Somogyi Károly szerk.: Religio és Nevelés, 1848. 1. félév
29. szám
tásánál ; mik midőn abbahagyattak, az erkölcsökben a' fejlettség és vétkezési szabadosság felé mindenkor 's azonnal nagy változás történt."6) Midőn, a'canariai püspök,Romában létekor jelentené, miszerint neki megyei zsinatot tartani nem lehet, a' trienti zsinatról czimzett gyülekezet, 1720-dikban azt felelé neki, hogy ha már zsinatot tartani nem lehet, legalább küldöttek által igyekezzék maga körül papságát összegyűjteni. „Ez tudnillik szinte némi szinét viselné a' zsinatnak ; te pedig ebből csak a legnagyobb hasznot meritnéd : mert arról, a' mi megyédben történik, értesíttetnél,'s a' legtekintélyesebb férfiakkal, minőket kellene küldöttekül választani, tanácskozást tartván, az egyház' minden ügyei felöl czélszerűbben rendelkezhetnél." Mit tekintve, méltán panaszolkodhatott olly érzékenyen a' zsinatok' elhanyagolása miatt XIV. Benedek, említett munkája I. könyvének, 6-dik fejezetében írván (szavait, nagyobb suly végett, eredeti szövegben adjuk): „Nos vero quanquam non negemus, potuisse Tridentini decretum (de synodorum celebratione) contraria consvetudine non nihil emplliri et temperari, non idoircolamen approbamus effrenem istam licentiam, quam privati doctores sibi usurpant, illud pro libito, etiam contra expressa eiusdem verba , interpretandi et limitandi : neque illos excusamus episcopos, qui, cum nihil sit, quod eos impediat, ex sola socordia et negligentia synodum facere praetermittunt : eosque magis redarguimus, qui cum plures annos dioecesim gubernaverunt, ne de cogenda quidem synodo unquam cogilaverunt : hi enim, caeterique, qui ex mera incuria et inertia praefato Tridentini praecepto non parent, et sine ulla caussa synodum facere omittunt, meminisse deberent, se praeter reatum inobedientiae, poenam incurrere suspensionis ah officio, statutam in cap. ,Sicut olim4 de accusat. ,Quisquis autem hoc salutare statutum neglexerit a dimplere, asui executione officii susp en da tu r." (Vége köv.) D. Iskolai imádságról. I. „Nyugtalan szivünk, mig Istenben nem nyugszik." Ez egyházunk sz. tudorának, Ágostonnak, 's mindazoknak vallomása, kik hosszas tétovázás után, elvégre Istenhez tértek. Szivünk Istenért alkottatott; azért minden földi gyönyörök közt üres marad és elégedetlen ; egyedül Istenben lelheti nyugalmát. A' történet, sőt maguk az istentelenek is igazolják, miként sem földi javak' birtokában, sem állati kéjelgésben, sem a' bóditó földi dicsőség', vagy emberi bölcseség' légvárában, de a' csupán emberi erények' öntudatában sem találták föl megnyugvásukat. Ezt kizárólag csak azon teljes odaengedés szüli, mellyel Isten, és a' kit ő külde Jézus Krisztusnak szenteljük magunkat. Mint Stolberg ékesen rajzolja: ,Legyen bár, hogy lelkünk a' tenger' hullámainak szemléletében ringattassék, hogy a' folyammal lejtsen, és hullámról-hullámra simuljon hegyek és erdők' közepette; mélyedjen bár a' völgy' csergő forrásába ; úszkáljon a' hold' világa 's a' hajnal' bíborában; emelkedjék bár magas röptével a' menny' napsugárzatába ; lesse bár az anda csalogány' hangvegyületét, vagy benső füleivel a' legmagasb sphaerák' harmóniájában gyönyörködjék.... a' szem még sem elégiti ki magát ; 's a' fül jól nem lakik hallásával.' Nyugtalan szivünk, mig Istenben nem nyugszik. Szivünknek ezen, minden jó és balkörülményekbeni bizodalomteljes, vidám és serény fölemelkedését Istenhez, vallásos érzetnek nevezzük. Szépen irja a derék Stapf, hogy ezen érzet „egyszersmind szeretetteljes látogatás, melly által az Ur szivünkben megszáll; miszerint lássuk és tapasztaljuk, milly édes , hogy ez által irántai szerelmünk, 's minden bünteli gyermekded irtózásunk részint megjutalmaztassék, részint jövendő küzdelmekre erősittessék." A vallásos érzet lényegileg ugyan még nem képezi magát az erényt, sőt el is fajulhat, és babonás ábrándokká süllyedhet, azonban méltán nevezhető az mégis szivünk' legszebb virágának, mellyböl Istenhezi rendeltetésünk illatozik; 's ha ugy tekintjük, mint Isten' malasztjának közvetlen ajándékát, miszerint a' mulandók fölé emelkedve, magával a' legtisztább, örök szeretettel társalog- 6) Bullar, Romanum, Tom. 6. p. 35.