Új Élet, 1977 (32. évfolyam, 1-24. szám)
1977-12-01 / 23. szám
Szemtől-szemben Vámos Ágnessel Sietős léptekkel szinte futva érkeztem a Retek utcába, erősen koncentrálok, összeszedem gondolataimat, mégis, belépvén Vámos Ágnes, az Operaház magánénekese otthonába hatalmába kerít valamiféle formátlan, riporterhez semmiképpen nem illő öröm, szép emlékek, szép hangok jutnak eszembe. Vámos Ágnes érdemes művész, Puccini, majd minden szoprán szerepét elénekelte már az operabarátok nagy gyönyörűségére. Kül fonos, hogy ezek a szerepek, ezek a tragikus sorsok semmi nyomot nem hagytak a művésznő arcvonásain. A beleélés művészete csakugyan akkor nevezhető művészetnek, ha a magánember életében, gesztusaiban — és arcán — nem látszanak még nyomai. .. . Úgy léptem be ebbe az otthonba mintha csak idetartoznék. Könyvek, kották, plakátok, fényképek. Híres szerepek emlékei, külföldi sikerek élményeinek tárgyiasult formái. Prágában, Bukarestben a Pillangó kisasszonyt énekelte. A csapodár tengerész, Pinkerton szerepét, férje, Mátrai Ferenc alakította. Prágában Violetta volt, Párizsban Margit a Faustban. Koncertezett Londonban, Brüsszelben, Hágában. — Két motívum játszott közre abban, hogy operaénekes lettem. Gyermekkorom szomorú emlékei közt a háború szörnyűségei idéződnek fel. Édesapámat, a megkülönböztető törvények lelkileg egyre összetörtebbé tették. Ekkortájt — kislányfejjel — orvos szerettem volna lenni. Az ostrom alatt nyilvánvalóvá vált, hogy ártalmatlan vagyok a pályára. Sok szörnyűséget láttam — mindanynyian sok szörnyűséget láttunk. Kétségbeejtett a szenvedés. Elerőtlenedtem — és az orvos sohasem eshet kétségbe, erősnek kell maradnia. A háború után kezdtem el énekelni tanulni. Otthon nem mondtam el, hogy az akadémiai felvételire készülök. Féltem, ha nem sikerül fájdalmat okozok beteg édesapámnak. Suzanne áriáját énekeltem a Figaró házasságából. ,A felejthetetlen Melegzsyy Oszkár a harmadik évfolyamra vett föl. Az Operaházban a János Vitéz Iluskájaként mutatkoztam be. Kukorica Jancsi Sárdy János volt. Mindenki tudja, milyen nagy művész volt — én azt is tudom, hogy milyen ember, humanista volt ő — aki Taminót, Dávidot A nürnbergi mesterdalnokokban Otto Klemperer keze alatt, avagy a Leányvásár bonvivan szerepét — és ki tudja még mennyi áriát, dalt, nótát énekelt — egyforma könynyedséggel adta. 1948 óta vagyok az Állami Operaház tagja. Életem alapeleme a muzsika. Voltam Amelia Grimaldi és Desdemona Verdi Simon Boccanegra, illetve Otello, Nedda I.Moncavallo Bajazzók, Sulamit Goldmark Sába királynője, Me- Unda Erkel Bánk bán című operájában. De nemcsak már klaszszikussá lett dalművek főszerepeit kaptam meg. Közreműködöm a leendő klasszikusok népszerűsítésében is. Nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy az Operaház vezetősége rámbízta Szokolay Sándor operájának, a Vérnásznak egyik nagy szerepét: a menyaszszonyt énekeltem. Tekintetéből ezt olvasom ki: „Folytassam?” Igen, folytassa kérem — gondolom —, és (ejnye, mennyire kiestem a riporteri szerepből) ahogy kifejező szemeit nézem egészen természetesnek találom, hogy Glavari Hanna szerepében a Margitszigeti Szabadtéri Színpad egy Víg özvegy előadásán megbabonázta Danilovics Danilót. Igen, Vámos Ágnes nemcsak Mimi volt és Melinda, Lehár és Kálmán operettjeiben a Fővárosi Operett Színház szívesen látott és hallott vendége, így volt Liza a Mosoly országában, Szilvia a Csárdáskirálynőben. Micsoda életút a zene birodalmában? Micsoda szerepek, mesterek, partnerek!? — Karmesterenk volt Bruno Bartoletti és Otto Klemperer. A hazaiak közül Varga Pál nevét említeném először: nemcsak nagyszerű muzsikus, de végtelen türelmű tanító is. Amilyen Komor Vilmos is volt. Sokat énekeltem Svéd Sándorral. — És a barátod? — Ők is művészek, kitűnő művészek. Kishegyi Árpád: remek operakomédiás. Ha valakit a szívébe fogad, szeretettel, segítséggel halmozza el. Ilyen Rosícó Magda is, és ilyen volt Relle Gabriella.... Istenem, még hányat említhetnék!... — És ■az Operaszínpadon túli élet? — Feleség vagyok, anya — és két hónapja nagymama is. Amikor érdemes művész lettem a Színház és Filmművészeti Főisko- lára meghívtak, hogy a jövő művészeinek zenei nevelését vállaljam. Megtisztelő és nem könnyű feladat. De amilyen nehéz, olyan fontos. Úgy fogalmazhatnám meg a legpontosabban: hivatás ez, magasztos hivatás. Nemcsak formálni, olykor gyomlálni is kell a Főiskola nagyon tehetséges fiatal hallgatóinak zenei ízlését. (Nézz vissza néhány sorral, kedves olvasóm! Az operaszínpadon túli élete felől kérdeztem: lám, ott is zenét találunk.) — Kérem írja meg, hogy köszönöm az olvasóknak, ha elolvassák a velem foglalkozó riportot. És írja meg, hogy szeretni kell a zenét. Szeressék a zenét. Fontos ez, különösen az Új Élet olvasói számára: a zene vígasztal, segít, sok mindent megold. Mindig ebben hittem. Már a Városmajor őszi faágai alatt haladok. Valami dallam motoz bennem. Mi ez? Ég veled virágos ház, Isten veled, tiszta báj! Pinkerton búcsúja a Pillangókis asszonytól. Ki tudja hányszor búcsúztak már így Vámos Ágnestő De én hozzágondolom: A viszont látásra. . . Papi békegyűlés Papi Békegyűlést tartottak a Hazafias Népfront budapesti bizottságának rendezésében november 22-én az új Városháza nagytermében Trautmann Rezsőnek, az Elnöki Tanács elnökhelyettesének, a HNF budapesti bizottsága elnökének megnyitója után Gyovai Gyula, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója tartott előadást időszerű politikai kérdésekről. Az izraelita hitfelekezet részéről dr. Salgó László főrabbi, a Budapesti Rabbiság elnöke szólt hozzá az előadáshoz. Búcsú Várkonyi Andrástól A televízió vasárnap esti politikai műsorának, a Hétnek utolsó filmkockáin öt éve jelent meg egy rövid tőmondat: ״ Felelős szerkesztő: Várkongyi András.” Kevesen tudják, hogy e mondat menynyi munkát, mennyi töprengést és milyen nagy hozzáértést jelentett, hiszen a Hét minden riportjáért, minden filmkockájáért és minden mondatáért a felelős szerkesztő valóban felelős és az, hogy a nézők milliói milyen összefoglalást kapnak a heti politikai eseményekről, az elsősorban Várkonyi András érdeme volt. Volt. Mert Várkonyi András, ez a tehetséges és szorgalmas újságíró, mindnyájunk kedvelt kollégája 52 éves korában eltávozott körünkből. Halálával nagyra hivatott újságírói pályája tört derékba, mert Várkonyi András egész életműve összeforrott a demokratikus magyar sajtó utolsó három évtizedével. Élete nem volt könnyű. Szüleit a fasizmus ölte meg és ő maga is szinte gyerekfejjel járta meg a német koncentrációs tábort, így saját életén keresztül tanulta meg a fasizmus, az erőszak gyűlöletét és ezért nem volt véletlen, hogy életét, munkásságát és újságírói tehetségét a szocialista humánum szolgálatába állította. Korai eltávozását a magyar sajtó minden munkatársa, az olvasók és a tévénézők széles tábora gyászolja. Téli könyvvásár Mint minden évben, ez idén is december havában megkezdődik a Téli könyvvásár, amelyen 176 új kiadvány kerül a könyvesboltokba. A könyvvásár könyvei négy és félmillió példányban jelennek meg és közülük 36 a mg. gyár, 23 a külföldi szépirodalmat, 41 pedig az 7 ifjúsági irodalmat mutatja be. A politikai irodalom 32 kötettel szerepel. Kiemelkedő eseménynek számít Illyés Gyula két kötete, a magyar könyvek sorából Thurzó Gábor Belváros és vidéke című novella füzére, Jókai Anna A feladat című regénye, a szovjet irodalomból pedig Benjamin Kaverin levélregénye A tükör előtt. Az ifjúsági irodalom különösen nagy számmal szerepelt közülük kiemelkedik Devecseri Gábor Állatkerti útmutatója, Vargha Balázs összeállítása Csokonai Vitéz Mihály műveiből és a Fiúk- Lányok könyve. Ajándékot Magyarországról a közelgő ünnepekre küldjön az IKKÁN keresztüli — szerezzen be az IKKÁN keresztül! ikka-utalványra az ország minden részében kijelölt Áruházakban vásárolhat, vagy az utalvány névértékÉT BÁRMELY OTP-FIÓKNÁL, TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL VAGY POSTAHIVATALNÁL BEVÁLTHATJA RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁSSAL SZOLGÁLNAK AZ OTP IKKA (BUDAPEST V., MÜNNICH FERENC UTCA 6.) ÉS A KÜLFÖLDI IKKA-MEGBÍZOTTAK ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR Egy márka Egy márkával hozzájárultam a náci hadiipar fejlesztéséhez. Nem önszántamból, a körülmények kényszerítettek rá. 1933 február első napjaiban történt. Az Unter den Linden és Friedrich Strasse sarkán levő König kávéházba igyekeztem. Ez volt a berlini magyarok egyik törzskávéháza. Akkor már kezdtek végleg elutazni a német fővárosból a magyarok, de egy részük még a hitleri Berlinben maradt. Akkor késett pesti lapomtól a szokásos havi honorárium, és ezen a napon mindössze egyetlen márkám volt. Elhatároztam, hogy a Königben kávét és tejeskiflit ״ ebédelek!’ — ha találok ott magyar ismerőst, de, ha nincs ott senki a barátaim közül, — gondoltam —, akkor a közeli Makadoro vendéglőbe megyek, ahol 90 pfenigért, reklám áron lehetett háromfogásos egyszerű menüt kapni. Amikor a kávéház közelébe értem, nagy csoportosulás közepette találtam magam. A tömeg egy kövér embert vett körül, aki perselyét csörgetve pénzt gyűjtött. Mindenki igyekezett a persely közelébe jutni és a kövér ember, aki a náci birodalom második embere, Göring volt, széles mosollyal jutalmazta meg azokat, akik papírpénzt gyömöszöltek a gyűjtőperselybe. Egy néninek, aki aranygyűrűjét adta oda, meg is veregette a vállát. — Unser Hermann — kiáltották néhányan lelkendezve, mások azt magyarázták, hogy a Winterhilfe, a téli segély a harmadik birodalom erősítését szolgálja. Körülöttem mindenki adott és én egyszer csak azt vettem észre, hogy ellenségesen méregetnek, lesik, hogy mikor nyúlok a zsebembe. Szerettem volna eloldalogni, de annyian voltak Göring körül, hogy csak ököllel tudtam volna utat törni magamnak. Már megjegyzések is elhangzottak és félnem kellett attól, hogy tettleg Göringnek bántalmazni fognak, mert nem követem a többiek példáját ,és nem áldozok pénzt a ״ nemes célra”. Mindenki engem bámult és már attól tartottam, hogy Göring is felfigyel a jelenetre. Határoznom kellett. Vagy bedobom a perselybe az utolsó márkámat és éhen maradok, vagy kellemetlenségnek, esetleg súlyos következménnyel járó incidensnek teszem ki magamat. Elővettem az ezüst egymárkást, egész vagyonomat és Göring perselyébe dobtam. Ez délben negyedegykor történt és a délutáni postás ötkor hozta meg a pénzemet. (Akkor Berlinben naponta kétszer hordták ki a postát.) Kiadós vacsorával pótoltam az elmaradt ebédet és később színes riportot írtam az Unter den Linden sarkán lezajlott jelenetről. Meg is jelent az Esti Kurírban és a honorárium bőségesen kárpótolt a Göringnek, adott egy márkáért. Mindez a Hotel unter den Linden szálló eszpresszójában jutott nemrégiben az eszembe, amikor a König kávéház helyén levő eszpresszóban ugyancsak egy márkától váltam meg. Igaz, ezúttal tejszínhabos kávét kaptam érte. Kinéztem az ablakon a helyre, ahol akkor Hitler hatalomátvétele után Göring gyűjtött a „téli segély” részére. Több, mint negyvennégy év telt el és ami azóta történt, az már történelem. De ennek a történelemnek egyik formálója a perselyes ember volt és azok, akik lobogó lelkesedéssel dobálták be pénzüket a kövér marsall perselyébe. Egy néni nézet be most az eszpresszó ablakán. Mintha hasonlított volna a másikhoz, aki akkor az aranygyűrűjét dobta a perselybe és aki talán fiait, otthonát és az életét is odaadta a náci őrületnek. Palásti László György Endre síremlékének avatása A 78 esztendős korában elhunyt kiváló író és publicista, az Új Élet három évtizeden át volt főmunkatársának síremlékét november 27-én, vasárnap délelőtt avatták fel a Farkasréti zsidó temetőben. Az avató beszédet dr. Scheiber Sándor professzor mondotta, aki tanulmánynak beillő méltatásában vázolta fel György Endre írói és emberi életművét és a több mint hat évtizedes újságírói munkásságát. Utána Feleki Rezső főkántor az Él mesé rácámimot énekelte. A kegyeletes aktuson György Endre özvegye, leánya, veje, unokái jelentek meg, de képviseltette magát a Magyar Újságírók Szövetsége. Kőműves Imre és Benkő Károly helyeztek el koszorút György Endre sírjára. A MIOK nevében dr. Harsányi László alelnök, az Új Élet részéről Kecskeméti György felelős szerkesztő és Zsadányi Oszkár főmunkatárs jelentek meg, de eljöttek György Endre pályatársai és barátai is.