Dudek János szerk.: Religio, 1910.
15. szám
2. szánt. RELIGIO anyag, de azután oly nehézségekbe bonyolódik, hogy minden erőfeszítése s bizonyítása meddővé válik. Tehát — mondja — az anyag az egyéniség elve ! S miért? Mert az alak, a forma mindig általános. Nem az «ezt», hanem az «ilyent» határozza meg. Bármennyire szűkítsem is az alak terjedelmét bizonyos jegyek hozzáadása által, mégsem leszek képes még a legalacsonyabb fajfogalmat sem egyeddé összevonni, mert az alak mindig általános fogalom marad. Az egyedekben viszont, amelyekre a legszűkebb fajok is széthullnak, semmiféle faji különbség nincs, tehát az egyének csakis anyagiokra nézve különböznek egymástól. Minden egyes tehát azért egyéni, mert saját anyaggal bír s minden adott testi dolog egyes lény. «Érzék alá eső dolgok» és «egyes lények» egyet jelentenek. És most jutottunk el a nehézségekhez. Arisztotelész — mint láttuk — csak az egyes lénynek tulajdonít a szó szoros értelmében lényegiséget. De ha csak az anyag egyes, az alak ellenben általános természetű, úgy közel van a gondolat, hogy nem a tiszta alak bir a lét igazi természetével, hanem az alak és anyag kapcsolatából eredő összetett. Sőt amennyiben bölcselőnk substantia alatt azt érti, a mi minden állítmánynak a hordozója (Dzioxechievov), ilyen rendeltetése pedig csak az anyagnak van, tehát az anyag minden dolognak egyedüli állaga. Ez azonban ellenkezik Arisztotelész egész szellemével. Mindavval, amit az anyagról és az alakról általában mond. Hogy t. i. az anyag lehetőség, az alak, a valóság. Hogy annyiszor az alakot azonosítja a lényeggel, s még az alak és az anyagból eredő összetétellel is szembeállítja a tiszta alakot, mint a dolgok tulajdonképeni lényegét. De ez az alak természete szerint nem egyes, hanem általános; ami pedig egyes, az anyag. Igaz, hogy Arisztotelész azt sem magyarázza meg, mint lehet a tiszta alak egyedül oly dolgoknak is a lényege, amelyeknek fogalmához meghatározott anyagi összetétel is szükséges. De még azt sem értjük meg, hogyan lehet a tulajdonság nélküli, a kifejezéstelen, a határozatlan anyag az egyes lényeknek egyéniséget nyújtó meghatározója, amelyek nem csak verő non. ... An quoniam illa, propriae passiones generis sunt, haec vero minime? Et cum illud ratio, hoc vero materia sit, quaecunque in ratione contrarietates sunt, specie differentiam faciunt, quaecunque veroin coassumpto materiae (Bonitz forditása szerint: Die mit dem Stoffe zuzammengefassten), minime faciunt ... Homo namque ut materia est, materia vero non facit dif/erenliam (sc. specificam). Non enim hominis species sunt homines. Továbbá u. o. 1037 a. 1 U. o. 1070 a. 2 Gener. et corrup. I. 4. ; Metaph. I. 3. (983, a.) 3 Metaph. 999 b.; 1030, b. ; 1032, b. Bonitz fordítása: számszerint válnak el egymástól, hanem benső minőségükre nézve is különböznek. Nem akarom kihegyezni még azt a nehézséget sem, hogy míg Arisztotelész igazi lényegiséget az egyesnek tulajdonít, másrészt tudásunkat nem az egyesre, hanem a fogalomra, az általánosra irányítja. A lényeges tehát itt megfordítva az általános lesz. Összegezzük az eddigieket. Látjuk, hogy Arisztotelész az egyéniségek alapokává az anyagot teszi. A principium individuationis est materia. De tudjuk azt is, mennyi ellenmondás merült föl ez ellen. Az anyag ellentétbe jön saját természetével. Bár csak puszta lehetőség, mégis egész csomó valóságnak válik cselekvő elvévé. A meghatározatlan egyetemes, az egyéni sajátságok alapjává. S bizony nehéz megállapítani, Plátó járt-e közelebb az igazsághoz, vagy Arisztotelész ? Ha mégis a két gondolkodóból tanulságot óhajtunk meríteni, néhány kritikai megjegyzést kell tennünk, hogy azután a későbbi alakulást is ne csak történelmi, hanem biráló szellemmel is szemlélhessük. Trikál József dr. Bűnbocsánat az ősegyházban. fix. b) A harmadik föntartott bűn lett volna a gyilkosság. «Bestand der Ausschlusz (t. i. a gyilkosság miatt) nicht etwa nur zur Zeit Tertullians, sondern noch lange nachher» — írja Funk.1 De ha tovább olvassuk sorait és mérlegeljük tétele bizonyítását, igazat kell adnunk Stuflernek, a ki azt mondja erre: «Was den Mord betrifft, so befinden sich jene Gelehrten, die Tertullians Aussagen zum Fundament ihrer historischen Darstellung machen, schon in einer nicht geringen Verlegenheit, da sie nicht im Stande sind anzugeben, zu welcher Zeit er aus der Liste der unvergebbaren Sünden gestrichen wurde».2 Szóról-szóra így van. Funk, amint bizonyításra kerül a sor, egyszerűen megakad, egészen tehetetlenül áll. Valósággal: testes dormientes invocat. Tanúi csak annyiban tanúk, a mennyiben semmit se vallanak, a mennyiben t. i. egyáltalán nem szólnak a gyilkosságról. Zeuge ist vor allem Origenes, így kezdi, de csak annyiban tanú, a mennyiben De orat. c. 28. beszélvén az idololatrák és a fajtalanok kiengesztelődhetéséről, a gyilkosságot nem említi. Zeuge ist ferner Cyprian... von den Mördern aber gänzlich schweigt. Zeuge ist weiter Gregorius Thaumaturgus, der Ep. can. c. 7 die Mörder nicht etwa in die Reihe der Büster verweist. Zeuge ist endlich auch die Synode von Ancyra v. J. 314, ez t. i. (c. 22) a gyilkosoknak halálos ágyon rendel kommuniót (megáldoztatást), aber — mondja Funk — bei dem Kanon über den Mord ist allerdings eine Milderung Form nenne ich das Wesenswas eines jeden Dinges, und seine erste Wesenheit. A latin fordítás rossz, mert az stSo; szót species-szel fordítja. « Metaph. VIII. 3. és VII. 3. (1029, a.) s Zeller, i. m. II. Abt. 5. k. 261. o. 1 Funk : Kirchengesch, Abhandl. I. 163. 1. 2 Stufler: Zeitschr. f. kath. Theol. 1907. 578. 1. 233