Dudek János szerk.: Religio, 1908.

28. szám

23. szám. RELIGIO A párbérkérdésről. Irta : Váradfy L. Árpád dr. Budapest, 1908. 156 l. Rövid idő alatt a második monográfia erről az életbevágó kérdésről. Kollányi Ferenc Timon téves el­méletét a párbér oblációs eredetéről cáfoló s itt a «Religió»-ban megjelent nagy tanulmánya volt az egyik, a másik a jelen munka Váradytól, mely mint kiegészí­tése jelentkezik Kollányi művének, gyakorlati irányban. Összefoglaló tájékoztatás a párbér eredetéről, jogi ter­mészetéről, hatósági intézéséről, rendezéséről. Az elmé­leti rész előrebocsátása után, melyben hasonlókép állást foglal Timon elmélete ellen, különösen ismerteti a párbér hatósági intézését, külön szól az erdélyi képé­ről s utat mutat a mai viszonyok közé nehezen beillő és sok kellemetlenséggel járó párbérügy rendezésére. A műnek nagyobb részét «Függelék» képezi, a pár­bérre vonatkozó törvények, rendeletek, kúriai döntvé­nyek, miniszteri rendeletek gyűjteménye, melyek egy­magukban is mutatják emez ügy végleges és mai vi­szonyoknak megfelelő rendezésének szükségét. Úgy látszik, a tévedésnek is szokott valami haszna lenni. Ha Timon műve második kiadásában nem tartja fönn változatlanul régi álláspontját, talán ez a két jeles munka sem íródik meg. Pedig mind a kettő, nagy kuta­tások árán egy darab régi magyar kultúrtörténetet mu­tat be, minő volt a földesúr és jobbágy viszonya, mi­ként keletkezett a földesúri jogon a párbér, minő volt a plébános és a hivek viszonya? s hasonlók kellő vilá­gításba helyeztettek azon egy oknál fogva, mert Timon elméletét nem a fölkutatott adatokra alapította. Meg­tették ezt most Kollányi és Várady s különösen Várady munkája nagyban fog hozzájárulni a párbér törvényes rendezésének végrehajtásához, mert hiszen szemeink előtt áll a mai állapot, a hatóságok intézkedései, a­mi egyenesen azt mutatja, miként kell a rendezést keresztül­vezetni. Érdekes, hogy Kluck­ nyitrai püspök a múlt század elején már tisztán látta a párbér dologi természetét, a mennyiben szerinte «az alapítás idején a terménybeli szolgáltatások kirendelése nemcsak a nép ajánlatából, hanem a földesurak közreműködése mellett történt». Dicséretes dolog, hogy Várady dr. nagy elfoglalt­sága mellett is vett magának időt s megírta e művét, mert gyakorlati szempontból állásánál fogva talán ő ismeri legjobban az ügyet, annak különböző elintézési fázisait s így ő mondhatja meg legjobban, mi legyen a teendő. Vajha a párbér a papság megnyugtatására végre valahára kellő rendezési stádiumba jutna, sokan hálásak lennének érte. Büntetési rendszerünk. Irta : Éder Kálmán tör­vényszéki biró. Budapest, 1908. 52 l. Ez a tanulmány különlenyomat a «Katholikus Szemle»-ből, a­miért mégis megemlékezünk róla, az tartalmának különös fontossága. Szinte elszoktunk attól a jogászi fölfogástól, mely benne nyilatkozik. Míg jogá­szaink nagy számban a bűnt és a büntetést materialisz­tikus módon fogják föl s a jogot elválasztják az erkölcs­től, Éder az örök keresztény elvek talajára állítja azt vissza s a keresztény világnézet szerint méltatja a szabad akaratával visszaélő bűnöst s a rászabandó bün­tetést. Különben büntetési rendszerünket s a Csemegi-féle büntető-kódexet, ezt az ultraliberális alkotást bírálja, melyet jó lenne mielőbb megreformálni, mert nagyon kedvez a kettyűs bűnösöknek. Nagyon hangsúlyozza Éd­er az elitéltek lelki gondo­zását s kárhoztatja börtönrendszerünk álhumanizmusát, sőt Angliára hivatkozva, hajlandó volna visszahozni a botbüntetést is. «Bírói tapasztalataink a botbü­ntetés alkalmazását kívánják. Nem is magam vagyok, nem ugyan az elmélet tudósai, de a gyakorlati jogászok közt, a­ki a botbüntetést hathatós büntetési eszköz­nek tartja, habár a liberális apostolok szuverén meg­vetésétől való félelem, hogy reakciósnak, «a középkort visszavágyó konzervatívoknek» ne bélyegeztessenek, nagyon sok hí­vét a botbüntetésnek visszatartja véle­ményének a nyilvánosság előtt is kifejezést adni». (35. 1.) Szomorú kép az, hol hazánk vidékeit kriminalisz­tikus szempontból bemutatja. A királyságontúli és a tiszai rész áll legelül, a­hol a kulturális viszonyok is a leggyarlóbbak. Örülünk a jogászok közt az ilyen föleszmélésnek, a­milyen Éder soraiban nyilatkozik. A jogi fölfogás terén pogányul vagyunk, pogány eszméken pedig nem épülhet föl az igazságnak megfelelő büntetési rendszer. Adja Isten, hogy a jog terén is visszatérjünk a keresz­tény világnézethez, csak akadjon Édernek minél több követője a jogászok közt. * Catholic ideals in social life. P. Cuthberl. West­minster Art and bouk company. I. köt. «A szociális élet katholikus ideái» címen írt P. Cuth­berth igen érdekes angol nyelvű művet, melynek magas, tisztult gondolatai a legszélesebb körben érdemelnek figyelmet. A mű nem egységes munka, inkább töredékes. A szerző kikapott néhány eszmét, azokat földolgozta, beállította a mi társadalmi életünkbe, igazolva, hogy a katholicizmus a társadalmi életben, annak reformjában jelentős szerepet játszott és játszik. És méltán. Egyetlen egy vallás sincs annyira összenőve az élettel, egy sincs, mely az ember természetéhez, a társadalmi élethez oly közel fekvő, annyira természetes volna — mint épen a katholikus. Épen azért a társadalmi életnek valóban ideáljai — a katholikus tan magasztos eszméi, épen azért tér vissza a társadalom a katholicizmushoz, hisz nem tud meglenni nélküle. A társas élet éltető levegője tehát­­ a katholikum. Mihelyt ennek világnéz­etéről letérne a társadalom, forradalomba menne. És ez természetes. Mert ugyan mi a társadalmi élet? Az egyedek összegének élete. Milyen legyen az egyednek önmagában és másokkal való élete, hogy azok természetes joga sérelmet ne szenvedjen, ez mind oly dolog, melyet precizírozni kell, mert a bölcselet indi­vidualizmusa, terrorizmusa nem létjogosult. A kettő között van az aranyigazság, a­mit a katholicizmus is tanít. Ezt fejtegeti a szerző a «the church and personal liberty» «az egyház és a személyes szabadság» című fejezetében. Szembe száll a német fajoknál lábrakapott téves nézettel, hogy az egyház a személyes szabadságot békéba veri, föltétlen meghódolást kíván minden kez­désben s hogy mily szerencsés helyzetben vannak a projes- 465

Next