Dudek János szerk.: Religio, 1912.
39. szám
37. szám. RELIGIO hisz bennük; megtartja a keresztény beszédmodort és ugyanakkor megfosztja azokat tartalmuktól. Keresztény cégéi alatt hitetlenséget, a theologia örve alatt pogányságot árul. Nem hasonlít-e ez az eljárás a tudományos képmutatáshoz, mely annál nehezebben menthető, minthogy a keresztény olvasókat abban téveszti meg, amit azok legfőbb javuknak tartanak életükben-holtukban, a kereszt értékelésében? A katholikus felfogás Krisztus keresztáldozatának tanát nem fosztotta meg istenileg szép, magasztos, természetfölötti vonatkozású tartalmától, hanem ellenkezőleg: amint azt az őskereszténység Krisztustól s az apostoloktól átvette, úgy meg is őrizte azt s évszázados elmemunkában a kath. szoteriológia (megváltástan) legszebb részletévé, középponti tételévé fejlesztette azt. Ennek bemutatása külön tanulmánynak lehet csak tárgya és feladata. Bangha Béla S. J. A «Joint hot» bölcselete. 5. így vannak még személyesítő fikciók, midőn bizonyos jelenségeket hypostaziálunk és bizonyos személyi tulajdonságokkal ruházunk föl. Ilyen személyesített hamis képek a lélek, az erő, a lelki tehetségek, Isten, az oksági viszonyok. Mindezek a fogalmak egy egész sor összefüggő jelenséget személyesített alakban összefoglalnak. De ezek a szavak maguk nem a tartalom. Ezek csak a héj, amelyekben a tartalom van. De mi e héjat úgy nézzük, mintha az volna a lényeg. Ezen igen jelentős dologról V. csak három oldalon beszél, bizonyítás helyett pedig anyagelvű tekintélyekre hivatkozik. Ezekhez hasonlók az 6. általánosító fikciók, az általános fogalmak. V. nominalista. Szerinte az általános fogalmak gyűjtőszavak és egy csomó jelenséget fővonalaik szerint összefoglalnak. 7. A feltaláló fikciók teljesen valótlan képek, amelyeket mi a valóság helyébe alkalmazunk. Valótlanok a valósággal szemben, de benső ellentmondást még nem tartalmaznak. Pld. a természettudományban az aether, a fejlődéstanban a célszerűség ; a mechanikában az erő megmaradása ; a tapasztalati lélektanban ; a lelki és a testi jelenségek párhuzamossága. Mindezekben a tudományokban helye van a «minthá»-nak, de nem szabad a költött képeket a valósággal felcserélni. 8. A jog is dolgozik ily költött képekkel, föltevésekkel, amelyek azonban minket nem érdekelnek. Fontosabbak : 9. a gyakorlati fikciók, ami erkölcsi eszményeink, amelyeket V. mind a költészet sorába iktat. És ezek már nemcsak a valósággal ellenkeznek, de önmagukban is ellentmondók. Ezen költött képek, amelyek a tudománynak is legfőbb kérdései, különféle lelki folyamatokból sarjadzanak. Ilyen költemény az ember szabad akarata. Mi a magán és az állami életben úgy tekintjük egymást, mint ha szabadok volnánk. Bár ezen fordul meg magasabb művelődésünk, és emelkedettebb erkölcsi életünk, mégis a szabadakarat magában véve logikai szörnyszülött. Valaha e tan dogma volt, azután föltevés lett belőle; jelenleg azonban csak szükséges fikció. Ebből pedig az következik, hogy amint a mathematika az imaginárius, a képzeleti világba, ép úgy az élet a lehetetlenség világába vezet, ami azonban mégis jogosult. Ember vagy és e nemes érzéseket kell leírnod. És ép ez a tragikus, hogy ily költött világ nélkül sem tudomány, sem élet nem lehetséges. A legbecsesebb fogalmaink ezúttal a valóság talaján a legértéktelenebbek és viszont a legvalótlanabb eszményeink a legbecsesebbek. Ebben a valótlan világban mozog a büntetőjog és mégis becses, mert a gyakorlati élet területén beválik. Tele van életünk termékeny tévedésekkel. A logikai optimizmus ezt ugyan nem engedi meg, de tények elől végül is nem lehet—Washinger szerint — elzárkózni. De amint mondja — főleg a vallás területén találkozunk ily termékeny igazságokkal, épúgy tele vagyunk káros igazságokkal is. A vanitas omnium scientiarum nagyon tetszetős gondolat, mert sok tudomány gyönge, fiktív alapokon nyugszik. De ily fikcióknak, mint a szabad akarat, csak akkor van jogosultságuk, ha célszerűek; vagyis ha a logikai műveletek az organikus és célirányos tevékenységnek termékei. És V.ily fikcióknak bélyegzi a hivő imáját, mint ha ezt Isten meghallgatná; az erkölcsi kötelességeket, a lélek halhatatlanságát, az erkölcsi világrendet, a végtelen tökéletesség vágyát, sőt magát Istent is. Mindezek az eszmények «a természetes kiválasztásnak hasznos illúziói», ábrándképei. Minden ideál különben önmagában képtelenség, a valósággal pedig ellenkező fogalomalkotás. «Az eszmény gyakorlati fikció.» V. érzi a felelősséget, tudja, igen fontos ponthoz jutott. Hiszen nem pusztán elméleti gondolatműveleteket von a fikciók körébe, de «oly fogalomköröket is, amelyeket a legnemesebb elmék gondoltak ki és amelyeken az emberiség színe-javának szive csüng és azoktól nem engedné magát megfosztani. És vigasztalásul csak annyit tud mondani, hogy szívesen megengedi azokat, mint gyakorlati fikciókat, de mint elméleti igazságoknak meg kell halniok. Ugyanaz a logikai értelmi művelet, amely a kis fogalmi fikciókat gyártja, létrehozza egyúttal az emberiség legfontosabb gyakorlati jelentőségű fogalmait is, de sem amazoknak, sem emezeknek nincs tárgyi valóságuk. Az optimista logikus gondolkodó ezt bár leverőnek tartja, de azért V. az eredményen nem változtathat. «A tudomány könyörtelenül halad előre.» És ha valakinek ez a fölismerés borzasztónak tűnik föl és ha azt hiszi, hogy akkor eszményeit el kell (vi.) 533