Új Élet, 1991 (46. évfolyam, 1-24. szám)
1991-06-01 / 11. szám
4 1991. június 1. ÚJ ÉLET Jubileumi ünnepség Debrecenben Nagyszabású ünepséget rendezett Debrecen zsidósága abból az alkalomból, hogy 200 éve épült fel a város falain kívül az első zsinagóga. Az ünnepségen képviseltették magukat a magyar zsidóság vezetői, Izrael Állam nagykövetsége, ott voltak a város és a megye, egyházak, politikai pártok, egyetemek és főiskolák vezető személyiségei, valamint a miskolci, a nyíregyházi, a szolnoki és a pécsi hitközség elnökei. A Himnusz és a Házikva elhangzása után Gervai Tamás alelnök üdvözölte a vendégeket, majd dr. Weisz György elnök mondotta el ünnepi köszöntőjét. Hangoztatta: — Meghatódva emlékezünk a 200 év előtti ősökre. Vajon gondolták-e, hogy ma Debrecen zsidósága rájuk fog emlékezni. Ma, amikor közösségünk 200 évére tekintünk vissza, emlékezünk az elmúlt 4 ezer évre is. Én nem tudom hölgyeim és uraim — folytatta —, hogy van-e még e közösségnek 200, vagy akár 100 éve, és azt sem tudom, lesz-e még közösség, amely reánk emlékezik majd. De amíg vagyunk, legyen városunk közössége egy kis Jeruzsálem, zsinagógánk egy parányi szentély. Hasson tovább Javne örökérvényű gondolata, a folytatás és a meg nem állás gondolata. Ezután dr. Gergely Judit egyetemi tanár emlékbeszédét hallgatták meg a jelenlevők. A professzor asszony többek között a következőket mondotta: Debrecen első zsidó lakosai a Hajdú kerületből származtak, főleg Sámsonból, Szoboszlóról és Dorogról. Először csak bérelt ingatlanokban lakhattak. Számuk 1848-ig nem haladta meg a százat. Ennek ellenére lelkesen vettek részt a szabadságharcban, a 12. nemzetőrzászlóaljban. Dr. Popper Alajos honvédfőorvosként, dr. Liebermann Ábrahám honvédalorvosként szolgált. 1853-tól már ingatlant is vehettek. Csengeri Ábrahám volt az első, aki szabad polgárjogot kapott a várostól. A XIX. sz. második felétől jelentősen növekszik a lakosság lélekszáma, és ezzel fejlődnek intézményei. 1842 óta működik a Chevra Kadisa, 1852-ben alapították a Hitközséget, 1857-ben a Nőegyletet. 1852-ben vásároltak először telket a városi sáncokon belül zsinagóga építésére. Ez a 200 személyes imaház a mai hitközségi székház helyén állt. A mellette lévő telkeket is megvették, így a Kápolnás utcán, ahol ma késő eklektikus stílusú templomunk áll, továbbá a mellette lévőket, ahol iskola, majd a zsidó gimnázium létesült. Működött a mikve, a kóser hússzék, biztosítva voltak a vallási élet feltételei. A közösség gyarapodásával új templom építését határozták el. A gyönyörű bizánci-mór stílusú, kéttornyos kupolás templomot Krausz Vilmos főrabbi avatta fel 1897 szeptemberében Hegymegi Kiss Áron református püspök úr, Simonffy Imre polgármester, a református egyház jeles lelkészei, a városi főorvos, a hadsereg, a bíróság, és valamennyi hivatal vezetőinek jelenlétében. A jelen században két jeles rabbi működött Debrecenben. Dr. Schlesinger Sámuel 1922-től 1937-ben bekövetkezett haláláig állt a statusquo hitközség élén. Egyaránt élvezte az ortodoxia tiszteletét és a zsidóságot az antiszemita kilengések elől mindig védelmező dr. Baltazár Dezső püspök úr megbecsülését. Nagy esemény volt, hogy részt vett a Rambam születésének 800. évfordulójára szervezett Szentföldi zarándokúton. Innen egy jellegzetes fatokos Tóratakarót hozott, amelyhez a zsidó gimnázium diákjai éveken keresztül gyűjtött heti két filléres adományaikkal járultak hozzá. Strasser főrabbival együtt tagja volt a törvényhatósági bizottságnak. Strasser Salamon ortodox rabbi a nagyhírű pozsonyi Szofer dinasztia leszármazottja volt. Kiváló tudását országszerte elismerték. 200 éve avattak először zsinagógát Debrecenben. A Deák Ferenc utcai templom barbár lerombolása a várost is megfosztotta egy egyedülálló stílusú műemlékétől. Kevesebb a templomunk, de ne felejtsük el az ígéretet, amit a Jutró szidrában, a tízparancsolat adása után olvashatunk: Bökol hámokaum aser azkir Sémi ovau élecho uvérachtecho. Minden helyen, ahol említeni engedem nevem, eljövök hozzád és megáldalak. Megmaradt templomainkban is megritkította sorainkat a könyörtelen történelem. 1940-ben a városban több, mint tízezer zsidó élt. Mi csak a maradék maradékai vagyunk. De jusson eszünkbe Ezékiel szava: Bodomajich chaji. Véred árán élj! Reméljük, hogy a száraz csontok megelevenednek és új élet költözik e falak közé gyermekeinkkel, unokáinkkal. Szívünkbe véssük a Kápolnás utcai templom frigyszekrénye fölé írt tanítást: Im tovau elbészi ani ovau el beszede. Ha te eljössz az én házamba, én elmegyek a te házadba. Ez az utódok reménysége. Felszólalt az ünnepi eseményen dr. Hevessy József, Debrecen város polgármestere is. Beszédében utalt arra, hogy mit jelentett a város gazdasági és kulturális életében zsidó közösség. Kegyelettel emlékezett meg a háború idején elhurcolt zsidó polgárokról, arról a 6 ezer emberről, akik a barbarizmus áldozatai lettek. Arra kérte a közösséget, hogy a mártírok emlékét nem feledve békéljenek meg a szívek, és dolgozzanak együtt a város gyarapodásáért. Dr. Virágh Pál köztársasági megbízott egyebek közt a következőket mondotta: — Itt most ünneplünk, mégis hadd tekintsek vissza a múltra. Engedjék meg, hogy idézzem azt a Simon Weil-i gondolatot, amit szülőfalumban egy második világháborús emlékmű avatásán idéztem. Fájdalom, hogy ezen az emlékművön többségében zsidó emberek neve szerepel. Simon Weil azt mondja: „A hazát részvéttel szabad szeretni, mert ha részvét van a szeretetben, akkor mélyen átérezzük, hogy törékeny, hogy halandó”. Ezt követően a köztársasági megbízott így folytatta: „ Az emlékezés után köszöntöm az élőket, és a bizakodókat, akik reménnyel néznek a jövő felé. Kívánom, hogy a Magyar Köztársaságban az új lehetőségekkel élve, folytassák az utódok őseik mesterségét, a tudományok, a művészetek, a kultúra és a gazdaság különböző szféráiban, mert az ország talpraállása Debrecen és az ország zsidóságának talpraállását, megújulását is jelenti. Dr. Kocsis Elemér református püspök emelkedett szólásra ezután. A reformátusok nevében köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit. Emlékeztetett arra, hogy a város története során toleranciát mutatott a zsidóság iránt, megtanulta tisztelni annak másságát. A továbbiakban hangoztatta: — A sok nemes tradíció ellenére készületlenül ért bennünket a vészkorszak, és nem tudtunk segíteni. De a múlt fájdalmas emlegetésén túl arról kell szólnom, hogy a Debreceni Református Teológia és a Tiszántúli Kerület indította el a zsidóság és a református egyház párbeszédét. A református zsinat állást foglalt a zsidósággal való szolidaritás tekintetében, és ez az állásfoglalás világméretű visszhangra talált. Úgy érzem, a zsidóságnak és a reformátusoknak, s mindenkinek, aki az igazságban jár, van jövője. Én most további századokat kívánok a zsidóságnak, hogy egymást szeretve, tisztelve munkálkodjunk városunk felvirágoztatásán. Joel Barnea, Izrael Állam nagykövetségének tanácsosa köszöntötte ezután a debreceni zsidóságot, amely — mint mondotta — a vészkorszak ellenére is él és emlékezik. Különleges öröm — folytatta — hogy több mint húsz évi távollét után részt vehetünk a magyarországi zsidóság ünnepségein. Izrael Államát és a diaszpóra zsidóságát ugyanazok az értékek kötik össze és a szívük együtt dobog. A magyar zsidóság boldog napjai és ünnepei a mi ünnepeink is, úgy ahogy a mi örömeink és bánataink közvetlenül érintik a zsidóságot Izraelen kívül is. Kívánok a debreceni hitközségnek további boldog jövőt — fejezte be felszólalását a tanácsos. Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója az országban működő hitközségek nevében köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit és hangoztatta, hogy ez a nap az egész magyar zsidóság ünnepe is. — A napokban emlékeztünk meg — mondotta — a holocaust mártírjairól a Jóm Hasoá keretében, valamint Izrael Állam honvédő háborúinak hőseiről. Örömünnep számunkra is Izrael függetlenségének napja, a Jóm Haacmaut. Én hiszek abban, hogy a debreceni zsidóság׳ tovább fog élni és fejlődni. Az elmúlt hetekben a széderasztalnál azt mondtuk: Lesán hábá biusálásim. Én most, azzal búcsúzom: Ám Jiszrael háj! Dr. Gál Botond, a Református Kollégium főigazgatója egy prófétai idézet felolvasása után hangoztatta: — Semmi nem lehet hatalmasabb, mint a kegyelmes Jóisten. Az áldását kérem most Beátok is. Benne bízzatok, benne bízunk mi is. Így lesz nekünk boldogabb jövőnk városunkban és hazánkban. Isten áldjon Benneteket! Dr. Lipták András, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora többek között kijelentette: — Amikor meghívást kaptam,, hogy részt vehetek a debreceni zsidóság e nagy ünnepén, gondolatban már csokorba szedtem azokat a zsidó embereket, akik részt vettek városunk tudományos, kulturális és gazdasági életének alakításában. Dr. Schweitzer József főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet főigazgatója ugyancsak szólt az ünnepi eseményekre egybegyűltekhez. Tolmácsolta mindenekelőtt a rabbikar jókívánságait, majd utalt arra, hogy Debrecent a magyar zsidóság szent helyei között tartják számon. Szent hellyé avatták — tette hozzá — templomai, jesivái és gimnáziuma. A továbbiakban a deportálás tragédiáját ecsetelte, majd így folytatta: — Abban a szerencsében volt részem, hogy mint fiatalember a debreceni zsidó gimnáziumban 1945—1947-ben együtt taníthattam Grosz Ezrával, a héber nyelv szerelmesével, Gonda Lászlóval, a debreceni zsidóság történetének írójával, Kardos Pállal és Kardos Lászlóval, az irodalmárral. A magyar rabbikar tisztelettel gondol a múlt, és szeretettel a jelen Debrecenére, ahol a történeti változások közepette a gyülekezet hitéhez mindig hűséges maradt, tanításait terjesztette, vallását ápolta, meg nem tagadta. Szívből kívánunk erőt, egészséget, áldást. Legyen ez a hitközség továbbra is a hitnek, az emberszeretetnek, a zsidó tudásnak és az egyetemes kultúrának áldott, bővizű forrása — fejezte be beszédét a főrabbi. A jubileumi ünnepség dr. Schweitzer József ünnepi záróimájával ért véget. DEDIKÁLÁS Kövek a béke sírjára címmel megjelent Szántó T. Gábor újabb versgyűjteménye. Hogy miért Izraelről szólnak e versek, hadd idézzük a szerző sorait. Az Öböl-háború idején egy önkéntes csoport tagjaként Izraelben jártam. Mit kerestem a támadások közepette? Saját nyugalmamat, hogy a kettős kötődés „okmányára” hitelesítő pecsét égjen. Mert az ima olykor kevés. Az itt olvasható szonettkoszorú darabjai a rakéták árnyékában fogantak. Mert fegyverek között nem hallgathatnak a Múzsák. Ez az egyedüli esélyünk. A szerző június 3-án, hétfőn 17-től 18 óráig dedikálja könyvét a Vörösmarty téri Helikon sátornál.