Új Élet, 1978 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1978-02-01 / 3. szám

Egy orvos az embertelenségben Kilencven éve született Richter Hunó Minden méltatás legfonosabb ám leggyakrabban csak nagy nehézségek árán megtalálható vonása a cikkíró és a méltatott téren és időn kívüli személye kapcsolata. Aki cikkírásra adja fejét és tollát, fel kell készüljön hogy olykor találkozik majd témává érdemesült egyéniségekkel művekkel, de akárhogyan is igyekszik, kevés szóval megfogalmazható emberi tiszteleten kívü egyebet nem érez irántuk. A teljesítmény — legyen az akár tudományos, akár művészi — mindenképpen tiszteletet parancsol de helyes vigyázni: a mélysége rejtő néma, vagy a felszínességről hírt adó szószátyár tisztelő nyomtatásra egyként alkalmatlan csapdájába ne essünk. Az Orvosi Hetilap — amely előtt a Széchényi Könyvtár jobbára filozopter közönsége, így jómagam is az idegen területnél járó borzongással hajt fejet, valahányszor a Hírlaptár pohár egy-egy friss számának élén! borítója feltűnik a múlt évi 48 számában terjedelmes méltatás között Richter Hugóról, születésének 90. évfordulója alkalmából, A tabes dorsalis hisztogenezise címmel dr. Kenéz Jono tollaiból. Richter Hugó, a kőszegi rabb fia 1887. augusztus 20-án született. Iskoláit szülővárosában majd Érsekújváron végezte. Időközben apját érsekújvári rabbinak választották. A nagy anyag nehézségek közepette elvégzet egyetem után a Jendrassik-klinikán volt gyakornok. Két évig a bécsi Wagner-Jauregg, majd a lipcsei Strümpel professzor kézi alatt dolgozott. A világháborúban megsebesült. Felgyógyulási után a temesvári honvédség kórház elmeosztályán gyógyított Ekkortájt már kutatómunkát folytat Schaffer professzor agy szövettani intézetében. 1921-ben egy német nyelvű szaklap pótfüzeteként jelenik meg legfontosabb műve. Tízezer metszetet dolgoz fel, ezzel Noguchi és Versé után, akik egy-egy esetben már kimutattak tábeszes beteg gerincvelőjének hátsó kötegében az agyhoz közel, illetve agyban spirochetát — bizonyítja a spirocheta, a kórokozó kimutatásának lehetőségét. A húszas években a Zsidókórház idegosztályának vezetését vállalja. 1928-ban megpályázza a magántanárságot. A tudomány ügyeletes ellenségei természetesen, rossz szemmel nézik a zsidó tudós törekvését. Schaffer professzor erélyes közbelépése szükséges ahhoz, hogy Richter 1929 márciusában megtarthassa docenti próbaelőadását. (,,Schaffer Károly, mikor tudomást szerzett a Richter habilitálása elé gördített akadályokról, kijelentette: minden habilitációt megakadályoz, ameddig Richter Hugó az őt megillető magántanári kinevezést meg nem kapja” — emlékezik az esetre Weinstein Pál professzor.) Az elkövetkező nehéz időkben Richter Hugó a tudósi rang mellé a kivételes ember rangját is megszerzi. Tanítványa, Mária Béla jegyezte fel róla — idézi dr. Kenéz János cikke —, hogy ״ a legigazibb értelemben vetít demokrata volt egy olyan korszakban, amikor ez nem volt■ erény”. Demokratizmusa — amit bátran helyettesíthetünk az árnyaltabb, melegebb és tisztábban érthető ״ emberség” szóval — abban állott, hogy a korszak egy súlyos — orvosi szóval — tünetét, a külföldi diplomások rétegét felkarolta. Thomas Mann a Doktor Faustusban egy korszakról ír. Végső, már-már kegyetlen bontásban a regényt akár egyetlen szimbólumként is felfoghatjuk: nemcsak a művész, hanem a korszak is fertőzött. Adrian és a világ azonos pillanatban válik paralitikussá. Serenus Zeitblom barátjának tragikai vétségét megszenvedi az ártatlan alkotás. A fasizmusban sodródó világ vétségéért is az ártatlanok — például a külföldi diplomások, a numerus clausus miatt idegen egyetemekre kényszerült orvosok — szenvedtek. Richter tanár kollégaként fogadta és segítette azt, akinek nem fogadták el a diplomáját Ő tudta — tudhatta, hisz tudós volt, orvos, nem pedig hivatalnok —, hogy az Itáliában kelt oklevéllel szemben a betegség ugyanúgy kapitulál, mintha a pesti Orvoskar rektora állította volna ki. Richter Hugó sohasem nősült meg. ״ Osztálya jelentette számára a családot” — írja Mária Béla. Túlélte a nagy tragédia utolsó felvonását is. A vak véletlen pusztította el 1915 nyarán: közlekedési baleset áldozata lett, ötvennyolc éves volt. Az Orvosi Hetilap kitűnő közleménye Richter művének jelentőségét méltatva, felhívja a figyelmet a tényre: napjainkban a tábesz dorsalis klinikai ritkaság. Egy angol neurológiai intézet arról informál, hogy közel egy évtized alatt mindössze 16 ilyen esetük volt. Elgondolkoztató jelenség. A betegség, amely fél évszázada legyőzhetetlen ellenségnek tűnt, napjainkban orvostörténeti adat csupán. Olyan csoda ez, amely előtt mindig meghökkentett áll a laikus. A betegség megszűntével, a veszély elmúltával a győztes „hadvezér”, az orvos neve lassan a feledésbe merül. (E sorok írója sem találkozott még Richter nevével.) Az ember talán megjegyzi azokat az orvosokat, akik életében megsegítették. Ám kevés olyan nevet tud, aki élete előtt segített rajta, aki tudásával, munkájával azon dolgozott, hogy a leendő nemzedékek beismerjék a pestist, a tífuszt, a tbc-t, a tabest. A kutatóorvos önmaga elfeledtetésén munkálkodik. Legnagyobb sikere, ha neve a laikusok előtt feledésbe merül, mert nem ismerik a betegséget, melynek kórokozóját vagy gyógymódját felfedezte. Ez az emberi magatartás alkotja meg a hidat a cikkíró és a téma között, a kötelező tiszteleten felül ez ad néhány lap többletet, amelyből a cikk kikerekedik. Születése kilencvenedik évfordulóján tisztelettel emlékeztetünk a nagy ideggyógyászra, Richter Hugóra, K. F. Gábor Marianne születésnapi ajándéka A magyar képzőművészeti életnek több, mint négy évtizede kimagasló alakja Gábor Marianne, aki most töltötte be 60. életévét. Születésnap alkalmából rendszerint a jubiláns szokott ajándékot kapni, kivételes esetekben, — egykor királyok —, ma inkább művészek és írók adnak közönségüknek születésnapi ajándékot. Ezek sorába tartozik Gábor Marianne is, aki 60. születésnapján művészetének gazdag és széles körű életművével szerzett örömöt mindazoknak, akik megtekintették a Magyar Nemzeti Galéria harmadik emeletén levő kiállítását. Életműve sorakozik itt fel és ez az életmű egy kivételesen nagy tehetségű művészasszony olyan bőséges tárháza (759 festmény, 337 akvarell és guas), amely nemcsak mennyiségileg, de művészi igényességében is bizonyítja, hogy a kiállító valóban mestere a festészetnek. A kiállítás alkalmából megjelent katalógusban Pogány G. Gábor a Nemzeti Galéria főigazgatója írt bevezető tanulmányt, amelyben többek között megállapítja, hogy ״ képeit a művésznő jó kedélye, jóhiszeműsége, elhivatottságába vetett hite avatja vonzóvá, az a tiszteletre méltó tulajdonsága, hogy súlyos megpróbáltatások után is, megértéssel, készséggel figyeli a világ változásait, lankadatlanul azon fáradozik, hogy munkásságával meghitt légkört árasszon műveinek a környezetében. Gábor Marianne alkata szerint — boldogságra termett. Közönségében azt tudatosítja, hogy mindennek ellenére élni jó, mert a szem érdekes, vidám, nagyszerű, mulatságos, tanulságos, nemes dolgok befogadására teszi alkalmassá az embert. Működése ezért tiszteletre méltó szolgálat.. De nemcsak e tanulmány értékeli a kiállító művész elhivatottságát, hanem a katalógusban felsorakozó képzőművészeti kritikusok és esszéírók már évtizedek óta, mint a magyar festészet nagy tehetségét könyvelik el. 1938-ban Gerő Ödön, majd két évvel később Kállai Ernő és Elek Artur, Kárpáti Aurél, de a külföldiek sorából a legnagyobbak is mint Enrico Buda, Diego Valeri, aki versben köszöntötte a művésznő munkásságát és még sokan mások emelték ki Gábor Marianne festményeinek és akva-telljeinek szépségét és egyéni meglátásait. .. 1•.......1■ ...■1׳.»X' a■«a..1«■A■ ■A■ •X'zár 1* r. •y. *V. .T»■"*•"»•"• «?••T.•".•"••Ti ס»»!.*▼!-T--T» •" Nem véletlenül írta Pogány ö. Gábor bevezetőjében azt, hogy ״ súlyos megpróbáltatások után" hiszen Gábor Marianne szüleit és férje szüleit 1945 elején néhány nappal a felszabadulás előtt a nyilasok megölték. Talán ezért elsőnek közli a katalógus "Édesapám, Gábor Ignác" című festményét, amely a Zsidó múzeum tulajdonában van, hogy ezzel is kegyelettel adózzon a nagy nyelvésztudós emlékének. Gyermekként kezdte pályáját Gábor Marianne, aki első rajzát 9 éves korában készítette édesanyjáról és e rajz a kiállításon is szerepel. 14 éves korában Kernstok Károly figyelt fel a fiatal lány tehetségére és elküldte Szőnyi István festőiskolájára. Érettségi után pedig a képzőművészeti főiskola növendéke lett, tanárai Réti István és Szőnyi István. Már 1989-ben elnyerte a Nemes Marcell-díjat, majd később a Hatvany-díjat. Első önálló kiállítása 1942-ben volt és azóta — a fasizmus évei megszkításával — Berlinben, Oslóban, Teheránban, Prágában, Varsóban és ami pályájának legnagyobb sikereit jelentette Olaszországban és Franciaországban állított ki. Olaszországi sikereire jellemző, hogy az Uffizi-képtárban Marc Chagall mellett ő volt a második művész, akinek életében elhelyezték két önarcképét. Budapesten pedig 1957-től több kiállítást rendezett és képei a magyar múzeumokban, képtárakban, valamint a külföldi múzeumokban szerepelnek. lane Fonda náciellenes filmje A napokban közölték a magyar újságok azoknak a külföldi filmeknek a címét, amelyeket nemrég vásároltunk meg mozgóképszínházaink részére. A sok között szerepel a „Júlia” c. náciellenes film is, amely előreláthatóan csak az év közepén kerül bemutatásra. Legutóbbi külföldi utazásom alkalmával láttam Fred Zinnemann-nak ezt a híres filmjét amelynek egyik főszerepét Jane Fonda alakítja. Tartalmáról most nem jelent meg részletes közlemény, de úgy érzem hogy az Új Élet olvasóit érdekelheti, hogy riről szól a film, amelyben Jane Fonda különleges szerepet alakít. Most ismeretes, a haladó gondolkodású filmszínésznő, aktív munkát végzett a vietnámi háború elleni propaganda terén, a magyar nézők főleg „A lovakat lelövik ugye?” c. izgalmas filmből ismerik. Miről szól Zinnemann új filmje? Főleg a náci birodalomban szenvedő zsidók és politikai üldözöttek megmentéséről. 1937-ben Lilian Helmann írónő meghívót kap egy moszkvai színházi fesztiválra. Útközben Párizsban találkozik fiatalkori barátnőjével Júliával, aki régebben Bécsben az orvosegyetemen végezte tanulmányait. Aki itt kéthetes pihenőjét tölti. A medika tagja egy Berlinben működő fasisztaellenes csoportnak és Párizsban sikerül rábeszélnie Liliant, hogy ötvenezer dollárt csempésszen át utazása során Berlinbe, mert őt (Júliát), aki gyanús az SS szemében, biztosan megmotoznák A terv sikerül. Lilian veszélyes körülmények között átjut a határon és Berlinben átadja a pénzt Júliának, aki az ellenállási mozgalomba egyre tevékenyebb szerepet játszik. Látni, milyen módszerekkel segít a pénzzel a zsidóvallású üldözötteken és egy sereg kommunistán. Kiszabadítja őket a náci pokolból. A két barátnő utoljára a berlini pénz átadásakor találkozott. Azután már nem látták többé egymást, Lilian a színházi fesztivál után visszamegy Amerikába, Júliának sikerül a nácik elől Londonba menekülnie, ott azonban egy náci bérenc felismeri és megöli. Jane Fonda az ősbemutató alkalmából úgy nyilatkozott, hogy ezzel a szerepével végleg szakított a filmek régi nőtípusával, a szentimentális, odaadó, no meg a démoni szerepekkel. Ebben a filmben — mondta — sikerült egyéniségemet kihozni. Erre törekszem a jövőben is. Olyan szerepekre vágyom, amilyen „hősi” feladatot általában csak férfiak kapnak. Zinnemann sutbadobta az asszonyi szenimentalizmust és ez nagy öröm számomra. Humanista embert alakíthattam! Úgy érzem hatásosan játszottam annak a nőnek bátorságát, aki egykor zsidó vallási üldözötteket és ellenállókat is kimenthetett a becsempészett pénzzel a nácik karmai közül. Úgy érzem, hogy Vanessa Redgrave, aki Júliát alakította és akinek ebben a filmben ugyancsak nagy szerepe volt mint nekem, aki a film Lilianje voltam, ugyanígy érez. Remélem, hogy a női szerepek emancipációja tovább tart a filmszakmában — fejezte be Jane Fonda az amerikai ősbemutató után az interjút. Palásti László NYILATKOZAT A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a Legfelsőbb Bíróság 1977. október 17-én kelt ítéletének eleget téve közli, hogy a „Régi héber dalok” c. hanglemez- és műsoros kazetta szerkesztője és szólóénekese dr. Sándor László ügyvéd. 1137 Budapest, Szent István krt. 22. sz. alatti lakos. Ahogy végigjárjuk a kiállítás termeit és látjuk Gábor Marianne festményeit, amelyek mind megegyeznek abban, hogy megfogalmazásukban költői, színei a szürke, sárga és pasztelkék egymásba olvadva olyan színhatást érnek el, amely egymagában is felejthetetlenné teszi számos alkotását. Festészetére jellemző, hogy a finom hangulatokat utólérhetlenül rögzíti és a pesti házak a Duna-part és az egyszerű tájak is művészetté emelkednek. Külön kell írnunk portréiról, amelyek nemcsak a modell arcvonásait, de jellemét, lelkületét is visszatükrözik, így ki kell emelnünk „Szép Ernő estéje” című festményét, amely az agg költő elesettségét, reménytelenségét is visszatükrözik. Ez a festménye 1952-ben készült, amikor Szép Ernőt teljesen félreállították és e festmény szinte kimondja azt, amivel a költő annak idején bemutatkozott. ..Bocsánat Szép Ernő voltam”. Van két sorozata a Berta és az Olga néni játékos, ironikus, hatású portréi, amelyek akaratlanul is Rippl-Rónai hatását idézik, anélkül, hogy a művésznő a nagy magyar festőt bármiben utánozná. És beszélni kell a zsidó folklórt idéző festményeiről, a szent emberről, a rabbikról, valamint írói arcképeiről, mint Kassák Lajos, Illés Béla, vagy a mártír Fenyő Lászlóról készített portréiról. De elhozta Gábor Marianne a Nemzeti Galériába a napsugaras olasz tájakat, a firenzei és párizsi utcák és házak hangulatát, ugyanakkor megfestette a novgorodi templomot és Moszkváról is számos kitűnő festményt hozott magával. Négy évtized festészete, tudjuk bővebb elemzést igényelne, de a recenzor küzdve a lap terjedelmének határaival, ehelyett csak annyit jegyez még meg, hogy ez a kiállítás is csak egy állomás a művésznő életútjában és hisszük még számos újabb alkotásával fog bennünket megörvendeztetni. Zsadányi Oszkár I Schächter Ármin 7. 1. Mélységes megrendüléssel állta körül az egész budapesti ortodox zsidóság Schächter Ármin cherraelnök frissen hántolt sírját a Gránátos utcai ortodox temetőben. ״ Vonuljon békében, pihenjen nyughelyén az egyenesen járt” Jezsiásnak (57. 2.) ezt a jellemrajzát a derék, kötelességtudó, becsületes emberről, juttatja eszünkbe Schächter Armannak, a budapesti ortodox Chevra Kadisa és a Szeretetotthon elnökének, az Ortodox Tagozat alelnökének január 17-én, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett elhunyta. Működésébenmindenkor a kötelességtudás és a szeretet vezette. Kedvesség ömlött el ajkain” (45. Zsoltár), amikor életében a Chevra Kadisa dolgozószobájában, a többletre szenderültek megtört hozzátartozóihoz szólott, vagy az Alma utcai Szeretetotthon szegényeivel foglalkozott, így megvalósult rajta az idézett zsoltár folytatása: „azért áldott meg Téged az örökkévaló mindenkor”. Általános tisztelet és nagyrabecsülés övezte és megadatott neki, hogy jóval a bibliai koron túl is töretlen erővel dolgozhasson, jóságos szíve és finom érzése szerint. Hűséggel, vallásos hittel, jellemszilárdsággal dolgozott lankadatlanul a közösség érdekében. A vallási tradíciókhoz való tántoríthatatlan ragaszkodás embere volt. Egyéniségéből sugárzott az egyenesség és a jóérzés. Jezsuiás 57, 1.) felsóhajt: „Az Igaz elvész és senki se veszi szívére.” Ez azt jelenti, hogy az Igaz akkor vész el valójában, ha senki sem veszi szívére a bekövetkezett veszteséget. De Schächter Ármin szelleme nem vész el, mert érezzük a pótolhatatlan űrt, amelyet maga után hagyott. A fáradhatatlan test 88 évesen váratlanul pihenőre tért. A tiszta lélek felszállt az Öröklét honába. Tisztelőinek nagy serege szeretettel őrzi soha el nem halványuló emlékét. Érdemei bevésve maradnak a budapesti ortodoxia anneieseiben. Groszberg Jenő A temetés Január 18-án ment végbe a temetés, amelyre megérkezett Brooklynból az elhunyt fia és unokája. A temetés előtt Fixter Hermann elnök gyászülésre hívta egybe a Tagozat elöljáróságát. Az elnök méltatta az elhunyt soha el nem múló érdemeit. Az elöljáróság egyperces néma felállással adózott Schächter Ármin emlékének. Érdemei megörökítésére alapítványt létesítettek. A temetésre nagyszámú gyászoló jött el, a fővárosi zsidóság minden rétegéből. A MIOK-ot Héber Imre elnök, dr. Harsányi László alelnök és dr. Salgó László főrabbi képviselték. Gyászbeszédében Groszberg Jenő rabbi többek közötta következőket mondotta: — Hűsésről mondta a Midrás, amidőn tanítványai a tanházból hazakísérték megkérdezték tőle, hova siet, azt szokta felelni, jót gyakorolni vendégemmel. Állandóan van vendéged ? — kérdezték tőle. Hát ez a bús lélek, nem csupán vendég a testben — feleli ő —, ma itt van, holnap már nincs itt... — Te is drága barátom kijelentheted Hillérrel: ez a bús lélek a testben nem׳ vendég e, tegnap itt volt ma már sajnos nincsen. — Te drága barátom, közösségi munkádban, akár mint negyedszázada chevra-elnök akár mint Tagozatunk évtizedes alelnöke állandóan ügyszeretettel működtél. A szó legszorosabb értelmében, az utolsó leheletedig álltál posztödön . .. Fixter Hermann, a Tagozat elnöke gyászbeszédében Talmudból vett idézetekkel ecsetelte az elhunyt emberi erényeit, kiemelve azt a nagy veszteséget, amely halálával a Tagozatot érte. Idézte a 20. Zsoltár szavait, melynek lényege: a zsidó közösség vezetői csak akkor tudnak helyt állni őrhelyükön, ha munkájukban felhasználják a régi és tapasztalt vezetők módszereit. Zichrone livroche. Legyen áldott az emléke. Hullottak a rögök Schächter Armin koporsójára. Áldás emlékére, Zidronó lvrocó!