Dudek János szerk.: Religio, 1912.

44. szám

526 RELIGIO LXXI. évi". 1912. lami edény, amelyet az alaktalan viszonyokra rányom, hogy azok az ész számára alakot öltsenek. Mi nem vagyunk ebben az értelemben sem fazekasok, sem szakácsok; nem adunk a világnak oly alakot, amely­lyel az nem bir. A dolgoknak van benső ésszerű­ségük, alakjuk, amint a mi értelmünknek is van megfelelő kiképzése. Aki a dolgokba az ésszerűsé­get besugározta, az ruházta föl a mi elménket is a dolgokhoz hozzá simuló lelki meglátó és megfogó készséggel is. De ha a világban valóban van okság, akkor van célszerűség. A fejlődéstan üres szószátyárkodás, ha kizárja a fejlődésnek célbaszökését. Minden, ami kifejlik, valamivé fejlik ki, valami felé törekszik. Az értelem célszerűsége az igazság felé tör, a dolgok célszerűsége pedig valaminek szabályszerű megvaló­sulása után törekszik. Ha valaki ezt tagadná, akkor célnélküli célszerű cselekvést kellene elfogadnia. Akkor megint a véletlenhez kellene fordulnia, hogy a dol­gok és a világ célszerűségét megmagyarázza. De a véletlen nem magyarázat! A véletlen üres szó, ame­lyet akkor alkalmazunk, ha valamit megmagyarázni még képtelenek vagyunk. És mi Washinger, Hume és a többi bölcselő taga­dásának oka? Megint csak a monizmus, az egyelvű­ség. Aki a világot csak egy elvből, egy forrásból akarja megmagyarázni, annak a szemét mindig be kell hunynia a nagy tények előtt és vagy tagadni fogja a nyilvánvaló valóságot, vagy fölfüggeszti véle­ményét. Hát bizony 1880. óta sok idő folyt el és az anyagelvű Du Bois Reymond hét talánya még ma is talány az anyagelvű előtt. Talány az anyag és az erő ; a mozgás megindulása ; az élet eredete ; a világ célszerűsége ; az érzet; a magasabbrendű gondolko­dás; az akarat. Talány szóval az első ok, az okok sorozata és az okok célszerűsége. Mechanizmussal semmire sem mennek, a másik elvet pedig nem fogadják el és így egyszerűen tagadják, hogy létezik első ok, okok sorozata, célszerűség és végső cél az idők teljén ! Minden további ismeretelméleti tévedés is az egyelvűségben gyökeredzik. A lelki élet forrásától, a lélektől, elszakítva, természetesen csakis a tapasz­talat mezején mozoghat és mihelyt a tapasztalaton túllép, csak fikciókat termelhet. Viszont, h­a a lélek önálló jelentőséggel bír, akkor ezek a fikciók a lélek realitásaivá, a lélek valóságos tényeivé válnak, ame­lyeket a világra szerencsésen alkalmazhat és a világ gazdagságát, szépségét fölmérheti. Akkor a számok, a matematikai fogalmak többé már nem fikciók, hanem a lélek valóságos értékei. Akkor az okság és célszerűség törzsfogalmai a Végtelen fogalmához is eljuttatnak, akinek vetülete e világ a maga szá­mos és pompás tulajdonságával. A lelki élet élettani magyarázata tehát nem képes a megismerés kérdését megoldani. Ingoványos és süppedékes talajra visz; nem is nyújt szélesebb látómezőt , kételkedéssel és lehetetlenségekkel tölt el. Új beszédmódhoz kell fordulnia. De bizony a «termé­keny tévedések»,«veszedelmes igazságok», «terméketlen igazságok» logikai és erkölcsi képtelenségek. Vagy: «a gondolkodás szabályos tévedés», «az ember csak tévedés útján tanul meg gondolkodni», «az igazság a legcélszerűbb tévedés» és sok egyéb más para­doxon csak azért keltek szárnyra, mert a legellen­tétesebb elemeket, az anyagot és a szellemet azonos­ságba foglalta. Ha a szellem anyag, akkor az igazság valóban tévedés; a járás valóban esés; a gondolko­dás valóban öncsalódás. Ám ép a végső következte­tések utalnak a helytelen eredetre. Az élettani világ­nézet csődbe juttatja az ember szellemét. Természettudományos fikciók. A természettudományos fikciók főleg : az anyag, az erő, az atom; a magában való dolog (Ding an sich). Mi ezekkel a fogalmakkal állítólag úgy dolgo­zunk, mintha azokat ismernők, pedig tényleg nem ismerjük. És azért összes ítéleteink, állításaink, ame­lyeket róluk elmondunk, tévedések. Ha tehát nem tudjuk, mi az anyag, mi az erő, azt sem tudhatjuk, mi az atom és mi a dolgok magja? Mi egyáltalán semmiről tiszta képet nem alkothatunk, semmit fogalmakkal föl nem mérhe­tünk. Összes tudásunk alapnélküli, mert hisz a való­ság alapja kisiklik megismerő tehetségünk alól. Ezen szemléleti módnak a bölcselettörténelem­ben nagy múltja van. Már a középkorban beszéltek arról, vájjon mi a dolgokat per essensiam meg­ismerhetjük-e, vagy sem. Már akkor a bölcse­lők lelke előtt lebegett valami materia príma, sőt primo prima, amely minden létnek tárgyi alapja, feneke. Meg voltak arról győződve, hogy az alak nélküli anyagot (materia prima prima) és azért, mert semmi ésszerűség még nincs benne, nem lehet megismerni. A mi gondolkodásunk tárgyát az az anyag képezi, amelynek már van alakja, vannak belső tulajdonságai és vannak külső megnyilvánu­lásai, amelyek a keletkezés és kimúlás világában szemünkbe ötlenek. Ezeket a jelenségeket, dolgokat mi megismerhetjük. A modern bölcseletben Berkeley új utakra tért. Figyelmét az ismeret keletkezésére fordította és azt kérdezte önmagától, mikép lépnek a dolgok tuda­tunkba? És úgy látta, hogy ismereteink tárgyai az érzetek révén változnak fogalmakká, hogy a lelki világban érzetek, pld. az asztal, a fal stb. érzete helyette­sítik a tárgyat. Tehát gondolkodásunk számára az egyedüli anyag az érzetek világa. A lét maga egész gazdagságában csupán érzeteim közvetítése révén jön öntudatomba. Mi van az érzet mögött és milyen az, azt nem lehet tudni. Esse percipi. Az egyedüli kon­krét valóság az érzet. De ez az érzet az én érze­tem. Tehát csak magamról és érzeteimről van egye-

Next