Új Élet, 1970 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1970-12-15 / 24. szám
Jók Sándor: Egy Chanukka este történt. Az alanti versem az 1937-ben megjelent „Neked írom” című verseskönyvemből való: Vaszilij és Slojme Vaszilij és Slojme szomszédságban laknak, így lakott az öreg apjuk, hát ők is így maradnak. Vaszilij vasárnap ünnepel, Slojme meg szombaton, de ugyanúgy imádkozzék: „Uram tiéd a hatalom.” Egyformán fuvarozzák a fát, az erdőből a vasútra. Együtt indulnak el kis lovakkal nagy útra. Gyermekeiknek is egy a száma, a gond is egyenlő velük: keveset kapnak enni és kukorica a kenyerük. Vaszilij majd egyik temetőben pihen Slojme meg a másik végben, de az biztos, hogy a lelkük együtt lesz fenn a magas égben. Emlékszem, e sorok akkor születtek meg bennem, amikor a verhovinai hegyek oldalára, az egyetlen utcából álló Majdánkán jártam. Mert Majdánkán csak egyetlen utca volt, de az végtelen messzire nyúlt. A völgyből indult fel és túlért a hegy derekán, az alvégből a felvégi boltba menni, egy városbelinek kirándulás lett volna. Nekem is az volt. Mert Slojme — azaz Ehrenfeld Sa- Sámon — Majdánka csaknem legmagasabban fekvő házikójában lakott. Már pedig csak itt húzhattam meg magam egy éjszakára. Azt, hogy meghúztam magam a szó szoros értelemben kell venni, mivel a szalmazsákos, házilag összeeszkábált fekhely rövid volt. Különben a két fiú aludt rajta, akik vendégeskedésem következtében a földre terített pokrócon aludtak az éjszaka. Szívesen tették, még a nagyobbik fiú is, aki a munkácsi jesivából érkezett haza chanukkára. Én chanukka negyedik estéjén voltam náluk. Felejthetetlen chanukka volt. Az aprócska imaház a falu alján fehérlett — falai meszeltek —, a mária után onnan ballagtunk haza. A verhovinai hegyeket már gyémántossá varázsolta a hó; rengetegnek látszottak a csillagok; a hold ezüst tányérként kúszott az ég hajlatában... imádságos érzéssel lépegettem a hóban. És e hangulatban hazaérve, még Slojméék sivár otthonát is meghitt fészeknek éreztem. Petróleumlámpa függött alá. A gyenge fényben hosszúra nőtt árnyékok finom vonalaknak tűntek. Talán azért is volt ez, mert ebben a szegénységben éreztem az emberi tisztaságot és tisztességet... Slojme, a családfő meggyújtotta a hanukka gyertyákat és mi énekeltük a ״ Moosz cír-t..." Utána vacsoráztunk. Puliszka volt kecsketejjel leöntve. Rossz, hiányos táplálkozás volt naponta enni ezt a kukoricalisztből főtt ételt, de akkor nekem ízlett, talán ezt is a simogató hanukkai hangulat tette. Vacsora után trendeliztünk. Játszottunk, beszélgettünk, hallgattuk a hazalátogató boeher történeteit a munkácsi meg a szaploncai rabbikról és sok mindenről. Nagyszerű gyerek volt ez az Áron névre hallgató fiú. Meleg harisnyákat hozott a családnak, promendi cukrot, még chanukkai gyertyákat is. Pedig az apja már megvette a gyertyácskákat. — Azért nem baj — mondta az anyja, Róza asszony — eltesszük, Isten segítségével megéljük a jövő chanukkát. Angyalosan boldogságos volt ez a chanukka ־ estém. Éppen én pörgettem a trendekit, amikor kopogtak az ajtón. Vaszilij lépett nagy bocsánatkérések között a szobába. — Nem zavarom magukat — mondta —, a fűrészt jöttem kölcsönkérni szomszéd. Az enyém eltört. Nem csoda, még az apámé volt Csak ma estére kell. — Adom én szívesen, akár holnaputánig, de mire kell az éjszakára magának? — kérdezte Slojme. — Kimegyek az erdőszélre egy kis karácsonyfáért... Egészen kicsiért, úgy sincs mivel díszíteni. Szomorú volt Vaszilij hangja, a szegénység szomorkodott benne. — Milyen szépen égnek — mondta, miközben a banukkagyertyákat nézegette — majd megkérdezte: — Milyen ünnep ez maguknak? Hosszú mesébe is beillett volna, amint Áron beszélt Juda Makkabiról, a seregéről, a Szentély felavatásáról meg a csodáról, hogy egy napi olaj nyolc napig égett.. Vaszilij csak hallgatta a történetet, a végén meg is köszönte... s már elmenőben volt, amikor kisóhajtotta: — Ilyen gyertyácskák kellenének nekünk is a karácsonyfára, mert csak úgy szép, de ha nincs rá pénzem... Elhallgatott... és csak azt mondta kis idő múltán: — Hát vinném a fűrészt. Slojme meg a családja összenézett Nem szóltak egy szót sem. Róza asszony odament a fiúkhoz, kivette az apró színes gyertyákat... Isten segítségével jövő danukkakor akarták meggyújtani, de Vaszilij szomszédnak most lesz az ünnepe... Vaszilijék karácsonyfáján a Slojméék banukkagyertyái fénylettek... Most újra elolvastam a régi versemet S megállapítottam, hogy verstanilag nem jól írtam meg, és a tartalma sem egészen igaz, mert Slojme nem a majdankai temetőben tért békességes nyugalomra. A gyűlölet ölte meg Auschwitzban. György Endre: Nyolckarú gyertyatartó Örömmel fedeztem fel az Új Életben azt az apróhirdetést, melynek feladója Menórát, chanukkai gyertyatartót keres megvételre. Valósággal fellelkesített az érdeklődés, mert azt jelenti, hogy a hittestvér méltó módon akarja megülni a szelíd, csöndes félünnepet, amelyet nyolc napon át kicsíny lángok fénye ragyog be. Évek előtt a Chanukka kapcsán, amikor végigjártam az ilyen régi tárgyak megvételével és eladásával foglalkozó boltokat, azt a fájdalmas tényt állapítottam meg, hogy sok hozzátartozó válik meg az árván maradt Menóráktól, azoktól, amelyek valamikor vidéki otthonokban hirdették a bensőséges ünnep eljövetelét. E házak gazdái azonban soha többé nem lobbanthatják fel az emlékezés fényét... Jóleső tudat tehát, ha egy-egy „utód” próbálja gazdagítani házát nyolckarú gyertyatartóval. Igen, a chanukkai Menórából nyolc kar — mondhatjuk ágnak is — tör felfelé, hogy ezeknek piciny öblében pihenhessen meg a gyertya, vagy az olaj. Ifjabb éveimben zavarba ejtett, hogy az otthoni Menóra, amely kifejezetten a chanukkagyertyák befogadására volt alkalmas, nyolckarú, a díszes templomi Menórának —amely a szentélybeli vert arany gyertyatartóhoz hasonlatos — csak hét karja van. Néha, amikor ezeket az elágazásokat a „biztonság kedvéért” utánaszámoltam, az a különös érzésem támadt, hogy a szemem káprázik. Csakhamar rájöttem azonban arra, hogy jóakaratú tévedés — vagy inkább: naivitás áldozata vagyok, hiszen nem egyforma kegytárgyról van szó. ... Mintha valóban karok nyúlnának ki a danukkai gyertyatartóból. Karok, amelyek felénk tárulkoznak, hogy magukhoz öleljenek. Mi pedig megyünk az apró, színes viaszrudak irányába, hogy belebámuljunk a táncoló zöld-sárgapiros lángokba, mintha onnan akarnánk jövendőnket kiolvasni... A gyertyákkal megvilágított réz, bronz és ezüst Menórákhoz hasonló szépségűek az olajjal működők. Ta- lán jobban is követik a tradíciót. Számomra felejthetetlen az az ezüst Menóra, amelyet mint különlegességet mutattak Nagykállón. Az olajtartó apró csészék mindegyike bozontos oroszlánfejet ábrázolt Tátott szájukban gyűszűnyi olaj, a folyadék közepén parafinnal átitatott kanóc. Éppen a nyolcadik napon jártam ott amikor kilencedikként a szolgagyertya — a sámesz — is égett. A mécsek fénye a Menóra ezüst háttáblájára sugárzott, amely megsokszorozva, tükörként verte vissza a színes nyalábokat. Elbővülten, áhítattal álltam a Chanukkát búcsúztató lángok bűvkörében... Amikor nagyapám a hanukka-gyertyát — akár az elsőt, akár az utolsót — meggyújtotta (gondosan ügyelve arra, hogy ez a második naptól kezdve mindig balról jobb felé haladva történjék), olyasmit észleltünk, mintha egész testében reszketett volna. A háta mögött álltunk és azt láttuk, hogy a válla megremeg, fejét lehorgasztja és sír... Hát a nagyok, az erős felnőttek is — nemcsak a gyerekek — sírnak? Amíg a gyufától lángra lobbant a segítő gyertya és attól a Chanukkát ünneplő viaszrúd — mindig emlékezett. Végiggondolta életének epizódjait és ilyenkor — az ünnepi alkalom tette-e? — az elszomorító, a bánatot előidéző, a fájdalmas események jutottak eszébe. Az unokákat látta, de a ködökön, könnyektől párás tekintetén keresztül is érezte, hogy valaki nincs ott a gyertyagyújtásnál. Valaki hiányzik. A gyermekek édesapja, az ő fia, aki időnek előtte, még innen a negyedik ikszen, örökre eltávozott. De gyorsan úrrá lett elérzékenyülésén, néhány másodpercig még szepegett, aztán elővette kockás nagy zsebkendőjét és mintha a szemüvegét törölgetné, leszárította könnyeit, hogy utána — mintha mi sem történt volna — erőteljesen csengő hangon mondja el az áldást és adja meg a ״ stimmet” a Moauz cur elénekléséhez a családi együttesnek... A gyújtás után megindult a ״ menet” és végigjártuk mindhárom szobánkat. Talán azért, hogy mindenütt széthintsük a fényt, és a színes gyertyácskák ünnepi hangulatát eljuttassuk a lakás minden zugába. Kifejezetten fényt mondtam és nem világosságot, mert a banukkagyertyákat világításra használni nem szabad. Akadtak házak, amelyeknek ablakába tették a lobogva lángoló, szivárványosan tündöklő gyertyákkal megtűzdelt Menórát, hogy mások is örvendezzenek. Mivel mi a Menórát kisebb asztal lapjára vagy sublót tetejére helyeztük (sőt tűzbiztonság okából bádogtálcát is tettünk alája), reánk nem vonatkozott az az előírás, hogy a canukka-gyertyák a padlótól legalább három tenyérnyi magasságban álljanak. Nagyapám ennél jóval nagyobb becsben tartotta az ünnep szimbólumát... Viszont pontosan ragaszkodtunk ahhoz, hogy köznapon naplemente és az esti ima után lobbanjon fel a láng, ami szombat bejövetelekor annyiban változott, hogy nagyapám állt előbb a Menóra elé a Chanukka megünneplésére és csak ez után gyújtotta meg nagyanyám a péntek esti gyertyákat. A szombatot viszont illett előbb elbúcsúztatni: a hardóló szertartását, a fonatos, színes gyertya eloltását és az illatos szegfűszeg szagoltatását meg a ״ jó hetet, egészséges hetet, szerencsés hetet”-kívánság sűrű ismételgetését követően tértünk vissza a Chanukkához, hogy az egykor kivívott győzelem és szabadság emlékezetének varázslatába merüljünk. Napszállat után nagyanyám is megpihenhetett. Abbahagyta, abba kellett hagynia a háztartás gondjaival és teendőivel való szüntelen foglalkozást, mert amíg a canukka-gyertyák égnek, amíg lángjuk vibrálva repdes az ég felé, az aszszonyok semmiféle munkát nem végeznek az otthonukban. Számomra — mivel más szokásban nőttünk fel — meglepő volt ama történelmi feljegyzés, amely szerint nők is gyújthatnak chanukka-gyertyát, bizonyos országokban pedig az apa helyett a legnagyobb fiút illeti meg ez a tisztesség. Ugyancsak a nők számára biztosított kedvezmény volt a 18. században a franciaországi Avignonban, hogy Chanukkakor a férfiak számára fenntartott padsorokban foglalhattak helyet a zsinagógában, mint ezt Max Grünwald berlini szerző írja. A gyermekek szívesen hallgatják a hősi példázatokat. Lelkük szomjasan fogadja a múlt, a hagyomány érdekes és értékes fejezeteit. Elandalodnak a tanulságos históriákon, tiszta tekintetük tágra nyílik és hálát fejez ki az oktatásért, a megismerésért. Tanítsuk meg őket a Chanukka mondanivalójára, a fény kigyúlását és terjedését ünneplő nyolc nap ismétlődő, sőt fokozódó örömére. Terjesszük körükben azt a szép és megható történetet, amely a gonoszság, az embertelenség és a romboló vandalizmus legyőzetésének példázatát adja. Chanukka alkalmával igen kellemes és szórakoztató társasjáték a trenderlizés. A pörgettyű készül fából, fémből, műanyagból. Mi annak idején szegényes eszközeink miatt meglehetősen primitív módon, ólomból öntöttük. Mégis vidáman játszottunk és sok mogyorót, diót, vagy fillért nyertünk avval. Mint tudjuk, a pörgettyű négy szárnyán egy-egy héber betű: N = nichts (semmi), G = ganz (az egész), H = halb (a fele), S = stellein (újítás), további betét a ״ bankba”. A trenderli felirata egyúttal kezdőbetűit alkotja ennek a héber mondatnak: Nész godaul hójó som, ami a makkabeusok hősi tetteire utalva, ezt jelenti: Nagy csoda történt ott... Valóban az történt. ... A téli égen millió kis csillag szikrázik. Megannyi hanukka-láng... *«MSH Chanukka! ételek Pácolt marhanyelv: 3 dl vízzel hígított fehérborból páclét készítünk (3—4 szem babérlevél, 2—3 szem szegfűszeg, coriander, pár szem mustármag), felforraljuk s ha kihűlt, a jól besózott nyelvre öntjük és 3—4 napig hűvös helyen állni hagyjuk benne. Utána jól kicsorgatjuk, párolt vöröshagymára tesszük, amit felengedünk borosvízzel és főzünk. Ha félig megpuhult, a bőrét lehúzzuk és egészen puhára pároljuk. A levéből kivesszük és azt behabarjuk 5 dkg őrölt dióval, majd vissza ráöntjük a nyelvre. * Karfiolpuding: Egy közepes nagyságú karfiolt sósvízben megfőzünk és ha kihűlt, rózsáira szétszedjük. 5 dkg vajat kikeverünk 5 dl tejben megáztatott és kicsavart zsemlyével, 4 db tojássárgájával, 4 evőkanál tejföllel, átkeverjük a karfiollal és végül a 4 tojás kemény habjával. Vajjal kikent és morzsával megszórt formába tesszük, 35—40 percig gőzben főzzük. Tálaláskor leöntjük tejföllel és reszelt sajttal megszórjuk. Banáncsók: 2 db érett banánt meghámozzuk és villával péppé törünk, adunk hozzá 10 dkg porcukrot, 10 dkg pirított őrölt diót, 10 dkg vajat, 10 dkg lisztet, egy késhegy vaniliacukrot és 2 tojás keményre felvert habját, jól kikeverjük. Lisztezett tepsibe kiskanállal diónyi halmokat rakunk belőle, a közepébe forrázott mazsolát teszünk és pirosra sütjük. * Chanukkai aranygaluska: 30 dkg lisztből 4 db tojás sárgájával fánk tésztát készítünk, amit, ha megkell, kis pogácsaszaggatóval kiszúrunk. Jól kivajazott mély edénybe elkezdjük lerakni, minden sort meglocsolunk egy kis olvasztott vajjal, tojással kikevert cukorral és mazsolával ízesített, átpaszírozott tehéntúróval megszórunk minden sort. A tetejét letakarjuk a kiszúrásnál fennmaradt és összegyúrt tésztával, amit jól megvajazunk. Lassú tűznél, hogy keresztülsüljön, megsütjük. Tálaláskor 1/2 tejből 20 dkg porcukorral, 5 dkg liszttel, 1 evőkanál rummal és 4 tojással tejsodót készítünk hozzá. Katz Aranka Megjelent a MIOK kiadásában az 1970-es Évkönyv Gazdag tudományos, népszerűsítő és szépirodalmi tartalommal. Ára 27,— forint Ugyancsak a MIOK kiadásában megjelent dr. Seifert Géza tanulmányának különlenyomata: ״ A MAGYAR ZSIDÓSÁG NÁCI ÜLDÖZÉSÉNEK — 25. ÉVFORDULÓJÁRA״, amely felöleli a fasizmus történetét Magyarországon. Ára 9,5 forint Mindkét könyv kapható és megrendelhető az Új Élet kiadóhivatalában (Budapest, VII., Síp utca 12.).. A hitközség portáján és az Országos Rabbiképző Intézet titkárságán (Budapest, VIII., József körút 27.). Szép ajándék — örök emlékű fénykép Gyermek-, családi, esküvői felvételeit készíttesse Lakásfotó-szolgálatunk otthonában örökíti meg családi eseményeit FÉNY-SZÖV műtermek a város minden pontján. Kiváló minőség. Figyelmes kiszolgálás. Lakásfotó-szolgálat Budapest, IX., Ferenc körút 27. 341—991 Egri Csaba. A fiú szeme nem érte el az asztal lapját. Anyja készítette a kovásztalan kenyeret. És énekelt. A nagybácsi görnyedten ült a széken. Olvasott. Az anya haja örvénylett. Gyönyörű volt hozzásimulni. A fiú félt a nagybácsitól. Különösen szeplős, ormótlan kezétől. Pedig tudta, hogy a nagybácsi szereti őt. Kapott tőle ajándékot is, nagy piros játékautót. — Neked faragtam a fog Ságban. Anya éneke! Felszálló és uralkodó. Amikor énekel anya, ...Nagyon erős. Hatalmasabb még az asztalnál is! A nagybácsi faggatja a fiút. — Ismered Eszter történetét? Hallottál Salamon és Hirám szerződéséről? Az anya mentegetni próbálja. — Sokat kívánsz tőle. Kicsi még. Aztán a templom. A fiú ámulattal nézte az oszlopokat. Meg a rabbi szakállát. Óvatlanul figyelte Janovic nénit, aki zsebkendőt tett fejére, és úgy tapogatta, mintha lázas beteg lenne. A nagybácsi valami hiányt töltött be a fiú életében. Annak a hiányát, akit voltaképpen nem ismert. Sosem látta. Még fényképen sem. Annyit tudott róla, hogy meghalt. Meg azt, hogy alacsony volt. Egy levél maradt tőle. Szabályos, gondos írás. Csak az „a” betűk voltak puffadtak. Hosszú ideig nézegette. ״ Aki írta, az apám”. Janovic néni fogta a fiú kezét, mesélt neki Juda Makkábiról, a kalapácsosról, aki Izrael egykori szabadságharcát vezette. A fiú attól fogva Júdáról álmodozott. Júda szeme alatt bizonyára nem volt sebhely, mint neki. Júda elmetszette az elefántok térdét, az állatokról lezuhantak a szír harcosok. Júda lerombolta Antiochus kárhozott oltárait. Júda újra felszentelte a jeruzsálemi templomot. Rugendorfer bácsi mégis retteg. Nem mer kimenni az utcára. Szobája sarkában kupörög. Suttogva beszél, egész nap imádkozik és várja, hogy mikor mennek érte. A fiú áll a házuk előtt. Lombosodó éjszakában. Húsvét van. Egyiptom messze tűnt. A fáraó még messzebb. Moáb földjén nyugszik Mózes. Sírját senki nem ismeri. Anya hangja megcsobban az éjszakában: kik ültek fehér szamarakon, kik ültek a szőnyegeken, és akik gyalog jártak, mind énekeljetek! Amikor elhurcolták Janovic nénit, a fiú napokon át szótlan volt. Megölték Rágendorfer bácsit is. A szoba sarka nem adott védelmet Eltűnt a nagybácsi is, pedig a fiú szerette volna büszkén elmondani Dávid zsoltárát a frigyláda elhelyezésekor. És anya? Repedezett az út. Nem szállnak madarak. Nem szállnak fellegek. Megdermedt fák kísérete. Anyát az árokparton terelik. Nincs kabátja. Hol van sötét haja? Az oroszlán nem eszik szalmát. A kígyó kenyere nem a por. Anyát nem menti meg az ének! Az árokparton terelik Úgy tűnik, fiatal. A fiú a padláson a szalmában bújt el. Akkor is ott lapult, amikor rágyújtották a házat. Azt hitték, hogy eltűnt. Anyát a boltból vitték el A fiút kimenekült az égő házból. Lerohant a folyóhoz. Egyidőben azt képzelte, hogy az emberek nagy medencékbe vizet hordanak, és megszületnek a folyók. Bíbor és sárga lobbanások a sötétségen át. ״ Azt hiszem már régóta futok. Istenen־, a házunk elveszett. Anyától sem tudtam elköszönni.” Évek múltán. A templom olyan, mintha nem rombolták volna le. Ta- lán még élénkebb is, mint a régi. Csak a befelé igyekvők között nem talál egyetlen ismerőst sem a fiú. Anya helyén idegen nő ül. Íme, a makkabeusok ünnepe. Ég már a hetedik gyertya is! ״ Mindig így csináljuk. Naponta egy gyertyával többet gyújtunk meg. Mert napról napra nagyobb lett a csoda.” A fiú áll a ragyogásban. Az elmetszett térdű elefántokra gondol. És Júda Makkábira, akinek szeme alatt bizonyára nem volt sebhely. Bet gyertya 40 szalonna! nevű Jelszava