Uj Élet, 1967 (22. [23.]. évfolyam, 1-24. szám)
1967-11-15 / 22. szám
Dr. Walmann Ernő tanulmánya Madách Mózeséről A Nemzeti Színház újra bemutatta Madách: Mózes című drámáját és a jelek szerint ezúttal tartós sikerrel. A drámát 1894-ben Kolozsvárott játszották el először, majd 1925-ben Hevesi Sándor hozta színre a Nemzeti Színházban: a siker mindkét esetben elmaradt. A darabot a kritika nem a műhöz méltóan értékelte, de akadt egy esztéta, aki tanulmányában a méltó helyére emelte Madách drámáját. Ez az egyetemes — s ezen belül a magyar — irodalmat nagyszerűen ismerő és szenvedélyesen szerető esztéta Waldmann Ernő volt, a budapesti Rabbiszeminárium végzett növendéke, aki doktori disszertációjaként dolgozta ki »Madách Mózese« című irodalomtörténeti tanulmányát; munkáját a Rabbiszeminárium akkori rektorának, Blau Lajosnak — mint hálás tanítvány — ajánlotta. Az 1927-ben könyvalakban is megjelent irodalmi tanulmányt akkor olvastam először, amikor dr. Waldmann Ernő már a csehszlovákiai Komárom (Komárno) neológ hitközségének főrabbija volt. Ünnepi szónoklatait nemcsak a zsidók, hanem a különböző felekezetűek is meghallgatták; a humanista szellem, amelyet oly meggyőzően árasztott, az egész városban éreztette hatását. Egyik vezető egyénisége és támogatója lett minden arra érdemes kulturális megmozdulásnak és a magyar irodalom terjesztésének. Merem állítani, hogy a kis városkában Madách Mózesét többen ismerték, mint Budapesten, s ez kizárólag dr. Waldmann Ernő főrabbinak volt köszönhető. Madách Mózeséről írt doktori disszertációja, szó szoros értelemben kézről kézre járt Komáromban, ahol — az irodalomszeretők — ennek hatása alatt jobban megértették a drámát, mint egyes hivatásos kritikusok. Waldmann főrabbi megállapítása szerint Madách főművén, az Ember tragédiáján feltűnően mutatkozik a Bibliának, a könyvek könyvének hatása, ami a következő művében még erőteljesebben fokozódik, mert annak tárgya az Ószövetség legnagyobb prófétájának, Mózesnek, küldetése. Madách egyetemességre hajló, rendkívülit kereső lelkét, melyet részben a kor politikai hangulata is befolyásolt, megragadta a bibliai hős hatalmas alakja, és e két hatás összeolvadása eredményezte, hogy a Biblia nyomán drámai alakba öntötte e nagyszabású és fenséges hős küzdelmes életét és ebből formálta a Mózes című »ötfelvonásos tragédiát«. Madách Mózesével az irodalomtörténészek ez ideig beható módon nem foglalkoztak, jóllehet a Madáchra vonatkozó Irodalom szinte beláthatatlan nagyságú. Pedig e mű egyedül azzal, hogy terméke e nagy költő szellemének, már méltán tarthat számot érdeklődésünkre. Ehhez azonban még egyéb körülmények is járulnak. 1. Madách Mózesét Az ember tragédiája után írta, utolsó befejezett műve. A költő nagyra értékelte és gondolatban már főműve mellé állította. 2. A műhöz fűződő fontos és még megoldatlan problémák. Dr. Waldmann Ernő főrabbi ezután a mű keletkezésének időpontját ismerteti és annak sorsát. Eszerint Madách a darabját beküldte a karácsonyi pályázatra. A bírálók Arany, Kemény, Jókai, Pombéry és Bérczy voltak. Bérczy a Kisfaludy Társaságban Madách felett elmondott emlékbeszédében a következőket mondta a Mózesről: »... A bírálóknak sokoldalú jelességénél fogva feltűnt ugyan, de mert a jutalom tragédiára volt kitűzve, koszorút nem nyerhetett.« A főrabbi bevezetőjében foglalkozik a Mózes különböző bemutatóival, majd a »Forrás« című fejezetben így ír: »A Mózes fő forrása a Biblia. Onnan vette Madách a főhőst és a mellékalakokat, nemcsak a nevüket, hanem a szerettük alapját is. Bár van a műben néhány mellékalak, mely teljesen Madách képzeletének terméke... A cselekmény hűlן^תר׳ יΡ c׳ 71־ r)+Ρ?n י'יד*'ו’דדο ה nyomán haladnak. A Bibliából összeszedi a Mózes nevéhez fűződő legjelentősebb mozzanatokat. E történeti mozzanatokat éppoly kitűnő érzékkel választja meg, mint főművében az egyes történetei színhelyeit.« Ezután felvonásról ,felvonásra vet összehasonlítást az eredeti forrással, így megállapítja, hogy »A harmadik felvonás anyagát a maga egészében a Bibliának köszöni. A negyedik felvonást a Bibliából vett elemekből formálta, de nem híven a forráshoz.« Elemzése végén a főrabbi a következőképpen summáz: »Megállapíthatjuk, hogy bár a Bibliát használta tudatosan forrásul, azért adott művében eredetit is. A Biblia tulajdonképpen csak a vázat szolgáltatja, melyen a dráma felépül. A beállítás és kidolgozás teljesen Madách érdeme, a drámánál pedig csak e kettő a fontos.« Dr. Waldmann Ernő a »Forrás«-ban nemcsak a Bibliával veti össze Mózest, hanem Madách más műveivel is. »A műfaj« című fejezetben részletesen foglalkozik a főrabbi annak a kérdésnek tisztázásával, hogy Mózes műfajilag hová sorolható. Mint írja: »Madách Mózesét tragédiának készítette... A dráma külső formája, különösen az öt felvonásra való tagozódás, szinte tragédiára vall. Mégsem igazi tragédia, hiszen eposzok módjára Mózes apotheosisával végződik és nem mint a tragédia követeli, bukással... Mózes eposzi és nem tragikai hős« Dr. Waldmann Ernő Madách Mózes־ ét »Drámai köjteménynek« tekinti. A tanul- Hiánynak ebben a részében megjegyzi: »Ha Madách ezt a Bibliából kapott tragikai magot megfelelő módon drámai tehetséggel művésziesen kifejleszti, értékes művet alkothatott volna.« De a részletező analízis után így talál mentséget Madách számára: »A tragikai befejezés mellőzésére és a hős apotheózisára a Biblia szellemén kívül még két egyéb, a maga lelkében gyökerező ok is kényszerítette Madáchot. A hatvanas évek jobb időkre vágyódó politikai hangulata, mely a költőt a mű megírására ihlette, és amit ta lán legelsőnek kellett volna megemlítenünk — Madách egyre jobban megnyugodó lelke, mely Mózes számára. Az ember tragédiájához hasonlóan, a biztató, kibékítő akkordban végződő befejezést kívánta.« »A mű alakjai« című fejezetben — a szerző —, elsősorban a főhős, Mózes egyéniségét, jellemét boncolgatja és veti egybe a bibliai Mózessel, de részletesen foglalkozik — ugyancsak összehasonlítgatva — a többi szereplővel is. Végül az »összefoglalás«-ban Waldmann Ernő, többek között úgy ítéli meg, hogy: »A dráma nyelve költői, legköltőibb Madách valamennyi műve között. Madách Mózes-ének addigi igazságtalan értékelésével szemben irodalmi körökben feltűnést keltő, értékes tanul- Hiányban állást foglaló Waldmann Ernőről, rabbiszemináriumi osztálytársa, dr. Beneschofsky Imre főrabbi így emlékszik meg. Elfogult vagyok Waldmann Ernő emléke iránt, nem tudnék objektív jellemzést adni róla, mert szerettem, és életem legjelentősebben formáló és érlelő évtizedét vele töltöttem. Világosan emlékezetembe tudom idézni a bricsesznadrágos, naiv vidéki fiút, aki Bátorkesziből, ebből a kisalföldi ortodox »kité«-ből érkezett a Rabbiképzőbe. Azután a komoly, elmélyedő teológust, akit megidézett Blau Lajos talmud-tudománya, az a ragyogó módszer, ahogy Blau a Talmud lapjairól felidézte az ókori Kelet emberét, életét, és az egyetemi hallgatót, aki az ókori Kelet tudományának szeretetét a magyar kultúra, a magyar irodalom szerelmével egyesíti. És látom képzeletben a komáromi rabbit könyvesszobájában, ahol egyszer együtt ültünk és a magyar zsidóság közeljövőjének eshetőségeiről, a deportáció lehetőségéről beszéltünk. Nem, azt nem tudom, arra nem vagyok képes, hogy barátomról, a rabbiról, az irodalomtörténészről, az emberről, hideg mértékkel, nyugodt objektivitással mondjak jellemzést, értékelést. Waldmann Ernőt megölték Auschwitzban. Jak Sándor A betű esküdt katonája Így nevezte magát egyik ifjúkori versében Fenyő László, a pesti élet és bánatok költője, aki most lenne 65 éves, de 43. születésnapját sem érhette meg. Most, születésnapja körül, nyilván nem egy könyvespolcról leemelik versköteteit s fojtott fájdalmú lírája továbbrezeg a rokonszívekben. Emlékét — kötetein, hívein, barátain, olvasóin kívül — márványtábla is őrzi a Lenin körút 91. számú ház faján, melyben született, s mely előtt állva csaknem negyedszázad távolából felrémlik előttem a szívemhez nőtt barát gyermekes, várakozásteli pillantása. Így nézett rám 1944. október 13-án a Paulay Ede utca 43. számú ház kietlen »gangján«, ahol utólszor találkoztunk. Lelkesen magyarázta, hogy már csak néhány hónap s olyan világ kezdődik, melyben az élet a szellem és emberség után igazodik. — Bármi történjék, meg kell érnem ezt a százszor boldog korszakot! — erősítette önbizalmát. Nem láthatta meg az új, boldog világot, de eljövetelét feltétlen bizonyossággal hitte és várta a fasizmus szorongató embertelenségének legsötétebb napjaiban is, míg csak a nyilas rémuralom banditái ki nem oltották életét. (1.) írógép javítás KOVÁCS ZOLTÁN VII. Kertész u. 46. Tel.: 428-141 SZERETI, FÉLTI OTTHONÁT? Bánjon szakszerűen a gázzal, villannyal, háztartási gépekkel, kályhával, gázpalackkal, vízcsapokkal. Gondossággal óvatossággal megelőzhetők a károk! HA MÉGIS BAJ TÖRTÉNIK, NE MULASSZA EL LAKÁSÁRA, CSALÁDI HÁZÁRA KÖTÖTT BIZTOSÍTÁSA ALAPJÁN KÁRÁT AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓHOZ 48 ÓRÁN BELÜL BEJELENTENI. 0 Tűzkárt a tűzoltósággal, betörést a rendőrséggel is közölje. 0 A tv־ antenna viharkárát javítás előtt jelentse be. 0 Üvegkárnál a bejelentésen kívül más okmány nem szükséges. 0 Csőrepedés esetén a műszaki hibabejelentő egy példányát őrizze meg. 9 Baleset esetén töltse ki és orvossal láttamoztassa a biztosító által rendelkezésre bocsátott űrlapot. 0 Szavatossági kárnál a kár természetétől függően ad felvilágosítást az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ új kor nyitánya »Hisszük, hogy segít felidézni a fél évszázados és dicsőséges történelmi múltat...« majd így fejezi be előszavát Illés Lajos, az Új kor nyitánya szerkesztője: »»ösztönzést adnak a fejlődéshez a magyar és a szovjet népek kapcsolatának, barátságának további erősödésében ...« Illés Lajos bevezetője irányt mutat a kötet egész hangvételére, amely méltó a Nagy Október fél évszázados jubileumához és méltó a magyar írók és költők impozáns seregszemléjéhez, amellyel e kitűnően összeállított ünnepi kiadványban találkozunk. Ady Endre 1905-ben írott Földindulás című cikkével kezdődik a könyv és az első magyar Lenin-verssel, Pásztor Árpád költeményével, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Krúdy Gyula, Juhász Gyula, Nagy Lajos, Kassák Lajos, Várnai Zseni, Somlyó Zoltán és mások 1917-es írásaival folytatódik. Kár, hogy a szerkesztő Ady Endre Földindulás cikke mellet nem közölte Kiss József Knyáz Potemkin című forradalmi versét, amely szervesen illeszkedne e kötethez. Egy antológia összeállításánál azonban sosem szabad azt figyelni, hogy mi maradt ki belőle, mert értékét mindig az adja meg, ami benne van. Ha pedig ezt vesszük figyelembe, akkor ez a művészi kiállítású könyv valóban jelentős eseménye a magyar irodalomnak. Csak találomra ragadunk ki néhányat a szerzőkből és a kötet írásaiból. Ott találjuk Lengyel József emlékezését a Forradalom altisztje címmel, Illés Bélának, több elbeszélését,közöttük az ÚJ ÉLET-ből is ismert Hazatérés-t, amelyben édesanyjával való találkozását írja le, Budapest felszabadítása alkalmából. Bálint György, József Attila, Illyés Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Barabás Tibor elbeszéléseit, költeményeit, valamint Vihar Béla, Hajnal Anna, Fodor József, Benjámin László, Simon István az ünnephez méltó szép verseit és az egész kötet legnagyobb értéke, hogy kerüli a pátoszt, a sematikus írásokat, hanem emberközelségbe hozza az ünnepi évfordulót azzal, hogy megemlékezik a fél évszázad egyszerű hétköznapjairól is. (Szépirodalmi) 'IS. A Világhíradó Dr. ÁRPÁD HAHN, a zágrábi egyetem világhírű orvostanára, a Jugoszláviai Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőségi tagja, a Zágrábi Zsidó Hitközség volt elnöke, 64 éves korában váratlanul elköltözött az élők sorából. A zágrábi belklinika nagy tekintélyű igazgatója, a Jugoszláviai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja volt, aki a második világháború alatt partizánként harcolt. Temetésén óriási tömeg vett részt. Ott voltak a kormány képviselői is. A jugoszláv zsidóság küldöttségét dr. Lavoszlav Kadelburg elnök vezette. A »Mose Pijade a zsidó énekkar gyászdalai mellett kísérték sírjához a jugoszláv zsidóság feledhetetlen emlékű fiát. ROTTERDAMBAN a város polgármestere, W. Thomassen leplezte le annak a tizenkétezer rotterdami zsidónak a szobrát, akit a nácik koncentrációs táborokban gyilkoltak meg. Az emlékmű Lekie Metz szobrászművész alkotása. SIR ISAAC WOLFSON, az angol zsidóság egyik kiválósága, a kiváló pénzügyi szakember és filantróp, most ünnepelte hetvenedik születésnapját. Eredményekben gazdag életében több akadémiai fokot ért el, egyetemi díszdoktorátusokat szerzett és a Royal Society tagjai közé került. GURENBADBAN, HINWILNÉL felavatták a huszonöt évvel ezelőtt elhunyt kiváló zsidó operaénekes, Joseph Schmidt emléktábláját. Ez a felirata: »Itt halt meg 1942. november 16-án, 38 éves korában a világ egyik leghíresebb és legboldogítóbb énekese, Joseph Schmidt, mint menekült és mint a kegyetlen kor ártatlan áldozata. — A hálás barátok.« Két kiváló orvos halála Dr. Biedermann János November volt akkor is, de nem ilyen enyhe, szelíd, hanem csípős, morcos november, vészteljes, véres ősz. A nyilas gonosztevőket már nem tartotta vissza a gyilkolásban, rablásban semmiféle védőlevél, sőt a Nemzetközi Vöröskereszt jelvénye sem. Így került egyik nyilasosztag a Bethlen téri szükségkórházba, ahol kétezernél több zsidó húzódott meg. A nyilasok lefegyverezték a kapuőrséget, aki ellenállt, lepuffantották és a kórháztermek felé rohantak. Pontosabban csak akartak rohanni, mert egy fehérköpenyűs férfi útjukat állta. — Mit keresnek itt?! — rivall! rájuk, majd a vezetőjükhöz fordult. — Én vagyok a kórház igazgatója, enyém a felelősség, az én engedélyem nélkül senki sem lépheti át az épület küszöbét. Egyébként mit akarnak? — A zsidókért jöttünk! — hangzott a válasz kórusban. Az igazgató-főorvos fejét rázva tiltakozott: — Itt nincsenek zsidók, itt csak betegek vannak, azok pedig a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt állnak. Szemtanúja voltam ennek a ma szinte lehetetlennek tűnő jelenetnek, mely úgy végződött, hogy a nyilasok a betegszobák helyett az irodába tódultak, azt rabolták ki, de emberéletben ezúttal nem esett kár, hála dr. Biedermann János főorvos lélekjelenlétének, bátor kiállásának, mely a legnehezebb körülmények között is megmutatkozott. Már elfogyott a kórház élelemkészlete, alig csöpögött víz a csapokból, orvosság sem igen akadt, de Biedermann János igazgatófőorvos minden reggel 10 órakor éppen olyan pontosan megtartotta a »vizitet«, a fűtetlen, ablaktalan kórtex־ mekben, mint régebben a Zsidó kórházban, melynek főorvosa volt. Talpig férfinek mutatkozott az egész ostrom alatt, bátorsága, önfeláldozókészsége nélkül alkalmasint jó néhánynyal kevesebb név szerepelne a megmaradt budapesti zsidóság listáján. Hallgatag ember volt, de tettei beszélnek helyette, megőrzik emlékét. És a betegek százai, ezrei is, akiket hosszú évtizedek során gyógyított a Zsidó kórházban, majd a felszabadulás után az Orvostovábbképző Intézet belgyógyászatánal. Dr. Biedermann János egyetemi docenst, nyugalmazott főorvost mély részvét kísérte utolsó útján november 2-án, délben, a rákoskeresztúri zsidó temetőben. A fővárosi orvosi társadalom, kartársak, volt tanítványok nagy serege töltötte meg a szertartástermet. Stern László főkántor gyászéneke után dr. Scheiber Sándor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója, mondott búcsúbeszédet. Az Orvostovábbképző Intézet nevében dr. Gönczi Tibor egyetemi tanár, igazgatóhelyettes méltatta Biedermann János ötvenhat esztendős önzetlen orvosi működését. A sírnál dr. Zellner Pál, a Tétényi úti kórház igazgató-főorvosa, a volt tanítványok háláját tolmácsolta. A nagy zsidó orvosok sorában domborodó sírt csakhamar virágkoszorúk fedték el. Dr. Szántó László Amíg élt, csendben, a nyilvánosság és a hírverés zajos megnyilvánulásaitól elzárkózva dolgozott, és több mint egy fél évszázadon át gyógyította embertársait és főleg a gyermekeket. A ma már kivesző »háziorvos«, a mindenki által szeretett »doktor bácsik« sorába tartozott, aki kora ifjúságától, a diploma elnyerésétől kezdve több generáció gyermekorvosa volt Pécsett, ahol lassan már apák és fiúk sem szólították másképpen, mint Laci bácsi. Mert dr. Szántó László, aki most, 78 esztendős korában egy dolgos és érdemes élet után eltávozott körünkből, nemcsak jó orvos, nemcsak kitűnő diagnoszta, hanem ami ennél is több, embernek is kiváló volt. Azok közé tartozott, akik ott álltak a magyar társadalombiztosítás bölcsőjénél és mint a pécsi egykori OTI gyermekorvosa, az első társadalombiztosítói gyermekgyógyászat felszerelését — mivel abban az időben mindenre akadt pénz, csak a munkásgyermekek egészségére a legkevesebb —, saját zsebéből fedezte. És azóta évtizedeken át járta Pécs zegzúgos utcáit, a külvárosi nyomortanyákat és ha beteg gyermekről volt szó, nem ismert lehetetlent, ha kellett, és sokszor kellett, a recept mellé odacsúsztatott néhány bankjegyet is, hogy a gyógyszer kivátására és esetleg egy meleg ebédre is jusson. Gyógyítói tevékenységét csak két ízben szakította meg, egyszer sem saját akaratából. Az első világháborúban őt is elvitték a frontra, ahol többek között a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a koronás arany érdemkeresztet és két Signum Laudist kapott. Aztán jött 1944 és Pécs gyermekeinek orvosát a kivételezettség sem mentette meg az auschwitzi úttól és túl az ötvenen, deres fejjel megjárta a halál országútját. Amikor viszszajött, üres, kifosztott rendelő várta és ott folytatta, ahol abbahagyta, gyógyította azoknak gyermekeit, akik, amikor elhurcolták, elfordították fejüket. Pécsről az utolsó években Budapestre költözött és itt is szinte élete utolsó percéig a gyógyítás szolgálatában állott. De dr. Szántó László főorvos, a magyar zsidóság közéletében is, egész életében áldozatos munkásságot fejtett ki. Éveken át elnöke volt a Pécsi Izraelita Hitközségnek és a Dél-dunántúli Községkerületnek, és a felszabadulás után ő szervezte meg az elárvult, kilencven százalékban kiirtott pécsi maradék zsidóság közösségét és most, hogy Budapesten élt, a Budapesti Izraelita Hitközség képviselőtestülete dísztagjává választották. Amikor búcsúzunk dr. Szántó László, aranydiplomás főorvostól, akinek érdemeit kormányzatunk is elismerte azzal, hogy ez év májusában lakásán, betegágyánál dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter adta át a Munkaérdemrend ezüst fokozatát, beszélnünk kell dr. Szántó László főorvos özvegyéről, az egykori szegedi magyar zsidó költő, Kisteleki Ede leányáról, Anikóról, aki több volt, mint feleség, hanem élettárs és aki az utolsó két évben a betegszívű férje életéért valóságos harcot vívott. (zs.) November 8 ־-án kísérték utolsó útjára családja, barátai és tisztelői dr. Szántó László főorvost, akinek ravatalánál dr. Salgó László főrabbi mondott búcsúztatót, kiemelve az elhunyt orvosi és emberi érdemeit és azt a veszteséget, ami halálával a magyar zsidóságot érte. Stern László főkántor megindító gyászéneke után elhelyezték dr. Szántó Lászlót nyugvóhelyére. A BIH és MIOK nevében Ács József főtitkár jelent meg a végtisztességen. Írógépét javíttassa a Műszerészek Irodagépjavító KTSZ-ben Budapest, V., Szív utca 14