Hanuy Ferenc szerk.: Religio, 1913.
35. szám
28. szám. RELIGIO hogy a dolgok örök változásban vannak, azaz nemcsak a megismerő alany, hanem maga az objektuma, az ismereti tárgy is folytonos változáson megy keresztül. Ezt a változást az ismeretnek is követni kell. Nem vagyunk-e tanúi összes igazságaink bizonytalanságának és változékonyságának? Évszázadok folyamán az emberiség ismeretei az összes ismereti ágakban lényegesen megváltoztak. III. A relativizmus abból indul ki, hogy az igazság fejlődik, de nem egyenes vonalban, hanem megváltozik, igazságbóli tévedés lesz. Ez a transformista evolúció azonban csak féltévés, de nem valóság. De ha igaz volna is, az igazság még akkor sem volna egy, alakját folytonosan változtató figura. Bármennyire különbözzenek is egymástól az emberek, az ész lényeges tulajdonságai az egész emberiségben, úgy a természeti, mint a kultúrnépeknél, ugyanazok, a gondolkozási törvények is mindenütt egyformák. A megismerés általános törvényeit, elveit az emberek sem nem szerzik, sem nem öröklik ; adva vannak magával az emberi természettel. Ezt kívánja az ellenmondás elve, mely szerint az igazság sohasem változó oly értelemben, hogy két ellentmondó ítélet egyszerre igaz lehetne, unum idemque non potest simul et sub eodem respectu esse et non esse. Ezen tényt igazolja a múlt és jelen, így tehát az emberi igazság lényegére nézve mindig ugyanazon vonásokkal fog bírni. Az ismeretek változhatnak, míg az igazság napja feljön, de ha feljött, akkor megmarad mindaddig, míg az ész lényege meg nem változik. A biológiai fejlődés elmélet hívei ugyan azt mondják, hogy az ősidőkben az emberi szellem lényeges változáson ment keresztül. Az állati lélekből fejlődött ki, s mielőtt ez megtörtént, megismerése más törvényeknek volt alávetve. De ha valóságnak tartanák is ezt a fejlődést, a relativizmus semmit sem nyer vele. A gondolkodási törvények az emberre nézve nem érvényesültek, míg nem volt gondolkodó lény. De mihelyt azzá lett, a még ma is érvényben levő törvények életbe léptek, mert más gondolkodási törvények nincsenek. Mi világosan belátjuk azt, hogy ezeknek a törvényeknek nemcsak az emberi, hanem minden gondolható értelemben s minden gondolkodásban érvényesülniük kell, mert önmagukban független igazságuk van. Az el nem gondolható, hogy igen és nem valamikor ugyanaz lehetne, hogy a rész valamikor nagyobb lehetne, mint az egész. Amit eddigelé mondottunk, mindaz akkor is igaz, ha az igazságnak csak alanyi értéket tulajdonítunk. A valóságban azonban tárgyilagos értéke van. Az érzéki ismeret egy darab valóságot ragad meg, ha még oly kicsi is az. A fogalmak pedig valóban értelmi képei úgy a konkrét dolgoknak, mint lényegüknek és tulajdonságaiknak. Igazi értelmi képmások, melyeket az ész alkotott, de a valóság alapján és Sawicki, Die Wahrheit des Christentums, 1911. 17. 1. után. Ha ez igaz, akkor az igazság független a meg ismerő alanytól és változásaitól. «Gibt es ein erkennbares Sein ausser uns, so ist es dasselbe für alle denkenden und erkennenden Subjekte, und jeder, der das Seiende erkennt, muss in Beziehung auf denselben Gegenstand dasselbe denken. Ein Denken also, welches das Seiende erkennen soll, ist notwendig ein allgemein gültiges Denken.»1 Erre való tekintettel beszél a hagyományos felfogás abszolút és változhatatlan igazságról. Ha egy ismeret megegyezik a valósággal, akkor ez a megegyezés örök. A relativizmus az ellenmondás elvének téves alkalmazása. Mert «sub eodem respectu» szavakkal a tárgyon van valami megjelölve, nem pedig az alanyon. (Folytatjuk.) Wiedermann Károly dr. Az energetikai imperativus bölcselete. I. közlemény. I. A német monizmus Kantban kétféle bölcseleti s világnézeti törekvést különböztet meg. Egyrészről osztja Kant szubjektivizmusát, agnosztikus felfogását s független morálját, másrészről azonban elég sok metafizikát, dualizmust s hitet talál bölcseletében, hogy azt elitélje. Haeckel taxatíve nyolc pontban fel is sorolja Kant állítólagos monisztikus s dualisztikus ellenmondásait. Ostwald sincs vele megelégedve, elfogadja azonban a független morál eszméjét, melyet teljesen a biológiából, illetve a minden tudományok koronájából, az energetikából származtat s melyet Kant terminus technikusának, a categoricus imperativus-nak nyomán energeticus imperativus-nak nevezett el. Ostwald Vilmos az energetikai monizmus megalapítója. Ő az anyag és szellem dualizmusát nem az anyag, hanem az energia monizmusában oldja fel. Következetesebb Haeckelnél, mert míg ez utóbbi az érző és vágyó anyagon kívül energiát s étert is kénytelen elfogadni a monizmus egységének rovására s így valóságos trializmust hirdet, addig Ostwald nemcsak a szellemet, hanem az anyagot is tagadja s csak egy valóságot fogad el : az energiát. Minden megismerésünk, minden működésünk — úgymond— úgy történik, hogy érzékeink vagy átvesznek, vagy átadnak energiákat. Mi tehát egyebet, mint energiát, s máskép, mint energetikai úton, sem nem ismerhetünk, sem nem működhetünk. Az anyagból is csak a tömeg-, ellenállási, alaki, fénytani stb. energiákat ismerjük s csak érzékeink energetikai működésével. Tehát anyag sem létezik, az anyag csak a térben csoportosított s időben működő energiák komplexuma. Minden csak energia - munkaképesség.3 Nemcsak a Sigwart, Logik, I. 3. k. Tübingen, 1904. 8. 1. 2 Welträtsel 176. lapján tabellát közöl «Die Antinomien von Immanuel Kant» címen. 3 Monistische Sonntagspredigten. Leipzig, 1913. III. 71. 1. : «Alles, was wir von der Welt wissen, sind ihre energetischen Verhältnisse, und da die Materie auch zur Welt gehört, so 677