Dudek János szerk.: Religio, 1909.
20. szám
("». szám. nem ismerünk. Ép oly helytelennek kell tartanunk Hübschl állítását, mintha az oszlopoknak ívekkel való összekötése keresztény alkotás volna és az antik építészetben egyetlenegyeszer Diocletian spalatói palotájánál fordulna csak elő, mert ez a szerkesztési mód már Diocletian előtt rég használatos volt (Caracalla termái, mousmiehei pretorium, Athén egyik városkapuja, Diocletian termái, Constantinus bazilikája) s a keresztény építészetben csak nagykésőn kerül alkalmazásba. Egyébként az architrávok és archivoltok ugyanazon díszítőelemekkel láttattak el a keresztény bazilikákban, mint az antik művészetben. A tetőnek belső díszítésére is igen nagy gondot fordítottak, amely kétféle formában történt. Vagy a nyitva maradt fedélszék egész eredetiségében, a gerendázatnak természetes összekapcsolásában tekintett le a nézőre s ez esetben magukat a gerendákat festették és aranyozták gazdagon (s. Paolo f. i. m. leégése előtt, s. Sabina, s. Apollinare in Classe), vagy antik módra gazdag faburkolattal és kazettás beosztással lapos tetőt helyeztek a főhajó fölé. Ez utóbbi különösen gazdag volt, bár nem oly nehéz, mint a mostani, nagyobbára barokkozú átalakítás. Ép ily gazdagon igyekeztek a bazilikák oldalfalait és padlózatát is kiképezni lehetőleg válogatott márványlapokkal vagy különféle színű kövecskékkel, amelyekből úgy a falakon, mint a padlózaton szebbnél-szebb geometriai formákat, vonalfonatokat és rajzokat készítettek (opus tesselatum), akárcsak az antik művészetben. Amint így a padló és az oldalfalak alsó része márványburkolattal ékeskedett, úgy a falak felső része, de különösen az apszis boltozata, sőt gyakran a bazilika külső oromfala (sz. Péter, s. Lorenzo, s. M. in Trast.) is mozaikművektől csillogott. Ezen technikának eredete szintén az antik művészetben keresendő. Igaz, hogy a rómaiak főként a padlót díszítették mozaikképekkel, de a pompeji maradványok tanúsága szerint kivételesen a falakon is fordultak elő mozaikképek, bár kis arányokban.4 Ezeken kívül írott emlékek is említik a falaknak mozaikkal való díszítését.5 A keresztény művészet, amely már a katakombákban is tesz félénk és primitív kísérleteket, a bazilikákban oly csodás arányokban és néma bámulatot keltő fenségben alakítja ki ezt a díszítő művészeti ágat, hogy Mutherz nem fél az átlagos művészettörténelmi fölfogással szemben kijelenteni, miszerint a keresztény mozaik minden idők legkiválóbb dekoratív művészete s hatás tekintetében a freskófestészetet messze felülmúlja. A keresztény mozaik, különösen a ravennai, nem egy kezdődő művészet esetlen tapogatózása, hanem a haldokló antik világ csodásan raffinált hattyúdala, amelyet keresztény szöveggel énekel el. A mozaik tárgya és szelleme hű tükre a különböző századok keresztény szellemének és korszakonként átalakuló hangulatának. Eleinte a IV. században Krisztus diadala a főtárgya. Ebben az időben érik el a keresztények azt a dicsőséges győzelmet, hogy hitük és világnézetük úrrá lett a régi, minden izében romlott pogány világon. A győzelem érzete még friss és közvetetlen s ez a diadalérzet, párosulva a még virágzásban levő antik formakészséggel és derült lelkülettel, a diadalmaskodó Krisztust és mennyei udvarát mutatja be. (S. Pudenziana, S. Sabina, s. Paolo f. i. m., s. Cosma e Damiano, ravennai s. Giovanni in fonte, Galla Placidia.) Később a VI. századtól kezdve ez a hangulat egy másiknak ad helyet. Az egyház alapjai szilárdak, a világot már győzelmesen bejárta az ige. Az egyház hatalmát most arra használja föl, hogy híveit dogmáinak magyarázásával megerősítse. Itt kezdődik a nagy zsinatok kora, a didaktikus irány, amelynek hatása alatt a mozaikkép is magyarázó jellegű lesz. (S. Maria Maggiore, s. Marco, ravennai s. Apollinare nuovo, s. Vitale, s. Apollinare in classe.) Minthogy azonban e technika nagy vonásokkal dolgozik és egész hatása az ünnepélyes egyszerűségben rejlik, az egész művészeti ág túlzsúfolt, zavaros lesz és a beálló technikai hanyatlással együtt elromlik. Fieber Henrik: Kant vallásbölcselete.2 Dolgozatom elején jeleztem, hogy Kant összes tévedései a metafizikára és a vallásra vonatkozólag az ő tudomány- és ismeretelméletéből fakadnak. Az ő elvei szerint felállított tudomány nagyon szűk körre szorult, a metafizika pedig csak mint a gyakorlati ész követelménye alakult ki. De vájjon kell-e mindenkinek olyan metafizika, amely az ész területéről végleg kiszorul s pusztán posztulatumokon épül fel? Oly posztulatumokon, a melyek gyökere nem az észnek diszkurziv gondolkodása, hanem valami általános erkölcsi érzésnek 1 Hübsch i. m. XXVII. 2 Kuhn m. I. 549. ábr. 3 Texier and Pullan : Byzantine Architecture. London, 1864. 507. ábr. « Overbeck m. I. 224. 5 Plinii Hist. nat. XXXVI. 25. — Symmachus VI. 49. VIII. 42. o Marchi. XLV1I. T. 7 Muther, Studien u. Kritiken. Wien. 1901. II. 181. 1 Lyka, A mozaik. Az iparművészet könyve. Budapest, 1902. I. 360. 2 Lehető félreértések elkerülése végett szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az alatt, amit múltkori cikkemben mondtam, hogy edstennek is van oka, de ez az a szükséges lényege», nem a Schell-féle Selbstursächlichkeit-ot értem, hanem a skolasztikusoknak szent Anzelmtől vett causa sui-ját; különben azt gondolom, hogy a keresztény bölcselővel szemben is követni kell szent Ignác elvét: quemvis bonum christianum promitorem esse debere ad salvandam propositionem proximi, quam ad eam condemnandam. Ex. Spirit. RELIGIO 313