Breznay Béla szerk.: Religio, 1893. 1. félév
30. szám
RELIGIO. 245 mnit az a rendkívüli rokonszenv, amelylyel a primás iránt az egész ország lakossága s elsősorban maga a főváros viseltetik. A merénylő exaltált, beszuálló, ideges ember, akinek aligha van fogalma arról, hogy mit akart tenni, s hogy minő nagy, általános szeretetet és rokonszenvet idézett annak fejére, — gyűlöletessé tévén igy a saját nevét örökre, — a kinek a megrontására tört, s a kit ezentúl csak még jobban fog tisztelni, becsülni és szeretni minden magyar ember. Az alatt a rövid idő alatt, a mióta Vaszary Kolos elfoglalta Magyarország egyházfejedelmi székét, sokat még nem tehetett; de amit tett, az az egyetlen szónoklat a király megkoronáztatása jubileumán, olyan volt mint egy nagy kijelentés. Az igazi tiszta, nemes, bölcs, bátor hazafiságnak olyan megnyilatkozása volt az, hogy egyszerre megnyerte vele az egész ország szivét, mely most még fokozódottabb tisztelettel és szeretettel csügg az ő nemes, s bár bíboros, mégis olyan egyszerű, igénytelen alakján. S amint most már tudjuk, a merényletet önmaga ellen még nem is idézte elő valami ideg, kegyetlenül igazságos cselekedete, mert a tolvaj pinczemestert a kiből a merénylő visszataszító alakja lett, — nem csukatta a börtönbe, a hol méltó helye lett volna; még csak el sem kergette szolgálatából, a mit pedig mindenki természetesnek talált volna; sőt meghagyta régi állásában, fizetése, javadalmai élvezetében, mert tekintettel volt családjára, apró, értetlen gyermekeire, akik még ma is az ő esztergomi palotájában laknak , hanem csupán egy ellenőrt adott melléje, hogy vigyázzanak a pinczemesternek a lopásra hajlandó körmeire. S ezért ez a nyomorult gyilkos merényletet mert intézni a kegyes egyházfejedelem ellen ! Isten elháríta róla a csapást, s megóvott minket egy nagy fájdalomtól." A „Bud. Hírlap* : „A magyar történetben példátlan eset: egy elvetemült ember ma déltájt éles késsel rohant az ország főpapjára, hogy leszúrja. Ha a primás titkárja, Kohl Medárd, testével nem fedezi. — Vaszary Kolos bíboros herczegérsek halva van. Így is vér folyt: a merénylő öt sebet ejtett a primás megmentőjén. Óriási a megdöbbenés izgalma fővárosszerte ; holnap megtudja ezt egész Magyarország. S általános lesz a részvét ; minden osztályban, néprétegben áldani fogják a gondviselő véletlent, mely oltalmazni segített e tiszta életű, bölcs és hazafias főpapot, megtartani melegen érző nemes szivét, melytől a gazság őrülete mindannyiunkat megrabolni akart. A sors irónia szeszélye gondolhat csak ki ily ellentéteket, milyen e merényletben szemünk elé áll. A tettest — saját bevallása szerint — halálos boszúvágy vezérelte az aggastyánhoz, ki soha nem vétett senkinek, — megtorolni akart képzelt kegyetlenséget rajta, kinek alamizsnáiból élt hónapok óta már, — vérszomjas szeme szívtelen önzőnek látta őt, ki a jótékonyságban a pazarlásig bőkezű, a zajtalan és névtelen jótéteményekben mester, saját igényei számára pedig nem több ma sem egyszerű, áhítatos szerzetesnél. Ha templom kövét kiontott vér szentségteleniti meg, kapuit bezárják s az Ur házát újra föl kell szentelni. Egy szent életű pap teste ilyen templom. A talárja vértezi, a tiszteletlenség közeledését is tiltva tőle. Prímásunk e talár oltalmában bizva, bocsát kihallgatásra maga elé boldogot, boldogtalant; a gyilkos igy férhetett hozzá könnyű szerrel. De bár a kés pengéje alól megmenekült, szive mélyén nagy keserűséget érezhetett az életveszedelem láttára, melyre a leggonoszabb emberi szenvedély: a boszu épp őt, az összes magyar prímások közül egyedül őt nézte ki, és ájultan hunyta be szemét, ahogy a megsértett templom kapui bezáródnak. A magyar nemzet igaz részvéte s áldása lesz az ő templomszentelője, a magyar nemzeté, mely a trón előtt elmondott bátor szavaiért megszerette, erős meggyőződéseiért becsülni tudja s egyszerű, jótékony magánéletét pietással látja." A „P. Napló": „Isten megoltalmazta a primást a gyilkostól. A Gondviselés őrizte meg Magyarország főpapjának életét. Nem volt szabad sikerülni a gonosztevő merényletének, ki a primás szívébe akarta döfni kését, mert az Urnák látható kegye csodálatosan őrködik hű szolgája felett, hogy még nagy dolgokra legyen hivatva. Istent ezért hála illeti. A fővárosban és az országban általános megdöbbenést és részvétet kelt a Vaszary herczegprímás ellen elkövetett merénylet hire. Csodás megmenekülése nagy örömet okoz. Mindenki siet feléje, kifejezni iránta tiszteletteljes érzelmeit, hogy ezáltal lelki fájdalma és felháborodása enyhittessék. S midőn igy nagy a közszeretetnek nyilvánulása, s még bensőbbé válik a merénylet veszélye következtében a kitűnő emberhez való ragaszkodás, a lelkesedésbe az aggodalom érzése vegyül, a derék fiatal szerzetes sorsa és élete felett, ki bátor önfeláldozással ura életének megmentője leve. Rettenetes volna, ha sebei be nem gyógyulnának, ha Kohl Medárd ura mellől elhivatnék. Egy atya gyermekét vesztené benne — a primás. Ha van a sötét gonoszság bűntettében a lélekre megnyugtató, ugy ez a magasztos erény képe, melyről a fiatal szerzetes-titkár Kohl Medárd vértanú-bizonyságot tett. Kötelességét hívebben s a szeretet vitézségével teljesíteni senkinek nem adatott. Ily ragyogó példák az embert nemesnek tüntetik fel az elvetemültség sötétsége mellett. Nagy szerencse, hogy a herczegprímásnak az ijedtségen és bánaton kívül nem esett baja. Reméljük, hogy e bánat fokozódni nem fog. Enyhülést élő hite adhat lelkének, és az embereknek szeretete, honfitársainak hódoló tisztelete adjanak új életörömre szivének írt és lendületet." Esztergom, ápril 11. Majer István fővikárius pásztorlevele a hálaadó isteni tisztelet tartása iránt, abból az alkalomból, hogy az Isten a bibornok-hgprimás életét halálos veszedelemben megőrizte .