Breznay Béla szerk.: Religio, 1899. 2. félév
44. szám
3524 RELIGIO. lotta be a kultuszminiszternek, hogy „fegyelmünk a carcert nem ismeri." 2) A katholikus egyháznak mindenkor vezérelvei közé tartozott a szeretetet irgalmas cselekedetekben érvényre juttatni. Ettől vezérelve a népnevelés gyermekének tekintette intézetünket is és annak föllendítésére nem késett a szegénység könnyeit letörölni. 1842—1849-ig, tehát hét év alatt az intézet összesen 328 tanítványa közül 194-nek tette lehetővé tanulányainak gondtalan elvégzését, s e hét esztendő alatt 25.488 v. forintot osztott ki segélyezés czimén, nem számítva a főkáptalan tagjainak magán áldozatkészségét, kik rendszerint több-több növendéket vagy ellátásban, vagy állandó pénzsegélyben részesítettek. A primás és főkáptalannak az intézet iránt tanúsított érdeklődése emelte egyúttal annak nimbusát. Az érdeklődésben és ügybuzgalomban maga Kopácsy prímás járt elő jó példával. Meglátogatta évenként többször az intézetet, vezette akárhányszor a vizsgálatokat, buzdított szóval az ajándékokkal. Példája természetesen vonzott, és a tanítóképző iránt való érdeklődés futó áramként terjedt szét a főkáptalan tagjaira és társadalmi előkelőségeinkre. És aki oly atyai lelkülettel tekintett a képzőintézetre mint Kopácsy, az gondviselésszerű előrelátással érezte, hogy addig egy intézet se fejlődhetik reális és maradandó alapon, míg annak illő otthona, biztosított alapítványa nincs. De midőn ezen szándékának megvalósításához akart fogni, a szomorú halál, az intézet fejlődésének végtelen kárára, kiszólította őt az élők sorából. Kopácsy prímás halála szerencsére nem hozott az intézetre válságot. Hogy működését folytathassa, a tanári kar lépett érdekében síkra. 1847. október 12-én felterjesztést intézett a királyi kamarához, melyben a boldogult primás által megállapított fizetések és egyéb járulékok kiszolgáltatását kérte. Az időközben beállott 1848-as fordulat következtében a kir. kamara joghatósága az uj pénzügyminisztériumra ment át, s a tanári kar kérelmére a kedvező feleletet már az új minisztérium intézte el. Az 1848. május 29-én kelt miniszteri leirat az érseki uradalmi főpénztár által folyósította a boldogult érsek által utalványozott kiadásokat, névszerint : a tanárok fizetését, a 13 növendék segélypénzét, az iskolai lakbért, a fűtési, tisztogatási és írószer költségeket. Ezen elvi jelentőségű leirat következőképen hangzott: „1259. P. M./109. G. E. Az esztergomi mesterképző-intézet két tanárának, néhai Kopácsy József Országos Primás és Esztergomi Érsek által utalványozott fizetményei, nemkülönben a 13 növendéknek megadott élelmezési pénze, továbbá az utalványozott iskolai lakbér, fűtés és tisztogatás, valamint az írószerek költségei az Érseki szék ürülte idejére is folytatólag engedélyeztetnek. Miről is folyamodók oly hozzáadással tudósíttatnak, hogy az érintett illetmények az Esztergomi uradalmi Főpénztárnál mai nap utalványozhattak, a kért fizetési szaporításnak helye nem lévén. Budán május 19-én, 1848. A pénzügyi Miniszter meghagyásából az álladalmi javak osztályigazgatója Ilkey Sándor m. k." Sőt a pénzügyminiszter a tanári kar egy ujabbfolyamodványára a két rendes tanárnak egyenkint 300 — 300 v. forint lakbér, 4 öl fát, tanszerekre 300 v. forintot folyósított ugyancsak az érseki uradalmi főpénztár terhére. E többlet folytán az intézet fentartásának összes költségei az uradalmi számadások kimutatása révén a főkáptalan által adott összeggel együtt 1848-ban kitettek 7240 v. forintot és 14 öl fát. A minisztériumnak az intézet fentartása iránt tett határozata megfelelt Kopácsy prímás intencziójának, aki épen az intézet könnyebb biztosítása érdekében annak fentartását nem a mindenkori érsek, hanem az érsekség terhére kívánta írni. Világító praecedens volt e határozat a széküresedés esetében beállható bizonytalanságban, rámutatott egyúttal azon, nézetünk szerint is leghelyesebb, biztos alapra, melyre az egyházmegye tanügyi érdekét összpontosító ilyen intézményt építeni lehet. Hiba csak annyiban követtetett el, hogy az ügy ily alakú rendezéséhez a legfőbb kegyúr beleegyezése már akkor nem kéretett ki s így annak állandó jellegű, törvényes keretben mozgó hatályossága nem volt. Ha ez akkor megoldást nyer, ma nem kellene vitatkozni s gondolkodni a fölött, hogy ki tulajdonképen az intézet fentartója. Világos és szükségszerű, hogy ilyen, az egyházmegye tanügyi szükségletét fedező intézet fentartásának állandó jellegűvé való tétele vagy örökös alapítványnyal, vagy az érseki javadalom tehére való beruházással oldható meg. Az ily módon biztosított intézet az 1848— 49-es mozgalmak idején is fennállott, mégpedig 54 növendékkel. A kegyelet és a hazafias kötelesség a veszély idején hullámzásba hozta ifjaink lelkületét és sokan állottak a helyi nemzetőrség közé, hogy a "bennök égő tűz szövétneket gyújtson a későbbi nemzedék szivében is. Sőt többen szűknek találták az intézet falait, hová a fegyverek zaja behangzott. Kivonta a haza őket, követték tehát annak harczra hivó szózatát és Balog János, Cserne Ferencz, Földváry Imre stb. beállottak a honvédek közé.3) A szabadságharcz leverése intézetünkre is végveszélyt jelentett. A megtorló szomorú politikai rendszer, mely ezután Magyarországra nehezedett, minden hazafias kulturális intézményben ellenséget látott és mindent az „összbirodalmi" elvek szerint alakított át. A nemzet karja lehanyatlott, ereje vonaglott és senki se mert a mult intézményeinek szószólójává lenni. (Folytatjuk.) EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK. Budapest, nov. 23. Mi okozza a katholikus népnevelésügy országos pangását? — Erre a kérdésre egy kézzelfogható példa, a trencsénvármegyei katholikus népiskolaügy — bemutatásával felel meg a „Ny. Sz."-ben Czeizel György. Fejtegetése közfigyelemre méltó, mert másutt is hasonlók az állapotok. Halljuk a világot gyújtó czikk adatait, tényeit, következtetéseit, és végül feleletét a fenti kérdésre. Az utóbbi időben, úgymond, többet foglalkoznak velük, t. i. a trencsénvármegyei népiskolákkal. Jele annak. 2) Az intézet 1896-iki ruillennáris értesítője. 32. 3) Primási levéltár : Acta Josephi Kopácsy, Cath. 42.