Új Élet, 1982 (37. évfolyam, 1-24. szám)

1982-07-01 / 13. szám

Névsorolvasás a Royal Szállóban Pattogó hangon hangzik a név­sor és mosolygósan a „jelen”. Most nem fapadokból, hanem a Royal Szálló kényelmes karosszé­keiből, ötvenéves találkozóra gyűltek össze itt a Zsidó Leány­­gimnáziumban 1932-ben érettsé­gizett diáklányok. Az „igazoltan eltávozottak” neve nem hangzik el — csendes felállással emlékeznek róluk. A jelenlevők bizony nem kislá­nyok már, copfjuk sincs és szala­gos masnit sem kötnek a hajuk­ba (akkoriban sokan hordtak ilyet). Jó külsejű, kulturált meg­jelenésű hölgyek. Beszélgetünk néhányukkal, hogyan emlékeznek vissza az ifjúságra, a gimnáziumi évekre — mit kívánnak elmonda­ni életükről. Először a vendége­ket, a szülőföldtől messze, más körülmények közé kerülteket kérdezzük. E. Klári: — A Zsidó Gimnázium felejthetetlen korszaka életem­nek. Rengeteg lelkesedéssel és tehetséggel tanítottak ott. Hiszem, hogy a családi és iskolai — okos szeretettel, meleg barátsággal át­fűtött — légkör segített abban, hogy Ausztráliában is kiépítsek ilyet a magam és családom szá­mára. Csodálatos tanárok tanítot­tak nálunk: Rieger Richárd, Karidl Sámuel, Komlós Aladár, Turóczi Trostler József, Zsoldos Jenő (az újságíró elnézést kér az olvasótól, hogy a tanárok felsoro­lásában csak a legsűrűbben el­hangzott nevekre kell szorítkoz­nia.) Óriási szakmai tudással ren­delkeztek, nagyrészt egyetemi ka­tedráról szorultak ki, ahogy azt a Horthy-korszak zsidóellenes elő­írásai előírták. Emlékszem Kandi Sámuel magas szintű és mégis mindenkihez közel kerülő vallás­filozófiai előadásaira, arra az eti­kai tartásra, ami belőle sugár­zott. Rieger tanár úrra a mate­matikai órákon, amikor — erre azt hiszem ritkán van iskolákban példa — a diákok feltartott ke­zekkel szinte kiugrottak a padok­ból, hogy felelhessenek, annyira érdekelte őket az egyéb leány­gimnáziumokban akkoriban igen­csak népszerűtlen matematika. — Az életemről­ persze „kész regény”, mint legtöbbünkké, akik a rettenetes i­dőkben éltünk, majd túléltünk. Erről könyvben is meg­próbáltam beszámolni, a címe: „35-től 45-ig”, ausztráliai kiadásá­ra a jelek szerint rövidesen sor kerül. 1944-ben Ausztriába depor­táltak, kétéves fiammal és a mé­­hemben már élénken rugdalódzó másikkal, aki Ausztriában látta meg a napvilágot. Mindhárman hazakerültünk, csodálatos módon férjem is megjött Mauthhausenből — elhatároztuk: elhagyjuk a ben­nünket rettegésre, nehéz szenve­désre emlékeztető Európát. Ausztráliába kerültünk, hosszú volt a kezdet küszködése — a ki­vándorlás nagyon nehéz mester­ség! Azt hiszem, elmondhatom: szinte a fél életünk eltelt, amíg révbe jutottunk. A férjem rozsda­mentesítő anyag előállításával foglalkozott, a gyerekek felnőttek, ma öt fiúunokám van, házam és kertem, szerencsére rengeteg az elfoglaltságom, ami segít az 1977- ben — férjem elhunytéval — rám szakadt magány elviselésében. — Talán tapintatlan vagyok, de megkérdezlek: Megszoktad a magányt? — Nem. Ilyen receptem nincs. Csak­­talán egyetlen enyhítő gyógyszerét ismerem: elfoglalt­ság, elfoglaltság! Eszerint élek és ez sokat segít. L. Éva: — A Zsidó Gimnázium csodálatos volt. Abban az időben mindenütt éreztették velünk a zsidóságunk miatti diszkriminá­ciót — de mi az iskolánk falai között otthon voltunk. 1937-ben történt: mozgásművészeti oktatói engedélyért folyamodtam, elutasí­tottak és amikor az­ok iránt mer­tem érdeklődni, az illetékes hiva­talnok gúnyosan kérdezte tőlem: „Úgy látszik, kisasszony, ön elfe­lejti, hogy zsidó.” Akkor, ott, nem tudtam válaszolni, de a beszélge­tés után rövidesen vonatra ültem és elindultam a nagyvilágba. Ma szívesen elmondanám az 1937-es hivatalnok úrnak: akkor is tud­tam, ma is tudom, hogy zsidó va­gyok, és sohasem felejtettem el a zsidósággal való összetartozáso­mat. Sch. Mária: — Gimnáziumunk szelleme elkísért és baráti segít­sége Londonban is megtalált. Fiammal éltem, megözvegyültem, a szállodaszakmában dolgoztam és bekerültem a Zsidó Gimnázium egy régi diákja által vezetett szál­lodába. A közös légkörben töltött fiatalság nyilván hozzájárult ah­hoz, hogy ez az együtt végzett munka szoros barátsággá mélyült, olyannyira, hogy — kibővülve egy harmadik barátnővel — nyugdíj­ba vonulásunkkor közös házat vettünk. Három egyforma, ked­ves, kis lakásunk van benne, — együtt és külön­­élünk. Hidd el, nem idealizálok, amikor azt mondom: teljes harmóniában. Belső telefonunk minden reggel megszólal, mindegyikünk érdek­lődik a másik kettő hogyléte iránt, együtt élünk társadalmi és kultúréletet, érdeklődésünk nagy­jából hasonló — és, ha valami baj van, teljes mértékben egymás mellett állunk. Gyermekem — hármunk­ közül — csak nekem van. ő is velem együtt örül, hogy Sikerült kell,epressé tenni a ■ nem könnyen, kellemessé, tehető öreg­kort. Hármunk anyagi körülmé­nyei nagyjából azonosak, a leg­kevésbé sem vagyunk gazdagok, de igényeink is szerények; zene, olvasás, kártya, háztartás tölti ki napjainkat. — Hogyan emlékeznek az itt­hon élő öregdiákok? S. Bözsi: — Kémia—fizika sza­kos tanár vagyok, idővel egyete­mi tanárként dolgoztam, majd nyugdíjba mentem. A Zsidó Gim­náziumról csak azt tudom mon­dani, amit szakfelügyelői mun­kám során megállapítottam: van­nak iskolák és,volt a Zsidó Gim­názium. Nem ismertem hasonlót. Az ott uralkodó szellemet jellem­ző címszavak: intimitás, barátság, szeretet, gondoskodás, életszerű­ség, könnyedség. Felejthetetlen élmények: egy istentisztelet Kandi prédikációjával, a Rieger-órák . .. K. Lili: — Kommunista vagyok 1934 óta. Mindig nagyra becsül­tem a Zsidó Gimnázium közössé­gét, a tudásban gazdag és haladó szellemű tanári kart, amely me­rőben elütött a kor divatos isko­latípusától. Gondolom, ennek ha­tása is befolyásolhatta további utamat. Néhány adat: 1932-ben har­minchárman érettségiztek a Zsidó Leánygimnáziumban, a találkozói meghívásokra húszan küldtek visszajelzést, öten tanári, ketten orvosi diplomát szereztek. A fér­jek nevei között feltűnik Kassák Lajos és Olt Károly neve. A ta­lálkozó lelkes, ügyes szervezése H. Lili érdeme. Az egykori diákok többsége Budapesten él, néhá­­nyan szétszórva, a nagyvilágban. Kedves tanáraik közül a találko­zón csak Lala néni (Bokor Izsó­nál testnevelő tanárnak örülhet­tek, szeretett osztályfőnökük, Er­zsi néni (dr. Dános Erzsébet) be­tegágyból küldött üdvözletei; diáktársuk, Frenkel Szendi — a nagynevű bibliafordító, Frenkel Bernát lánya — színes levélben számolt be izraeli életéről. Nagy­részük — természetesen — nagy­mama. Az eltelt évek mélyét egy rö­vid találkozáson átlátni nem le­het. Ami nyilvánvalóan kitapint­ható: az egykori iskola iránt ér­zett, a megszokottnál sokkal erő­sebb nagyrabecsülés, szeretet és valamilyen — szinte általánosnak mondható a helytállni tudás. Úgy látszik, azt az erkölcsi, tar­tást, ami..a Horthy-korszak­ nehéz éveiben a Zsidó Gimnázium taná­ri karának számos tagját jelle­mezte, ezek a tanárok át tudták adni és a diákok meg tudták őrizni. Sándor Anna Szakképzett, vagy gyakorlattal rendelkező eladókat, pénztáros adminisztrátort felveszünk. Jelentkezés: főváros/ RUHÁZATI BOLT VÁLLALAT Munkaügyi csoport Bp V., Mérleg utca 9. Jiddis közmondások A rossz béke még mindig jobb, mint egy jó háború. Egy kis szerencse többet ér, mint egy halom arany. Ha okos ember beszél egy butával, olyan, mintha két buta beszélgetne. Amíg a buta hallgat, nem tudhatod, bölcs-e, vagy balga. Ha nagyon sokat beszélsz, a végén azt is elmondod, amit nem akartál. Amíg az ember csak kérdez, biztosan nem hibázik. Légy inkább bölcs a pokolban, mint buta a paradicsom­ban. „ Amikor nagyon szükséges valami, akkor van lehető­ség is. A barátság erősebb, mint a rokonság. Jobb egyenes állásban meghalni, mint térden csúszva élni. (dr. Takács Sándor válogatása) A drágakő és a mezuza — Zsidó mese — Egyszer régen Artabon király rabbi Jehudának ajándékot kül­dött. Egy értékes drágakövet — és megkérte, hogy viszonozza olyan ajándékkal, amit a rabbi drágának talál. Ekkor a rabbi egy mezuzát kül­dött neki. A király nagyon csodálkozott és megkérdezte: „Hogyan lehet­séges ez? Hiszen én egy drága­követ küldtem neked, amelyhez hasonlót sehol sem lehet találni. Te pedig olyan valamit küldtél nekem, ami semmit sem ér.” A rabbi válaszolt: „A te és az én ajándékomat nem lehet össze­hasonlítani. Te olyan ajándékot küldtél nekem, amelyet jól kell őriznem, ellenben én olyan aján­dékot küldtem neked, amely téged fog megőrizni.” Fordította: Zoltán Aranka Június 20-án tartotta esküvőjét az Országos Rabbiképző Intézet templomában dr. Bánó Ferenc or­vos és Kelemen Éva pszichológus. Jelen voltak a két család barátai belföldről és külföldről. Az intézeti kórus bevonuló­sa után Tóth Emil énekelt szólót. Kovács Sándor fő­kántor látta el a kántori funkciót. Dr. Scheiber Sándor professzor intézett beszédet a fiatal párhoz. Az esküvői szertartás után foga­dás volt a díszteremben. Itt dr. Salgó László főrabbi tartott beszédet. A vendégeknek a vőle­gény atyja és édesanyja, dr. Bá­nó Tibor és dr Fleischemann Ma­rianna mondott szép szavakkal köszönetet. Június 20-án tartotta esküvőjét a Dohány utcai zsinagógában László Endre és Róna Katalin. A szertartást dr. Salgó László fő­rabbi és Kovács Sándor főkán­tor végezte, mely után a főrabbi megáldotta az ifjú párt. Mózes ábrázolása a művészetekben Vili. Mint­egy két héttel ezelőtt tar­tottuk Lovunuszt, a kinyilatkoz­tatás ünnepét, s méltó keretek között emlékeztünk arra a nap­ra, amikor — hitünk tanítása sze­rint — Mózes átvette a két kő­táblát. Ezt az eseményt ábrázolja az 1723-ban Amszterdamban ki­adott „Birkát Hámáson” könyv egyik fanyomatos eljárással ké­szült illusztrációja. Amszterdamot korábban Ams­­telredam néven ismerték. A vá­ros elnevezését a mellette levő Amstel folyóról kapta, s mind a mai napig a héber nyelvű váló­levélben, a „Get”-ben is így sze­repel. Ameddig a spanyol uralom tar­tott Németalföldön, addig itt nem, vagy csak szórványosan teleped­tek meg zsidók. A függetlenség kivívása után az első zsidó kö­zösség tagjai a spanyol és a por­tugál menekültek közül kerültek ki. A XVI. század végén a portugál Manuel Lopez Pereira, az első marannosz, aki itt hazát talál. A zsinagógák sorát a Jákob Tiradó építette „Bét Jákob” nyitotta meg, 1598-ban. Tíz esztendővel később már a második zsidó templomot avatják, s élénk szellemi, vallási élet születik. A szabad vallásgyakorlás tette lehetővé a hívek tehetségének ki­bontakozását, s komoly szerepet töltöttek be, úgy a gazdasági, mint a kulturális életben. A szel­lemi élet kiválóságai közül hadd emeljük ki az egyetemes filozó­fiatörténet egyik kimagasló alak­ját, Báruch Spinozát. Ő is itt élt ebben a városban. A XVII. század harmadik har­madában erőteljesen kibontakozik — a zsidók által is mívelt — könyvnyomtatás és könyvkiadás. Híres publikációk sora őrzi e vi­rágzó korszak eredményét a kal­ligráfiában és a metszetekben egyaránt. A tevékenységet, amellyel a fa­metszet készül, idegen szóval xilográfiának nevezzük. E ma­gasnyomású, sokszorosító eljárás­nál a művész egy csiszolt fadúc­ra vázolja elképzeléseit. A feke­te vonalakat kiemeli és vésők se­gítségével a felesleges felületet eltávolítja a dúcról. Ezután fes­tékkel hengerelik s nyomatokat készítenek róla. Európában az első fametszetes könyvet 1481-ben adták ki. A ké­sőbbiek folyamán e művészeti ág állandóan fejlődik, s különleges magaslatokra emelkedik a XVII. és XVIII. században­ a flamand könyvkiadóknál. Ilyen eljárással készült az amszterdami könyvben levő, Mó­zest ábrázoló kép is. Annak az eseménynek vagyunk szemtanúi, amikor a zsidóság nagy tanítója megkapja a „bizonyság két kő­­tábláját”. Mózes fent van a he­gyen, s két karja erősen átöleli a Szent Adományt, melynek pa­rancsolataira felépült hitünk, s amelyből merít az egyetemes em­beriség is. A hegy alján korabeli ruhába öltözött emberek érzelmeiket ujjongó mozdulattal nyilvánítják. Magasságok felé emelkedő kezük az öröm és a boldogság élmé­nyét tükrözi. E­­fametszetes kompozíció híven és ékesen bizonyítja a XVIII. századi művész gondolat- és ér­zelemvilágát. Az egykori vallás­­történeti esemény művészi meg­fogalmazása egyben bepillantást enged egy felhőtlen, érdekes kor­szak könyv- és ábrázolóművésze­­tébe. Schöner Alfréd : Mózes-ábrázolás az amszterdami „Birkát Hámáson” könyvben .­ tan? (Villányi reprodukció) — Keresés. Keresem Bondy Ist­ván színészt, Bondy Miksa és­ Klein Elza fiát. Választ a kiadóba kérek. (X) A Neue Zeitung budapesti né­met nyelvű hetilapban dr. Járy Péter írt cikket J. N. Preyerről, a magyar reformkor jelentős jo­gászáról és publicistájáról, aki munkáiban többek között foglal­kozott a magyar zsidók történeté­vel és síkraszállt a magyar zsi­dók egyenjogúsítása és vallássza­badsága mellett ­ TELEVÍZIÓ HŰTŐGÉP JAVÍTÁS Hibabejelentés: 313-313 vasárnap és ünnepnap ügyelet 9—13-ig SZÖVETKEZETI IPAR JAVÍTÓSZOLGÁLATA

Next