Új Élet, 1985 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1985-12-01 / 23. szám

Tájékoztatót a népfront kongresszus előkészületeiről A MUOSZ Egyházi és Feleke­zeti Lapok Szakosztálya novem­ber 14-én a Hazafias Népfront székházában konzultációval egy­bekötött tájékoztatót rendezett. A résztvevőknek dr. Molnár Bé­la, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának titkára számolt be a Népfront december 13—15 között sorra kerülő VIII. kong­resszusának előkép-z léteiről és programjáról. Elmondotta, hogy a tanácskozást a MÉMOSZ szék­házában tartják, s annak 1200 résztvevője lesz. A kongresszus napirendje: az Országos Tanács és az Országos Pénzügyi Ellen­őrző Bizottság beszámolója, majd annak megvitatása, a Népfront új alapszabály tervezetének megvi­tatása és elfogadása, a Népfront vezető testületeinek megerősítése, illetőleg megválasztása. — Az előadó hangoztatta: — Az eddigi tapasztalatok alapján megállapíthatjuk, hogy a kong­resszusi, előkészítő munkát nagy társadalmi érdeklődés és aktivi­tás kíséri. November közepéig 4661 gyűlés zajlott le, ahol a he­lyi népfront bizottságot válasz­tották újjá. Ezeken 424 ezren vettek részt, és 41 ezer felett van a gyűléseken felszólalt ál­lampolgárok száma. A megvá­lasztott bizottságok tagjainak lét­száma még nem végleges, de megközelítően 100 ezer körül fog alakulni. A korösszetétel alapján várhatóan ,,fiatalodik” a Nép­front, aminek döntő oka nem az, hogy a 30 éven aluliak száma jelentősen növekszik hanem in­kább az, hogy az aktív korúak részvétele az újjáválasztott nép­front bizottságokban messzeme­nően erősödött, ugyanakkor szű­kült az idősek részvételi aránya. — Örömünkre szolgál, hogy az egyházi személyek részvétele az újjáválasztott bizottságokban — megítélésünk szerint — nagyon jól alakul. Az eddig megválasz­tott bizottságokba 850, viszont az­­1980-as választások idején csak 672 egyházi személyiség ke­rült a népfront bizottsági tagok sorába. Budapesten a már lezaj­lott körzeti és kerületi gyűlése­ken 58 egyházi személyiség lett tagja a bizottságoknak. Ez is bizonyítja, hogy országunkban az egyházak megtalálták helyüket a társadalomban, az állammal jó egyetértésben élnek együtt és kö­zös célokat vallanak­­, mondot­ta dr. Molnár Béla. A továbbiakban szólt arról is, hogy az utóbbi hónapokban a Népfront társadalmi szerepe megerősödött, ami annál inkább figyelmet érdemel, mert nem könnyű időszak van mögöttünk. Ebben közrejátszott a nemzetkö­zi helyzet feszültsége és hozzájá­rultak hazai gondjaink is. De a nehéz helyzet ellenére is élet­képesen működött az egyetértés, a nemzeti összefogás. — A dolog lényege, hogy a szocialista nem­zeti egység —­ amelynek aktív részesei vagyunk — komoly te­­herpróbának volt és van kitéve. Mindent összevetve azonban úgy érezzük, hogy a népfront mozga­lom ilyen körülmények között is jó lelkiismerettel­­készült, illetve készül a decemberi számadásra jelentette ki a HNF O. T. titká­ra. . Végül hangsúlyozta: — Leg­főbb törekvésünk, hogy a kong­resszus közügy legyen. Ez ter­mészetesen nem csak a kongresz­­szusra érvényes, hanem annak előkészítésére is. Tapasztalataink szerint az előkészítő tevékeny­ség fogadtatása is azt mutatja, hogy valóban közügyként van jelen a népfront mozgalom, a kongresszus előkészítése a ma­gyar társadalomban. Legfőbb fel­adata a népfront mozgalomnak és a kongresszusnak, hogy a fi­gyelmet a cselekvésre, a jó mun­kára összpontosítsa, olyan hely­zetet alakítson ki, amelyben min­denki ösztönzést kap, aminek eredményeként előre léphetünk a kitűzött célok elérése, az előttünk álló feladatok sikeres megoldása felé. V. T. Chanukka fénye Kis Chanukka gyertyák égjetek! Égjetek! Hirdessétek a Békét! Mutassa fényetek azt a boldog, igaz utat, amely az Emberség, a Szeretet felé mutat. Elég volt a sírhalomból! a háború okozta borzalomból! Az emberek a földön békére vágynak. Ezt hirdesse lángod az egész világnak! Bajor Klára MAGYAR IZRAELITÁK ORSZÁGOS KÉPVISELETE MEGHÍVÓ A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének 1985. december 15-én, vasárnap de. 10.30 órakor a hitközség székházának dísztermében (Bp. VII., Síp u. 12. II. em. 33.) tartandó­­ választói Teljes ülésére a képviselet tagjait tisztelettel meghívjuk. Napirend: 1. Megnyitó 2. A MIOK elnökének megválasztása 3. Elnöki székfoglaló 4. Üdvözlések­­ Budapest, 1985. december hó MAGYAR IZRAELITÁK ORSZÁGOS KÉPVISELETE ELNÖKSÉGE A Jád Vássém újabb magyar kitüntetettje A jeruzsálemi JÁD VÁSÉM Intézet Elnöksége és Kinevező Bizottsága 1984. december 25-én úgy határozott, hogy KÁLMÁN JÁNOS szegedi lakost a Becsület Emlékéremmel és Oklevéllel tün­teti ki, és felhatalmazza arra, hogy Jeruzsálemben, az Emlé­kezés Hegyén levő Igazak Lige­tében, emlékfát ültessen. A díszes kivitelű oklevelet és a gyönyörű emlékérmet az Intézet idén au­gusztusban juttatta el a kitün­tetetthez. A most 76 éves Kálmán Já­nos 1944 szeptemberében, mint menekült közvetítő tiszt Buda­pestre került, és ott először a József utcai hivatalban, később pedig a Vigadó épületében levő Menekültügyi Hivatalban telje­sített szogálatot. Mint menekült lakást kapott a Szent István krt. 12. számú házban. A lakást arra használta, hogy üldözött, ismerő­seit és barátait bújtassa és élel­mezze. A kis csoport rengeteg izgalmon ment keresztül a fel­­szabadulásig. Helyzetüket az tet­te különösen veszélyessé, hogy közelükben, a 2. szám alatt volt a hírhedt nyilasház. ............„ Az üldözötteken, zsidókon és baloldaliakon egyaránt, a Mene­kültügyi Hivatalban beosztása révén is segített. A rászorulók­nak, vállalva az ezzel járó koc­kázatot, menekült igazolványo­kat adott. Ezek abban az idő­ben nemcsak a személyazonossá­got igazolták, hanem jogot ad­tak arra is, hogy tulajdonosaik élelmiszerekhez jussanak, s ez azokban az időkben gyakran az életet jelentette. Kálmán János amit tett, nem érdekből, nem számításból tette. Nem tartozik azok közé, akik tőkét kovácsoltak a háború alat­ti cselekedeteikből. Megtehette volna, mert tevékenységét a Vö­rös Hadsereg parancsnoksága is elismerte. Nagy meglepetéssel értesült arról, hogy az él' -'a be­nyújtott személyek közül valaki felterjesztette őt kitüntetésre a JÁD VÁSÉM Intézethez. A kitüntetett így nyilatkozott lapunknak: „Ezúton is köszönöm a szép elismerést és megemléke­zést­. Sajnos a sors nem engedte meg, hogy gyermekem lehessen. Mégis most, ha végiggondolok életemen, úgy érzem, nem éltem hiába, hiszen néhányan talán ne­kem is köszönhetik életüket. Tu­dom, hogy elcsépelt frázis, mégis csak azt mondhatom, amit tet­tem, kötelességből tettem”. Az egykori üldözöttek nevében köszöntjük Kálmán Jánost, aki tudomásunk szerint a 'tizedik a magyarországi kitüntetettek kö­zött. Bárcsak sokkal többen lett:'; volna, akik így gondolkodtak és így Cselekedtek! Jung József Villányi András és a gyermekek Amint arról előző számunkban hírt adtunk, a Fiatal Művészek Klubjában november 14-ig volt látható az a­ fotókiállítás, ame­lyen Villányi András mutatta be ötven­­képét Chanukkáról, gyer­mekekről. A filmek sikerének titkáról azt mond­ják, hogy ha gy­erek van benne, vagy kutya, az csak jó lehet... Alighanem érvényes ez a mondás egy fotókiállításon is. Kevés hálásabb téma van a gyermekportrénál. Az árta­tian rácsodálkozás, a kutató szemek, a világgal való ismerkedés meg­annyi módja, a siker. Ha ezt valami olyan ünnephez kötjük, amely gyermekközpontú (Cha­nukka) — már megvan az a kö­zönségréteg is, amelyet a művész megpályáz, célba vesz. Ezek el­sősorban mi vagyunk. Hiszen is­merősöket, látunk, az utcán ..el­mondhatjuk nekik: Te! Láttalak tegnap, modell voltál... Ezen a kiállításon — jóleső érzéssel írom le — nem láttam .„aranyos”, vagy „aranyoskodó” gyerekeket. De láttam gyerme­ket, aki Talmud Tóra vizsgán ,négyszemközt” ül vizsgáztatójá­val — a gyermek héber szöveget olvas, ő pedig figyelemmel teli gyengédséggel nézi őt. Egy má­sik képen kisfiú „ismerkedik” a Tóra csengőjével. Szemében a felfedezés öröme csillog. Bájos isén. A kiállítás ,,egzotikus” ré­szét egy fekete bőrű kisfiú je­lenti, aki kapelijével fején ilyen-olyan beállításban néz le ránk, látogatókra. Láttunk h­anukka-előadást, nagynanát (?) istünben, térdén unokáiéval (?), a kállói rebbet, aki az asztalnál énekel (Szól a kakas már ...), természetesen gyermekkel a társaságában. A kiállítás másik része az ún. feket- teremben látható, a pincé­ben. Nyomasztó hely. Minden fekete. A padló, a fáink a »•'. * fon. az ajtók. Az itt kiállított képek, mintha átvették volna a környezet hangulatát... A sza­­kadt-kopott tóratekercs, a te­metői kandeláberek nem éppen a kiállítás címadó témáját idé­zik. Ennek a résznek egyetlen tragikus­ vidám képe, Scheiber professzor kézen fog egy csöpp­­séget. Ez a kép azoknak sokat­mondó, akik ismerték őt. Gyer­­mekszeretete legendás volt... E kén ellenére a ..pincetárlat” a kiállítás gyengébbik része. Reus (Spanyolország), Tel Aviv. Bonn közbeiktatásával vé­sői is a ..szokott helyen”, a ..szo­kott időben” jelentkezett Villá­nyi András, s azt hiszem, egyet­­érthetünk a vendégkönyv egyik békásával, amely nagy ákom­­bákom betűkkel a következő „véleményt” veti panírra: ..Kedves Apu, meginéztem a hungitusodat, nagyon tetszett. Rom­piorri, mem.7 mgg sok ilyen ki­állításod. Laci.’’ Kardos Péter párbeszéd II. János Pál pápa találkozott a katolikus egyház és a zsidó­ság nemzetközi összekötő bizott­ságának negyven tagjával. A bi­zottság Rómában tartotta 12. ülé­sét, abból az alkalomból, hogy 20 évvel ezelőtt jelent meg a II. Vatikáni Zsinat „Nostra aetate” kezdetű nyilatkozata. A zsinati dokumentum többek között fog­lalkozik a katolikus egyház és a zsidó vallási közösség kapcso­lataival. A nyilatkozat megálla­pítja, hogy az egyház emlékezik arra a lelki kapocsra, amely közte és Ábrahám nemzetsége között fennáll. A Szentszék 1974-ben kezdeményezte a zsidók­kal való vallási kapcsolatok bi­zottságának létrehozását, továb­bá két dokumentumot adott köz­re a „Nostra aetate” zsinati nyi­latkozat gyakorlati megvalósítá­sára. 1971-b­en kiadta az irány­elveket, 1985 júliusában pedig jegyzeteket bocsátott ki arról, hogyan mutassák be" helyesen a zsidókat és a judaizmust a szent­beszédekben é­s a katekézisben. Mindezekre emlékeztetett beszé­dében a pápa, és megállapította, hogy az antiszemitizmust és erő­szakos megnyilvánulásait­­ telje­sen ki kell irtani. Az ülésen résztvett zsidó de­­legáció vezetőjének, dr. Gerhart M. Riporternek ott elhangzott beszédét lapunk legközelebbi számában ismertetjük. Békássy Tibor 1912—1985 Bánréve szülötte volt, s egész életére döntő módon hatott a szülői ház kifinomult gondolat­­világa. Otthonában ismerhette meg a forma és a tartalom egy­séget, s ehhez a harmóniához szíve utolsó dobbanásáig hű ma­radt. M­itikaszolgálatoaként végig- Szénver­t­e a második világhábo­rú tengernyi borzalmát. Azt a kort, amikor vajmi kevés érté­ke volt a zsidó ember életének. Megrendült lélekkel, legyengült fizikummal, kicsinyre zsugoro­dott családdal érte meg a ifi­­szabadulást. Az elmúlt 38 esztendőben sze­retőiben élt együtt hitvesével, közösen formálták fiúkat, rvva­­tástudatot adva neki útravalóul. Családcentrikus ember volt, aki­nek életét bearanyozta a munka iránti alázat. Évtizedeken keresztül a Cor­vin Áruháznál főkönyvelőként dolgozott, majd 1977 óta a Köz­ponti Szociális Bizottságunkban töltött be a korábbihoz hason­ló felelősségteljes munkakört. Nem ismerte a fáradtság fogal­mát. Tehetséggel, szorgalommal az ügy iránti alázattal végezte áldozatos munkáját, munkatár­sainak megbecsülését, szeretetét és elismerését méltán érdemelte ki. Egy igaz ember, hűséges ba­rát, segítőkész zsidó távozott el személyében körünkből. Emlékét kegyelettel megőrizzük. November 10-án a Farkasréti sírkertben vettek végső búcsút Dékán­y Tibortól, a K. Sz. B. főkönyvelőjétől. Kovács Sándor főkántor gyászéneke után dr. Schöner Alfréd főrabbi mondott beszédet. Gyászolják: felesége, testvérei, fia, menye, unokája, nagybátyja, unokatestvérei, a K. Sz. B. vezetősége, munkatársai, barátai, ismerősei. ­ JUijmos Kásslén­é Nemrég távozott az élők köré­ből Lajtosi Lászlóné, szeretett kolleganőnk­, Erzsiké, aki Intéz­ményünknél 17 évet töltött el. Olyan csendesen távozott, ami­lyen csendesen élte hétköznap­jait, amilyen csendesen végezte munkáját, szorgalommal, becsü­lettel, nem kímélve magát. Min­taképe volt azoknak a dolgozók­nak, akiknek semmi sem volt terhükre, ha másokon kellett se­gíteni, mintaképe volt a szol­gálatkész beosztottnak, kollegá­nak. Súlyos betegségét — azt lehet mondani — méltósággal viselte, senkit terhelni nem kí­vánt vele, s amikor már min­denki tudta, hogy gyógyíthatat­lan beteg, a mosoly akkor sem tűnt el arcáról, panaszra soha­sem fakadt. Űrt hagyott maga után, még nagyon sokáig emlé­kezni fogunk rá.

Next