Dudek János szerk.: Religio, 1910.
22. szám
21. szám. RELIGIO hivet szereztek ott szent vallásunknak. Miyako-ban, az akkori fővárosban (ma «Kyotó» a kinaias elnevezése) 20.000 katholikus élt ezidőben ; az ország közép és déli részein 200 templom körül mintegy 200.000 kath. lélek sorakozott. 30—40 évvel később (1620 — 1630 között) e szám állítólag 1 millióra emelkedett. Jól tudjuk azt is, hogyan pusztult el ez időtájt e virágzó katholikus missió. Valamint Franciaországban az erőtlen merovingi királyok alatt a hatalmas «major domus»-ok, úgy Japánban 1200 óta a «sógun»-ok (katonai és polgári főkormányzók) ragadták magukhoz a főhatalmat : a császárok («tennó» vagy «kötél») árnyalakokká váltak s a sógunok négy dinasztiája (a Minamotók, Fudsivarák, Asikagák és Tokugavák) 1200-tól 1868-ig majdnem korlátlan hatalommal kormányozták az országot. A sintó vallás és a japáni néphit szerint a császárok egyenesen az istenektől származnak. Harmadfélezer év óta ugyanazon «isteni» dinasztia sarjai ülnek a császári trónon. Nem csoda, ha időnként a testi és lelki elfajulásnak oly tüneteivel találkozunk a császárok sorában, melyek egyeseket a kormányzásra teljesen képtelenekké tesznek. Innen aztán a dolgoknak természetszerű fejleménye, hogy a japáni «Martel Károly»-ok és «Bismarck»-ok nyúlnak bele az ország sorsának intézésébe: sóguni dinasztiákat alapítva tolják félre a császári trón «isteni» tekintélyét s erős kézzel ragadva meg a kormányzás gyeplőjét, iparkodnak a megzavart rendet helyreállítani, az egységet megteremteni , ami annál nehezebb feladat, mert a hűbérrendszer alatt (mely Japánban 1868-ig tartott) a társadalom állandóan a végletekig tagolva volt. Az ország főhűbérurai (a daimiók) önző helyi érdekeik szerint szövetkezve egymással támadják egymást. Évszázadokon át dúl a féktelen polgárháború, mely tetőfokát a XVI. század közepén éri el, ép azon időben, midőn Xavéri szent Ferenc és társai Japán földjére lépnek. Nem csoda-e tehát, hogy ily mostoha viszonyok dacára is terjed a keresztény vallás, virágzásnak indul a kath. hitélet? Sajnos, e zsenge, de a legszebb reményekkel biztató csemetét egy félszázad súlyos zavarai, háborús mozgalmai teljesen megsemmisítették. Ez időben szerepel a japáni történelem színpadján a három legünnepeltebb nemzeti hős: Oda Nobunaga, Taikó Szama Hidejosi és Tokugawa Jejasz, lángeszű vitéz hadvezérek, kiknek egyetlen becsvágyuk, hogy a forrongó, végpusztulásnak induló országot erős kézzel megfékezzék. Az elsőről mondják, hogy a keresztényeknek (lehet, hogy politikai érdekekből) jó akarója volt. De nem volt ellenségük a hírneves Hidejosi (a japáni «Napóleon») sem, ki egyenlő mértékkel osztotta az igazságot keresztényeknek és nem keresztényeknek, de mint lángelméjű hadvezér, vasmarka és kőszívű katona ép úgy nem kímélte a főváros környékén valósággal vezérszerepet játszó budista szerzeteseket, amint nem kímélte a keresztényeket, ha azok a háborúban az ellenpárt soraiban hadakoztak. Ő volt az, ki 1597-ben (a midőn már a császártól nyert Taiko-szama «Főméltóságú úr» címet viselte) 27 szerzetest Nagaszakiban vértanúi halálba küldött, a hivatalos feliraton kijelentvén, hogy nem hitük, hanem parancsainak «be nem tartása» miatt. Valóban nem a gyűlöletnek, hanem egy vaskezű katona statáriális eljárásának estek áldozatául e buzgó lelkek, kik talán túlbuzgóságból (nyilvános szónoklatok, körmenetek tartása, stb.) néhányszor valóban átlépték a rend és béke érdekében hozott szigorú tilalmakat. E gyászos esemény óriási visszahatást szült a japáni keresztények lelkében. Az elégedetlenek sorai folyton növekedtek ; sokan az európai keresztény hatalmasságok közbejárását is igénybe venni kívánták. Taikoszama Hidejosi halála után Tokugawa Jejasz (ki később a Tokugawa sóguni dinasztia megalapítója lett) szükségesnek találta tűzzel, vassal fékezni s elnyomni a rettegett Európa segélyülhívását, meg az itt-ott feltünedező lázadásokat, melyekben az elégedetlen keresztényeknek tényleg részük volt. A nagy Jejasz második utóda Jemusz sógun alatt 1637-ben a délen fekvő Simabarában tört ki az utolsó nagyobb mérvű zendülés, mely alkalommal a sógun győzelmes hadseregének állítólag 30.000 keresztény esett áldozatul, így pusztult el még 1640 előtt majdnem véglegesen a dicső virágzásnak indult japáni keresztény kolónia, melynek egyes tagjai Nagaszaki környékén fekvő kis szigeteken (mint halászok) rejtőzték el s hitüket (lelkészi gondozás nélkül is) az utolsó időkig megőrizték. Velics Antal dr. Az egyéniség keletkezésének kérdése az újabb irodalomban. (n-) Láttuk azt, hogy az egyéniség kérdésére három tényező hatott mindig. Mi az anyag? Mi az alak, mint a fejlődésnek alapelve? S végül vannak-e általános érvényű, tapasztalati fogalmak; van-e az általános fogalmaknak tárgyi valóságuk? Alkalmazzuk e három kérdést napjainkra s lássuk, mit tanít korunk természettudománya az anyag szerkezetéről ; az anyagnak külső jelenségekké való kifejlődéséről; s végül az egyetemes fogalmakról. Azután vizsgáljuk, mily eredményekhez juthatunk korunk tapasztalatainak segítségével az egyéniség elvére nézve. Mi az anyag szerkezete ? ez az első kérdésünk. Mindjárt elöljáróban megjegyzem, hogy mindazokat az elméleteket, amelyek az újkor kezdetétől kezdve 1 A emikádó» (magas porta) elnevezés ellen a japániak tiltakoznak ; ilyen — az ő véleményük szerint — csak Törökországban létezik. 345