Dudek János szerk.: Religio, 1908.
20. szám
322 RELIGIO I.XVII. évf. 1908. gasztják, osztozni fognak a nemzet jövőjéért való felelősségben. Erre vállalkoznak ma; ezt a vállalkozásukat szentesíti a nemzet koronás feje, a nemzet nevében. Rendüljön meg lelkük e gondolat nagyságától és a mit ma talán átérzett, a mi talán e pillanatban néma fogadalommá tömörül lelkükben, a szilárd akarat, hogy szeplőtlenül megőrzik tudományuk szigorú erkölcsét, az kísérje Isten áldásával önöket egész pályájukon. Ne hirdessenek kétségtelen igazságként olyant, amit még csak keresnek — mondotta a közoktatási miniszter. — És várjon Lakatos Gyula fölolvasott értekezése elején mindjárt milyennek föltételezte az ősembert ? Olyannak, a minőnek az előadásokon hallotta. Tehát hiába hirdette Virchow, a nagy tekintélyű anthropológus : «Ha azt a negyed-korszakban élt s azért őseinkhez a leszármazó vagy tulajdonképen hozzájuk fölnyúló sorrendben közelebb álló fossilembert tanulmányozzuk, olyan emberre akadunk, amilyenek mi vagyunk? Miért indul ki tehát a jogász az állatemberből, akit sokan keresnek, de még senki meg nem talált? Miért hirdetnek kétségtelen igazságnak olyasmit, ami nem az ? Apponyi beszéde fölött napirendre térni tehát valóban nem kevesebb volna, mint tudományos lelkiismeretlenség. Duns Scot (1308—1908.) Születése, élete, halála elmosódik a középkor homályos szakaiban. Némelyek szerint 1266-ban, mások szerint 1274-ben született. Biztosat nem lehetett tudni. Mikor érdeklődni kezdtek élete folyása iránt, azt sem tudták hol volt hazája. Sírkövére ez van írva: «Scotia me genuit, Anglia me suscepit, Gallia me docuit, Colonia me tenet». A tudós a középkorban mindenkié volt. Sokszor rejtélyesen vetettek föl az élet hullámai egy-egy hatalmas elmét s ugyancsak a véletlen dobta be a kultura egész másik fészkébe. Műveinek 1597. kiadásában rövid verset találtam. Bizonyára bámulója öntötte ki benne szeretetét iránta. «Parisios venit, Nerci eis salsa fluenta dulcibus ut Sophiae se recrearet aquis». fgaza van. Az óceánok gyermeke, ha elmélkedővé vált, otthagyta a «sósvizeket» s kereste a bölcseletnek édes vizeit. A középkor tudósai világpolgárok. A kiket az éghajlat, földrajzi vagy politikai viszonyok elválasztottak, azokat összehozta a tudományok önzetlen szeretete. Mikor pedig a lángelme kialudt, a hímes képzelet dalt zengett emlékére s misztikus eredetét csak még inkább fátyolba borította. Duns Scotról is zengett az ének s három nép: az angol, scot és ír vallotta őt magáénak. Régi ír ének maradt fönn róla, Aquinói szent Tamás halálának az éve. Ilyen bizonytalanság újabban is előfordul. Egész vita volt Petőfi születési helyéről, vagy hogy hol van eltemetve Schiller? Szerk. amelyet egy Louvainban tanuló ír kispapnak adtam oda, hogy fordítsa le. De bizony nem tudta. Azt mondta, hogy a régi ír nyelvet most támasztják föl a tudósok. Franciából átfordítom : «Ki az a tudós, a kinek tudománya olyan nekünk, mint Isten Anyja dicsőségének erős vára! Angyal, ördög, vagy Duns Scot-e az?» A hagyomány szerint vándorló barátok szedték őt föl, kiket kérdezősködéseik közben meglepett a gyermek éles elméje, így került valamelyik kolostorba, hol mint bennlakó tanulta a trivium és quadrivium tárgyait. Valószínűnek látszik, hogy Angliában tanult. Az oxfordi főiskolán reális tárgyakat is tanítottak s ezen reális irányt az «Opus Oxoniense» is elárulja, melyben Duns Scot bőséges geometriai, csillagászati és optikai ismereteket közöl. Az utóbbit Roger Bacontól sajátította el. Jeles matematikus hírében is állott. A bölcseleti tanulmányok elméjét rendkívül finom analízisre tették képessé, a reális tárgyak pedig empirikus irányba terelték. Ő nemcsak subtilis elme, de tárgyiasan gondolkodó is. A benső tapasztalatból erednek érdekes lélektani megfigyelései, elméjének a külső tapasztalatra való kiterjedésepedig a nominalizmus legszélsőbb útját egyengette. Példa erre híres tanítványa, Occam, aki már sensualista irányzatú gondolkodó. Első állomása is Oxford volt. Itt kezdte meg irodalmi működését is, mint szent-ferencrendi szerzetes. Szent Ferenc szelleme merőben gyakorlati. Bár nagy tudósai voltak, főleg az élet, a keresztény élet ápolása volt fő céljuk. E gyakorlati irány theológiai működésükre is hatott. Kezdetben a Domonkosokkal együtt harcoltak Abelard ellen, később szétváltak. A franciskánusokat bizonyos szabadabb szellem jellemezte. A kérdések dialektikai tárgyalásával nem elégedtek meg s az eszmék köréből a valóság talajára álltak. Ők billentették a középkor szellemét a nominalizmus irányába. Vezérük Duns Scot volt. Rendjének tekintélye kívánta, hogy a kiváló tehetségű szerzetes a szellemi élet tűzhelyére, Párisba menjen. Egymásután szerzi meg a fokozatokat. Bakkalaureus, doktor, majd tanár lesz. Hite, neve emelkedett és sok tanítvány gyűlt köréje. Ki tudja miért, mégis váratlanul áthelyezték Kölnbe. Sokan irigység áldozatának tartották, mint egykor Abelardot, mások szerint a kölni iskola érdekei úgy kívánták. A kölni iskola különben igen jó hírnévnek örvendett. Ott működött Albertus Magnus, valamint szent Tamás is. De eretnekek is voltak azon a vidéken, akiket erős szellemi fegyverekkel kellett leküzdeni. Az áthelyezést a városon kívül, szórakozás közben és növendékei körében kapta. Bizonnyal meglepődve olvasta a generális levelét s leverve hallották a hirt tanítványai. Kérve kérik jöjjön hát vissza a városba, búcsúzzék el társaitól, barátaitól, de ő (!)