Zsöllye, 2001 (2. évfolyam, 2-9. szám)
2001-11-01 / 8. szám
BÁSTI JULI, KÁRÁSZ ZÉNÓ, FLÓRIÁN ANTAL, DANYI JUDIT, KISS JENŐ, HEGEDŰS ZOLTÁN, SZOKOLAI PÉTER, LUX ÁDÁM és RÁTKAI ERZSÉBET LEJ PUSKÁS TAMÁS ...avagy a harpia megz.aboldz.dsa — magyarázza az alcím. A legsajátosabb szerelmi vígjáték: egyszerre erőszakos és komolytalan. Makrancos Katát betörik, mint egy lovat, mégsem ettünk könnyet érte, pedig a világ, amitől elzárta magát viselkedésével, egy jottányit sem érdemel többet szidalmasnál. Persze mégsem vehető ilyen SHAKESPEARE: A MAKRANCOS HÖLGY szigorúan, hiszen csak „tréfa” az egész, „gondot űző” színjátékról van szó. Puskás Tamás rendezésében az Előjáték tisztán és világosan különül el az előadásban eljátszott Makrancos Kata-történettől. Mindez megsegíti őt abban az elképzelésben, hogy Kata és Petruchio szerelmi románcát erősen stilizált, jelzett díszletfallal, karikírozó színészi játékkal láttassa. A füsttel, színes fényekkel hatásosra komponált bevezető részben — Ravasz Kristóf és a színészek találkozásakor — a nyitott színpad árnyékba vesző távlatai seregnyi embert rejtenek, míg az eljátszott vígjáték hátteréül naivan festett városkép gördül le, az alakok pedig szinte csak síkban közlekednek ki-be a színházi takarásból. A majdnem „egysíkúvá” váló polgárok kiszámítható, egymástól jól elkülöníthető szándékkal szólalnak meg: annak látszanak, akik. Puskás kifejezetten vásárira fogalmazta a játékot, igazodott Shakespeare vélt színházi hagyományához. Ezért nincs szükség egyéb díszletre, minden a kimondott szóval megsegített képzeletre és a színészi játékra, helyenként bravúrkodásra van bízva. A Katát és Petruchiót körülvevő figurák ebben a felfogásban (is) legfőbb funkciójukat abban találják meg, hogy keretbe foglalják a megtörésnek, a szerelem beteljesülésének folyamatát. Kata első pillanatban elkötelezi magát, a sok pojáca között mozdulatlan hegyként dörmögő Petruchio igazi ellenfél, vagyis megkérdőjelezhetetlen partnere lesz. Puskás Tamás erre az első közös pillanatra terheli az előadás építményét, amiben néha elhatalmasodik a töltelék, és elvékonyodik a lényeg. Shakespeare több időt hagy Katának és Petruchiónak házasságuk kemény harcában, Kata nem engedi olyan gyorsan magát, mint itt, ahol szerelmes lányként csak „játék” a megtörés folyamata. Kata dacossága találkozásuk után már nem a tagadás, hanem az igenlés küzdelme. Petruchio öntelt szélhámosként érkezik Páduába, és a hozományért indított színjáték szigorú, merev szereplője marad mindvégig, túllő a célon, észre sem veszi, hogy már rég kezessé tette feleségét. Kárász Zénó játékában Petruchio annyira beleszeret saját hatalmába, hogy még a végén sem méri fel, lazíthat, vége a szoborszerű törpeszállásnak. Alig érzékelhető, hogy ő is bejárta volna az utat. Pásti Juli hatája az elején szinte maszkulinná deformált vénkisasszony, aki joggal kelti a város „szörnye” érzetét. Büszke, megkérdőjelezhetetlen, nemcsak ereje, hanem esze miatt is. Egész egyszerűen kitűnik a többiek, a botladozó, frizurafejű komédiások közül. Nem ordenáré, pedig annak hallatszik, hanem megközelíthetetlen. A végén pedig nő és — főleg — helyét megtalált ember. Maga jut el idáig, egy személyben építi fel a biztonságot maga körül. Petruchio észre sem veszi a kincset, csak kérkedik vele szolgakutya férfitársai előtt. Katát nem Petruchio éhezteti ki (egyébként meg is rövidül ez a jelenet), hanem Kata már jóval találkozásuk előtt nélkülözött, egyedül volt, így nem Petruchio alárendeltje Kata, hanem saját boldogságának megtalálója. Mindez a kecskeméti színház előadásában pergő, néhol zabolátlan komédiaként jelenik meg. A féktelenség elsősorban a színészi megoldások rendezetlenségére vonatkozik: operettes, tapscsalogató ripacsériák keverednek az erőltetetten beállított poénvadászattal. Az előadás zenei világa zavaros és ötlettelen, méltatlanul eklektikus és idegen. Rátkai Erzsébet ruháiban — a tőle megszokott aprólékossággal — ötvöződik a mesés az elegánssal. Magyar Attila (Gurmio) megdolgozik azért, hogy maradandó humorral ajándékozza meg hálás közönségét. Puskás viszont nem veszi észre, hogy az utolsó néhány percben háromszor is — egyébként hibátlan — finálét épített fel, így a legvégén már olyan bizonytalanul hisz az ember a csendnek. A könnyed estével lekötelezett nézőben mégis talán mélyebb nyomot hagy Basti monológja a dacos lélekről, ami megzabolázta önmagát. VIDOVSZKY GYÖRGY KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ A szerelem ürügyén BÁSTI JULI MAGYAR ATTILA, KARÁSZ ZENO 4.