Új Élet, 1987 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1987-01-01 / 1. szám
1987. január 1. Ifjúsági delegáció látogatása Az Európai Zsidó Hitközségek Tanácsa Ifjúsági és Diákbizottságának 20 tagú delegációja, december 22. és 28. között látogatást tett Budapesten. A küldöttséget — amelynek tagjai számos európai országból érkeztek hazánkba — Jack Ferenc, a szervezet programigazgatója és Michael Rosen londoni rabbi vezette. A fiatalok elátogattak az Izraelita Hitközség Síp utcai székházába, ahol dr. Seifert Gézáné főtitkár részletesen tájékoztatta a vendégeket a magyar zsidóság mai életéről, intézményeiről, külkapcsolatairól, majd kérdéseikre válaszolt. A találkozó befejező részében kötetlen beszélgetést folytattak. A küldöttség itt tartózkodása során felkereste a Dohány utcai zsinagógát. A fiatalok a sírkertben, a gettó emlékfal előtt emlékeztek a mártírokra, majd megtekintették a Zsidó Múzeumot, ahol hosszasan gyönyörködtek a kiállított tárgyakban. Ezt követően dr. Benoschofsky Ilona, a múzeum igazgatója tartott a vendégeknek előadást a magyar zsidóság múltjáról, a vészkorszak szörnyűségeiről és a jelenről. Jártak a fiatalok a MIOK Amerikai úti Szeretetkórházában is, ahol a delegációt dr. Losonci András, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke, a Szeretetkórház igazgató-főorvosa fogadta és üdvözölte, majd beszámolt Közép-Európa egyetlen zsidó kórházának életéről és jelentőségéről. Ellátogattak az Újpesti Szeretetotthonba is, ahol hosszabb ideig beszélgettek az idős lakókkal. A Rákoskeresztúri temetőben lerótták kegyeletüket a mártíremlékmű előtt. Itt M. Rosen rabbi két mólé ráhámim imája után közösen mondották el a Kádist. December 26-án, pénteken este az Országos Rabbiképző Intézet zsinagógájában istentiszteleten vettek részt. Annak befejeztével a díszteremben rendezett kiadáson dr. Schweitzer József igazgató a heti szakaszhoz fűződő Szentírás magyarázat kapcsán köszöntötte a kedves vendégeket. Nevükben M. Rosen rabbi a Chanukka ünnepélyhez kapcsolódó tanítások során mondott köszönetet azért a szíves fogadtatásért, amelyben a magyar zsidóság részesíti őket, majd örömét és elismerését kifejezve a tapasztaltak felett, a Mindenható áldását kérte a magyar zsidóságra. A kiadás után a delegáció tagjai együtt vacsoráztak a közösséggel. December 27-én, szombaton délelőtt a Hősök templomában tartott istentiszteleten voltak a fiatalok. Dr. Schöner Alfréd főrabbi angol nyelven köszöntötte a vendégeket, és reményének adott hangot, hogy betekintést kaptak a magyar zsidóság jelenébe. Ugyanezen a napon délután a VII. Belső és Belvárosi Körzet Talmud Tórájának rendhagyó Solausz Szeudauszán jelentek meg a Goldmark-teremben, ahol a Bethlen téri körzet gyermekkórusa és az Anna Frank Gimnázium kamarakórusa Chanukka dalokat és zömhajszokat énekelt. Ezt követően a BIH Ortodox Tagozatának Chanukka-délutánjára látogattak el, ahol gyönyörködtek a kisgyermekek ünnepi produkcióiban, majd az Ortodox Tagozat vendégül látta a delegációt. A küldöttségnek budapesti tartózkodása idején alkalma nyílt megismerkedni fővárosunk szépségével, nevezetességeivel, és kirándultak a Duna-kanyarba is. Elutazásukkor elmondották, hogy mély benyomást gyakoroltak rájuk a látottak, s különösen nagy élményt jelentett számukra, amit egy-egy Talmud Tórán tapasztaltak. Meggyőződtek róla, hogy a magyar zsidóság vallási élete valóban eleven, zavarmentes. Rabbi Harry Rabinowicz Élt egyszer egy rabbi, akit Józsefnek hívtak. Istenfélő és rendkívül tanult ember volt. Nem helyeselte az új hászid közösségeket, nem értette szándékukat, útjukat, ezért szinte gyűlölte a hászid tanítókat, nem hitt, hihetetlennek tűnő meséikben. Ezeket a csodákat maguk találták ki — vélekedett. József rabbinak volt egy fia, akinek szemében mindig különös fény csillogott. Az édesapa fáradhatatlanul, már-már a kimerültségig foglalkozott a fiával, hogy a lehető legteljesebben megismerhesse a Tóra tanításait, ő azonban mégis boldogtalan és álmodozó volt. Börtönbe zárt rabnak érezte magát, aki sóvárog a nyitott világra, áhítva a természet csodáit. Barátait nagyon szerette és bizalommal volt irántuk. Tőlük hallott először a híres Mose Leibről, Szaszov város bölcs rabbijáról és az újkeletű vallási tanításokról, amelyek rabbi Mose Leib nevéhez fűződtek. Mindezek igen felkeltették a fiú érdeklődését, és sietősen el akart indulni Szaszovba, hogy láthassa és beszélhessen a bölcs rabbival, aki ebbe készséggel és boldogan bele is egyezett. Édesapja minderről hallani sem akart, nehéz szívvel utasította vissza gyermeke kérését. Ez volt mindeddig egyetlen óhaja, amibe nem egyezett bele, amiről le kellett beszélnie, mert igen féltette a hászid tanítás befolyásától. A fiú egyre csak emésztette magát, szomorú lett és elkeseredett, és szinte belebetegedett a tudatba, hogy nem utazhat el Szaszovba. Az apa látva fia szenvedését, végül is engedett a kérésnek és felkerekedtek. Az utazás nem volt zökkenőmentes, hamarosan baleset érte őket, a A rabbi, a fiú és a Sátán kocsijuk felborult. Mindebben a rabbi, isteni jelet vélt felfedni, és úgy fogta fel, hogy útjuk felesleges és értelmetlen. Igyekezett rábeszélni gyermekét a visszatérésre, aki erre újra szomorú és zárkózott lett. Egyre csak kérlelte apját, induljanak mégis tovább. A második napon ismét útra kerekedtek, ám ezúttal sem jártak több szerencsével. Most a kocsit húzó ló sántult le, így kénytelen-kelletlen visszafordultak. A fiú állapota rohamosan rosszabbodott, egyre gyengébb és gyengébb lett. Már orvost is hívtak, aki azonban nem fűzött sok reményt a fiú gyógyulásához. József rabbi, látva ezt a hihetetlen szenvedést, képtelennek tűnő helyzetében elhatározta a harmadszori utazást. Ezúttal minden jól haladt, a két utas Szerencsésen megérkezett Szaszov városába, ahol a nagy rabbi élt. Megálltak egy vendégfogadónál és azon nyomban beszédbe elegyedtek egy kereskedővel. — Magához a rabbihoz jöttünk — mondta az apa. — Ő istentelen ember, nem féli a Mindenhatót — válaszolta a kereskedő. A rabbi úgy érezte, eleget hallott, és haladéktalanul visszavitte fiát otthonukba, aki ekkor már komoly beteg volt és rövidesen meg is halt. Az apa megtört szívvel siratta a fiút, vigasztalan lett, nem találta a helyét. Különös és nyugtalanító látomásai támadtak álmában. Megjelent neki a gyermek és kérlelte, induljon el rabbi Mose Leibhez. Engedve a kérésnek, pár nap múlva elindult a már jól ismert úton. Ismét találkozott a kereskedővel. — Te vagy az az ember, aki istentelenséggel vádolta a rabbit? — kérdezte a reményt vesztett apa. Igen — válaszolt röviden. — De én voltam az is, aki megakadályozta, hogy láthassátok Mose Leibet! Én voltam az is, aki megcsonkítottam a lovatokat! Én voltam az is, aki hazugságokat mondtam a rabbiról. Én nem vagyok kereskedő! Én vagyok maga a Sátán! Minden követ megmozgattam, hogy meghiúsítsam fiad találkozását a nagy rabbival, mert e két emberben, — ha összefognak, — hatalom lett volna, hitükre megmozdultak volna az egek és a földek, és egyenesen kényszerítették volna a Messiást, hogy nyomban eljöjjön, békességet hozva az emberiségre . . . Fordította: Szilvágyi Jenő ÍJJELET Szenes Sándor: Befejezetlem múlt Szenes Sándor újságíró magánkiadásában megjelent könyve interjúgyűjtemény. Hat hangszalagra rögzített beszélgetés szövege és a hozzájuk kapcsolódó dokumentáció képezi a könyv tartalmát, melyet a szerző háttérinformációnak szánt a beszélgetések alaptémájához. Ez az alaptéma a keresztényzsidó viszony múltja és közelmúltja; egyházi emberek és intézmények — katolikusok és protestánsok — viszonya a fasiszta fajelmélethez és legdrasztikusabb önkifejezéséhez, a „népirtó antiszemitizmushoz”. Az egyházi antifasiszta ellenállás és az embermentés az 1944-es zsidóüldözések idején; tettek és mulasztások a keresztény—zsidó viszonyban: a párbeszéd és megbékélés — Auschwitz tanulságaiból keletkezett — igénye, lehetősége és jelene is helyet kapnak a kötetben. Dr. Nyíri Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Akadémia tanszékvezető teológia professzora és rektora, a hazai katolikus irodalomban ez idáig páratlan tartalmú előszót írt. Őszintén és tárgyilagosan áttekinti a bibliai ősidőkig visszanyúló vallási, teológiai ihletésű keresztény antijudaizmus és a legújabb kori faji indoklású antiszemitizmus érintkezési pontjait. Az interjúkban megszólalnak: Éliás József nyugdíjas református lelkész, a protestáns embermentő szolgálat, a Jó Pásztor Bizottság volt lelkésztitkára, később igazgatólelkésze; Küllői- Rhoser Lászlóné, Székely Mária fordító, tolmács, a Jó Pásztor munkatársa, ő ,lehetett az első, aki az auschwitzi jegyzőkönyvet németből magyarra átültette, sőt angolra is lefordította, amit kijuttattak Svájcba. Dr. Zakar András nyugalmazott katolikus lelkész, Serédi Jusztinián, majd később Mindszenty prímás volt titkára, valamint Török Sándor író, újságíró, az 1944-ben működött Magyar Keresztény Zsidók Szövetségének egykori ügyvezető elnöke; sajnos nem érhette meg a könyv megjelenését. Hetényi Varga Károly tanár, egyházi történetíró tíz évi gondos munkával, hazai és külföldi kutatásokkal feltárta az alsó papság, a szerzetesrendek és különböző egyházi személyek részvételét az üldözöttek mentésében. Ezek száma kb. 150-re tehető. . Dr. Kis György esperes plébánossal azért készült interjú, mert könyvet írt a keresztények és zsidók viszonyának történelmi múltjáról és jelenéről. Szenes Sándor beszélgetései 1944 holocaustjának keresztény tanúit szólaltatják meg. Arra kiváncsi mi miért nem történt az üldözöttek megmentése érdekében a keresztény egyházak részéről. Imponáló felkészültséggel, szenvedélyesen vitázik interjúalanyaival az igazság kiderítéséért. Ebből a könyvből világosan kiderül az, amit eddig is tudtunk, de bizonyságot csak az itt megszólaltatott szemtanúk interjújából nyerhettünk, hogy Serédi hercegprímás semmit nem tett a zsidóüldözés ellen, holott már 1944 májusának közepén megkapta a jegyzőkönyvet. Éliás József szerint a közös egyházi fellépés még megmenthetett volna 130—150 ezer vidéki zsidót a deportálástól. A református és evangélikus papság által javasolt közös pásztorlevél megfogalmazását Serédi egyenesen meghiúsította. A könyv kétségtelen érdeme, hogy nagyban hozzásegít bennünket az 1944-es események tisztábban látásához. Ezt a páratlan értékű művet két történész, Ormos Mária és Juhász Gyula akadémikus lektorálta. D. Felder Katalin Rejtvény Kedves Gyerekek! Ilyenkor, a polgári új esztendő beköszöntésekor szokás megújítani lapunk, az Új Élet előfizetését, illetve új előfizetőkre szert tenni. Ezúttal — közvetett módon — a Ti segítségetekre is számítunk. Feladatotok a következő: Az itt lent látható ״ Gyermeksarok’’ feliratú rajzot vágjátok ki a lapból, de nem csak a saját példányaitokból, hanem rokonaitok, barátaitok újságpéldányából is. Aki 10 (tíz) darab „Gyermeksarkot” összegyűjt, küldje be borítékban szerkesztőségünk címére, szép jutalomban részesül. A borítékra ne felejtsétek el ráírni: Új Élet — Gyermeksarok, 1075 Bp. Síp u. 12. Beküldési határidőt nem szabunk, a jutalmat a kézhezvétel után azonnal küldi a szerkesztőség. Egyébként a ״ Gyermeksarok” feliratú rajz — akárcsak a ״ Zsidó tanítás” fejléc — Kemény György grafikusművész munkája. December 15-i (danukkai) számunkban közölt rejtvényünk (Hol hibázott a történetíró?) határideje viszontvéges, legkésőbb január 15-ig várjuk a megfejtés beküldését. A helyes megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki. (Az eredményről február 1- jei számunk ad majd részletes beszámolót.! Hessel Mordecháj Most érkezett hozzánk a szomorú hír, hogy Ressel Mordecháj 64 éves korában elhunyt. A magyar nyelvű irodalom lelkes és kiváló művelője volt Izraelben. Aradon született és nevelkedett vallásos zsidó családban. Anyanyelvéhez és vallásosságához élete végéig hű ■maradt. Tökéletesen megtanult ivritül és legutóbb az ő fordításában jelent meg ezen a nyelven Nyiszli Miklósvilágszerte ismert könyve: Mengele boncolóorvosa voltam. De leginkább mégis magyar nyelven írta mély érzésektől átszőtt elbeszéléseit, cikkeit. A progresszív mozgalmat ugyancsak súlyos gyász érte elvesztése által, mert mindig a népek testvérisége, a megértés irányította tollát. Jelképeink November 1-i számunkban szóltunk a hatágú csillagról, Dávid pajzsáról. Vannak más, kevésbé ismert csillag-szimbólumok, amelyek szintén jelentőséggel bírnak a zsidó vallásban és művelődéstörténetében. Ezek közül talán legfontosabb az ötágú csillag, Salamon pajzsa. (Héberül Magén Slomó, vagy Chotám Slomó, Salamon pecsétje.) Az emberiség kultúrájának ismerői szinte mind hallottak róla, ám közülük nem egy csak a nevét tudja: fogalma sincs róla, voltaképpen milyen az alakja, mit is ábrázol. Holott a középkori misztikusok, a humanisták és a reneszánsz nagy művészei gyakorta említik a ״ titkot”, Sa- lamon király állítólagos jelvényét. Salamon pecsétje Neve és jelentősége minden bizonnyal a zsidóság köréből ered. A jelkép megalkotását a régiek a bölcs Salamon királynak, Dávid fiának tulajdonítják. Különösen az ókori és a középkori zsidó misztikában, a kabba- fában kedvelték azt: könyvek illusztrációjaként, zsinagógák fa- lán, gyertyatartók díszítéseként ábrázolták. A középkor végén Európa-szerte elterjedt: a humanisták egyetemes emberi jelképként értékelték. (Mellékelt képünk is mutatja.) Salamon pecsétjének öt ága a héber Hé-betű számértékének felel meg. Márpedig ez Isten földi jelenlétét jelképezi, az isteni szikra szétsugárzását a világban. (Nem véletlen, hogy a Szentírás szerint Ábrahám és Sára éppen a Hé-betűt kapta jutalmul Istentől. ...) Az ötágú csillag eredetileg az egészséges emberi testre emlékeztet. Alakja az ókori imádkozó (latinosan oráns) mozdulatot idézi: lábukat szétterpesztve, kezüket arcukat az ég felé emelve fordultak őseink az Egek Urához. Erre a sajátos testtartásra utal a bibliai Siralmak könyve (az Echó) is: NISZÓ LÖVŐVÉNY EL-KÁPÁJIM — Szívünk emelkedjék a kezünkhöz! (Igaz szívvel, s ne csak fölemelt kezünkkel imádkozzunk.) Az ősi jelkép — és maga a mozdulat is — azt hirdeti: az embernek nem szabad elszakadnia a természettől, minden testrészével, mind az öt érzékszervével nyitottnak kell maradnia, hogy kapcsolatot teremtsen a világgal, amelyben minden mindennel összefügg. Valamennyi emberi test és lélek egy-egy önálló, kis világ. Az isteni sugárzásnak találkoznia kell belső szerveinkkel, érzéseinkkel, gondolatainkkal és alkotásainkkal. Csak így érhető el a világ és az egyén békéje, belső egyensúlya. Hiszen éppen Salamon királyról meséli a zsidó hagyomány, hogy a fák, a kövek, a virágok és az állatok nyelvén is értett... Régi rajzokon, domborműveken olykor emberi alak húzódik meg Salamon pecsétjének ágai között. Nem véletlen tehát, hogy — akár modern, más értelmű ábrázolásban is — az ötágú csilag mindig „fejjel fölfelé” látható. Egyetlen helyen szerepel a jelkép tudatosan fordított állásban: a Stróbl Alajos által készített budapesti Semmelweis-szobor felirata alatt láhatunk így egy piciny ötágú csillagot. A megszülető gyermek ugyanis fejjel lefelé jön a világra ... (raj) „ Megemlékezés dr. Seifert Gézáról „Családja, hazája, zsidósága volt mindene” — olvasható dr. Seifert Géza, a MIOK és a BIH egykori elnöke feketemárványból készült síremlékén, a Rákoskeresztúri temetőben. Születésének 80., s halálának 10. évfordulója alkalmából rá emlékeztek december 28-án, vasárnap délelőtt az egybegyűltek a sírkertben. A kegyeletes megemlékezésen —, amelyet a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöksége rendezett — dr. Losonci András elnökkel az élen részt vettek a MIOK és a BIH elnökségének, a rabbikarnak tagjai, a tisztelők népes csoportja. Kovács Sándor főkántor bevezető gyászzsoltára után dr. Schöner Alfréd főrabbi, a Budapesti Rabbiság és az Országos Rabbitanács elnöke méltatta dr. Seifert Géza életútját köz- és hitéleti, irodalmi munkásságát. — A szeretet és az együttérző kegyelet gyűjtött össze valamennyiünket: legközelebbi hozzátartozókat, egykori munkatársakat, tisztelőket és barátokat, hogy közösen emlékezzünk meg az áldott emlékű tanítómesterről, dr. Seifert Gézáról, a MIOK és a BIH néhai elnökéről, születésének 80., s a földi életből való távozásának 10. évfordulóján — kezdte beszédét a főrabbi, majd így folytatta: — Tíz esztendővel ezelőtt — szegedi rabbiként — a rádióból értesültem a szörnyű hírről. Nem tudtam, elhigytem-e, igaz lehet-e, hogy ez a nemes lélek, ez a kulturált, kiművelt ember — hazai zsidóságunk prominens személyisége — fizikai valóságban immár nincs többé. Ha most, tíz esztendő távlatából életéről, munkásságáról, küzdelmeiről akarunk szólni, a Szentíráshoz fordulunk segítségért, tanácsért, útmutatásért. Ászé sajmré mispot ajsze cedoko bodolész. — Boldog az az ember, aki megőrzi a törvényt és minden időben igazságot szerez — írja a zsoltáros. Kálmán Ödön, — akinek születése centenáriumáról nemrég közösen emlékeztünk meg — nagy hatású dolgozatot írt Szentírásunk 33 boldogjáról. Kik azok, akik a Tenách szellemében — Ászé — boldognak tekinthetők? Többek között az, SAJMRÉ MISPOT —, aki megőrzi a törvényt, aki őrködik a jog felett. Dr. Seifert Géza olyan családból származott, ahol már a familiáris légkörben megismerte a tisztesség és a becsület legalapvetőbb jellemzőit. Ezek az erények vezették őt a jogi pályájára, és így végezte el Debrecenben — kimagasló szinten — tanulmányait. Tagja lett az Ügyvédi Kamarának. Majd jött a zsidó törvény és törölték a Kamara tagjai közül. Egyenesen vezetett útja az ellenálláshoz, amelynek aktív tagja és részese. Letartóztatják, bebörtönzik. Megszökik. Újabb letartóztatás, újabb menekülés. Élete tele rettegéssel, de ugyanakkor azzal a hittel, hogy békességben és nyugalomban lehet majdan élni. Családtagjai közül többen mártírhalált szenvednek. Jómaga lelkiekben és fizikumában meggyengülve, de megéri a felszabadulást. Új élet született a romokon, és ő is munkásként, entellektuelként kivette részét e munkából. Tudta, hogy valami új születik, amelynek létrejtténél ő is segédkezhet. Előbb egyszerű munkásként, majd hivatott vezetőként. Közösségünknek szertartási elöljárója, később alelnöke, majd esztendőkön keresztül elnöke volt, így, Chanukka táján különösképpen illik a Hasmoneusok könyvét tanulmányozni és abból idézni. ״ Lochén kumu bónáj vékánu leszajrász elajhénu.” — Mátitjácu, végrendeletében fogalmaz így: Keljetek fel gyermekeim és tegyetek meg mindent Isten törvényéért. Dr. Seifert Géza jogi pályafutásának második állomása, második tényezője az a törvény, az a törvényesség volt, amit úgy fogalmazott meg az ősi szerző: Taurosz elauchémus az Isteni Tan. Működését és tevékenységét, irodalmi munkásságát és kapcsolatteremtését itthon és külföldön egyaránt ez határozta meg. Életének utolsó évtizedében olyan dolgozatokatpublikált, amelyek alapvető tételeket tartalmaznak, s amelyeket forgattak híveink és más vallásúak egyaránt. Tanulunk belőle mi is. Hármat hadd idézzek ezek közül: Az első a „Hitéletünk a szabadságjogok fejlődésében”, a második: „A magyar zsidóság egységes országos szervezeti szabályzata”, a harmadik: „Az egyezmény 25. évfordulóján” címet viseli. E három dolgozat külonösképpen egyéniségére, gondolkodásmódjára utal. Minden írásában kiemeli azt a különbözőséget, amely a hagyományon alapuló ezredéves magyar alkotmány és a szocialista jogalkotás között megvan. A progresszív gondolkodás szellemében él, és ennek jegyében formálja mindazok lelki és gondolati világát, akik közvetlen közelében voltak, vagy akik a gondjaira bízattak. Nagyszerű szónok, kiváló megjelenésű férfiú. Anyanyelvi szinten beszéli a jiddist. Németül, angolul, oroszul, és mindenek előtt magyar nyelven elmondott beszédei, szónoklatai, érvei ércnél maradandóbb emléket hagytak utána. Zsidó közösségünk elismert személyisége, akire feltekintettek, akinek kérték a tanácsát, figyelték tanításait. Ma is híven, elkötelezett módon őrizzük örökségét. Megvallója és tanítója a társadalmi hűségnek. Érezte, elmondta, leírta és tanította: a szocialista Magyarországon is van helye, jelene és jövője a zsidóságnak. Utoljára, de talán ezzel kellett volna kezdenem, hadd szóljak családi kapcsolatairól. Hitvese iránt érzett, szavakkal nehezen megfogalmazható szeretetéről. Ahogy szólította őt, ahogy megsimogatta a kezét, ahogy összenéztek, ahogy beszéltek egymással. Az érzelem másik szférája, — de szintén a legmagasabb nívó, ahogy viseltetett gyermeke iránt. Élete folytatását, céljainak megvalósulását kereste és találta meg benne. Boldog lehetett, hogy gyermeke méltó férjet kapott és egy csodálatos kisfiút, akinek születését még megérhette. Az évek mennek, de emléke ,itt marad közöttünk. Csillaga volt ő a magyar zsidóságnak, s ahogy a térben és az időben távolodunk, ez a fény nem gyengébb, hanem mindig erősebb. A Biblia szavával kezdtem, befejezem a Biblia szavával a mi Szentírásunk szavával: ״ Gódajl lájhudim vörócuj lörajvechov dajrés tajv löámaj vödajvér sólajm löchól záraj.” — Zsidó közösségünk kiemelkedő személyisége volt Ő, akire büszkék voltunk és büszkék vagyunk ma is, aki példát adott nekünk a múltban, és a példa a jelenhez is szól. Egy kimagasló személyiségre, a magyar zsidóság egyik ékességére emlékezünk. — Jöhi zichrocho boruch vonajmár, Ómén. A beszédet követően Kovács Sándor főkántor a Két mólé ráchámimot recitálta, majd a kegyeletes megemlékezés közös Kádissal ért véget. V. T.