Dudek János szerk.: Religio, 1908.
10. szám
10. szám. RELIGIO Deuteronomiumhoz, az már a legrégibb értelmezők véleményeiből világos. Még kevésbé lehet összeegyeztetni e hipotézist Krisztus és az apostolok tanúbizonyságával, akik az egész Deuteronomiumot Mózesnek tulajdonították és törvényeit, mint Mózes törvényeit, idézték és tartották meg; már pedig ha Hummelauer hipotézise helyes, akkor sem Krisztus, sem apostolai tévedhetetlenek nem voltak, amit állítani nem szabad. Takács Guidó: A párbér jogi természetéhez. (vm.) Szintúgy nem bizonyítja ezt Timon harmadik érve sem, hogy t. i. a személyes tizedet, mely szerinte egykor a párbért helyettesítette, hasonlóképen csak a nős férfiaktól követelték. Erre nézve már Kováts Gyula megjegyezte, hogy az úrbéri szolgáltatások is nem egyszer a házas állapotban élő jobbágyoktól követeltettek s azért mégsem juthat senkinek eszébe ezeket személyi és nem dologi tehernek tekinteni. Pl. a mikor ilyet olvasunk egy 1582. évi urbáriumban: «ad festum Nativitatis Domini singulus colonus uxoratus, sive sit integrae aut dimidiae sessionis colonis, tamen dat domino terrestri avenae cubulum iinim et gallinam singulam». Itt a szolgáltatás a birtokláson kívül még bizonyos személyi állapottól is függ, ami azonban a teher dologi voltát azért meg nem szünteti. Az a körülmény, hogy a párbért a házas állapotban élőktől követelik meg, magában véve még nem jelent egyebet, mint annak megállapítását, hogy mikor kezdődik valakire nézve a szolgáltatás kötelezettsége. Miután ugyanis a parbér bizonyos termesztmények szolgáltatásában áll, természetes, hogy ennek teljesíthetősége vagyoni önállóságot, rendelkezési jogot tételez fel. Azt pedig szükségtelen mondani, hogy a földmívelő népnél e kettő rendszerint összeesik. Abból tehát, hogy a párbért házas emberek kötelesek fizetni, még nem lehet arra következtetni, hogy minden házas ember tartozik ezt fizetni. Sem pedig arra, hogy a párbérkötelezettség csakis a házas embereket terhelheti. Amint nem lehet azt állítani, hogy a házasság magában véve, minden esetben, párbérkötelezettséggel jár, úgy azt sem lehet mondani, hogy a párbérnek, mert bizonyos körülmények közt házas emberek fizetik, okvetlenül személyi természetű szolgáltatásnak kell lennie. Mert van ugyan számos egyházlátogatási jegyzőkönyv, ha az 1322. évi elefánti oklevéltől eltekintünk is, amelyben oly szavakkal van a párbér megállapítva, amelyek tisztán személyi természetű kötelezettséget jelentenek, de épen oly nagy, ha nem nagyobb számmal találunk az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben följegyzéseket, amelyek viszont dologi tehernek jelzik e szolgáltatást. Timon ugyan azt mondja, hogy a visitatiókban használni szokott ezen kitételek : «singulis sessionibus», «a qualiber sessione», mindig egy értelemben veendők ezekkel «singuli sessionati», «singuli coloni», ezek pedig nem úgy értendők és fordítandók, hogy «minden egyes telkes» vagy «minden egyes jobbágy», hanem mindig alattomban értendő: «házasságban élő» «házas», mely azonban, mint magától érthető dolog, a visitatióból elmaradt. Azonban jogi kérdésekben nem lehet helye ily önkényes magyarázatoknak. Ha a visitatió «a qualiber sessione»-t mond, akkor nekünk nincs jogunk felcserélni ezt egy más szóval, melynek más a jelentése, sem megtoldani olyasmivel, amit a visitatió nem mond. Egyébiránt, hogy Timon mily tévesen határozta meg a párbér alanyát és jogi természetét és hogy mennyire tévedett, midőn azt írta könyvében, hogy azt a szoros kapcsolatot, mely egykor a női állapot és a párbér közt fennállott, a párbér vagyonszerinti felosztása — mely az oblaziók kötelezővé válása után következett volna be — lassankint meglazította és természetszerűleg maga után vonta a felfogást, hogy a párbér nem a személyhez, hanem dologhoz kötött teher (215. 1.), azt még az elmondottaknál is sokkal jobban igazolja az a körülmény, hogy már a középkorban is épen úgy szerepel a dologi párbér, mint akárcsak ma. Ismerünk pl. egy a XV. század elejéről származó oklevelet, amelyben a következő szavakat olvassuk : «singulisiospitum et jobagionum, singulis annis, de qualibet domo, plebano — unum cubulum siliginis — administrabunt”.» Az oklevél, mint alább látni fogjuk, egy peres ügyet befejező egyezséget foglal magában, pontosan és gondosan megszerkesztve és felsorolva azokat a feltételeket, a melyek alatt a felek az ügyet befejezték s a melyekre magukat kölcsönösen kötelezték. Amit tehát az oklevél írója a szövegbe fölvett, az nem volt olyan valami, ami akkor, abban a pillanatban, amikor e szavakat leírta, pattant ki az ő agyából, hanem annak előbb, többek részéről is, alapos megfontolás tárgyát kellett képeznie. Az egyezkedő felek és azok, akik a köztük létrehozandó egyezség megállapításán fáradoztak, nagyon jól tudták, hogy nem megy egyre, azt iratják-e az oklevélbe, hogy «quilibet jobagio conjugatus» tartozik a szolgáltatást teljesíteni, vagy pedig «singuli jobagionum, de qualibet domo». Ha tehát mégis ez az utóbbi kifejezés került a szövegbe, akkor ezt akarták és nem egyebet. Ámde ez esetben bizonyára sem azt nem lehet ! A párbér jogi természete. 18. 1. 2 Gróf Károlyi család oklevéltára. Bpest, 1885. 111. 518. 1 Schmauk : Supplementum analectorum terrae Scepusiensis. II. 18. 1. 161