Dudek János szerk.: Religio, 1908.
7. szám
110 alapján alakultak volna át jog útján érvényesíthető tartozásokká, az oly önkényes állítás, amelyet Timon semmivel sem tud igazolni. Nem képes egyetlen oly történelmi emléket fölkutatni, mely arról tanúskodnék, hogy az oblatiok kötelező tartozásokká változtak át. És nem képes az országban egyetlen oly plébániára rámutatni, amelyről be tudná bizonyítani, hogy itt az oblatiokat a laudabilis consuetudo párbérré alakította át. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva nem képes erre, mert történelmi emlékeink, forrásaink egyértelműleg, kivétel nélkül a mellett tanúskodnak, hogy az oblatiok mindenkor, minden legcsekélyebb átalakulástól menten megmaradtak önkéntes adományoknak, amelyeket a hívek akkor adtak, amikor erre elhatározták magukat és oly mértékben adták, amint ezt vagyoni viszonyaik és buzgóságuk megengedte, előírta. Középkori okleveleink kifejezetten megkülönböztetik a plébánosi jövedelmek közt az olyanokat, a melyeknek minden körülmények közt be kellett folyniok és azokat, amelyek a hivek önkéntes adományaitól voltak függővé téve. Az elsők voltak az «obventiones necessariae», az utóbbiak pedig az «obventiones voluntariae». A kötelező obventiok voltak a tized, a zsengék és mások ; az önkéntesek pedig az oblatiok, mortuariak és hasonlók, vagyis azon jövedelmek, amelyek — mint Artolf győri püspök 1267-ben megjegyzi — «qui a fidelibus in ecclesia collati fuerunt et oblati.» 3 Az önkéntes adományokból előálló jövedelmek egy része, t. i. az egyes egyházi ténykedésekkel kapcsolatban felajánlott oblatiok, idővel kötelező szolgáltatássá, stóladijakká alakultak át; az áldozati oblatiok ellenben megmaradtak továbbra is önkéntes adományoknak, amelyeket a hivek, hiven az ősrégi szokáshoz, az oltáron helyeztek el. Az áldozati oblatiokról okleveleink ilyen kifejezések kíséretében emlékeznek meg: «quidquid in celebratione — missae — oblatum fuerit» (1299) ;4 «in omnibus oblationibus tam in missis defunctorum quam in solemnitatibus festivitatum» (1342) ;5 «oblationibus infra missam ad altare oblatis», «oblationes infra missam ofïerendas» (1342 előtt);6 «otfertorium missarum», «otfertorium quodvenit ad altare» (1397) ;7 «oblagia ad aram provenientia» (1478)8 stb. A hívek által az oltárra helyezett adományokat okleveleink, mint látjuk, hol oblatioknak, ritkábban oblatiaknak, hol pedig offertoriumnak nevezik. Oblatioknak inkább a régebbi századokban. «De oblationibus» (1245) ;* «oblationes» (1249) ;2 «partem oblationum» (1267) ;3 «oblationem» (1279) ;4 «per retractionem oblationum» (1300) ;5 «oblationes» (1302) ;3 «oblationum» (1332).7 Offertoriumnak inkább a XIV., XV. és XVI. századokban, a mikor az áldozati adományok mindjobban kezdenek készpénzre és legfeljebb még gyertyára szorítkozni «In omnibus oblationibus seu offertoriis» (1342) ;8 «in offertoriis» (1355);10 «partem offertorii» (1393);10 «offertorium missarum», «offertorium quod venit ad altare» (1397);11 «otfertoriorum» (1437);12 «offertorium et proventus» (1483) ;13 «in offertorio» (1521)» ;14 offertorium» (lb30);15 «offertoria» (1531) ;16 «offertoria» (1539).17 Az emberek ragaszkodása az ősi szokásokhoz, a hivő lelkek indokolt vágyakozása az után, hogy a szentmise-áldozat bemutatása alatt fölajánlott áldozatadományaikkal is tanúsítsák Isten iránt érzett hálájukat és magukat szent malasztjaira, áldásaira továbbra is érdemesekké igyekezzenek tenni, biztosította az oblatiok fönnmaradását a későbbi századokban is. Dacára annak, hogy a XVI. században a reformáció prófétái a szepesváraljai plébánossal azt hirdették, hogy «missas, matutinas, vesperas, offertoria et bona opera, et orationes, esse blasfemationes, et non esse de necessitate salutis.»18 Annyiban azonban mégis történt változás, hogy a hívek nem helyezik többé az oltárra áldozati adományaikat, hanem a templomszolga által körülhordozott perselybe teszik azokat és hogy ezen adományok nem illetik meg mindig az egyház papját, hanem csak bizonyos nagyobb ünnepeken és még ekkor is át kell ebből engednie egy részt az isteni tiszteleten résztvevő iskolamester számára. A persely használatát kizárólag célszerűségi okok tették ajánlatossá, akkor, amikor a hívek megszűntek egyebet is fölajánlani, mint készpénzt. Az áldozati adományok összegyűjtésére szolgáló perselyről tudomásunk szerint abban az 1528. évi oklevélben történik először említés, amely megállapítja a Selmecbányai plébánosnak, a tót hitszónoknak, a két káplánnak, iskolamesternek és egyházfinak teendőit és járandóságait. 1 Hazai okmánytár. VII. 122. 2 Statamen, quod necessariae obventiones, videlicet decimae, primitiae, aliae matrici ecclesiae reserventur, voluntariae autem ad sustentationem officiantis capellae. U. o. 3 Hazai okmánytár VI. 147. 4 Fejér VI. 2. 228. 6 U. ott VIII. 4. 587. 6 Bunyitay : Váradi káptalan legrégibb statutumai. p. 60. 83. 7 Visitatio capituli e. m. Strigoniensis A. 1397. p. 32. 8 Vatikáni levéltár i. h. 1 Fejér IV. 1. 372. 2 Wenzel VII. 303. 3 Hazai okmánytár VI. 147. 4 Wagner: Analecta Scepusii III. 11. 5 Fejér VI. 2. 268. 9 Anjoukori okmánytár I. 21. 7 U. ott. II. 587. 8 Fejér. VIII. 4.587. 9 Anjoukori okmánytár VI. 289. 10 Fejér. X. 2. 150. 11 Visitatio capitali e. m. Strigoniensis i. h. 12 Fejér X. 7. 910. 13 Magyar Tudományos értekező. Pest, 1862. I. 141. 14 Monumenta ecclesiastica tempóra in novatae in Hungaria religionis illustiantia. Budapest, 1902. I. 1. 50. 15 Wagner: Analecta Scepusii II. 156. 16 Monumenta ecclesiastica. II. 147. 17 Wagner: Analecta Scepusii I. 228. 18 Monumenta ecclesiastica II. p. 147. RELIGIO LXVII. évf. 1908.