Dudek János szerk.: Religio, 1912.
38. szám
37. szám. RELIGIO sokban nem szokás idézetekben beszélni». Soden2 és Holsten3 pedig a gethszemanni jelenetből következtetik, hogy Jézus még az utolsó vacsorán sem tudta halálát biztosan előre. Az önkény itt már orgiáit üli. 6. A megváltás eszméjének teljes mellőzése azoknál természetesen kettős okból követelmény, akik Jézus messiási öntudatát sem akarják elismerni. Bármennyire vakmerő, sőt még merész rationalisták, mint Harnack, Holmann, s mások előtt is «kalandos» törekvés ez s bármennyire feltételezi, hogy az evangéliumoknak csaknem minden sorát hamisítássá bélyegezzük vagy erőszakos módon agyonmagyarázzuk, mégis akad reá vállalkozó szintén. Baldensperger, a legradikálisabbak egyike, még elismeri, hogy Jézus Messiásnak tartotta magát; csak azt teszi hozzá, hogy Jézus mindvégig nem látott abban tisztán, vájjon az isten országának, melyet közvetítendő volt, eviláginak, túlviláginak, vagy mindkettő egyesülésének kellett-e lennie ; mások azonban mint Loman, Havel és Martineau erélyesen tiltakoznak az ellen, hogy Jézus önmagát Messiásnak tartotta volna. Brandt szerint Jézus «mindvégig nem érte el a bizonyosságot messiási hivatása felől». Wellhausen szokásos nagyhangúságával kijelenti: «A gondolatot, hogy mint Messiás lépjen fel, Jézus kezdettől fogva határozottan visszaveti; ez oly kísértés, melyet mindjárt nyilvános pályája kezdetén egyszers mindenkorra legyőzött.» Jülicher is vonakodik Jézus messiási öntudatát elismerni; Loisy ebben is hiven követi német mestereit; szerinte Pál apostol, a merész újító, volt az első, aki Jézusban, a «legistenesebb embernél» többet látott s «az egyszerű, félénk, alázatos emberfiát» «hétszeres csillogó, aranyszövetű ruhába öltöztette».6 Bangha Béla S. J. A «Mintha» bölcselete. (i.) II. A gondolkodás élettana. 1. Szándékosan írom «A gondolkodás élettana», mert Washingernél a gondolkodás élettani folyamat. Beszél ő is a lélekről, de a lélek «nem állag, hanem az összes lelki kihatások és visszahatások szerves összesége». Ezek a lelki kihatások és visszahatások szükségszerűek: «szükségszerű, szabályossággal folynak okaikból, föltételeikből». De azért nem abban az értelemben gépiesek, amelyben a fizikai jelenségek, hanem olyan szükségszerűek, mint az organizmusnak, az eleven szervezetnek működései. Ez a szükségszerűség tehát a célszerűség szolgálatában áll. Vannak képzeteink, képzetkapcsolataink, amelyek társulása nem függ a szabadságtól, hanem a célszerűség követelményeitől. Az egész tudományos gondolkodás ily célszerű értelmes lelki folyamatokon nyugszik, de a célszerűség, a képzetek belső összeállása megint megmagyarázhatatlan élettani műveletek eredménye. Amint szervezetünk belső hajlékonysággal simul a környezethez növekedése, szaporodása és bizonyos új szervek, kiképzése közben, ugyanolyan illeszkedő képességgel bír az ingerek fölvevése és átalakítása közben. És amint a szervezet nem csak átveszi az anyagot, a táplálékot, hanem azt föl is dolgozza, úgy a lélek is a «szerves átalakító erők képességével dolgozza föl a befogadott ingereket és új készségekkel kiegészíti erőit. Pl. a lélek a külső ingerek belső átalakításából önmaga, képzi ki magának a gondolkodásnak és a szemlélésnek bizonyos alakjait (formáit), bizonyos fogalmakat és logikai képleteket, a logikai gondolkodásnak ezen pilléreit. Az egész logikai gondolkodás tehát a szervi lélek működése; a léleké, amint Vaihinger a lelket rajzolja. Vaihinger bizonnyal tudja, hogy a testi szervezetek élettani működése bár célszerű, mégsem egyéni, hanem egészen faji jellegű. Azt hiszem Goethe szíve, tüdeje, gyomra csak úgy működtek, mint az utolsó műveletlen, de egészséges emberéi. És mégis ahány ember, annyi az egyéni lelki élet. Továbbá a test alkalmazkodó és önmagát kibővítő képessége nagyon korlátolt és minden faj egyedeinél ugyanazon erővel bír; a lélek teremő képessége, «schöpferische Apperceptionen», ellenben egyénenként változó erejű és változó színű. Csodáljuk tehát, ha V. a lélek feldolgozó működését a szem munkájával hasonlítja össze. A szem működése tényleg mechanikus; ha pedig a látás már mégsem mechanikus, mint pl. a művészi, a tudományos meglátás, akkor abban már egyéni és lelki alakító erő nyilvánul meg. A látás célja gyakorlati. Milyen célja van a lelki látásnak, a megértésnek? V. szerint szintén gyakorlati. A megértés célja nem a megértés maga, mert mi a dolgok tárgyi létét sohasem csíphetjük meg; az értelem célja tehát gyakorlati, t. i. a belemarkolás az események folyásába. Mennél több cselekvő erő rejlik a gondolat ösztönzéseiben, annál inkább megfelel hivatásának. (Pragmatizmus.) A gondolkodás célja tehát nem az, hogy a tárgyi világ külső vonalait és belső mivoltát lelkünkbe tükrözze, hanem hogy módot és erőt nyújtson a történések folyásába eredményesen belenyúlni. A gondolkodás rávezet arra, hogyan és mily körülmények között jutok bizonyos érzetekhez, és hogyan és mikép vagyok képes ezen érzetekből tetteket kiváltani. Mert az egész világ számomra csak érzet. Érzékszerveim nem a dolgokat ismertetik meg, hanem érzeteket 1 L. Hollmann, Die Bedeutung des Todes Jesu, 66. 2 I. h. 99. 3 Zum Evangelium, 179. 4 Wellhausen-nel szemben hangsúlyozza Harnack, hogy «az evangéliumok jelentéseit sarkaikból ki kellene fogatni», hogy Jézus messiási öntudatát kétségbevonhassuk. «Már az «Ember Fia» kifejezést is nézetem szerint csak messiásilag értelmezhetjük...» V. ö. Wesen des Christentums, 1905, 45—50. ezer, 82. o. s L. Hollmann, i. h. 49. 6 L'évangile et l'église, Paris 1902, 69. s. k. 533