Új Élet, 1969 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1969-07-15 / 14. szám
Meghalt Sós Endre Lapzárta után kaptuk a szomorú hírt, hogy Sós Endre, az ismert publicista, író, a MIOK volt elnöke tragikus szerencsétlenség következményeként, július 12-én hajnalban elhunyt. Sós Endre életének és munkásságának méltatásával jövő számunkban foglalkozunk. — Évzáró az Országos Rabbiképző Intézetben. Június 25- én tartotta az Országos Rabbiképző Intézet idei tanévének évzáróját. Megjelentek ezen a tanárok és a hallgatók. Dr. Scheiber Sándor igazgató vázolta a tanév történetét és jelentőségét. Megemlékezett Löw Immánuel és az Intézet kapcsolatáról, a nagy tudós halála 25. évfordulója alkalmából. — A Tel Aviv-i szefárd főrabbi beiktatása. Rabbi Obádja Joszéf az új tel-avivi szefárd főrabbit díszes külsőségek között iktatták be hivatalába ezernyi hivő jelenlétében. A beiktatás előtt az izraeli szefárd rabbik nesztora rabbi Veknin tiberiasi főrabbi adta fel az új főrabbira az aranyszálakkal átszőtt papi ruhát, majd rabbi Obádja Joszéf elmondotta első áldását. A főszertartás a nagytemplomban volt, ahol a kórus kíséretével a főkántor zsoltáréneke köszöntötte a főrabbit. Pinchasz Scheinman vallásügyi vezető, Izrael Untermann országos askenaz főrabbi, a belügyminiszter, a tel-avivi polgármester és Pardesz jeruzsálemi főrabbi mondottak üdvözlő beszédet, végül az új főrabbi székfoglaló beszédében a rabbik feladatáról szólt. — Fenyő Emil kitüntetése. Fenyő Emil érdemes művészt, a Nemzeti Színház nyugdíjas tagját a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. — összejövetel. A VII. Belső körzet június 29-én nagysikerű idősoros összejövetelt rendezett a Goldmark teremben. A termet zsúfolásig megtöltő közönség soraiban megjelent dr. Fischt Henrik főrabbi, Mandula Sándor, a BIH elnökhelyettese, Klein Vilmos, Hamburger József, Haas Károly körzeti elnökök, Hartmann Jánosné, a központi Női Tagozat elnökasszonya és Serényi Endre központi elöljárók, valamint a társkörzetek elnökségének számos tagja is. Dr. Boinitzer Pál központi elöljáró, a körzet elnöke üdvözölte a megjelenteket és mondott köszönetet a körzet Női Tagozatának a rendezvény előkészítésében kifejtett munkájáért. Az összejövetel egyes műsorszámait Herzog Árpád körzeti alelnök jelentette be, majd a nagy tetszést aratott műsor befejeztével a körzet Női Tagozata vezetősége nevében Herzog Árpádné üdvözölte az összejövetel vendégeit. — A ״ Siófoktól—Auschwitzig” című cikksorozat a számünkból anyagtorlódás miatt kimaradt. — Jubileum: Korda Árpád, a Nagyfuvaros utcai körzet választmányi tagja június 28־ án, szombaton ünnepelte 70. születésnapját. A templomi istentiszteleten Stern László főkántor ünepi misederachja után dr. Salgó László főrabbi köszöntötte és áldotta meg a jubilánst. Az istentisztelet után kioldás volt a kultúrteremben, ahol Atlasz Miklós körzeti elnök tolmácsolta a körzeti vezetőség jókívánságait. — Mártír istentisztelet. A Siófoki Izraelita Hitközség július 27-én, vasárnap 11 órakor a templomban tartja ezidei mártír istentiszteletét. — Házasság. Szántó András és Vilber Lili június 29-én tartották esküvőjüket nagyszámú közönség jelenlétében a Frankel Leó úti templomban. Dr. Geyer Arthur főrabbi szólt az ifjú párhoz. Klein Tamás körzeti kántor énekelt. A szertartás utáni gratuláción Gerő Olga elnökasszony a körzet és a Női Csoport nevében köszöntötte az új házaspárt. — Barmicvó. Fábián József és felesége (Debrecen) István fiának június 21-én Korach szombatján volt a barmicvó ünnepélye. Az ifjú az ősi rítus szerint mondta el a martírt. Utána a szülők׳ kioldáson vendégelték meg úgy az ortodox, mint a statusquó hitközség tagjait. Az avató Deutsch Sándor ortodox rabbihelyettes volt, a betanítást Horváth Adolf ortodox Talmud Tóra vezető végezte. — Havas Rezső halála. A Chevra Kadisa nyugalmazott főkönyvelője, Havas Rezső 88 éves korában elhunyt. 52 esztendeig lelkiismeretes munkájával hozzájárult a Pesti Chevra Kadisa jóhírének emeléséhez. Mindig szolgálatkész volt, mindenkin segített és ez a magatartása nagy tiszteletet és elismerést szerzett. Végtisztessége nagy részvét mellett ment végbe, a Farkasréti izraelita sírkertben. Dr. Geyer Arthur főrabbi mondott gyászbeszédet felette, Goldberger László énekelt. Volt kortársai nevében Gál Lajosné megható szavakkal búcsúzott tőle, a Budapesti Izraelita Hitközséget és Chevra Osztályát Apfel Dezső képviselte. — Sírkőavatások. A soproni temetőben június 29-én avatták fel Stessel Richárdnénak, a hitközség jelenlegi titkára feleségének síremlékét. Dr. Vértes Árpád főrabbi beszélt, Morvai Miklós kántor énekelt. — Baneth Zoltánná sírkőavatása július 27-én délelőtt 10 órakor lesz a rákoskeresztúri sírkertben. (27-b 29. sor 27. sír). Édesanyja, gyermekei. — Salamon Miklósné született Glückmann Klára sírkőavatása július 27-én, vasárnap délelőtt 1210 órakor lesz a rákoskeresztúri sírkertben (Kozma u. 6.). (X) — Az 1964 november 18-án elhunyt Gellért Adolf sírkőavatása 1969. július 27-én 3,,11 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben. (X., Kozma u. 6.). A gyászoló család. (X) Műszaki tömítés, lakatos és vastömegcikk KISZ Budapest XIT!.. Huba utca 2. Teletop: 408—745. Gyárt: műszaki és autótömítéseket, mezőgazdasági v íz-gőz armatúrákat és alugrafikai táblákat. - Perfekt evolút könyvelőt, bérelszámolót felveszünk. Ajánlatokat „Ötnapos munkahét” jeligére kiadóba kérünk. Keleti perzsaszőnyegek gazdag választékából VÁSÁROLJON Bp. V., Felszabadulás tér 5. sz. alatti szőnyegboltunkban Nyitra 10 ־-től 18 óráig kedden: 11-től 18 óráig szombaton: 9.30-tól 15 óráig BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Tejes ételek fejfeles ponty Szép szeletekre vágott pontyot gyengén megsózzuk és állni hagyjuk 1-2 órát a jégen. Sárgarépát, petrgyökeret, zellergumót és egy kis fej vöröshagymát kevés ecettel ízesített vízben lefőzünk, majd amikor a zöldségféle félig puha, beletesszük a szelet halakat és lassú tűzön puhára főzzük. Ha megfőtt, a halszeleteket tálra rakjuk, a levét leszűrjük és 3 del tejfölhez csapott evőkanál lisztet veszünk, elhabarjuk és a hal levével felfőzzük, majd a szeletekre öntjük. Ecet helyett citromlével is lehet készíteni. Túrós máglyarakás Személyenként egy zsemlyét kiskockákra felvágunk és cukorral és vaníliacukorral ízesített hideg tejjel meglocsoljuk, hogy felpuhuljon. — 5-6 dkg tehéntúrót számítva személyenként, 1 egész tojást, egy pár szem mazsolát addig keverünk, amíg krémszerű lesz és egy jól kivajazott edénybe a megáztatott zsemlekockákat lerakjuk úgy, hogy minden sor közé túrókrém jöjjön. A tetejére 1 tojással elkevert 1 del (szem) tejfölt öntünk és lassú tűzön 15—20 percet sütjük. Kirántott túróslepények Fél kg főtt burgonyát áttörünk, adunk hozzá 2 db egész tojást, 15 dkg tehéntúrót, késhegynyi sót, 1 evőkanál tejfölt és annyi lisztet, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Apró lepénykét nyújtunk, amit bepanírozunk úgy, hogy sűrű palacsintatésztát készítsünk abban megforgatjuk és morzsába tesszük, hirtelen vajba, vagy margarinba kisütjük. A tetejére vagy reszelt sajtot teszünk, vagy cukrot. Gyümölcshab 20 dkg érett apró szemű eprét, 20 dkg málnát és 10—12 dkg kimagozott meggyet összekeverünk és leöntünk 1 del vermuttal, vagy konyakkal, esetleg fehér borral. 5 del tejszínhabot felverünk 10 dkg porcukorral, összekeverjük a felét a gyümölccsel, talpas poharakba vagy kis kompótos tálakba tesszük, a tetejére a megmaradt tejszínhabot és jégre tesszük. Katz Aranka HALÁLOZÁSOK Frühauf Károly, a Nagyfuvaros utcai körzet választmányi tagja 75 éves korában elhunyt. Nagy részvét mellett temették el. Temetésén Stern László főkántor gyászimája után dr. Salgó László főrabbi méltatta az elhunyt érdemeit. Gyászolják fia, lánya, menye, veje és két unokája. Osztatlan részvétet keltett Miskolcon Schwartz Bernátnak, a Chevra osztály elnökének elhunyta. Magas kora, 89 éve ellenére, mindvégig odaadóan tevékenykedett a hitközség és a Chevra osztály vezetésében. Végtisztességén dr. Havas György hitközségi és Kálmán Miklós községterületi elnök vezetésével a hívők nagy része jelent meg. Schück Jenő főrabbi érdemeinek méltatásával búcsúztatta. Spitzer Miksa kántor énekelt. Halálát özvegye és rokonsága gyászolja. A paksi temetőben kísérték utolsó útjára a 75 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Luszt Vilmost. A temetésen több százan jelentek meg. Rokonai, barátai és a községi önkéntes Tűzoltótestület teljes létszámban. Hochberger László budapesti rabbi az elhunyt életútját méltatta. Vallásos zsidó házból származott, családját Auschwitzba hurcolták. A felszabadulás után egyedül élt Pakson. „Mindenki Vili bácsija” volt, a gyerekek is így ismerték. Mindig odaadó lelkesedéssel szolgálta a közösséget. Horváth Béla járási tűzrendészeti parancsnok az önkéntes tűzoltók nevében búcsúztatta. Elmondotta, hogy 50 évvel ezelőtt páratlan szorgalommal szervezte a tűzoltó testületet Luszt Vilmos, melynek haláláig parancsnoka volt. Gyászolják öccse, Lányi (Luszt) Dezső, sógornője Éva, unokahúga Engel Dánielné és családja. — Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Steiner Béláné, született Wohl Frida rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Gyászolják távolban élő imádott leánya, Anny és unokája Juditka, veje, testvére és rokonai. (X) FÉNYCSŐ KSZ * Budapest, V. Október 6. u. 17. Telefon: 318—933 Válalja: fénycső lámpatestek gyártását sorozatban és egyedi kivitelben, világítástechnikai tervezést, rövid határidőre. ttI ÉLET A Magyar Izraeliták Lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII. Sip utca 12. Telefon: 222—829 Felelős szerkesztő és kiadó: Kecskeméti György Kiadótulajdonos: Magyar Izraeliták Országos Képviselete Előfizetési díjak: negyedévre 16,50— Ft félévre 33.— Ft egész évre 66.— Ft Külföldre évi 75.— Ft Postacsekk: 211—818—VII. Árusítja a Magyar Posta Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza 69.1583 — Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető• Aamoni Bála Igazgató Indexszám: 25 836 A zsinagóga naptára Július 19. Szombat 5729. Áv 4. Hetiszakasz: Dövórim. Háftóra: Cházam. II. Perek. Július 24. csütörtök. Áv 9. Böjtnap. Július 26. szombat. Áv. 11. Hetiszakasz: Voeszchánon. Háftóra: Náchámu. III. Perek. Augusztus 2. Áv 18. szombat. Hetiszakasz: Éker. Háftóra: Váttaumér. IV. Perek. Istentiszteleti tudnivalók Július 18. Péntek esti gyertyagyújtás 7.30. Július 19. szombat kimenetele 8.40. Július 23. szerda böjt kezdete: 7.25. Július 24. csütörtök böjt vége 8.25. Július 25. Péntek esti gyertyagyújtás 7.20. Július 26. szombat kimenetele 8.30. Augusztus 1. Péntek esti gyertyagyújtás 7.15. Augusztus 2. Szombat kimenetele 8.20. IMAIDŐK Összes Rumbach templomok Kazinczy Július 18. péntek este 7.00 7.40 Július 23. szerda (böjt előeste) 7.30 7.30 Július 25. péntek este 7.00 7.30 Augusztus 1. péntek este 7.00 7.25 A leányárvaház ágynemefoltozónőt, varrónőt keres órabérben, heti 1—2 napi munkára. I lehet nyugdíjas is. Cím: Leányárvaház, Bpest, VI., Délibáb utca 35. Telefon: 228— 461. HÁZASSÁG Férjhez adnám csinos, intelligens, 28 éves, jó pozícióban levő lányomat 20—40 éves diplomáshoz. ,,Igényes 2321” jeligére kiadóba. Nyugdíjas özvegyasszony megismerkedne hozzáillő, korrekt férfivel hetvenötig házasság céljából. ,,Kölcsönös megbecsülés” jeligére kiadóba. 50—60 évesig egyedülálló, egészséges kulturált értelmiségi, jól szituált férjet keresek. Fiatalos vígkedélyű, egyedülálló jó megjelenésű özvegyasszony, lakás, nyugdíj van. ,,Zenekedvelő” jeligére kiadóba. Megnősítenénk 23 éves érettségizett, jó megjelenésű egzisztenciális fiúnkat kimondottan jobb családból. Leveleket ,,Csinos, szolid, házias jólszituált” jeligére a kiadóba kérünk. Csinos, barna, 32 éves, önhibáján kívül elvált jó állású ,értelmiségi nő lakással hozzáillő férjet keres. .,Intelligencia” jeligére kiadóba. Kettőszobás komfortos lakásom van, keresek olyan özvegy embert, 70 felülit, kinek lakása van, 1 szoba félkomfort, házasság céljából. ״ Megértés 2045” jeligére kiadóba. Megismerkednek házasság céljából 30 éves technikus, korban hozzáillő magas leánnyal. Lehetőleg fényképes megkeresést ״ Ősz” jel־• igére kiadóba. Önnyugdíjas özvegyasszony keresi magányos, nyugdíjas, lakással bíró élettársát, hetvenhétig házasság céljából ״ Megértő 2356” jeligére kiadóba. Házasság céljából megismerkedne 45 éves, 170 cm magas, elvált szakmunkás korban hozzá illő nővel ״ Szerény 2323” jeligére kiadóba. Teljesen független, 65 éves, házias özvegyasszony 1300 forint jövedelemmel, 2 szobás, belvárosi, összkomfortos lakással rendelkezem- Keresem azt az igazi férfit, aki meg tudna becsülni, házasság céljából. ,,Ha boldog akar lenni, írjon’״ jeligére kiadóba. Nyári szabadságom Pesten töltöm, 160 cm magas és 33 éves vagyok. Diplomás vagy érettségizett, szelid leánnyal megismerkednék házaság céljából. ..Kézzel írott válasz” jeligére kiadóba. 18 éves, érettségizett, jólelkű, csinos leány, hozzáillő, komoly fiatalemberrel megismerkedne házasság céljából. „Nem kaland” jeligére a kiadóba. Egyedülálló, még dolgozó tisztviselőnő jelentős anyagiakkal, keresi komoly, korrekt izraelita. 60-as férfi ismeretségét házasság céljából. ״ Lakással előnyben fejligére a kiadóba. Férjhez adnám 57 éves húgomat, képzett ápolónő, jelenleg is aktív dolgozó. 60—70 éves, lakással bíró nyugdíjashoz. ״ Szeretetre vágyó** jeligére kiadóba. Jól szituált, csinos, barna, filigrán, vidéki özvegyasszony vagyok. Társaság hiányában ezúton keresem55 évesig, hozzám való élettársat, lehetőleg fényképes választ várok. ״ Pestiek előnyben” jeligére kiadóba. 36/175 jó megjelenésű, igényes műszaki, feleségül venne, művelt, külsőleg modern, jólszituált hölgyét 25—32־ ig. Telefonos választ „Behoved” jeligére kiadóba. Férjhez adnám jelenleg Magyarországon tartózkodó 22 éves, több nyelven beszélő húgomat 25—35 éves korig, becsületes izraelita férfihez. ..Nyár 2322” jeligére kiadóba kérek. Szabadságát Óhazában töltő, jól szituált, csinos 52 éves nő férjhez menne nagyon intelligens férfihez 66 éves korig. Leveleket ״ Komoly házasság 2041” jeligére kiadóba kérek. Síremlékek KŐFARAGÓ KTSZ VII. Mező Imre út 10 fiókok. VII. Dob utcaI K. Sírkert utca 47 XI. Németvölgyi út 132/b Apróhirdetések (Közlési díj szavanként 2,— Ft, az első szó duplának számít.) Kelemen László, volt budapesti, jelenleg USA־ i lakos keresi azon bajtársakat, akikkel 1042-ben Galántán, 1943—44-ben Erdélyben Berduson voltak munkaszolgálaton és német jóvátételt igényeltek, hollétükről Lantos Imrét, Kiskunhalas, Lenin tér 2. alatt értesítsék. Dr. Moskovics Árpád szájsebész fogorvos folytatólagosan rendel naponta vn., Lenin körút 52־. I. 11. Telefon: 422—114. Kettő szobás, fürdőszobás erdei nyaraló Börzsönyligeten kettőszázezerért eladó. T.: 164—731 este. Magányos, izraelita özvegyasszony vagyok, magamhoz vennék szintén egy izraelita ragányos özvegyasz־ szonyt, családtagnak, kinek segélye vagy nyugdíja van. ״ Vidéki” jeligére a kiadóba. Lakótársnőt keres egyedülálló idős asszony, intelligens, nyugdíjas nő személyében. ״ Csökkentlátó” jeligére kiadóba. Igényes, gyermeket váró, fiatal értelmiségi házaspár kiadó lakrészt vagy albérletet keres meghatározott időre. ״ Megbízható 2309” jeligére kiadóba. Kisiparos özvegye, üzletbe segítőtársat keres, nyugdíjas egyedülálló, intelligens izraelita férfi személyében 62 évesig. ״ Könnyű munka” jeligére kiadóba. Nagykörúti megállónál összkomfortos, szép, kétszobásomat (lift IV. emelet) belterületi szoba félkomfortra cserélem. ..Nem telefonálok” jeligére kiadóba. Nyugdíjas nőt, idősebb magányos nő támaszul venne. Esetleg ottlakással vagy bejárással. ״ Minden információt elbíró” jeligére kiadóba. Szétköltözők: Kérünk egy 2 szobás utcai, komfortos lakást II. emeletig, lehetőleg a VII. kerületben. Adunk szeparált társbérletet és egy nagyméretű utcai alkovás, félkomfortos főbérletet, öröklakás is érdekel, megegyezéssel is OTP átvállalással. ״ Megegyezéssel 2373” jeligére kiadóba. Jólelkű barátnőt keres sétáihoz, ki ki alapon, intelligens, idősebb özvegyasszony. ״ Tiszta szívvel” jeligére kiadóba. Belvárosi, kerti lakásomba befogadnék egy nyugdíjas középkorú nőt, ki betegség esetén gondozna. ״ Becsületes 2318” jeligére kiadóba. Főiskolai hallgatónő szobát keres szeptembertől ״ Központban” jeligére kiadóba. Szobafestést, mázolást vállal kisiparos, garanciával, fizetéskönnyítéssel. Közületeknek is: 634—439. Veszek hagyatékot, férfi és női ruhát, szőnyeget, lim-lomot. Telefon: 212—211. Ágytoll tisztítás garanciával. Lenin krt 89. Megvárható, érte megyek 122—415. Szőnyegeit 3 nap alatt vegyileg kitisztítom, művészien megjavítom, rojtozom. Szállítás díjtalan. Domány ezelőtt 20 évig a Nagymező utcában, most VI., Majakovszkij u. 56. Tel.: 421—636. Gyöngyözött, flitteres, hímzett lurexruha tisztítása 3 nap alatt. Pulóverek, szivacskabátok, szőrmebundák 2 nap alatt. Felár nélkül. Függönytisztítást, spannolást vállalunk. Sándor kelmefestő, vegytisztító. Bp. VII. Majakovszkij u. 17. Tel.: 411—256. Szombaton zárva! Fogsorjavítás megvárható Vadnai, Wesselényi u. 28. Telefon: 413—935. Pulóver, kardigán, ruhakötés, öszszeállítás divatlap szerint, alakítás, átszabás, kötött holmik művészi stoppolása, vastag fonal leválasztása. Reiter kötődés V., Kecskeméti u 1. Telefon: 181—633. Bélyegvétel-eladás. Horváth, Budapest, VI., Lenin krt. 70. Melltartó különlegességek Csendesnél. Új cím: VI. Nagymező u. 29. Bejárat a Zichy Jenő utcából. Csillár, antik és stíl Grünbergertől. Csere, javítás, vétel. VI. Nagymező u. 21. Telefon: 123—881. Agytollát tisztításhoz elhozom, megvárható. VI. Majakovszkij u. 6. Telefon: 427—791. Csillárt, üvegcsillárt veszek, romosat is. javítás, tisztítás Pergovácz Bp., XIII., Csanádi u. 11. Telefon: 495—773.