Dudek János szerk.: Religio, 1911.
20. szám
362 RELIGIO LXX. évi-. 1911. eretnekség veszélye, többek tanúsága mellett április 30-ikán a két bazilita megesküdött, hogy fogadásukat megtartják, sőt a bán fia a maga és atyja nevében erősen megígérte, hogy a katholikus valláshoz a jövőben ragaszkodnak és a patarénokat nem tűrik meg ; ha azonban ígéretüket megszegnék, 1000 márka ezüstöt fizetnek bírságul, amelynek egyik fele a pápának, másik pedig a királyi kincstárnak jut. E közben Dániel boszniai püspök meghalt. A püspöki szék megüresedése alkalmas időpontnak kínálkozott latin szertartású püspök kinevezésére. A követ sürgette III. Ince pápánál, hogy Bosznia számára adjon latin püspököt, sőt három, vagy négy püspökség felállítása az egyház kiváló javára szolgálna, mivel tíz napi járó földnél is nagyobb Bosznia területe. A magyar királynál szintén sokat fáradozott a latin püspökség ügyében. Egyrészt Imre király hamar bekövetkezett halála s a II. Endre alatt pusztító zavarok, másrészt a konstantinápolyi események (1204.) megváltoztatták azonban a balkáni helyzetet. E miatt De Casamari János pápai követ előterjesztésének megvalósítása késett, sőt lassankint a patarénok elhatalmasodtak a katholikusokkal szemben. Az apostoli szentszéknek a megkezdett inkvizíció radikális eszközéhez kellett újra és újra nyúlnia, hogy a katholicizmust Boszniában az enyészettől megmentse. Lukcsics József dr- Modern miszticizmus. Hérakleitoszi látás, hogy az egész mindenség tűz fellobogó és elszunnyadó tűz. Mikor a lángok felcsapnak, mindent felolvasztanak, áttüzesítenek s egy nagy tüzegységbe foglalnak. Majd elszunnyad, lelohad a láng s a felszínén hamukéreg húzódik el s úgy tetszik, mintha annak a kialudt parázsnak mi köze sem volna a szunnyadó tűzhöz. A misztikus lélek titokzatos mélységeiben is pislog a tűz, valami csodásan érzékeny parázs és ennél a belső tűzhelynél virraszt, őrködik és elmélkedik, ebből a meleg és illatos szentélyből nézi önmagát, a természetet, a mindenséget. A misztikus lélek szemlélete belülről, a tűzből, a lélekből buggyan föl s érzi, hogy mindennek a mélyén ösztönösség, törtető erő, fellobogó lendület szunnyad, amely egyszer az élet hatalmas kitöréseiben nyilvánul meg, máskor pedig a mélységekből csak lassan szivárog át a természet kérgére s tenyészettel, a tavasznak menyasszonyi fátyolával, a termésnek gazdagságával vagy a hervadásnak színeivel ékesíti fel a mindenség avarját. A misztika mindent egységben, összhangban lát, feloldja a problémákat, a kínzó antinómiákat, amelyekbe szüntelen belebotlik a csak a felszínen botorkáló pozitív lélek. Aki mindent súllyal akar megmérni és számokkal kifejezni, az feltárja ugyan az élet felső kérgét, elemezi annak háncsát, de többet nem ismer, nem is akar, de nem is tud megfogni, mint a mi térben és időben, mértékben és számokban kifejezhető. Innen erednek a tudománynak és az összefoglaló világszemléletnek örökös ellentétei. A tudomány csak az élet kérgét látja ; a hitnek, a bölcseletnek, a művészetnek szemei ellenben a láthatatlan, a meg nem fogható, de mégis mindennek alapját, életét, minőségét képező erőket is megérzik. A tudomány megelégszik az anyaggal és mennyiséggel. A maga bensejéből kiinduló szemlélő azonban alakító erőket is és pazar gazdaságú minőségeket mint igazi értékeket lát az anyaggal kifejezve. A tudós csak mechanizmust lát, a látó önkénytességet. A tudós órának nézi a világot, amely az idők végéig egyformán jár; a látó örökös fejlődésben, a tökéletlennek áttökéletesítésében, az anyagnak átlelkesítésében, az embernek megistenesülésében szemléli a világ haladásának útját. A tudós véletlennel, alkalmazkodással dolgozik , a látó lélek célszerűséggel. A tudós azt hiszi, hogy minden csak vegyül, elegyedik, viszonyba jut egymással; a látó úgy érzi, hogy valami ősakarat, vagy ősértelem bontogatja ki a mindenség képességeit s ez a világ olyan, mint egy csodás méretű fa, amelynek egy örökkévalóságra van szüksége, amíg végre egészen kifejlődött és egészen neki megfelelő virágzásban és gyümölcstermésben pompázhatik. Az emberi gondolkodáson végighúzódik a kétféle szemléleti mód s hol az egyik buggyan fel az élet színterére, hol a másik. Majd a részt látjuk csak, majd az egész nagy mindenséget. Most megelégszünk az elemző, a kaparászó munkássággal s vakok vagyunk az összetevő szemlélettel szemben ; máskor a nappali fény csodálatos fénnyel dereng föl lelkünkben s látjuk, érezzük az alakító, a fejlesztő erők működését is. Vannak idők, midőn a tudomány nagy gőggel üti a mellét és csak önmagára esküszik, majd meg bűnbánóan lehajtja fejét s az «ignorabimus» dalát zengi és a hit fenségét, szépségét emlegeti. A gondolkodás egész történetén végighúzódik ezen ellentétek közötti hányódás-vetődés. A XVIII. század nyers materializmusára lágy romantika virradt föl. A XIX. század Moleschottjainak, Vogtjainak, Büchnerjeinek anyagelviségére, a pszichofizikai és pszicho-fiziológiai, szóval a parallelista magyarázat következett. Míg mindennek a romjaira már ráragyog Euckenék, Boutrouxék, Bergsonék, Emmersonék, Mardenék, Trinék miszticismusa, új idealizmusa, romantikája. Az ősi herakleitoszi tűz megint fellobogott s felemésztette, magába olvasztotta a kérges, a nyers materializmust, a quantitások helyébe a qualitások szemlélete lépett 1 Pray, i. h., 400. — Migne, Patr. lat., tom. 215., 155. — Fejér, Cod. dipl., II. 407—408, 410-412..— Katona, Hist. crit., IV. 650. — Pray, i. h., 401-402. — Migne, Patr. lat., tom. 215., 240. 8 Theiner, Monum. Slav, merid., L 19. — Fermendzin, i. h., 6. — Migne, Patr. lat., tom. 215., 153. — Fejér, Cod. dipl., II. 409-410. - Pray, i. li., 400—401.