint tanít és nevel, vezeti az iskolát irányítja a tantestületet és közben tanít és nevel bennünket szülőket is. Megírnám hogyan találkozik személyében a szeretet és szigor, szívében az erély és derű. Azt is hogyan teremti meg a teljes, termékeny bizalom légkörét s hogyan szerettette meg magát s ugyanakkor az iskolát is a szülőkkel és a gyermekekkel. Megírnám azt is, hogy nem csak jó tanító, de jó ember, aki szereti a gyermekeket, mert nagyon szereti az embert.” Szeretetért szeretetet kapott cserébe ő is. Mennyire rárajongtak érte a diákjai s mennyire értékelték pedagógus munkáját az osztályába járó gyerekek szülei is, mutatja, hogy a Tanácsköztársasaság bukása után, mikor haladó magatartásáért üldözőbe vették, lakása ablakán valamelyik tanítványának megfelelő összeköttetésekkel rendelkező édespja érvényes útlevelet dobott be Rajna Sándor és a felesége számára aki, ellen szintén eljárás indult. — Hét évig nyomorogtunk a bécsi emigrációban — tekint vissza küzdelmes életére, hoszszú pályafutására Rajna Sándor aranydiplomás pedagógus, az oktatásügy kiváló dolgozója. — Mióta az Izraelita Tanítóképzőt elvégeztem, több mint félszázadon át tanítottam mind állami, mind felekezeti iskolákban, s ha újra kezdettem, ugyanezt tenném. Talán azért, mert édesapám már gyerekkoromban arra tanított, hogy a tanítás egészen más mint a többi foglalkozás, hiszen a tanító Isten művét, az embert tökéletesíti. Nem hiába mondották őseink, mint a Talmudban olvassuk: Mauro raboch kemaure Somájim, tanítód úgy tiszteljed mint Istenedet. Ezt a tiszteletet azonban ki is kell érdemelni a tanítónak. Tudással, türelemmel, jóindulattal, a tanítványok iránti szeretettel és azzal a mélységes hivatástudattal, mely Rajna Sándort vezette pályáján a Simor utcai napközi otthontól, ahol Kárpáti Auréllal együtt kezdte működését, a felszabadulás utáni boldogító munkában töltött harmonikus évekig— A Simor utcai napköz otthonban — idézi életútja állomásait — sok rossz, többször osztályt ismételt nagy fiú tette próbára pedagógus készségemet. Ezek megszoktak, hogy pofonokkal, nádpálcával fegyelmezzék őket, én viszont pályafutásom során egyetlenegyszer sem nyúltam tanítványomhoz. Emlékszem, ezen az első tanítási napon nem is egyszer csordult ki a könnyem. De amikor az év végén elhelyeztek, ugyanezek a félrenevelt fiúk siratták meg a távozásom. Azután is sikerült megtalálnom azt a hangot, melyet megértenek a gyerekek minden iskolában. Feleségem, aki szintén pedagógus volt, azt szokta mondani, hogy talán azért szeretnek úgy a tanítványaim, mert nincs gyerekünk s valamennyit a sajátunknak tekintjükk. Tanítványai szeretete ma is körülveszi Rajna Sándort, aki derűs, vidám élménnyé tette a tanulást egy félszázadon él valamennyi munkahelyén, minden tanítványa számára. 0. *■" JANCSI BÁCSI" BŐRÖNDJE Látogatás Rajna Sándor aranydipismás pedagógusnál A magyar könyv külföldi barátai Azok a levelek, amelyek a világ minden tájáról, a legeldugottabb afrikai településről, Mexikóból, Új-Zélandból, Izraelből és máshonnan napról napra érkeznek a Magyarok Világszövetségébe, bizonyítják, hogy a külföldre szakadt magyarok lelkében még ma is él az elhagyott haza képe és ha másként nem, a magyar könyv útján veszik fel az óhazával a kapcsolatot. Ez indította arra a Magyarok Világszövetségét és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalatot, hogy a külföldön élő magyarok számára megindítsa a Magyar Könyv Barátai mozgalmat, amelyről dr. Svéd András, a Kultúra igazgatója a következő sajtótájékoztatást adta: — Könyveket eddig is küldtünk a baráti országokon kívül, a kapitalista országokba is. Az új, most megindult Magyar Könyv Barátai mozgalom keretében könyvsorozatot jelentettünk meg, amely kizárólag a külföldön élő magyar olvasók számára készült. Az évi hat kötetből álló sorozat keretében Klét Béla, Illyés Gyula, József Attila, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza és Tamási Áron egy-egy könyve jelenik meg ez évben és a hat kötet ára ízl -rés, szép vászonkötésben 15 dollár. 1963. májusig Lakás festést Másolást Falkárpitolást hatósági áron vállal a MINŐSÉGI SZOBAFESTŐ ÉS BÚTORMÁZOLÓ KSZ, Budapest, VIII., Víg u. 9. Modern tapétaminták nagy választékban! Walkyd festés! Exportra dolgozó szövetkezet a lakosság igényeinek szolgálatában! Msi és fárfi krlikák divatos színekben különleges fazonokban a félkész termékből kiválasztható és egy órán belül átvehető. Rendeléseket méret után felvesznek a MINŐSÉGI FEHÉRNEMŰ KTSZ. SZAKÜZLETEI VIII. Vas u. L (Rákóczi út sarok) VIII. József körút 27.