Uj Élet, 1963 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1963-02-15 / 4. szám

.,a 1 UJ ״Ä jeruxsálemi per” — Könyv ax Eichmann-perral Barát Endre novellája Nagy Lajos az antiszemitizmus ellen ־\ Tizennyolc éve... *a kövek kemények, a viharok kegyetlenjére, az emberek szemében bízni lehet.” Nem Világhírű költőtől idézzük ezt a furcsa sort, amely tulajdonképpen egysoros költemény. Egy Berkovits Győző (költői nevén: Béri Kováts Győző) nevű kedves, pesti fiú írta ezt a Szent István körúti cukrászdában, 1943 őszén. Akik az asztalnál ültek, úgy éltek, mint ő. Nappal fizikai munkát végeztek, este irodalmárok voltak, jó és rossz verseket, hosszú novellákat olvastak fel gyűrött papírosokról. Győző a hosszú verseit is mindig fejből mondta, s akik vele voltak a büntetőtáborban is, azt mondják, ott is verseit szavalta. Még halála előtt is verseket mondott... Hogy szerette volna megélni és megélni a felszabadulást Berkovits Győző, szabadnak látni a várost, ahol született, amelynek kövei között felnőtt és dolgozott. De a fasizmus kiemelte ezt a fiút szeretett városából, kiemelte, hogy elpusztítsa. Messze sodorta őt fizikailag a várostól, mint ahogy messzi sodort annyi más fiatal és nem fiatal embert.. Amikor végképp felszabadult Budapest... most tizennyolc éve — én már Pesten voltam. Már megtaláltam anyámat, már megtaláltam néhány barátomat és ismerősömet, de milyen sokakról nem tudtam még! Akkor még ismeretlen volt előttem a poétajelölt Berkovits Győző tragikus sorsa is. Akkor még bíztam benne, hogy talán visszajön. S az ő egysoros költeményét mondtamá magamban, pedig — akkor még — költőfélének éreztem magamat is. Le sem írt szavait mondtam, amiket már csak én őrzök máig is, egy halálba fulladt asztaltársaságból! A házak romokban voltak, kő és kő mindenütt. A vihar ellen nem védett meleg szoba. Az emberek szemében azonban bízni akartam, s hogy tudtam is, abban Győző is segített. Kell-e kommentár, mit jelent Budapest felszabadulásának napja? Kell-e magyarázni, hogy gyász és öröm fölött, küzdelmek és csalódások emlékeket temető évek és régi képeket elhomályosító új képek fölött, miért marad meg bennem mindörökre az a jelenet, hogy egy tatárképű fiatal katona ott áll az egykori cukrászda előtt és mosolyogva nézi a didergő, szánkókat húzó pestieket. Azoknak a pestieknek pedig, akiket a nagy kataklizma kivetett a városból és később jöttek vissza térőbről, s azoknak is, akik még gyermekek voltak a felszabadulás idején és nem él bennük élesen és világítón az emlék, újra idézem az egysoros költeményt, a költővé nem lehetett, korán elpusztult, de a magyar nép jövőjében és a szovjet nép testvéri segítségében mindhalálig bízó Berkovits Győző szavait: ״ A kövek kemények, a viharok kegyetlenek, az emberek szemében bízni lehet.” Az emberek szeme megkövült fájdalmakat tudott meglágyítani. Az emberségre módot kapó emberek erősebbek a vihar kegyetlenségénél. Sas Ákos Akik a tűzzel játszanak Hírek, furcsa, szívszorító és groteszk hírek jönnek dél-amerikai országokból. Már hónapok óta olvashatjuk — nem utolsósorban nyugati lapokban — hogy Argentínában Biehmann tisztelő tanítványai telemázolják a házak falait, hogy Brazíliában megöltek egy nőt, aki elárulta Memgele búvóhelyét... Bolíviában damainges, ״ Heil Hitler!”-rel köszöntő ״ tűzoltók” meneteltek az utcán. Paraguayban békés járókelőkre támadt a Bormannt és Francót éltető, nyílt fasizmus. Amerikai képeslapok — a ״ Look”, a ״ Life”, a ״ Time” — új és új képeket közölnek a dél-amerikai nácik mozgolódásairól... E néhány sornak nem elemzés a célja, de azt az igazságot itt újra le kell írnunk, hogy a fasizmusnak nem egyetlen formája a második világháborúban, a szövetségesek csapásai alatt szétvert Harmadik Birodalomnak, a tömeggyilkolást a germán faji mítosz frazeológiájával hirdető és dicsőítő fasizmusa. Van álcázottabb, ravaszabb, „korszerűbb” fasizmus is. ׳ Miért hát, hogy Dél-Amerikában ez a legerőszakosabb, leggyűlöletesebb forma tűnik most fel, az amit még a látszat-liberálisnak sem mondható észak-amerikai lapok is kénytelenek elitélni, ha nem akarják elveszteni olvasóikat. Több más ok mellett a forradalmi Kuba létéről is ihletett forradalmi mozgolódások miatt engedik most szabadjára a dél-amerikai országok urai (és a mögöttük állók) a damaingeseket. Hitler nyílt örököseit. Elelhatárolják magukat tőlük, de támogatják őket, kísértetiesen emlékeztetve ilyformán Horthyra, aki — mint e hasábokon ismertetett titkos irataiból is kitűnik — maga nevelte fel a fasizmusnak legbrutálisabb formáját, amellyel aztán kifelé nem szívesen azonosította magát... Egyes dél-amerikai kormányok (és a mögöttük állók) a tűzzel játszanak. Márpedig megtanulhatták volna, hogy se uraknak, se ״ Herrek”-nek nem jó a tűzzel játszani, sőt ״ Szenyorok”nak sem! Lapzártakor jött a szomorú hír, hogy Roóz Rezső, az Új Élet felelős szerkesztője, a Budapesti Izraelita Hitközség elöljárója, életének nyolcvannegyedik évében elhunyt. Csak az utolsó hetekben betegeskedett és nemrégiben be kellett szállítani a Szeretetkórházba. Nagy és hosszú pályáról kell beszámolnia annak, aki meg akarja írni Roóz Rezső életútját. A fehérterror idején, amikor az akkori kormányzat betiltotta a harcos ellenzék lapját, a régi Világot, a Magyar Hírlap vette át az elnémított újság szerepét. Ennek az élesen ellenzéki orgánumnak, a régi Világ utódjának, Roóz Rezső lett a felelős szerkesztője. Nehéz években állt Roóz Rezső bátran a vártán, szembeszállva az egyre intézményesebbé váló reakciós rendszerrel. Amikor megszüntették lapját, A Magyar Zsidók Lapja felelős szerkesztője lett. A zsidótörvények pokol malmaiban őrlődött magyar zsidóság szenvedéseit és tiltakozását szólaltatta meg. Nem hagyta abba a munkáját akkor sem, amikor a német fasiszták bevonultak hazánkba és A Magyar Zsidók Lapja csupán az üldözött felekezet tagjainak szűk körben mozgó híreit közölhette. Később már erre sem volt mód és Roóz Rezső sem tehetett mást, mint a többiek: menekült a menekülőkkel A felszabadulás után a felekezet újból igénybe vette tapasztalatait és az Új Élet élére állította. Az idős Roóz Rezső fiatalos lélekkel fogta fel az új idők új szavát. Arra törekedett, hogy az Új Élet valóban a magyar zsidóság új életét hirdesse. A felekezeten belül és a felekezeten kívül egyaránt kivette részét abból a társadalmi munkából is, amely a béke megvédésére és az emberi együttélés új rendjének megszilárdítására irányult. Az utolsó esztendőben sok csapás sújtotta: elvesztette feleségét, akivel boldog életét élt és elvesztette egyetlen fiát, akire joggal tekintett büszkeséggel. Ezek a szenvedések hozzájárultak egészségének leromlásához. Bár folyton dolgozott és vigaszt keresett a munkában, azok, akik mellette voltak, láthatták erejének csökkenését. A Magyar Zsidóság Házának homlokzatára most kitűzték a fekete lobogót. Roóz Rezsőt gyászolja a magyar zsidóság. A MIOK saját halottjának tekinti az Új Élet elhunyt felelős szerkesztőjét, akit február 17-én, vasárnap déli fél egy órakor kísérnek utolsó útjára a Rákoskeresztúri temetőben, ahol felesége sírja mellé helyezik örök pihenőre. Nyugati csendélet flusztrtó újságokban gyakran olvasunk híreket különböző náci és antiszemita csoportok gyűléseiről. Hol valamelyik bécsi kerületben, hol valamelyik salzburgi vendéglőben, hol valamelyik linzi csapszékben, hol valamelyik innsbrucki teremben gyűlnek össze az egykori fasiszta mozgalmak örökébe lépett egyesületek tagjai. Elég gyakran olvashatunk az ausztriai újságokban a különböző egyetemeken megalakult neonáci csoportokról is. Nemrégiben nagy nyugtalanságot keltett az osztrák közvéleményben, amelynek túlnyomó része nagyon józan, az a horni temetőrombolás, amelyet fasiszta diákok követtek el és amelynek színhelye a horni zsidó temető volt. A Bécsi Zsidó Hitközség Gemeindeblattja igen élesen ítélte el az osztrák fasiszták temetőrombolását, amely nagy keserűséget okozott a náci uralom után megmaradt, kis számú osztrák zsidóság körében. Nagy botrány színhelyen volt a bécsi községtanács ülésterme is, ahol szóbakerült Verbelen SS-generálisnak és Degrelle belga fasisztavezér helyettesének osztrák állampolgársági ügye. Állítólag a bécsi polgármesteri hivatal javaslatára kapta meg a Belgiumból megszökött Verbelen azt az osztrák állampolgárságot, amely most megóvja attól, hogy Belgiumnak kiadják. Belgiumban ugyanis kétszer ítélték halálra Verbelent, a tömeggyilkost, de az osztrák törvények értelmében Ausztria nem adja ki egyetlen állampolgárát sem idegen hatalomnak. A bécsi Volksstimme a következőket írja: „Bécs magára vette és Ausztria vállaira rakta azt a szomorú esetet, hogy osztrák állampolgárságot adtak egy háborús gonosztevőnek, akitől most már nem lehet megvonni ezt az állampolgárságot.” Az osztrák közigazgatási bíróság megállapította, hogy Verbelen szabályszerűen kapta meg az osztrák állampolgárságot. Ezen az sem változtat, hogy 1958-ig álnéven bujkált Ausztria különböző községeiben. A bécsi polgármesteri hivatalnak kellett volna jobban ügyelnie arra, hogy kit javasolt az osztrák állampolgárság megszerzésére. Nyugat-Németországban a Dönitz-botrány foglalkoztatja a közvéleményt. Hitler utódját, akit maga Hitler ajánlott a rendkívül rövid ideig tartó „ezeréves birodalom” kancellárjainak és aki előzőleg vezértengernagy volt, nemcsak kiengedték fogságából, hanem lehetővé tették számára, hogy propagandakörútra induljon. Néhány nappal ezelőtt Koch tanügyi tanácsos, a Keresztény Demokrata Unió képviselője, meghívta Dönitzet, hogy tartson előadást egy hamburgi iskola növendékeinek. Dönitz nemcsak szívesen fogadta el a meghívást, hanem fel is használta, hogy dicshimnuszt zengjen Hitlerről és politikájáról. Vajon meglepő-e ilyen előzmények után, hogy Himmler Gestapo-főnök egykori szárnysegédje, dr. Max Frauendorfer, rövidesen tagja lesz a bonni parlamentnek? Az egyik mandátum megüresedésével megnyílt előtte, mint pótképviselő előtt a parlamenti tagsághoz vezető út. Amikor a nácizmus üldözöttjei tiltakoztak Himmler szárnysegédjének mandátuma ellen, és hangoztatták, hogy talán mégsem lehet a nyugatnémet parlament tagja az az ember, aki részt vett a legborzalmasabb tömeggyilkosságok elrendelésében és kiadója volt a fiatalokat lelkileg megmérgező Nationalsozialistische Schulungsbriefeknek. Dorlinger, a Keresztény Demokrata Unió egyik vezetője, kijelentette, hogy a náci Frauendorfer nyugodtan bevonulhat a bonni parlamentbe, mert „semmiképpen sem szabad újabb nácitlanítást kezdenünk”. Csak egy-két nyugati csendű életet mutattunk be. Ha kedvünk lenne hozzá, órákig folytathatnánk a bemutatást. Itt is, ott is azt látjuk, hogy a nácik szabadon szervezkedhetnek. Igaz, hogy a náci szervezkedések láttára egyre nő azoknak a száma, akik éles antifasiszta politikát követelnek, és úgy látják, hogy nem szabad módot adni a szervezkedésre azoknak, akik annyi vért zúdítottak Európára és annyi szomorúságot okoztak az emberiségnek. A béke, az igazi szabadság és a korszerű demokrácia politikáját követő Magyarországon azzal az érzéssel olvassuk a nyugati csendéletekről szóló cikkeket, hogy milyen megnyugtató érzés olyan országban és olyan társadalomban élni, amelyben semmiféle lehetőség nincs hasonló csendéletekre. S. E. A szináji szózat írta: Dr. Singer Ödön főrabbi A sivatag ősi nyugalmát különös karaván hosszú, kígyózó sora törte met Ők magukat Izráel gyermekeinek nevezik, kiket kiszabadított az Úr kegyelme, a kiválasztott férfiú, Mózes és fivére Áron útján Egyiptom évszázados rabságából. Ezt ígérte Isten valaha a nagy ősnek, Ábrahámnak, kinek emléke még mindig élt az öregek meséiben és tanításaiban. Az egyiptomiak szökött rabszolgák gyülevész hordájának tartották őket, ,a kik eltévedtek az országban, körülzárta őket a sivatag”. De az isteni kegyelem megsegítette a bizalom és kétségbeesés, a hit és kétkedés érzésviharaiban hánykolódó népet. Megszabadította őket az üldözésre indultegyiptomiak reguláris hadaitól. A szomjhalai szélén tántorgóknak vizet adott, az éhezőknek különös, sohasem látott élelmet — mán hu? — mi ezt?, mannát adott. És a rabságból szabadultak továbbvonultak a senki földjén, vagy úgy is mondhatnék, a mindenki földjén, a kietlen sivatagban, hol sem fű, sem fa nem öl meg, hol nincs semmi, ezért is nem kellett senkinek és ezért is volt mindenkié. Mígnem egy napon hegyek csipkézték a láthatár síkját. Közeledtek Szinájhoz. Ott, e kis hegycsúcsnak lábánál léptek a történelem küszöbére. Az Úr lángoló csipkebokorban szólt először Mózeshez. Onnan küldte a rabszolgák felszabadításának szent missziójára. S most Mózes és népe elérkezett a hegyhez, mely szintén lángba borult, midőn az Úr kegyelme nyugodott rajta. Újból lángok közül, tűzből, fényből szólt az Úr szava, de nem egyedül Mózeshez, hanem az egész néphez, kik megrendülten álltak, hallottak és láttak. A világtörténelem e legdrámaibb eseményét olvassuk heti szakaszunkban, midőn Isten hangja meghirdeti azokat a szavakat, melyek az emberiség magatartásának erkölcsi irányítóivá lettek. A Talmud és Midrás mesterei költői képekkel, gyönyörű hasonlatokkal hangsúlyozzák a Tíz Ige örök, egye- Lemes értékét. A szabadság Istene szólt — a szabadság küszöbére lépőkhöz. A nagy csendben a föld egyik végétől a másik széléig hangzott a szózat — mondja a Midrás költője —, az ókornak mind a hetven népe hallotta, mind a maga nyelvén figyelte. A nép személyes élményén át ismertette meg magát Isten a hegy lábánál állókkal. Rabszolga voltál, rabszolga volt apád is! De apáid Istene, a szabadság Istene megemlékezett rólad és visszaadta —..mint ígérte — szabadságodat. A félelem, a babona, és pogányság szörnyű kultuszában tévelygő ember felszabadult Szináj lábainál és az isteni tűz lobogása világosságot gyújtott a rabszolgaság századaiban elsötétült agyakba. A szabadság szenvedélyes szeretete a Szináj ormain elhangzott szózat óta él az emberi szívekben és bár a történelem sötét századaiban bilincsbe is verték a szabadság bajnokait, vagy elpusztították őket, mégis a Szabadság örök gondolata új életre kelt a mártír apák gyermekei lelkében, gondolataiban, és tetteiben. Isten és ember szövetségének Magna Charta-ja, a két kőtábla egy másik nagy Igéje, a munka szentsége. Hat napon át dolgozzál! — szól az Ige hozzánk és minden emberhez. Igen, minden ember dolgozzék. Mert csak az a kenyér ízes, csak annak van értéke, amiért „arcod verítékével” megdolgoztál! Aki nem dolgozik, hanem kenyerest életmódot folytat, vagy más ember munkáját használja ki, önmagát fosztja meg az élet legszebb értékeitől. Nálunk zsidóknál a szombat mennyországot plántál minden zsidó ember házába, megtöltvén azt sokáig várt, örömmel üdvözölt békével. A szombat minden otthont szentéllyé varázsol, ahol az apa a pap és az anya, akimeggyújtja a szombati gyertyát, a világosság angyala, — írja egyik nagy bölcselőnk. Majd folytatódik az Igék sora Isten földi helyettesítőivel. Tiszteld atyádat és anyádat! — ez nem törvény, hanem szentséges kívánság, mely megvalósítását, igazzá tételét az ember fiától várja. A másik kőtábla embertársainkhoz való viszonyunkat szabályozza. Rövid, tömör mondatok. Nem szükséges ehhez bővebb magyarázat. Mi is érezzük, ha rosszat tesznek velünk, tehát világosan tudjuk,, hogyan kell viselkednünk másokkal. Szeressük embertársainkat szóval, szeressük tetteinkkel, így emelkedhetünk fel az isteni szentség magasságáig, melyről éppen heti szakaszunk hajtórájának prófétája, Jézsaiás így zeng: Kodaus, kodaus, kodaus Adonáj Zevoausz... szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura, az egész föld telve van fenségével־ Minden, ami magasztos a természetben és az emberi történelemben, külső kifejezése és sugárzása az örök isteni szellemnek, melynek egyik megnyilvánulása, heti szakaszunk örök tanítása, Istennek emberrel kötött kőbe vésett örök frigye: az örök két kőtábla.