Dudek János szerk.: Religio, 1911.
35. szám
594 RELIGIO séget s tüzes szekere szinte eltiport minket, amint a fergeteg, a vihar, a tűzhányó lerombolja, a föld színéről elsöpri századok munkájának gyümölcsét s ami vissza marad, az salak, az nyomorúság. Nemcsak én mondom ezt, így beszél Branca is, aki rámutat minden baj kútforrására, az atheizmusra, amelyet a helytelen bölcselkedés szült. «Az emberiség erkölcsi helyzete ismét a mélységbe sülyed, ahelyett, hogy magasabbra emelkednék. Mert a röhögő kedvtelésnek egész titka, amellyel a tömeg az atheizmus tanítását oly örömmel veszi, a tömeg erkölcsi fölfogásának tunyaságában rejlik. Nem akarja magát a tömeg a fölfogásban megerőltetni ; még azok sem akarják, akik hivatásukban, munkájukban nem félnek a megerőltetéstől. Az atheizmus által nagyon kényelmessé válik az emberiség élete az erkölcsiség hátterét tekintve — ez a következmények titka. Csak a kellemetlen magasságból akarnak leszállani, amely magasságot az emberiség a keresztény vallás erkölcsi nevelése által érte el, egy magasság, amelyet az ember csak a megerőltetés által érhet el és amelyről magasabbra csak a megerőltetés által juthat. Innen vágyik a kellemes legelő helyekre, amelyeken az állat hentereg.» Minekünk jól esik az ilyen elégtétel s arra buzdít, hogy megkezdett utunkon tovább haladjunk, sőt annál lelkesebben kitartsunk elveink mellett. Másrészt azonban nem bizakodunk el, hanem azon leszünk, hogy gondolatainkat mind jobban megalapozzuk és a köztudatba beejtsuk. De hogyan? Erre adok feleletet most. 1. Tagadhatatlan, hogy borzasztó az az erkölcsi és szellemi kár, amelyeket úgy a hit, mint a tudomány szenved azáltal, hogy egymástól elkülönülnek, sőt egymással harcra kelnek. A tudomány ugyanis letér a fejlődésnek józan útjáról és árkokat ugrik keresztül, a hit pedig elveszíti a tudománynak és tudósoknak a segítségét. Ezt az állapotot csak úgy lehet megszüntetni, ha a hittudósok nemcsak arra vállalkoznak, hogy a tudománynak eredményeit alkalmazzák, apologetikusan földolgozzák, hanem ha ők maguk hozzálátnak a tudománynak önzetlen műveléséhez, maguk törnek föl töretlen területeket, szóval maguk lesznek szaktudósokká. Mikor Mercier a leuveni kath. egyetemen a bölcseleti iskolát megalapította, ezeket mondta : «Embereket kell képezni mennél nagyobb számban, akik magukat a tudománynak szentelik magáért a tudományért, minden apologetikai cél kizárásával; akik első kézzel dolgoznak azon, hogy a tudomány épületének anyagát alakítsák, annak haladásában részt vesznek. Ez az a cél, amelyért törekedniük kell azoknak, akiknek vágyuk az egyház dicsősége a világban és működésének hatásossága a lelkekben. Meg kell termékenyíteni a filozófiát a tudomány által és azután a tudományt a filozófia magaslatára kell emelni. 2. Ha ezt a javaslatot elfogadjuk, belátjuk, milyen szükséges lesz a tudománynak önálló művelése az egyetemen a theol. fakultáson a szemináriumok keretében. De belátjuk, mily nagyfontosságú dolog volna, ha a szerzetesek, akik a természettudományokat az egyetemen tanulmányozták, tehát szakemberek hozzálátnának egyrészt azok további műveléséhez, másrészt, ha elmennének Leuvenbe és megfigyelnék, hogy az ottani bölcseleti iskola mint működik ezen a téren. És mily fontos lenne minden lehető állást lefoglalni. Nagyon fontos dolognak tartanám, ha a Nagyméltó püspöki kar kiváló növendékjeit Leuvenbe is elküldené, hogy ott úgy a természettudományi és bölcseleti iskolát, valamint a theologiát végighallgatnák. A leuveni bölcseleti iskolát a «Religio» 1907. évfolyamának 25. és 26. számában ismertettem. Ily magasfokú képzésnek örvendenek jórészt a belga, francia, a német, a spanyol, olasz kispapok, akik már részint otthon, részint Belgiumban vagy Párisban végzik tanulmányaikat ezen új programmnak megfelelően. 4. Szükségesnek tartom a magyar kath. theologusok szolid egyesülését és összhangzatos működését. Nagyon szaporodunk és én minden tudományágra tudnék jeles erőket fölsorolni s ha mégsem teszem, ez azért van, hogy valakit kifelejtenék és ezáltal méltánytalan lennék az illető iránt. Ha írói gárdánkat összeállítanák és össze is működnénk, nagy eredményt érnénk el. 5. Fontos dolognak tartom a szabad egyetemek létesítését, amely úgy a fővárosban, mint a vidéken működnék, így van ez mindenütt a művelt államokban. 6. Föltétlenül számításba kell vennünk a kath. egyetemi ifjúságot, amelyet tervszerűen kellene kiképezni az aktív életre. A Galilei-kör már szemináriumokban készíti elő harcosait ellenünk. Külföldön, pl. Berlinben vannak munkásképző tanfolyamok, amelyekben szociális kérdéseket dolgoznak ki maguk a munkások és egyúttal megtanulják azt előadni. A Szent Imre körnek és kollégiumoknak akkor lesz meg a nagy erkölcsi értékük, ha komoly munka műhelyeivé válnak. Azt hiszem, ezen munkásságot az intézet főleg azoktól az ifjaktól várhatja el, akiket nagy áldozatok árán maga képez ki. De nagyon fontos volna úgy a filozófia, mint a pedagógia ápolására továbbképző vakációs kurzusokat tartani. Ha tudunk a hitoktatás és az egyházművészet javára ilyen tanfolyamot rendezni, szükséges volna a filozófia és a hittudományok nagy kérdéseit, az évről-évre elért eredményeit is ismertetni. Ez is megvan a külföldön. 7. Föl kell rázni az igazi tudományos törekvést a papságban, főleg ma, mikor az alsó néposztályok oly mohón falják a világnézeteket tárgyaló destruktiv irányú könyveket. Filozófiát csak filozófiával lehet LXX. évf. 1911.