Breznay Béla szerk.: Religio, 1885. 1. félév
29. szám
226 RELIGIO. S noha a kereszténység első hirdetői egyszerű emberek voltak, s legalább legnagyobbrészt nélkülözték az úgynevezett tudományos műveltséget, nincs az a legrejtettebb kérdés, melyre, míg a bölcsek azokat illetőleg éppen nem tudtak eligazodni, a kereszténység a legvilágosabb feleletet meg ne adná. Igazságai oly egyszerűek, s mégis oly fönségesek; nem látszik ki belőlök tudományos rendszer, s mégis oly benső kapcsolatos erővel birnak, hogy ha belőlök egyet megengedünk, kénytelenek vagyunk az egész tant elfogadni. S ha tartalmaznak is dogmákat, melyek felülmúlják gyarló értelmünket, előbb oly érvekkel győzik be elménk előtt az összes keresztény tan hitelességét, hogy, ha következetesek akarunk maradni, szíves örömest elhiszszük azon, értelmünket túlhaladó dogmákat is; mert belátjuk, hogy isteni religio mysteriumok nélkül nem is lenne isteni religio. Hiszen mire való lenne a kinyilatkoztatás, amely csak azt ölelné fel, mit úgyis ismerünk értelmünknél fogva ? Hogy magát az Istent, „kit a bölcs lángesze fel nem ér"1) jobban ismerjük, hogy mi az embernek természetfölötti rendeltetése, s az ahoz segítő eszközök, — hogy mi az oka, alapja a jó és rész egymással való küzdelmének mibennünk; — mi módon lehet e bajon segíteni, bűneinkért az Istent kiengesztelni: mindezek oly kérdések, melyeket a magára hagyatott emberi értelem soha meg nem oldhatott volna. Szükséges tehát ezekre nézve a kinyilatkoztatás (revelatio materialis), szükségesek a mysteriumok."') És ezt a kereszténységet merészlik némelyek a haladás elnyomójának nevezni, a tudományos fejlődés akadályozója gyanánt ócsárolni! Vájjon a keresztény vallás melyik tana viseltetik ellenséges indulattal a tudományok iránt? A katholika egyháznak melyik határozata? A szentírásnak vagy szent hagyományoknak melyik passusa ? Ezt kimutatni még akkor sem tudnák, ha valamivel kevésbbé lennének is fölületesek minden állításaikban. Mi az ellenkezőket igen könnyen kimutatjuk. Ha a szentírás itt-ott gáncsolja e világ bölcseségét,1) a szövegből igen világosan kitűnik, hogy éppen nem a tudományt, a tanultságot kárhoztatja, hanem a fenhéjázó álbölcseknek, hamis szónokoknak balga, hit, öntetsző tudomány-szenvelgését, szemben a keresztény hi fönséges, önmagukban meggyőző, keresett szónoki fogásokra nem szoruló igazságaival. Igen sok helyütt egész határozottsággal magasztalja a tudományt. „Ha szívedbe száll a bölcseség és a tudomány lelkednek tetszeni fog, a jótanács megőriz téged, és az okosság megtart téged."2) „Ne szűnj meg, fiam, a tanítást hallgatni, és ne légy járatlan a tudomány beszédeiben."3) Vagy a prófétáknál: „Mivel te megveted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papságban ne szolgálj nekem."4) — és még akárhány helyen. 5- 7.) . Ámde, habár a hit fölötte is van az észnek, a hit és ész közt valódi ellentét még sem létezhetik soha ; mivel ugyanazon Isten adta az ész világát az embernek, ki a titkokat kinyilatkoztatja és a hitet szívünkbe önti, Isten pedig önmagát meg nem tagadhatja, sem az igazság az igazsággal nem ellenkezhetik .... De nemcsak hogy az ész és hit soha egymással nem ellenkezhetnek, még inkább kölcsönösen segítik is egymást, olyképen, hogy a józan ész bebizonyítja a hit alapjait, s ez által megvilágosítva, az isteni tudományok művelését előmozdítja : a hit ellenben az észt megszabadítja s védi a tévelyektöl, és sokféle ismerettel gazdagítja." (Constit. dosm. ss. Conc. Vat. c. IV.) *) Berzsenyi. Fohászkodás. 3) A vatikáni sz. zsinat oly meggyőző világossággal állitja elénk a kereszténység e tanát, hogy nem tagadhatjuk meg magunktól idevonatkozó szavait idézni : A IV. fejezetben (de fide et ratione) ekkép szól : „Az ismeretnek nemcsak kútfőre, hanem tárgyra nézve is két különböző osztálya van : kútfőre nézve ugyan, mert az egyik ismeret természetes észen, a másik pedig isteni hiten alapszik ; tárgyra nézve pedig, mert azokon kívül, miket a természetes ész fölfoghat, Istenben elrejtett olyatén titkokat is kell hinnünk, melyek egyedül isteni kinyilatkoztatás után jöhetnek tudomásunkra. Miért is az apostol, kinek tanúsága szerint a pogányok Istent az ő munkáiból megismerték, ama malaszt és igazságról szólván, mely Krisztus Jézus által lett, (Jan. 1. 17.) igy nyilatkozik : ,Hirdetjük az Isten titokteljes, elrejtett bölcseségét, melyet isten a világ kezdetétől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre, melyet senki e világ fejedelmei közöl nem ismert meg ; nekünk pedig kijelentette Isten az ő Lelke által, mert a Lélek átvizsgál mindent m még az Isten mélységes titkait is." (I. Kor. 2. 7—9.) És maga az Egyszülött hálákat ad Atyjának, mivel elretté ezeket a bölcsektől és okosoktól, és kijelenté a kisdedeknek. (Máté 11. 25.) S a hit által megvilágosított ész ugyan, ha gondosan, ájtatosan és józanul kutat, Isten segélyével ugy a természetes ismeretek hasonszerűsége, valamint maguk a titkoknak egymás közti, és az ember végczéljával való összefüggésük alapján a hittitkok némi és pedig nem kis mértékben előnyös értelmére jut , mindamellett azonban soha sem lesz képes azokba annyira behatni, mint behat azon igazságokba, melyek az ő saját tárgyát képezik. Az isteni titok ugyanis már természetüknél fogva annyira felülmúlják a teremtett értelmet, hogy még a kinyilatkoztatás és hit mellett is magának ezen hitnek fátyolába leplezve s mintegy némi homályba burkolva maradnak mindaddig, mig a halandó testben távol járunk az Úrtól, mert hit által járunk, és nem a szem látásával. (II. Kor. ') P. o. a Korinthiakhoz irt I. levél első fejezeteiben. ') Péld. 2. 10, 11. ;1) U. o. 19. 27. 4) Ozeás 4. 6.