Új Élet, 1977 (32. évfolyam, 1-24. szám)

1977-12-01 / 23. szám

Szombati és nagyünnepi héber dallamok, lesz vége...?). Közben sűrűn „beleolvasok” régen nem látott, szívesen viszontlátott szövegekbe. Saját múltam (félmúltam) dokumentumai is elém bukkannak: hangversenyműsorok a Goldmark Zeneiskolából, köztük ilyen ismétlődő címekkel: ״ A Biblia a századok zenéjében” — ״ A Biblia zenéje” — ״ A liturgia zenéje”. Ünnep volt számunkra, mikor ezeket a magukban is ünnepi témákat és sokfelé elágazó kisugárzásokat Szabolcsi Bence, a nagyemlékű tudós ismertette, magyarázta, öltötta a szívünkbe. Most egy új Hungaroton-hanglemez jutott birtokomba: Héber dallamok hanglemeze Zenei könyvtáram, könyvek, emelkedő darabra a dús gyűjtőkották, hanglemezek rendezgetéménybőlésével bíbelődök jóideje (mikor Főünnepi dalcsokor 9 tételben, néhány darabja a középkori német-zsidó liturgiából, kiemelkedően az 1500 körüli eredetű Kolnidré, Kishegyi Árpád megható egyszerűségű előadásában. A sorozat, mint az antológia nem egy más darabja, Ádám Emil letétében, művészi szerkesztésében szólal meg. Derűs népének a lezáró néhány dallam, nyilván keleteurópai származású. Ahávát ólám és Misébérádh (az utóbbi a gáoni időkben keletkezett szövegre, Feleki Rezső megrázó szenvedélyű előadásában szólalnak meg, orgona kísérettel. Avösósár gából az Unetanne tókef részlete. A zenetörténet a szöveg bizánci himnusszal és olasz Dies irae-vel való kapcsolatát véli kimutatni. Él maié ráchámim — megrendítő hatású gyászének. A dallam régi hagyományokat őriz. Igen vonzók és sajátosan külön hangot, légkört, karaktert mutatnak a gyűjtemény hászid, keleteurópai eredetű darabjai, sorozatai: Hámárdil, Ádám Emil feldolgozása. Ez az „otthoni” intim hangulatú, szemlélődő, olykor táncos ritmikájú dallamvilág főleg derűs változatában termett igen rokonszenves dallamokat. Ennek a játékosan derűs hangnak hamisítatlan megszólaltatója Kishegyi Árpád. Végül, fokozott figyelmet követel a záró darab, a bevezetőleg említett másik ״ ősi” dallam: Báruch hággever. A legrégibb lejegyzett és fennmaradt héber dallam. Obadja kezeírása: normán főúri család ivadéka, aki keresztény pap volt és egy álom hatására áttért a zsidó hitre. A kézirat kiteljesítése, és a lejegyző személyének felismerése Scheiber professzor műve és érdeme. „Nagyrészt bibliai mondatok zenéje” — és, egészen más karakterrel, azonos puritánságú, ám még egyszerűbb, naivan „ősibb” hangzású, négy hang menetét ismétlő dallam. A női kart, ugyanezzel a naivan primitív hangmenettel szólóénekes váltja fel szakaszosan. A mozgalmas antológiát ez a gyengéden ׳ monoton kántálás megindítóan, hatással zárja le. ... Ez a tizenkét egység gazdag színskáláját egymás mellé helyező zenei antológia nem ״ tudós”, nem ״ kritikai” kiadvány. Semmiképp sem holmi ideális egység megépítésének célzatával készült. Közel két évezred zsidó zenei hagyományából és máig élő gyakorlatából nyújt vonzó bemutatót. Számomra különös varázsa, két összetevőjének, a szólóéneknek és a kórusnak, a megszólalás jellegében — látszólagos ellentéte. Egyfelől a magánének valamennyi tényezőjének, a hangok értékes matériájától a megszólaltatás csiszolt művészetéig, a részletek míves megmunkálásától az „egész” szélesívű egységéig magasfokú varázsa. Másfelől a kórus, akár férfi, női, akár vegyes kari formájában bensőségesen egyszerű hang- és kifejezés-világa, szinte naív természetessége, szinte népi lélegzete. Ez a (látszólagos) ellentét végső fokon meggyőző egység, a színdús hanglemez szép erénye. És nagy mértékben a művészi anyagában természetesen élő karnagy, Ádám Emil érdeme. Dicséretes áhítattal szólalnak meg az együttes énekkari szólistái, Révai Zsuzsa és Fischer Anikó, rövid, de fontos szólamukkal. Az elhangzó számok feldolgozói sorában meg kell még említenünk Gottschal Jakabot, a még sokunk által ismert néha pesti kántort, Feleki Rezsőt és Weismann József eszéki kántort. A dallamok többsége kíséretében felhangzó orgona érzékeny muzikalitással, rendkívül finom regisztrálással lélegzik Kármán György művészi játékában. ... A gazdag antológia nem anynyira szerves, mint inkább átélt egysége impozáns művészi és áhítati teljesítmény, folytatásra érdemes, főleg történelmileg jelentős, művészileg kiemelkedő, stílustiszta művekkel. Biztos vagyok széles körű, megérdemelt sikerében. (A hanglemez technikai kivitelében elismerés illetti Antal Dóra zenei rendezőt, Berényi István hangmérnököt, Bánó Endre grafikusművészt és Hegedűs György fotóművészt.) László Zsigmond Mártaiak-borítója is figyelmet keltő: a Magyar Tudományos Akadémia Kauffmann-gyűjteményének egy illusztrált, ősi zenék légkörét felidéző kódexlapja. Ám hamarosan meg is szólaltattam a rögzített dalokat, a Rabbiképző Intézet kórusa, a Goldmark Énekkar közel egy órai időtartamú műsorát. Tömör és hiteles útikalauz irányít a két évezredes időkeretben lejátszódó zenei utazáson: Scheiber Sándor professzor hanglemezjegyzetei: Csak két számot minősít a tárgymutató ״ ösi”-nek, az első és a lezáró darabot. Az első (Vösámra) a péntek esti liturgiának ״ a szombat megőrzéséről” szóló szövegét kísérő dallam ״ a Tóra-olvasás akcentusait, az úgynevezett neginákat követi” (Scheiber S.). Így zenei alkotó elemei valóban időszámításunk első évszázadaira nyúlnak vissza. Figyelemre és különös értékelésre méltó, hogy énekkari előadásban való megszólaltatása Löw Immánuel, a csodálatos tudós gondolatához fűződik. A Goldmark-énekkar férfirészlege, Ádám Emil vezetésével, puritán szellemben szikár egyszerűséggel recitálja a szöveg szülte dallamot, szinte abban a stílusban, ahogyan ez az előadási mód a gregoriánra való hatásában alakult tovább. Nehéz feladat, komoly, megpróbáló nyitánya az antológiának. A megnyitó szám ״ dallamvilága a legrégibb — diaszpóra előtti — közös zsidó örökség” (a kísérő szöveg lényegre mutató megállapítása szerint). A következő darab ugyane tematikának múlt századvégi feldolgozása, I. O. Dunajevszkij orosz kántor, az ismert zeneszerző nagyatyja műve. Mindenképpen jellegzetes, más zenei világ: a puritán szigorúsággal szemben zenei-érzelmi oldottság, a szikár egyszólamúság helyett vegyeskar, tenor, bariton szólók, színes harmóniák, a romantika légköre némi szláv beütéssel. A XIX. században kialakult templomi gyakorlat hatásos és jellegzetes példája. Ennek a gyakorlatnak talán legnagyobb hatású képviselője Salamon Sulzer bécsi főkántor volt, aki (a Tóth-Szabolcsi ZENEI LEXIKON szerint) „jelentékeny érdemeket szerzett az újabb zsinagógiai ének kultusza és felvirágoztatása körül”. Ez a romantizált stílus honosodott meg legszélesebben a templomi gyakorlatban. A Goldmark-kórus is érezhetően, ebben a stílusban találja meg legszebb hangjait, spontán bensőségességgel Itt halljuk először Kishegyi Árpád életteli, meleg tenorját, hiteles otthonosságát a temploménekben, pátosztalanul meggyőző muzikalitását. Itt szólal meg először Feleki Rezső ezüstfényű, nemes zengésű baritonja, hangban, intenzitásban, a kifejezés gazdagságában szinte példátlan fiatalsága, lenyűgöző drámaisága. Nem indokolatlanul időzöm ilyen tartósan az antológia két megnyitó darabjánál, úgyszólván összefogó kitekintést nyújtanak a diaszpóra másfél évezredének zsidó zenei történésére. Bizánci, gregorián, középkori német, lengyel, orosz behatások ütik bélyegüket a változó korok és kultúrkörök templomi zenéjére, zsidó otthoni éneklésére. A XIX. század nagyhatású zsidó (és nem-zsidó), főleg opera-komponistái, Halévy, Meyerbeer, Goldmark és mások is kifejtik csábító hatásukat. Ebben a tág keretben hadd mutatok csak éppen rá néhány ki Ami egy aranydiploma mögött van A mi nemzedékünk minden tagjának az élete kész regény. Annyi mindenen mentünk keresztül, sok bánaton és kevés örömön jutottunk el a felszabadulásig. Közben csak úgy mellékesen átéltük az I. világháborút, a polgári forradalmat, örültünk a Tanácsköztársaság 133 napjának. Azután sötétedni kezdett az égbolt, jött a numerus clausus, egyre fasizálódott a világ és ez kirobbantotta a II. világháborút. Először munkaszolgálatosoknak vittek el bennünket, azután deportáltak. Korlátlanul örülni csak 1945-ben tanultunk meg, amikor végre igazán felszabadultunk minden külső és belső elnyomástól. Még címszavakban is leírni sok, hát még elmondani. Igen, minden emberi sors kész regény. Egy ilyen regényes élet bontakozik ki előttünk, most amikor dr. Szálkai Géza nyugalmazott salgótajáni KÖJÁL igazgató-főorvossal, életéről múltjáról és jelenéről beszélgetünk. Dr. Szálkai Géza, aki a salgótarjáni hitközség elnöke is, a napokban kapta meg orvosi működésének 50. évfordulóján az aranydiplomát. Mire az Új Élet a december 1-i számunk megjelenik, pontosan akkor lesz■ 50 éve, hogy a bécsi egyetemen kézhez vette az orvosi diplomát. — Mi történt addig, amíg orvossá fogadták — kérdeztük dr. Szálkai Gézát. — Nem volt könnyű életem kora gyermekségem óta. Anyai nagyapám melamed, azaz zsidó tanító volt. Másik apám pedig nyomdai betűszedő. Az elemi iskolát és a középiskola három osztályát Újpesten végeztem, majd a Tavaszmező utcai gimnáziumban érettségiztem, amelynek akkor híres ember Létmányi Nándor volt a főigazgatója. Örökre megmaradnak emlékezetemben az Újpesten eltöltött évek, ahol nagyon sokat tanultam dr. Venetianer Lajos volt főrabbitól, aki tudásának gazdag tárházát nyitotta meg előttem. Ő volt — Lőw Immánuel mellett — mindmáig az egyetlen főrabbi, akiről utcát neveztek el. Iskolai tanulmányaim folyamán három ízben kaptam ösztöndíjat: 100. 200. 300 aranykorona összegben, amely abban az időben nagyon sok pénznek számított. Az orvostudományi karra 1916-ban iratkoztam be, és ebben az évben halt meg az édesapám. Ennek az lett a következménye, hogy ritkán látogathattam az előadásokat mert én lettem a családfenntartó. Édesanyámról és két húgomról nekem kellett gondoskodnom. Ennek ellenére letettem a szigorlataimat és a hatoddik szemeszterig, 1918-ig látogattam a budapesti egyetemet. A Tanácsköztársaság alatti magatartásom miatt, annak bukása után kizártak az egyetemről és nagy nehézségek árán sikerült Bécsbe jutnom, és az ottani orvosi egyetemen folytam tanulmányaimat. Nagyon sokat éheztem amíg a világhírű héthársi Neumann professzor anyagi támogatást nyújtott nekem. A nagyöszszegű avatási díjak miatt csak 1927. december 1-én avattak doktorrá. — Főorvos úr, fel tudná sorolni azokat a kórházakat illetve szanatóriumokat amelyekben az elmúlt 50 év alatt működött? — Első munkahelyem egy bécsi szanatórium volt, ahol fizetést nem kaptam csak ellátást. Ugyancsak Bécsben a Diana Bad orvosa voltam, ahhol igen sok tapasztalatra tettem szert. De közbe szólt a sors 1938-ban első feleségemmel az anschluss idején menekülnöm kellett. Budapestre jöttem ahonnét tulajdonképpen ki voltam tiltva. Itt megint csak fizikai munka várt rám, bevonulásom napjáig, amikoris 1944-ben munkaszolgálatra hívtak be. És jött a felszabadulás, nosztrifikálták a diplomámat és kineveztek körzeti orvosnak, amelynek során több körzet tagjait is beoltották tífusz ellen. 1951-ben hat hónapi időtartamra felülvizsgáló orvosnak küldtek Salgótarjánba. Ebből a hat hónapból azután 25 év lett. A szükséges szakvizsgák letétele után elnyertem az Állami Közegészségügyi Felügyelő állást, 1959-ben pedig a KöJáL megbízott igazgatója lettem, 1968-ig amikor nyugdíjba mentem ugyan de azóta is a KÖJÁL- nál dolgozom. — Hosszú pályafutása alatt milyen kitüntetéseket kapott? — A Magyar Népköztársasági Érdemérem aranyfokozatát, az Orvos-egészségügyi Szakszervezetben végzett munkámért bronz érmet kaptam, tulajdonosa vagyok a Tanácsköztársasági emlékéremnek és Weill Emlékplaketnek. — Úgy gondolom, hogy ön, mint haladó szellemű ember társadalmi munkát is végzett és végez. — Ez természetes. A Salgótarjáni Egészségügyi Városi Csoport elnöke vagyok, TIT előadó, de nem húzom ki magamat semmiféle társadalmi munka alól. — Engedje meg, hogy most egy fájó sebet érintsek, úgy tudom, hogy első felesége 21 éve meghalt. — Ügy van. Sajnos korán távozott el az élők sorából. Csak szeretettel gondolok rá. 1959-ben vettem feleségül Berczeller Elvirát — és itt a társaságunkban levő második feleségére néz —, akivel teljes harmóniában élek és aki nélkül talán elkallódott volna az életem. — És ha persze megengedi rátérünk arra a munkára, amely miatt az Új Élet öntől kért interjút. Úgy tudom, jelenleg is elnöke a salgótarjáni hitközségnek. Mit tart itt a legfontosabb teendőjének? — Körülbelül 10 éve viselem ezt a tisztséget. Elsőrendű feladatomnak tartom a hitélet fenntartását az ősi tradíciók megőrzését, ■segíteni a rászorulókon és természetesen részt venni a szocialista építés munkájában, ahol erre mód és lehetőség nyílik. A hitközségi elnökségen kívül, tagja vagyok a MIOK Intézőbizottságának, amelynek célkitűzését egynek érzem a magaméval: a magyar zsidóság érdekeinek képviseletét. — Ne haragudjék, befejezésül szokatlan kérdést teszek fel. Van önnek valami hobbyja? — A kérdés egyáltalán nem meglepő, hiszen korunk minden emberének van olyan elfoglaltsága, amelyet saját maga kedvéért csinál. Az én hobbym az, hogy nagyon szeretem a klasszikus zenét, többszáz ־ magnószalagon őrzöm kiváló muzsikusok, karmesterek, énekesek produkcióját. Elképzelhetetlen az az élvezet, amikor elindítom a magnót és szobámban szétáradnak a zene hangjai és hallgathatom Beethoven, Mozart vagy éppen Leonard Bernstein műveit. Megköszönöm.. a,M beszélgetést, amelyben egy sok megpróbáltatáson keresztül■ ment ember vallott öröméről, bánatáról, munkájáról és szórakozásáról, minden sakko zás nélkül. Kecskeméti György A ־ Zsidók Nyugat-Németországban Ezzel a címmel cikksorozatot közölt a Stern című nyugatnémet képes hetilap, amelyben írásban és képekben, ha vázlatosan is, beszámol a németországi zsidóság kétezeréves tragédiájáról. Leo Sievers, a cikksorozatban megírja, hogy Németországban kétezer éve élnek zsidók és közülük számosan, az irodalom, a művészet, a tudomány terén világhírre tettek szert. Megállapítja, hogy bár a zsidóság száma a német népnek csak két százalékát tette ki, a negyven Nobel-díjas közül tizenegy zsidó német volt. Az érdekes és tárgyilagos cikksorozatban azt is megírja a szerző, hogy ma az NSZK területén huszonnyolcezer zsidó vallású polgár él, akik közül nyolcezer-háromszázan harminc éven aluliak. A cikksorozat legérdekesebb része az, amely Milyen lenne a német történelem nélkülük címmel felsorolt egy csomó világhírű írót, zeneszerzőt és tudóst, akik mind a német zsidósághoz tartoztak. E felsorolásban többek között megtaláljuk a Nobel-díjas Albert Einsteint a relativitás teóriájának tudósát, Kurt Weill zeneszerzőt, a Koldusopera komponistáját, James Franckot, a fizikai Nobel-díj tulajdonosát, akinek szintén nagy része volt az atombomba feltalálásában, Helene Mayert, a kiváló sportolót, Max Reinhardt színházi rendezőt, Heinrich Heinét, a halhatatlan költőt, Otto Klemperert, a világ egyik leghíresebb karmesterét, Felix Mendelssohn- Bartholffy zeneszerzőt és karmestert, a XIX. század zenei életének kimagasló tagját, Joseph Rothot, a Radeczky mars c. regény szerzőjét, aki a hitlerizmus elől Párizsba emigrált és ott öngyilkos lett, Ernst Deutsch Színművészt, Ferdinand Lassalle forradalmárt, a német munkásegylet megalapítóját, Walther Rathenaut, a weimari köztársaság külügyminiszterét, akit 1922-ben a fasiszták öltek meg, Arthur Schnitzlert, a nagy német orvosírót, Elisabeth Bergnert, a húszas évek kiváló drámai színésznőjét, Alfred Kerr színházi kritikust, Jacques Offenbachot, a nagyszerű operettkomponistát, Franz Werfelt, a kiváló írót, Fritz Kortner színészt és rendezőt, Sigmund Freudot, a pszichoanalízis úttörőjét, Kurt Tucholsky szatirikus írót, aki a hitlerizmus elől Svédországba menekült és ott öngyikos lett, Oscar Straust, a Varázskeringő operett zeneszerzőjét, Alfred Döblint, a ״ Berlin Alexanderplatz ’íróját, Gustav Mahlert, a világhírű komponistát és karmestert, Lilli Palmert, a ma is nagy sikereket arató filmszínésznőt, Meyer Amschel Rothschildot, aki a XVIII. században alapította meg a világhírű Rothschild dinasztiát, Moses Mendelssohn zeneszerzőt, Max Liebermannt, a német festészet kiválóságát, Franz Kafkát, a prágai német-zsidó írót és Egon Erwin Kischt, a száguldó riportert. A Sterne nem teljességre törekedő felsorolása, ahogy írja is a német-zsidó irodalom, művészet és tudomány nagyjai sorából csak néhányat ragadott ki. A felsorolásból megállapíthatjuk, hogy a nevek között találunk olyanoka■, mint Kafkát ésEgon Erwin Kischt, vagy Freudot, akik soha nem voltak német állampolgárok, de német nyelven publikáltak. Nem célunk most teljesen kiegészíteni a német zsidó írók és művészek névsorát, csak találomra jegyzünk meg néhányat, akik a Stern felsorolásából kimaradtak, így nem szerepel közöttük: Lion Feuchtwanger, a Zsidó háború és más regények világhírű írója, Peter Weiss, a Svédországban élő német író, Elza Lasker—Schüler, Nelly Sachs, Nobel-díjas költő, Brúnó Walter, a világhírű dirigens és zeneszerző és kimaradt többek között Arnold Zweig, a Gnsa őrmester, a verdun iskolája és A wandsbeki bárd című regények írója, akinek most van születésének 90. évfordulója. Zweig arról is nevezetes, hogy 1914-ben a tiszaeszlári vérvádról írt Rituális gyilkosság Magyarországon címmel és hosszú éveken át szerkesztője volt a Jüdische Rundschau című hetilapnak. Zweig a világháború után számfizetéséből visszatért a demokratikus Németországba, ahol 1949- ben a Német Művészeti Akadémia elnökének választották, 1957- ben a Pen Klub elnöke lett. De kimaradt a világirodalom egyik óriása, Stefan Zweig is, aki a hitlerizmus elől Brazíliába menekült és ott önkezével vetett véget életének. A Stern cikksorozata, ha kissé későn is, elégtételt szolgál a német zsidóságnak, bár a német zsidóság majdnem teljes kiirtását egyetlen egy cikk sem teheti jó- Szerezzen örömet külföldi rokonainak! Fizessen elő az ÚJ ÉLETRE!