Breznay Béla szerk.: Religio, 1894. 1. félév
34. szám
292 RELIGIO. nyeivel számolni akaró léleké, mely a társulat jelen szervezetében és viszonyaiban egykönnyen megnyugodni nem tud. Bizonyság erre az a folyton eleven érzés és törekvés, mely a társulat intéző köreiben a legutóbbi jelentésem során is jelzett „desideriumok" valósítására irányul. A teljes jóakarattal fölkarolt eszméket és terveket nem sokkal vihettük ugyan előbbre ; desideriumok azok ma is. De — amellett, hogy utóbbi éveink közéletének története sokat magyaráz — éppen az a folytonos haladás, melyről társulatunk jelen viszonyai között is meggyőződhettünk, arra vall, hogy azok a desideriumok egy egységes, életrevaló szervezetben élnek, és az ilyen szervezettől a természetének megfelelő fejlődést és alakulást bizton várhatjuk. Megköszönve a m. t. nagygyűlés kegyes türelmét, tisztelettel kérem, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék. VEGYESEK. *** Jelek az égen és nyilatkozatok a földön. A hajdan oly szép, oly önérzetes, oly nagy „magyar egyház", mely egykor magasztos hivatást érzett magában a még büszkébb gallikán egyháznak is antikatholikus deklarácziója miatt testvéri megfeddésére, a 19-ik század végén nagy megpróbáltatások, nagy elhagyatottság és megalázások tisztító tüze felé indult. Az apostoli királyság, a »magyar egyház" legerősebb oszlopa és büszkesége, az alkotmányosdit játszó politikai párturalom bábjátékává sülyedt alá. Az „uralkodó" egyházból sanyargatott, üldözött egyház leve. A szent István óta államvallásul tisztelt katholikus vallás, mely 1848-ban a „bevett" vallások kategóriájába szoríttatott vissza, kezd, egyház és állam elválasztásának czimén, a magyar államból kidobott, legszentebb igazságaiban és jogaiban megtiprott vallás lenni. Az állami hatalom által nemcsak magára kezd hagyatva lenni, hanem míg egyfelől régi államvallásias kötelékek által szolgaságban tartatik, az alatt másfelől új, vallástalan állami intézkedések által léte kerül fenyegetett állapotba. Mármár csaknem ránk illenek Jeremiás prófétának Jeruzsálem pusztulása fölött zengett panaszai, keservei: „Quomodo sedet sola civitas plena populo : facta est quasi vidua domina gentium : princeps provinciarum facta est sub tributo". Az elhagyatottságnak, egy hosszu-hosszu múlt megszakadásának érzete, s a baljóslatú jövő események pusztításainak sejtelme, sajátságos módon és hangon nyilatkozik meg legilletékesebb vezéreink ajkain. A bíboros hyprimás szent István-társulati remek beszéde egy korszakos jelentőségű felkiáltásban kulminál, abban, hogyalkonyodik". „Reánk nézve, úgymond, nemcsak a század, hanem ezredéves multunk alkonya is közelegy. Sóhajtsunk fel.": „Mane nobiscum Domine, quoniam advesperascit!" Eger érsekének hazafiasságtól lángoló lelke, látva mily féktelen szenvedélylyel, mondhatni állatias, öntudatlan élvezettel marczangolják a „honfitársak" az államalkotó katholikus vallást, s mintegy maga-magán érezve a honfitársi fogak harapásait, keserves fájdalommal „kíméletért" kiált a főrendek előtt az ezeréves valláserkölcsi múltat kegyetlen szenvedélylyel megtipró erőszakhoz. Már csaknem beteljesedett tehát rajtunk a prófétának Jeruzsálem pusztulásáról szóló mondása teljesen: „Et egressus est a filiatión omnis decor ejus: facti sunt principes ejus velut arietes, non invenientes pascua, et abierunt absque fortitudine ante faciem subsequentis." Hála Istennek, ennyire még nem jutottunk. Magyarország hgprimásának nyakán az „alkonyodás" nem azt jelenti, hogy örök és fog következni, hanem a most lealkonyodó nap új felkelését hirdeti. És Eger érseke nem az örökkévalóság isteni igéretét biró egyházat félti a testvéri marczangolás következményeitől, hanem az örökkévalóság isteni ígéretét nem biró s törvényeivel Isten akarata ellen forduló magyar haza sorsát. A kath. egyház uj napjának, uj korszakának, küzdelmes, de végeredményében bizonyára dicsőséges ragyogását hirdetik előre dr Steiner Fülöp sz.-fehérvári püspöknek a főrendiház hármas bizottsága előtt tegnap tett kijelentései, melyek a „magyar egyház" történetében új korszakot jelentenek : az állami szolgaságból való kiemelkedés küzdelmének korszakát. Székesfehérvár lánglelkű tudós püspöke kimondotta, hogy a katholikus püspökök a polgári házasságot, ha törvényerőre emelnék is, nem fogják elismerni és e törvény előtt meghajolni nem fognak. Ez a kath. egyház szava, ez az Isten tanítása, „Oportet Deo magis obedire quam hominibus". Az emberi törvényeket, ha Isten törvényével összeütköznek, legfölebb tűrni lehet ; de megtartani, előttük meghódolni nem szabad ! — A német birodalmi gyűlés Berlinben f. hó 16-án nevezetes határozatot hozott. Harmadik olvasásban elfogadta a jezsuitákat kitiltó törvény eltörlését. Hja a német katholikusok nem csak szóval és holt betűkkel harczolnak, hanem szavazatokkal is, mert ők beállítanak minden választáskor 100 országos képviselőt a reichstagba, így aztán minden kisebbségük daczára megtörhetetlen állhatatosságuk által végre is érvényre juttatják jogaikat. — Egyházmegyei hirek. Dulánszky Nándor pécsi püspök ur f. é. ápril 16-iki kelettel Pozsgay József kanonokot, püspöki titkárt, irodaigazgatóvá és oldalkanonokká; Ujváry Miklós szentszéki jegyzőt püsp. titkárrá ; dr Hánny Ferencz püsp. irattárnokot és szertartót szentszéki jegyzővé nevezte ki. Spies János apát-kanonok székesegyházi plébánossá ; Liebbald Lajos paksi segédlelkész pedig paksi adminisztrátornak neveztetett ki. — A főrendek mérkőzése a polgári házasság ügyében, mely Magyarország elkereszténytelenedésének „törvényes" megindulását jelenti, megtörtént a főrendiház hármas bizottságában, tegnap és tegnapelőtt. Két napi vita után vagy 35 tag a polgári házasságról szóló javaslat mellett nyilatkozott, ellene csak 15 tag foglalt állást. Ezt a nagy többségét a polgári házasság ügyében fáradozó főrendeknek az okozta, hogy a bizottság tagjai közül majdnem 20 tag távolléte által vélt „szolgálatot tenni — a hazának." Ha a „plénum" is beadja a derekát a zsidószabadkőműves agitácziónak, az örökléses főrendek — történetében gyökerező jogukkal elmehetnek csücsülni. Magyarország alkotmányában fölöslegessé tették önmagukat ! Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Breznay Béla, hittudor, k. m. tud. egyetemi ny. r. tanár, Budapest, 1894 Nagy Sándor könyvnyomdájából. (Papnő /elde-utcza 8. sz.)