Új Élet, 1976 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1976-12-01 / 23. szám

XXXI. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM 1976. december 1. &__________־ A magyar zsidóság küldöttsége az Európai Hitközségek Tanácsa ülésén Gál György Sándor, György Endre, László Zsigmond, Szilágyi György és Zsadányi Oszkár írása EGYES SZÁM ARA: 3.50 FT A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA | Gondoskodás az idősekről Kormányunk mindig újabb tanújelét adja, hogy mennyire fontosnak tartja az idősek és a betegek jobb ellátását, gondozását. Ezt bizonyítja többek között a nemrégiben megjelent minisztertanácsi rendelet, amely egyszerűbbé, bürokráciamentessé teszi a gyógyszerek kiszolgáltatását. E rendelet lényege, amint ismeretes, hogy 1977. január 1-től kezdve megszűnik az a felesleges sorbanállás a körzeti rendelőkben, ami eddig elkerülhetetlen volt, mert ha valakinek Aszpirinre vagy Algopirinre volt szüksége akkor is fel kellett keresnie a körzeti orvost, hogy kedvezményes áron vásárolhassa meg a szükséges gyógyszert. A jövőben a rendelet szerint minden gyógyszer az eddigi ár tizenöt százalékáért kapható, és az úgynevezett szabadgyógyszerek recept nélkül is ezért a kedvezményes árért megvehetők a gyógyszertárban. Ez nemcsak a sorbanértést szünteti meg, de felmenti a körzeti orvosokat a felesleges receptírásoktól is, és így több idő jut a betegek alaposabb megvizsgálására. Ugyanakkor, amikor nyugaton a gyógyszerárak egyre emelkednek, nálunk ilyen csekély térítés ellenében kaphatók az egészség helyreállításához szükséges gyógyszerek. De ezzel az intézkedéssel még nem fejeződött be kormányzatunk gondoskodása a betegek és idősek ellátásáról. Most tartotta meg az országgyűlés Egészségügyi Szociális Bizottsága új ülését, amelynek tárgyköre a magukra maradt idős emberek gondozásának jobbá tétele, a kórházi ágyak szaporítása. Téli könyvvásár Felesleges volna itt akár csak felsorolni azokat a könyveket, amelyek — új kiadványként — az idei Téli Könyvvásáron „szerepelnek”. Egyrészt túl hosszú is volna ez a lista, másrészt a számunkra különösen tanulságos könyvekről amúgy is szó esik lapunkban. Amiről azonban itt is beszélni kell — mert olyan tény, ami a maga összességében, az egyes könyvek ismertetése nélkül is jellemző —, hogy soha nem volt olyan keletje, de úgy is mondhatnánk ״ divat”-ja a könyveknek, az olvasásnak (és ezektől elválaszthatatlanul: a művelődésnek) mint éppen mostanában. A múlt klasszikus értékeinek meghódítása már önmagában is humanizáló erő. Annak mondható a széles körű és árnyalt ismeretterjesztés is. Ne feledjük azonban, hogy a magyar könyvkiadás — és a szocialista magyar kultúrpolitika — a jelen irodalmából, művészetéből, egész szellemi életéből elsősorban az olyan műveket támogatja és közvetíti, amelyek aktívan küzdenek bénító és butító előítéletek ellen. Harcos humanizmusra ihleti a mai magyar kulturális élet az alkotókat és a befogadókat is: jó könyvekkel egyben jó könyvek igényére nevel a joggal európai rangúnak nevezhető magyar könyvkiadás. Nem pusztán úgynevezett magas nívóról van itt szó, létezhetnek önmagukban valóban színvonalas könyvek, amelyeket azonban csak kevesen értenek meg, amelyek nem döbbentik életük és önmaguk megváltoztatására az olvasókat. Inkább a humanizmus nívójáról beszélhetnénk. Ebben ugyanis benne van az is, hogy az irodalomnak, az ismeretterjesztésnek — anélkül, hogy engedményt tenne az olcsóságnak — sokakhoz kell szólnia. Lévai Jenő: Bírósági tárgyalás a majdaneki táborban November 26-án múlt egy éve, hogy tizennégy (!) évig folytatott vizsgálati eljárás után a düsseldorfi bíróságon a majdaneki bűnpert végre megkezdték. A Lublin városa mellett létesített nagy megsemmisítő táborban annak idején szolgálatot teljesített mintegy 1300 SS közül azonban csak 16-an kerültek az esküdtszék elé. A náci vezetők közül a tábor Schutzhaftlagerführere, SS-Haupt- Sturmführer Hermann Hackmann és helyettese, SS-Obersturmführer Arnold Strippel, valamint a tábor volt vezető orvosa, SSObersturmführer Ernst Schmidt a fővádlottak, a többiek alacsonyabb rangú SS-tisztek és 5 nema foglyokkal kegyetlenkedő egykori barakkfelelősök és hasonló más tisztséget betöltött SS-megbízottak. Köztük a legsúlyosabban vádolt Hermine Braunsteiner- Ryan, gyerekek és asszonyok tömeggyilkosa. A helyszínről már egyszer tudósítottunk és beszámoltunk a főtárgyalás első hónapjaiban tanúsított különböző védői fogásokról: a tárgyalásvezető Günter Bogen tanácselnök, majd a kirendelt szakértő-professzor ellen emelt nevetséges elfogultsági kifogásokról, a vádlottak kihallgatásuk során tanúsított megdöbbentő magatartásáról. Most, hogy újból ellátogattunk Düsseldorfba, alkalmunk van az eltelt hónapok alatti tárgyalási napok megörökítésre érdemes eseményeinek további ismertetésére. Vezető helyen kell megemlékeznünk arról, hogy először tartott nyugatnémet bíróság lengyel területen bírósági főtárgyalást. Ez volt az eltelt hónapok alatt a legérdekesebb eseménye e nácibűnpernek. Bár Nyugat-Németország és Lengyelország között nem áll fenn a szokásos kölcsönösségi alapon igazságügyi megállapodás, a varsói kormány nagy előzékenységgel engedélyt adott arra, hogy a düsseldorfi Landgericcht XVII. számú tanácsa, amely a majdaneki tábor SS-einek bűnügyét tárgyalja, teljes bírósági apparátusával beutazhasson Lublinba, s onnan átmenve a volt majdaneki tábor területére, ott úgynevezett „Lokaltermin” keretében folytassa főtárgyalását. A kiszálló nyugatnémet bírósági küldöttséget — amely a főtárgyalás elnökének, Günter Bogen tanácselnöknek vezetése alatt 4 hivatásos bíróból, 5 esküdtből, a vádat képviselő főügyészből és a 15 védőből állott — Czeslaw Pilichowski professzor fogadta, ő a Lengyelország területén elkövetett náci bűntetteket kivizsgáló bizottság igazgatója, s immár 20 éve dokumentumok felkutatásával és tanúk előállításával segíti elő a nyugatnémet igazságszolgáltatás munkáját. Ezúttal is mindent megtett, hogy a bírósági aktus zavartalanul folyhasson le. Érkezésükkor is hangsúlyozta: — Meggyőződésem, hogy a majdaneki bűnösök megítélése úgy Lengyelország, mint Nyugat-Németország számára — már az államközi kapcsolatok normalizálásának szempontjából is — igen nagy jelentőségű ... Bár a majdaneki útjára a bíróságot nem kísérhettük el, mégis, most az ott felvett jegyzőkönyv tanulmányozása és egyes jelenvoltakkal folytatott beszélgetéseink révén módunkban áll sok érdekességről beszámolna Helyszíni szemle a táborban Mindenekfelett feltűnő az a precizitás, amellyel a kiszállott bíróság megtekintette, lefényképeztette és jegyzőkönyvében lerögzítette mindazt, amit az egykori táborból a mai napig fennmaradt Felmértek, hogy a megsemmisítő tábor befogadóképessége valóban megfelelt-e annak, amit a lengyel dokumentumok állítottak. Különösen nagy figyelmet szenteltek annak a barakknak, amelyben 1943. év végéig a gázkamra működött. Ugyanúgy nagy gonddal vizsgálták és rögzítették adatait annak az V. körzeti betonmedencének, amelybe — ugyancsak a vádirat szerint — fogoly „muzulmánokat” fojtottak bele. Lejátszottak egy filmet a tárgyalás folyamán, amelyet a felszabadító szovjet katonákkal együtt érkezett filmcsoport még aznap készített a tábor borzalmairól. E film egyébként a végén még a lublini várban történt nácitömeggyilkosság áldozatait is megörökíti. Rogen elnök kérésére a film egy kópiáját átadták a bíróságnak, amely azt a védők tiltakozása ellenére a jegyzőkönyvhöz — bizonyíték gyanánt — csatolta. A krematórium megtekintésénél jellemző eset adódott. Belépéskor a lengyel vezetők, majd ennek láttára a bírói küldöttség tagjai is levették kalapjukat. Nyilván az áldozatok emlékének hódolva. A bírákat és esküdteket nem követték a mindig csoportosan együtt haladó védők, kalapjaikat tüntetően fenntartották. Észrevették azonban, hogy elsősorban a lengyelek megütköztek magatartásukon, s a mind általánosabbá váló néma fejcsóválás hatása alatt előbb az egyik, majd lassan valamennyien is kényszerítve érezték magukat a kalaplevételre. A Lublinból való elutazás előtt Bogen elnök köszönte meg a lengyel hatóságok segítségét, amely lehetővé tette, hogy ״ Rechtshilfe” (jogsegély-) egyezmény hiányában is lefolytathatták az eljárást, amely ״ fontos része leend a vádlottak feletti ítélkezésnek”. Felemlítette azután, hogy a védők jegyzőkönyvbe vétették kifogásukat, hogy „a vádlottak nem kaptak beutazási engedélyt. Miután pedig ezért nem lehettek jelen, a távollétükben történt tárgyalás anyaga nem lehet az ítélethozatalnál felhasználható.” Pilichowski professzor azonnal válaszolt: „ Önök, Nyugat-Németország bírói és ügyészei, a most tapasztalt jóakaratunkat mindig is meg fogják találni, amikor az emberi igazságosság és jog alapján állva a lengyel, és hiszem, hogy a német nép számára is oly borzalmas múlt bűnöseit felelősségre vonják. Vallom, hogy mindkét nép csak a múlt idők bűneivel való leszámolás esetén normalizálhatja államaink viszonyát. — Éppen ezért már most közölhetem, hogy amennyiben a düsseldorfi főtárgyalás esküdtszéke szükségesnek találja egy második ״ Lokaltermin” megtörténtét, hajlandók vagyunk a vádlottak részére ״ salvus conductus”-sal megjelenési lehetőséget adni. Ezek után már hazautazás közben kialakult az a vélemény, hogy esetleg a tavasz elején sor fog kerülni egy második majdaneki tárgyalásra a tábor helyszínén. S ezen a vádlottak is jelen lehetnek , ha jónak látják ... Befejezésül álljon még néhány mondat két igen tekintélyes lengyel lap kommentárjából. A ״ Prawo i Zycie” nevű neves varsói jogi hetilap írta: „ A nyugatnémet sajtó a majdaneki bűnösök elleni pert ״ az utolsó legnagyobb náciper”-nek nevezi. Ha ez valóban így van, akkor annál sajnálatosabb, hogy az ottani sajtó e per eseményeinek ismertetésére oly kevés helyet szentel, és amellett a Lengyelország ellen szőtt népirtási náci terveket és a lengyel polgárok tömegirtását teljesen figyelmen kívül hagyja. A ״ Trybuna Ludu” többek között így írt: — Az évek múlta ellenére a háború és az okkupáció alatti borzalmas náci bűntettek szörnyű kínjai és népünk mérhetetlen veszteségei a lengyel nép emlékezetében maradnak. Elválaszthatatlan alkotóeleme marad népi tudatunknak. Ebből logikusan következik az a kötelességünk, hogy a náci bűnösöket felkutassuk és felettük való ítélkezést előmozdítsuk... Hajnal Anna: * Én hol vagyok? Itt látták: tűrő nyugalom, bármit viselve könnytelen, esőben ázva, napban égve mosolygó bátor türelem; helyettesem, hős bábu vállal látszatot, szót, mint a mesében, örökké felel: itt vagyok! Én rejtőzöm örök szökésben. Én messze ment szerelmesem, s mi ketten keserű korom, két eltakart, két fojtott láng, két nincs-hang, nincs füst, fájdalom. Mégis velem, mégis veled, tiéd vagyok panasztalan, hiányod tüzes barlangjában hadd égjek el salaktalan. 1976. augusztus írta: dr. Schwarz Mór főrabbi Építsetek nekem szentélyt, hogy bennetek lakhassam (Ex. 25. 8.), akinek az ég a trónusa és a föld lábainak zsámolya (Jes. 66.) annak emberi értelemben nem építhetünk házat. A zsinagógák szerepe, hogy a lélekben építsen szentélyt, hogy fogékonynyá tegye az embert mindannak befogadására, ami az isteni lény akarata. A középkori misztikusok a zsidó közösség történelmének tanulságait így foglalják össze: Isten, a Szentírás és a zsidóság megbonthatatlan egységet alkotnak. A szentély az ember fejlődését szolgálja. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki régi tanítóink példázata. ״ Izrael így szólt Istenhez: Világ ura azt parancsoltad nekünk, hogy világítsunk Előtted, holott Te vagy a világ fénye és ragyogása, csak Nálad van.” És a Szent így válaszolt: ״ Nem énnekem van szükségem arra, hogy világítsatok nekem úgy, ahogy én világitok nektek, hanem nektek, hogy élni tudjatok.” Ezért köszönti a zsidóság minden ünnepét lánggal, még a gyászünnepet is. A sötétségből kivirágzó lángokba van belevésődve az az ősi párbeszéd, mely az Isten lángját magában hordozó ember és a mindenséget tápláló őstűz között mindenkor felhangzott. Az ember érzi a maga jelentéktelenségét, végtelen világok erői között, mit is jelent az ember? Jelent-e valamit életének milyensége, nem mindegy hogy jó vagy rossz, tudós vagy tudatlan? És Isten felel: ״ Nem nekem van szükségem arra, hogy világíts, hanem neked, ahogy én neked, úgy világíts te nekem.” Lásd, aki nem figyel az ünnepi lányok tanítására, beszédére az sötétségben marad. Mivel világít nekünk Isten? Szeretettel, igaz Sággal, élhetsz-e nélkülük? Sokan csak léteznek és csak kevesen élnek. Egy világban, melyben a csak létező emberek vannak sokan, elfásulnak az érzelmek és emberségben nagy a szegényedés. Üres szívű szavak idején megfakulnak a színek, kilobban a lélekben az Úr mécsese és eltéveszted a helyes utat. Távolítsátok el a bennetek levő idegen isteneket, tisztuljatok meg, így kerekedhetünk fel, így mehetünk Isten házába. Antiochus Epiphanes a Szentély megszentségtelenítése után a rombolás művét tökéletessé akarta tenni a Szentföldön a zsinagógák felgyújtásával, „teljesen meg akarjuk semmisíteni őket” — (74. zsoltár) — és felgyújtották a Szentföld zsinagógáit. De Nagy Sándor utódainak büszke álma romba dőlt úgy, hogy többé ne tudjon felemelkedni. A megsemmisítés ellened emelt fegyverének nem lesz hatása. (Jes. 54. sz.). Nem ismétlődött szorul szóra ez a régi barbarizmus? És mint Antiochus idejében, most a közelmúltban nem lett igaza a prófétának? őseink megtisztították a Szentélyt, eltávolították a behordott bálványokat és újra felgyúltak a Szentély lángjai, melyek azóta is égnek, tanítanak és tanítani fognak az Isten fényeinek erejével. Mert nem az erőszak, hanem Isten szelleme diadalmaskodott — mondja a próféta. És milyen igaznak bizonyult mindenkor Isten üzenete: „Szerettem Jákobot és gyűlöltem Ézsaut.” Isten, hálát adunk Neked, hogy mindenkor közösségünk mellett állottál. Sokszor fenyegette életünket, reánk bízott tanításaidat Ézsau, de Te, Uram, erőt adtál a gyöngének és gyermekeidet megvédted az erőszak uralmától