Breznay Béla szerk.: Religio, 1884. 2. félév
2. szám
RELIGIO mányzója, P. Némethi, én és társam hozott határozat szerint a clarissák templomába elmentünk; ott az apáczák gyóntató atyja, társával, a sz. ereklyéket, melyek a sekrestye ablakán át kiszolgáltattak, lassanként a főoltáron elhelyezték. Ekkor bőséges könnyek fakadtak szememben, s hálát adok ezen fenséges szűznek dicsőségeért, és az általam nyert kegyelemért, a mint csak birtam hálát rebegtem, és a sz. szűznek dicsőitését magamban buzgón ápoltam, saját, valamint társaimnak vétkeit Isten előtt bevallva, az ő érdemei által alázatosan bocsánatért esdve, magamat s rendemet, mely Magyarországban kihalt, ő általa hathatósan ajánlottam. Ezek után, hogy a szent ereklyéket behatóbban megszemléljem és tiszteljem, a tőlem kitelhető kegyelettel, reménynyel és örömmel telve, könnyektől átázva közeledtem. Megvolt a fő ; ezen abroncs volt, melyet Krisztina excellentiás és méltóságos asszony, Eszterházy Miklós excellentiás és méltóságos gróf és herczegnádornak legkedvesebb neje buzgalmával és fáradságával gyöngyökből készitett a következő felirattal: „CAPVT BEATAE MARGARITAE VIRGINIS, FILIAE BELAE QVARTI, REGIS HVNGARIAE." Megvolt a bordacsontokból igen sok, továbbá lábszárak, karok és más részek. Több rész azonban hiányzott, mivel azok, kiket egykoron ezen nagybecsű kincsnek őrzése illetett, vagy nem voltak kellő figyelemmel, vagy mivel a jogosultnál is túlságosan bőkezűek és adakozók voltak vele. A fej maga és a többi csontok vöröses fekete színnel bírnak. A ruházatból megvolt a scapuláré egészen, mely lefelé futva oldalvást hajlott. A tunicának néhány elég foszlányos része, továbbá fehér selyemszövet darabok, melyekről a gyóntató atya azt beszélte, miszerint régi hagyomány szerint ezek a cappanak nevezett köpönyeg részei, mely fekete szinű volt, de midőn abban a szűzi szent test eltemettetett, szinét változtatta és csodálatosan fehérré lett. Láttam továbbá a két ujjnyi széles övet, melylyel magát a szent szűz szabad testén övezte. Láttam a ciliciumnak részeit, kivált azt, mely háló alakra volt szőve, ugy szintén a fenyitő ostorok és vészszék némely részeit, melyekkel a szent szűz magát sanyargatni és verni szokta volt. Kimondhatatlan volt öröme, midőn ezen szent ereklyéket csókkal tisztelhettem, kivéve a csontokat, melyeket tiszteletből érinteni nem mertem. Menynyire elérzékenyültem könnyek között, tudja az Isten, ki mostan is, midőn ezeket irom, a szent emlékezett következtében azokat bőségesen adja. Óhajtottam, hogy ezen felettébb szent, s régóta legkiválóbb pátronámnak ereklyéiből valamit ajándékba nyerjek. Könyörögtem. Megtagadtatott. Ekkor mitsem késtem, elővettem ollómat, melyet készen tartottam és apró szeleteket a ciliciumból és tunikából lemetszettem és jámbor kapzsisággal magamhoz ragadtam, őrizvén azokat a legbecsesebb kincs gyanánt. Ezen elbeszélésünkből megérthető, miszerint téves, de nem roszhiszemben jegyeztetett fel némely tekintélyt érdemlő író által, hogy a szent szűznek teste Magyarország több helyére történt átszállítása után jelenleg Pozsonyban oly épségben nyugszik, mintha nem négy század előtt, hanem csak néhány év előtt lett volna letéve."1) (Folytatjuk). rendnek nyomdája felügyeletével töltötte. Meghalt Nagyszombatban 1644. jun. 1-én. Ferrariusnak, mint ezt maga több helyen megvallja, leginkább ő szolgáltatta az adatokat K. Margit és a dömés-rend történetéhez. Lásd bővebb életrajzát,adatok a Némethy családok genealógiájához. „Turul." II. köt. EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK. Budapest, julius 3. Trefort e excja pozsonyi beszéde. IV. — Az iskola és alapítványok kérdése után Trefort A. ő excja a házassági kérdést is érintette. Sokkal jobban és behatóbban foglalkoztunk mi már ezen és más helyen a házasság lelkiismeretlen saecularizácziójával, minthogy szükségesnek tartanák újból feleleveníteni elveinket, újból védelmére kelni a házasság szentségének. Mi a házasság saecularizáczióját, bármily alakban és bármily ürügy alatt, sokkal nagyobb résznak tartjuk a társadalomra nézve, mint hogy ama legnagyobbrészt képzelt, sokszor nagyított vagy a lakosság egy minimumára redukált állítólagos szükségessége miatt, tehát ezen kétségkívül kisebb rész miatt ama nagyobbat vagy kivánnak, vagy helyeselnek. Elveken rést ütni mindig nagyon veszélyes. Leginkább pedig akkor, midőn ezen elvek a lét legszükségesebb postulátumaira vonatkoznak. Amit Trefort ő excja a mérsékelt ellenzék magatartására vonatkozólag a házassági vitákban mondott, az tagadhatatlanul igaz. Valóban akadtak férfiak a mérsékelt ellenzék padjain, kik a kormánypárt legliberálisabb szónokaival versenyeztek, ezeket valóban „túlliczitálni" akarták. Lehettek, sőt nagyon hisszük, hogy voltak a mérsékelt ellenzék részén is oly férfiak, kik nemcsak a „túlliczitáló" liberalismust nem helyeselték, de egyenesen rászalták, csakhogy az is igaz, hogy ezen álláspont legalább a házassági viták alkalmából nem igen jutott el !) Ferrarius 327. kk. 11. •13