Dudek János szerk.: Religio, 1909.
16. szám
252 RELIGIO LXVIII. évi. 19U9. Lange által először alaposan méltatott scholából ered. Mommseni óta a keresztény műtörténészek érdeklődése az úgynevezett collegia tenuiorum felé (coll. funeraticia) fordult, amely a pogány világban mintegy temetkezési és segélyzési egyesület volt, külön elöljárói karral, épülettel, ünnepélyekkel, sőt pappal és kultusszal. Ezt használják föl a keresztények, különösen az üldözés idején, cégévül, amely alatt fedve maradnak összejöveteleik és misztériumaik. Kraus is igen nagy súlyt fektet a collegiumokra, de, mint látni fogjuk, gyülekezési helyeiket a sírokkal kapcsolatban képzeli. Lange fölfogása valóbbszerűnek látszik. Mert ha egyesületek, kell hogy egyleti helyiségük is legyen. Ezeket Lange a scholakban véli föltalálni. Bizonyos ugyanis, hogy különböző testületek, iparos céhek, katonai kaszinók egy nagy közös helyiséggel bírhattak, amelyeknek végén a vezetőség, négyszögű vagy félkör apsisban elnökölt. Tekintve, hogy minden ilyen gyülekezetnek bizonyos vallásos jellege volt, az apsis előtt oltár állott. E szerint készen volna az első keresztény egyhajós templom, a mely senkinek sem tünt föl s egyszerűbb kivitelénél fogva a szegényebb egyházgyülekezetek vagyoni állapotához mért. Valószínű, hogy az a negyven bazilika, a melyről Potatus Milevitanus a IV. század elejéről említést tesz, ilyen egyhajós scholák voltak s a bazilika elnevezés csak anachronizmus. Ilyen scholák száma Rómában igen nagy lehetett. Később a bazilikális stílus kifejlődésével egynémelyikét háromhajósra alakították át, mint fennebb s. Podezianában, s. Croece in Gerusalammeben és s. Andreaban láttuk. Egész biztos tudomásunk van ilyen scholaszerű keresztény oratóriumról, amelyet 1812-ben a Titus termáknál fedeztek föl.4 Sőt az egyik lateráni szarkofágon világosan látható ilyen egyhajós és apsisszal záródó imaház.5 Midőn a kereszténység Constantinus edictumával (313.) szabadsághoz, tekintélyhez és vagyonhoz jutott, megkezdi építeni az antik nyilvános bazilikák nyomán fényes templomainak sorozatát. ds Lange ezen természetes fejlődési folyamata mellett igen erőltetettnek tűnik föl Krauss előkészítő elmélete, amely Martigny és Marchi nyomán a bazilika bölcsőjét részben a katakombák nagyobb sírkamráiban, részben a katakombákban nyugvó 2 Opt. Mil. De schism. Donatist. II. 1. 3 Jordan, i. m. 18., 45., 130., 184., 224., 228., 231., 233., 236., 259., 284. ábr. 4 Marchi, Monum. delle arti christ. primit. Roma. 1844. vértanuk sírja fölé emelt memoriaeban vagy cellae coemeterialesben kereste. A katakombák, az első három században, nyugalmas időkben csupán temetkezésre szolgáltak; legföljebb valamely vértanú emléknapját ülték meg sírján. Rendes isteni tisztelet helyéül csak kivételesen, a legvéresebb üldözések alkalmával. Mivel ez végre is kivétel s manap már tisztában vagyunk vele, hogy hosszú béke évek estek az egyes üldözési korok közé, elgondolhatjuk, hogy a katakombai kápolnák nem lehettek nagy terjedelműek, már a kőzet laza volta miatt sem, amely nem engedett meg nagyobb teret kivájni a beszakadás veszedelme nélkül.2 Fieber Henrik: J Kant szubjektivizmusa. A leggyakoribb félreértés Kantot illetőleg, hogy ő a szubjektivizmusnak, a pszichologizmusnak, az individualizmusnak az atyja. Mindezek a nevek egyet akarnak kifejezni, t. i. hogy Kant úgy, mint a görög szofisták, az egyéni embert tette a dolgok mértékévé, hogy a relativizmust tanította. Hogy tagadta az objektív igazságot, vagy legalább is előmozdította tagadását. Tudjuk, mennyire átment már a köztudatba ez a legdurvább szkepszis s a tudás minden terén mennyit rombolt s erkölcsi életfelfogásunkat is mennyire megmételyezi. Willmann is hasonlókép gondolkodik Kantról. Sőt még túlzóbban! Kant — mondja — nemcsak a szubjektivizmusnak, hanem az abszolút autonomizmusnak is a szerzője. Azon nézeté, azon életfelfogásé, amely nemcsak az elmélet, de a cselekvés terén is elvet minden korlátot és csak saját akaratát követi, csak annak teljesítését tartja jogosnak, erkölcsösnek. És ez a tan a forrása korunk anarchisztikus szellemének. Ilyen-e valóban Kant szubjektivizmusa? Én tagadom és szükségét érzem annak, hogy az ilyen — nézetem szerint — túlzásokkal szemben a Kant-féle szubjektivizmust megvilágítsam. E célból megint ismétlésekbe kell bocsátkoznom és egynémely gondolatot föl kell idéznem emlékezetünkbe. Tudjuk, hogy Kant két bölcseleti felfogásból, két túlzásból alkotta meg a maga rendszerét: az empirizmusból, mely szkepticizmusba és a racionalizmusból, mely az észkultuszba juttatta a gondolkodást. Az empirizmusnak megvan a maga jogosultsága, amíg ismereteink kibővítéséről van szó , és a racionalizmusnak is, amíg a tudás egész mezejét önmaga nem akarja kimagyarázni. Mind a két irány többre vállalkozott, mint kellett volna. Az empirizmusban elveszett a lélek ereje, a racionalizmusban pedig a tapasztalat siklott ki. Mommsen, De collegiis et sodaliciis Romanorum. Kiel. 1843. id Kraus, Gesch. d. christl. Kunst. I. 37. XXXVIII. T. 5 Kraus, Realencykl. 120. 6 Kraus, Geschichte d. christ. Kunst. Freiburg. 7 Martigny, Diet, des Antiq. 77. id. Kraus Realencycl. III. 8 Marchi, Monumenti delle arti primitive. Roma, 1844. 1 Vargha, A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban. Budapest, 1901. 2 Czobor, A ker. műarchaeologia encyclopaediája, Bpest, 1880. 37.