Horing Károly szerk.: Religio, 1876. 1. félév
49. szám
mok Istentöl jönnek, s ezen értelemben mondjuk a papságra való hivatást isteni választottságnak. De a hivatással ugy vagyunk, mint egy növénynyel , hogy ennek, pl. egy liliomnak csirája kikelhessen, s hogy kifejtse leveleit és szép virágait, bizonyos föltétek kivántatnak, melyeknek hiánya mindent elrontana. Kivántatik jó talaj, a napvilág, a hó, a harmat bizonyos mennyisége s kivántatik állandó gondtartás a liliom oltalmára mindaz ellen, ami szárát megtörhetné. Épen ugy áll a dolog a papi hivatással, amely hogy fejlődjék s gyümölcsöt hozzon, sok oldalú gondozást igényel, határozott vezéreltetést, bizonyos sz. légkört, mert különben ismét el kellene vesznie. A papnövelde a kiválasztott talaj, melybe az egyház fiai közül azokat ülteti, kik egykor szolgái akarnak lenni, s az ima társaságában a sz.áldozás képezi az éltető meleget s egyszersmint az üditő harmatot Jézus Kr. e drága ültetvényei számára. Én nem képzelhetek magamnak papnöveldét gyakori sz.áldozás nélkül, ép oly kevéssé, mint noviciatus vagy szerzetes társaságot. Kispap, ki nem vonzódnék az oltáriszentséghez, bajjal fog áldozárrá lenni, s elöljáró, ki a szentély növendékeire nézve a gyakori sz. áldozás fontos- sőt szükséges voltát föl nem fogná, kétségkivül tapasztalatlan kertész. Sz. Sulpitius papnöveldéi (b. e. Olier, az alapitó, P. sz. Vincze kortársa s barátja és sz. Sulpitiusról czimz. plébános volt Párisban ; a többiek fölött mindig kitűntek a sz. áldozáshoz való szeretetök által. Az öt éven át, melyet ott töltöttem, nap nem mult el, melyen a növendékek közül többen nem járultak volna a sz. titokhoz. Minden csötörtök- s vasárnapon körülbelöl mindnyájan áldoztak s azok száma, kik naponkint vagy majd naponkint áldoztak, nem vala csekély. A kispapnöveldékre nézve a szent áldozásról ugyanaz áll, ami a papnöveldékre nézve. Épen azon idő, melyet az ifjak itt töltenek, (a 12—20 évig) hozza a fejlődést s vele azon veszélyeket, amelyekben oly sokan elvesztik az ártatlanságot, s amelyek ellen azt mindenkinek minden erővel óvni kell ; ezen időben fejlődnek továbbá a jó vagy rosz szokások, s ekkor érik a gyermek férfivá. Kell, hogy a száldozás által Jézus legyen a vezér ezen annyira fontos, annyira döntő átmeneti években ; egyedül ő akadályozhatja meg a vihar közepett a hajó elsülyedését. Tapasztalásból beszélek : a kispapnövelde legalább is épen úgy szorul a gyakori áldozásra, mint a papnövelde; amabban czélja, óvni az eleséstől, emebben: segíteni a tökélyességre. Pedig miképen segíthetné tökélyességre azt, ki előbb az eséstől nem volt megóva ? Ismerek kispapnöveldét, mely egyike a legfontosabbaknak egész Francziaországban s amely vo hála az isteni eledel s ápolásnak, melyről épen szóltam, kitűnő gyümölcsöket hoz. E fiuk közt kevés van, még a legfiatalabb közt is, akik hetenkint legalább egyszer nem áldoznának , s néhányan, kik buzgóbbak, többször is áldoznak. A felsőbb osztályuaknál a hetenkint kétszeri, háromszori, négyszeri, egyeseknél a naponkinti áldozás teljes virágzásban van. Látni is ott jó és szívbeli istenességet, s mily katholikus ott a szellem, mily rendszeretet, mily erkölcsi tisztaság uralkodik az áldás e helyén! Átlépve a papnöveldébe ez ifjak már benső, az ott töltendő évekre csudálatosan elkészült lelkek. Vajha az Isten sok áldozárt nevelne egyháza számára a szorongattatás e napjain ilyen módon ! Áldozatokat, kik az igazi katholikus elvek szerint képezvék, az evangelium s az anyaszentegyház tiszta szellemében, s azon gyöngéd, bizalomteljes és tevékeny szeretetben az Úr iránt, amelyet azután maguk is — papi hivatásuknál fogva — minden lélekben uralomra segiteni kötelesek". * * Kiket e sorok illetnek, kérem gondolkozzanak felölök, s amit az isteni Sziv érdekének fognak ismerni, azt bátran és nyiltan a magukénak is vallják ! S most a legszentebb Sziv havában azonnal fogjanak érvényesítéséhez, kiki a maga körében, „quoniam Dominus retribuens est et septies tantum retribuet tibi" ; és : „Én pedig megígérem, hogy mindazok, kik megadják Szivemnek e tiszteletet, ezen isteni Sziv befolyása által a mennyei malasztok bőségével fognak elárasztatni." N. T. Lourdesi emlékeim. (Folytatás.) Alig, hogy néhány perczet a boltban töltöttünk, eljött mr. Artus, Fournier viceadmirál veje s felszólított, hogy nincs-e kedvünk Bernadette lakszobáját megnézni. Mi megköszöntük a figyelmet s követtük. A házhoz érve már az egész Fournier családot ott találtuk, mr. Artus kulcsot vett elé s kinyitá a kaput. E házban lakik Bernadette nővére, Mária, ki egy becsületes molnárhoz ment férjhez. Bernadette ritkán ír neki, s ha egy levél megérkezik tőle, az egész örömünnep a családban. Mint sz. ereklyéket őrzik azokat a leveleket, s bár sokszor előkelő zarándokok nem megvetendő összegeket ajánlottak Bernadette egyik vagy másik leveléért, mégsem adtak oda soha egyet sem ! Mi beléptünk az üres, meglehetősen sötét szobába, s